Kisalföld, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-14 / 241. szám

A Győr megyei Állami Építőipari Vál­lalat egyike az ország jól szervezett, minősé­gileg az átlagosnál jobb színvonalon tevé­kenykedő építőipari szervezeteinek. Közös­ségének szakmai felkészültségét több ki­emelkedő beruházás sikeres megvalósítása fémjelzi. A múltról azonban nem most és itt, hanem máskor és máshol lehet majd be­szélni, már csak azért is, mert az utóbbi hó­napokban nem az elismerés, hanem több helyütt az aggódás hangján szólnak a GYÁÉV tevékenységéről. A tíz hét múlva véget érő V. ötéves tervidőszakkal kapcso­latosan többszáz millió forint sorsáért, ve­szélybe került átadási határidőkért aggód­nak a vállalkozók, beruházók a Győr megyei Állami Építőipari Vállalattal szemben. Időzavarban a megyei építők? Kérdéseinkre válaszolt: - . Sárosi János, a GYÁEV vezérigazgatója írásunk témája­: igaz-e, hogy a megye legnagyobb építőipari szervezete időza­varba került, okot adott az aggodalomra? A kétségek, gondok tisztázása céljából a GYÁÉV vezérigazgatóját Sárosi Jánost kértük ad­jon átfogó tájékoztatást, vá­laszoljon kérdéseinkre. ♦ ♦ ♦ A vezérigazgató irodájá­ban két gépelt oldalnyi fel­jegyzés, egyfajta „cikkaján­lat” várt. Hogy ezzel együtt sem lett könnyebb az újság­író helyzete, az feltehetően kiderül az alábbiakból. Lássuk, mit tartalmaz az elő­re elkészített tájékoztató: A GYÁÉV 1980-ban 2 mil­liárd 150 millió forint érté­kű építési, szerelési munka elvégzését tervezte, amiből három negyedév alatt 73,5 százaléknyit teljesített. Az arány jó. Jó az is, hogy a­­vállalati tájékoztatás sze­rint 4,3 százalékkal nőtt a termelékenység, jóllehet, a tervezettnél 124 fővel kisebb létszámból eleve adódik a termelékeny­ség-növekedés. Leírták a tájékoztatóban azt is, hogy 399-cel több la­kást adtak át az előző évinél. Ez igaz, de csak statisztikai­lag. Vagyis a bázishoz mért szám sok mindent mutat, de eltakarja a lényeget: neveze­tesen azt, hogy a bázishoz mérten dicséretes előrelépés ellenére a tervezett lakás­­építések-átadások helyzete korántsem megnyugtató. És akkor még nem szóltunk az egyéb létesítményekről. Kö­vetkezzenek tehát a kédések: ♦ ♦ ♦ — Egyetért-e ön azzal, hogy tapasztalható némi bi­zalmatlanság a GYÁÉV munkájával szemben? — Úgy hiszem — mondta Sárosi János —, hogy ez nem a közvélemény hangja, ha­nem csupán néhány ember véleménye. Hogy gondjaink vannak, annak az is oka, hogy sok olyan építési igény is nálunk jelenik meg, ami a kisebb cégek dolga lenne. Nemrég küldtem át például tíz ilyen igényt a Tanácsi Építőipari Vállalathoz, ahol ezt örömmel vették. — Mi a magyarázata an­nak, hogy a GYÁÉV több, ez évre programozott építés ha­táridejének kezdeményezte a módosítását? Szerintem elenyésző mér­tékű az elmaradás. A félmil­lió forintnál nagyobb értékű, összesen mintegy 500 munká­ból mi csak 14 millió forint­tal egyenértékűnek kértük a ha­tár­idő-módos­í­tásá­t. — Melyek ezek? — Megítélésem szerint olyan létesítmények, ame­lyeknek a hiánya elviselhe­tő pár hónapig. — Például a József Atti­la lakótelepi szolgáltatóház is? — Igen! Ott a közelben a Tóvendéglő, a Kakas, van gyógyszertár is... — És az AFIT-csarnok? — Az sem termelő, hanem szolgáltató létesítmény. .. A sort folytattuk, beszél­tünk még a tervezettnél leg­alább fél évvel később elké­szülő dél-nádorvárosi ABC- ről, a Kun Béla lakótelep szolgáltató célzatú lepény­­épületeiről, a Gorkij telepi papírboltról, a győri nyug­díjasházról, a magyaróvári étteremről és a barkácsbolt­­ról... és így tovább. — Én valóban úgy gondo­lom, hogy ezek a határidő­csúszások nem okoznak na­gyobb gondokat a megyének — mondta a vezérigazgató, s jobb híján ebben maradtunk. Következett a