Kisalföld, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-14 / 217. szám

■ Ami t­­art az indián nyár, ereje van még a napnak, kiülnek a jó levegőjű kertbe a Belváros közepén, a Batthyány téri nyugdíjas otthon lakói Győrött. Naponta érkeznek a hírlapok a 4. számú napközibe, s a délelőtt leggyakoribb időtöltése a napi hírek megtár­gyalása. A Cascótól a homokverésig Segítség a károsultaknak Az Állami Biztosító mérlege Sok ezer üggyel foglalko­zott az év első felében az Ál­lami Biztosító Győr-Sopron megyei Igazgatósága mind az egyéni, mind a szocialista szektor kárügyeiben. Hogy mégis mivel és mennyit? — erről beszélgettünk Krasznai Gyulával, az Állami Biztosí­tó megyei igazgatójának he­lyettesével. — A biztosítási ügyekben miről „beszélnek" a szám­adatok? — Mindenekelőtt a lakos­ság bölcs előrelátásáról. Büszkék lehetünk adataink­ra, mert nem egy biztosítási kategóriában megelőzzük az országos átlagot, sőt van te­rület, ahol országos elsők va­gyunk. A legfontosabban, a lakásbiztosításban a megye lakosságának zöme részesül. A csaknem 144 ezer lakás kö­zöl a múlt év december 31-ig csaknem 120 ezret biztosítot­tak a lakók, illetve a tulaj­donosok. Ez a szám az év el­ső felében növekedett. Csak­nem 122 ezer a biztosított la­kások száma. Ez 84 százalé­kot jelent. Az országos átlag nem éri el a 74 százalékot. A leggyakoribb károk, amelye­kért a lakók joggal tartottak igényt kártalanításra, az a beázás, a csőtörés volt. Ez az a két ok, amelyekről a lakos­ság nem tehet. Van azonban olyan, amelyről tehet. Ez pe­dig a felületesség. Mire gon­dolok? Például, ha vízhiány van, ily­enkor gyakori, hogy nyitva felejtik a vízcsapot. Elázik a saját lakása is a gondatlannak, de eláztatja a szomszédait, és legfőképpen az alatta lakót vagy lakókat. Itt nem arról van szó, hogy ilyen esetben a biztosító nem fizet. Hanem, ha a lakók ki­csit figyelmesebbek lenné­nek, sok gondtól, bosszúság­tól, többletmunkától, többlet­­felfordulástól, idegességtől menthetnék meg önmagukat is, lakótársaikat is. Elég gya­kori az elhasználódott villa­moskábelek zárlata miatt ke­letkezett tűz is. Okosan ten­nék a lakók, ha a régi épü­letekben szakértőkkel vizs­gáltatnák meg a villamoshu­zalok műszaki állapotát. Van a „repertoárban", persze, be­törés és lopás is, mint ház­tartást érő kár. — Hogy állunk a gépkocsi­biztosítással? — A magángépkocsi-tulajdo­­nosok zöme ma már rábeszé­lés nélkül is igényli a Casco biztosítást. Ennek örülünk. A megyében lévő csaknem 50 ezer személygépkocsi közül 28 ezernek van Cascója. A biztosítást igénylők száma az év első felében majd ezerrel növekedett. — Miben vagy cunk orszá­gos elsők? — A csoportos személyi biztosításban, közismert ne­vén a CSÉB-ben. A megyé­ben az aktív keresők száma 1981. december 31-én 155 041 volt. A dolgozóknak 99,3 szá­zaléka veszi igénybe a CSÉB- et. Az országos átlag egyéb­ként ennél a biztosítási for­mánál a legmagasabb: 87 százalék. — A lakossági károkért mekkora összeget fizettek ki a biztosítottaknak 1982. illet­ve 1983. első félévében? — Tavaly ötvennyolc mil­lió forintot, az idén pedig hatvanhat milliót. Ezen belül van a gépkocsikban keletke­zett károk kifizetési összege, a gépjármű-felelősségi bizto­sítás: tavaly az első félévben 12 milliót, az idén június 30- ig szintén 12 millió forintot fizettünk ki a kárt szenve­dett autótulajdonosoknak.­­ Az Állami Biztosítónak másik nagy munkaterülete a lakosságon kívül a szocialis­ta szektor. Valamennyi vál­lalat, gyár, szövetkezet él a biztosítás valamelyik formá­jával? — Igen. A termelőszövet­kezeteknél azonban vannak egyedi eltérések a növény­­termesztéstől, illetve az ál­lattenyésztéstől függően. A vagyonának biztosításáról, az álló- és forgóeszköz biztosí­tásáról egyik sem mond le, hiszen nagy károk idején ki térítené meg az elveszett milliókat, ha nem a biztosí­tó? Fagykár, jégverés és ho­mokverés, valamint vegyszer okozta károk miatt tavaly az első félévben 40 millió forintot, az idén az év első hat hónapjában 41 millió fo­rintot fizettünk ki a közös gazdaságoknak. (Süld ul ár) 4 — KIJA­PÖ­D Külföldi magyarok gyermekei hazánkban Megérkeztek az első nyu­gat-európai, illetve amerikai magyar kisdiákok a kőszegi Jurisich Gimnáziumba. Mint ismeretes, a Magyarok Világ­­szövetségének kezdeménye­zésére teremtették meg ezt a lehetőséget a külföldön élő magyarok részére, hogy gyermekeik Magyarországon végezzék el a középiskolát, s tökéletesen elsajátítsák anya­nyelvüket. Ebben a hónap­ban még érkeznek diákok , a szeptember végéig adott haladékot az indokolja, hogy