beszélgetés egy másik „kényes” témá­ja, a Graboplast kísérleti és kutató üzemének a beruhá­zása, kivi­telezése, amelyről nem kevesen gondolják, hogy­ nem készül el az év végéig. — Ön bizonyára tudja, hogy amennyiben a Grabo­plast beruházása nem feje­ződik be december végéig, el­veszti kedvezményes bankhi­telét. Vagyis 320 millió forin­tot, s ez az egész vállalati gazdálkodást „fölborítja”. Mi erről a véleménye? — Mondtam már a Grabo­plast vezérigazgatójának is, hogy mi ezt a munkát lénye­gében szívességből vállaltuk el. Nem volt szerződésköte­les! Végül is megegyeztünk Jankovich Nándorral abban, hogy befejezzük a munkát az év végéig. — Teljes egészében? — Amit nem tudunk telje­síteni, azt megcsináljuk 1981- ben, hiánypótlás címén. — Mi az oka annak, hogy határidő-zavarba került a GYÁÉV? — Mint már mondtam, 120-mál több — kivitelezés­ben foglalkoztatott — dolgo­zónk hiányzik. Óriási az úgy­nevezett élőmunka-igény. A győri Gorkij-telepen például csak kőművesből 61 -et kell foglalkoztatnunk. Ha panel­ból építenénk, ennek a fele is bőven elég lenne... Ma már nincsenek nagy munká­ink: nincs 67 ezer négyzet­méteres csarnok, nincs főis­kola, nincs színház, nincs sokezer lakásos panelos la­kótelep. Ezzel szemben túl sok az élőmunka. .. Hát ezért vannak a feszültségeink— * ♦ ♦ — Hogyan fogadná ön sze­mély szerint, ha másik építő­ipari vállalat is megbízást kapna Győr-Sopron megyé­ben? — Örömmel üdvözölném! — mondta a vezérigazgató, de aztán hozzátette: — Az az igazság, hogy mo­rálisan nagyon szégyellnénk, ha itt másik vállalat építői is megjelennének. .. De azért ettől mégsem tartunk... — Milyen következtetése­ket vont le eddig a GYÁÉV vezetése az itt említett és nem említett gondokból? — Azt mindenképpen, hogy nem kerülhetünk még egy­szer hasonló helyzetbe... Az eddiginél jobb programozás­ra, a tényleges erőinkhez méretezett vállalkozásokra van szükség.... Tervezzük 289 dolgozónk esetében a létszámcsökkentést, elsősor­ban oly módon, hogy nagyobb részüket kivitelezői területek­re irányítjuk át. A bérfej­lesztést is úgy fogjuk felhasz­nálni a jövőben, hogy abból elsősorban a kivitelezési munkát végzők részesedje­nek. .. és még sorolhatnám. A beszélgetés itt véget ért. Igazolta azt, hogy nem alap­talanok az aggodalmak, jól­lehet, a GYÁÉV elmaradása a számok tükrében valóban nem jelentős. Az is igaz azon­ban, hogy a hírnév kötelez, s a Győr megyei építők is tudják: az ő esetükben a kisebb elmaradások is na­gyobbaknak tűnnek, s az eddigieknél előrelátóbban kell felkészülniük a jövő gyakorta változó feladataira, követelményeire... N. Magyar Tibor 1980. október 14., kedd" Légtisztító a háztartásba! Forgalomba kerültek a zeo­­lit alapanyagú szagelszívó készítmények, melyeket a Hegyaljai Ásványbánya és Őrlőműben állítanak elő. Az Illószorb néven forgalomba hozott anyag a hűtőszekré­nyekben használható, egy változata hulladéktárolók szagtalanítására alkalmas, hamutartóba helyezve pedig megszünteti a cigarettavég kellemetlen, keserű szagát, „felszívja” a dohányfüstöt. Többcélúan használható a Zeotrix 8 nevű termék, amely az olajkályháknál megszünte­ti az égéskor keletkező kelle­metlen szagot, de felitatható vele az elcsöppenő olaj, s közömbösíthető a nedves la­kások, pincék kellemetlen dohszaga is. Téli hőellátás A lehűlés nem várta meg a hivatalos fűtési idény kez­detét így az egyedileg fűtött lakásokban, majd pedig a hőszolgáltató hálózatban is hamarabb megkezdődött a fűtés. Különösen indokolt tehát a kérdés: lesz-e ele­gendő fűtőanyag és energia a télre? Erre adtak választ az Országos Energiagazdál­kodási Hatóságnál. Az ország rendelkezésre álló készletei az energiahor­dozók hazai termelésével és az importtal folyamatosan kiegészítve biztonságosan kielégítik a várható téli igé­nyeket. Készleteink kedvező alakulásában az energiata­karékosság eredményei is tükröződnek, hiszen mérsék­­­­lődött az energiafelhaszná­lás növekedésének üteme. Az energiatakarékosságban elért bíztató eredmények sem adhatnak okot a meg­nyugvásra, mert amint a nemzetközi összehasonlítás­ból kitűnik, nálunk a fajla­gos felhasználás még mindig jóval magasabb, mint jóné­­hány fejlett ipari országban. Energiatakarékossági lehető­ségeink tehát még mindig bőségesek, s az energiahor­dozók világpiaci további drágulása indokolja, hogy éljünk is ezekkel a lehető­ségekkel. Megnyitás előtt a Szabadság-híd Ha az időjárás is úgy akar­ja, napokon belül ismét meg­indulhat a forgalom a buda­pesti Szabadság-hídon. Ma reggeltől nyújtott műszakban egyetlen kollektívában dol­goztak a különböző vállalatok szakmunkásai, hogy ameny­­nyire csak lehet, kihasználják a kedvező, eső nélküli idő­járást, s a múlt heti rossz idő miatt elmaradt burkolásokkal a héten elkészüljenek. A hídon már csak az észa­ki oldali útpályáról hiányzik az aszfalt és a szigetelő mű­anyagréteg. Ezt csak száraz időben lehet felteríteni, a szakbrigádok minden igyeke­zetükkel azon vannak, hogy mielőbb befejezzék ezt a munkát is. Remélik, az idő­járás is nekik dolgozik, ők mindenesetre az eredeti ha­táridőből — amit ez év vé­gében határoztak meg — már eddig is jócskán lefaragtak. Erfurti vendégeink a nádgazdaságban Örömére szolgált a Fertő­­szentmiklósi Nádgazdasági Vállalatnak, hogy tegnap dél­előtt üzemében köszönthette az Erfurt megyei pártküldött­­séget. Élmény volt a látni­való az erfurtiaknak, hiszen az országban mindössze négy gazdaság — a fertő­­szentmiklósival együtt — vé­gez nádkitermelést, feldolgo­zást és értékesítést. A vendé­geket elkísérte Körös László, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, a nádgazdaság­ban fogadta őket dr. Pilz Károly, a songoni járási párt­­bizottság első titkára Gott- Veh György, a gazdaság igaz­gatója és Baranyai Imre párttitkár. Nemcsak szóval, hanem üzemlátogatással, diaképek segítségével ismerkedhettek a vendégek az 550-es létszámú nádgazdasággal, amely a nád betakarítását a Fertő-tó magyar szakaszán, a Balaton északi prtján és még a Duna- Tisza közén végzik. Az üze­mi sétán megtekinthették az erfurtiak a hosszméret sze­rint válogatott nád feldolgo­zását, amelyből a félkész és késztermék készül. A termé­kek 80—82 százaléka export­ra kerül, legnagyobb keres­kedelmi partnerek: a Német Szövetségi Köztársaság, Hol­landia, Dánia, Svédország. A sűrűszövetből készített termék 35—40 százaléka pe­dig az Egyesült Államokba utazik. A vállalat tevékeny­sége gazdaságos, kedvező dol­­lárkitermeléssel. Láthatták a vendégek a termékkészítést a szövőgépe­ken, amelyek osztrák im­portból származnak, a nád­aratógépek dán gyártmányú­ak, a szállítógéppark pedig NDK-gyártmány. Mint azt a gazdaság igaz­gatója elmondotta a delegá­ciónak, sok a tennivaló a minőség, az exportképesség javításáért. Az idén az OMÉK-on mint önálló kiállí­tó vett részt a nádgazdaság, ez pedig jó erőfelmérést je­lentett, feladatokat adott a hazai és az exportpiac tartá­sára. Ami még gondot okoz: a nádhulladék hasznosítása. Ennek a megoldásáért a gaz­daság több hazai tudomá­nyos intézettel felvette már a kapcsolatot. Nemcsak a termelésre, pi­ackutatásra voltak kíváncsi­ak a vendégek, hanem a dol­gozók életére is. A nádgazda­ságban harminchárom szo­cialista brigád dolgozik 320 taggal. A Balaton partján sa­ját üdülője van a gazdaság­nak, egyszerre hat család pi­henhet ott, de évente 18—20 munkás részesül külföldi ju­talomüdülésben, s így már több dolgozó eljutott Erfurt­ba is. Bár az időjárás nem ked­vezett az üzemlátogatásnak, s főleg nem a Fertő-tavi ki­rándulásnak, mégis tetszéssel fogadták a vendégek a friss élményeket. Délután a Pető­­házi Cukorgyárba látogattak el, ahol dr. Fábián Károly igazgató ismertette a száz­éves üzem termelékeny mun­káját és a cukorrépatermesz­tő körzet gazdaságainak ered­ményes tevékenységét. A küldöttség holnap dél­után búcsúzik a megyétől. gszm A nádszövő gépekkel ismerkednek az erfurti vendégek A falu kedvence Traktor nem mondja, hogy „rá” ,. más a lovaik beszéde is__ez csak sza­már lehet — állapítottam meg a déli csendben messzehangzó ordítás nyomán. Gyorsan gázt­ bőg a motor, de mire a győrsági utca bejáratához érek, már nem látni mást, csa­k a fogat nyomán felverődő port. S csakhamar a kocsi is eltűnik az egyik kapu mögött. A házat Hajnal Kálmánék lakják. A gazda éppen beteg, percekbe telik, mi­re előkeveredik. Kint az udvaron vi­szont hátára vetve magét lábával az ég felé kalimpál, fülével port lapátol a kis csacsi. — Magáé ez a szamár? — kérdem a gazdát. — Enyém lenne ... bár... az az igaz­ság,­­ hogy sokan saját rokonukat vélik felfedezni benne — huncutkodik Haj­nal Kálmán, akiről rövidesen kiderül, hogy a csavaros észjárás még valami­kor a kaptafa és a suszfcerszék mellett ragadt rá. — De már csak mellékállásban dol­gozgatok — mondja —, valamikor a susztermesterség biztos szakmának szá­mított. A szülő azzal biztatta inasnak adott fiát: „Míg az embernek lába van, addig lábbeli is kell. Ez a szó most sem hibádzik, csak hát az új cipőt a gyá­rakban varrják. A javításból, foltozga­­tásb­ól pedig nem lehet megélni. A szer­számaim megvannak, s ha valaki le­adná a rendelést, lehetne gyönyörű csiz­mát keríteni, csak azt nem tudom az árát meghallgatnák-e, mert bizony fil­lérekért dolgozni most már nem lehet. Jó öt esztendeje már, hogy magam is munkát változtattam. Elmentem a töl­tészavad mezőgazdasági szolgáltató vál­lalathoz és ott betanultam a festőmes­­terséget. Úgy látom, a nagybajuszt! Hajnal Kálmán arcán mintha nem volna túl boldog a cserétől. Igaz a mondás: „Susz­ter marad­jon a kaptafánál!” — No, és a szamár? — Annak története van — pödöríti a szót Hajnal Kálmán. — Az édesapám már jó tizenöt esztendeje, hogy megun­ta a gyalogjárást. Abba a korba jutott, mikor az ember lába már nem verse­nyezhet a csikóéval. Volt itt a környé­ken egy birkás ember, aki mesebéli ju­hászhoz illően szamáron járt a nyár után. Az ő példája adta az ötletet, s tőle vette édesapám a szamarat is. Hajnal Kálmán felesége is előkerül a férfiszóra. Egy darabig furcsálkodva hallgatja a beszélgetést. — Azt hittem, hogy maga betegellen­őr — mondja —, persze láthatja, feküdt az uram! Mindkettőnket sok nyavalyá­val vert meg a sors. — Végül emiatt került a szamár is a házhoz — jegyzi meg Hajnal Kálmán. — A fájós lábaimmal egyre messzebb­­nek éreztem a szőlőt és egyre kevesebb kedvem volt a gyalogláshoz. A ló ma­napság méregdrága, meg az „üzemelte­tése” is sokba kerül. A zabenergiával is ta­karékos­kodni kell a más világban. Nyakunkba vettük a szamaras falut, Ácsot, majd Bánát, ahol tíz-tiz­enöt ezer forintot kértek egy-egy csacsiért. Végül aztán Étén hatezerh­étszáz forintért megalkudtam erre az állatra. Jó vásár volt! Nem csökönyös jószág. Egy kedv­telése van, ha bárhonnét is haza­érke­­zünk, meghempergőzik az udvarban. A falubeliek pedig nagyon szeretik. Ritka az, hogy egynéhány gyerek ne ácsingóz­na a fogat körül. Meg is simogatnák a csacsit, de nem nagyon engedem, mert a szamár eléggé ugráncs és bármily ki­­csi is, nagyot tud rúgni. Szekálódni? ... Nem szekálódnak itt az emberek. Ha valaki mégis a®t tenné, megtalálnám rá a választ, vagy hogy nyelvét köszörül­hesse kölcsönadnám neki a szamarat. Németh E. KOMPÖID • 3

Next