a legtöbb légitársaság a hó­nap elejétől olcsóbban adja a repülőjegyeket. Azokból, akik az idén kez­dik tanulmányaikat még nem alakítottak külön osztályt, hanem heti több órában an­golt tanuló közösségbe kerül­nek. Az első évben a hang­súly a magyar nyelv tanulá­sán van, így az újonnan ér­kezetteket még nem is osztá­lyozzák. Jövőre már várható­an mintegy száz külföldről érkező kisdiák kezdi meg az iskolában tanulmányait, ők már külön osztályokba ke­rülnek, ahol angolul kezdő­dik a tanítás. AZ ISKOLÁK ŐSE Régi könyv a régi pincérekről Jó vacsoráért egy várost Régi fóliánsok között bú­várkodva kis könyv, talán nem is könyv, inkább füze­­tecske akadt a kezembe, amelyet 1929-ben adtak ki. Címe A Győri pincériskola története 1904-től 1929-ig. Hirtelen nem is figyeltem fel írójára, csak később, mi­után mind a 18 oldalt átol­vastam, vettem észre, hogy a szerző nem más, mint egy­kori atyai barátom. Csoko­nai Vitéz Mihály a hajdan­volt győri hírlapíró, a nagy költő leszármazottja. A könyv címlapján azonban, mint a győri ipartestület vendéglős, szállodás és kávés Szakosztályának titkára sze­repel. Újdondász koromban de sokat járkáltam Miska bácsival, akinek kezéből so­ha nem hiányzott a vékony nádpálca, zakójának gomb­lyukából pedig a fehér szeg­fű. Mesélt ő nekem a régi Győrről, a régi győriekről, a győri kocsmákról, beszálló vendéglőkről, kávéházakról. Méltatta az egykori híres győri vendéglősöket és kávé­sokat. Szólott a Győrből el­származott világhírű prímá­sokról is. Azt azonban soha nem mondta, hogy valaha is titoknoka lett volna vendég­lősöknek és kávésoknak. (Amikor cikkemet írom, be­lén szobámba Nagy Józsi bá­csi, a győri hírlapírók nesz­tora. ő pedig így szólt: ,,A vén betyár Miska nekem ar­ról is mesélt, hogy kolozs­vári hírlapíró korában az ottani nőegylet titkára volt”) Miska bácsi nagyszerű ta­nulmányt — az ő szavával élve — kerekített és úgy hi­szem, nincs vitatkoznivalónk megállapításával, hogy az is­kolák őse a pincér és a sza­kács szakiskola volt. Joggal hivatkozik Ciceróra, aki sze­rint még a római köztársa­ság első idejében sem volt törvény szerint elrendelt s­­kolai oktatás, csak az urbe condita, azaz Róma alapítása után 500 évvel kezdődött. Az viszont tény, hogy a görögök gunmandok voltak, és idő­számításunk előtt fél ezer évvel már kiváló szakácsaik és felszolgálóik voltak. Csokonai Vitéz Mihály ér­­vezetes írásából tudom, hogy az első híres szakács és egy­ben felszolgáló időszámítá­sunk előtt 400 évvel a gabri Archestrates volt, aki ten­­költeményt is írt az étkezés­ről. Ezt nevezik a szakokta­tás és a szakkönyv ősének. Ugyanő írta le a különböző országok csemegéinek jegyzé­két. Kollégája és kortársa Antiphanes, a híres utazó, egyes országok étkezését és az ételeinek elkészítését ta­nulmányozta. Öreg kollégám idézi Kot­­tasch L. Rudolf 1904-ben ki­adott A hajdankori Róma, s a római nők című művét, amelyben azt olvashattuk, hogy „a rómaiaknál az éte­lek elkészítése, felvágása, s tálalása művészetnek tekin­tetett. Főként a szakácsok, de a jobb felszolgálók is hor­ribilis díjazást kaptak.” Pél­dákat is említ: Marcus An­tonius egy jó vacsoráért egy várost adott ajándékba sza­kácsának. Mi öreg diákok pedig a római régiségtanból tudjuk, a rómaiaknál az ét­kező asztaloknál felszolgálók megnevezését: a structor az ételek rendjére ügyelt, az ételek felszolgálójának neve intertores, a borokat felszol­gálók neve pedig vocillato­­res vagy ministri vini volt. A győri pincérszakiskola létesítését a híres győri ven­déglős, Latesz Jakab már 1846-ban felvetette. Azóta is 1904-ig mindig napirenden volt. Igaz, akkor nem hir­dettük, hogy gasztronómiai nagyhatalom vagyunk, de a tiszta abrosz, a friss virág legelemibb tartozéka volt a vendéglő, az étterem, de a kiskocsma asztalának is. Az akkori Kispipák — minden valamire való városban volt belőlük egy — Krúdy sze­rint: „olyan tartozékai vol­tak a magya­r életnek, hoggy egy nemzedéket nem tud­tunk elképzelni nélkülük.” Akkor az volt a jelszó hogy jót kel adni a vendégnek, kevés néniért. Az akkori fő­­pincérek és felszolgálók szá­mon tartották a vendégek ét­kezési szokásait Például azt, hogy Szép Ernő lágván sze­rette a rántottét. Karinthy Frieves langyosan és habbal issza a kávét. Kál­mán Imrének pedig aranyo­­zott csészében ken felszol­gálj­a feketelevest. A Krúdy-rajongók tudnák, hogy a magyar próza ewyk legnagyobb egyénisége hány­­szor említi­ írásaiban a ,,mél­­tóságos kocsmárost”, azaz Glysek Frimiest, a 1’-es vbi­­dézlőst budapesti Pannónia sz­álloda és rendéglő tulaj­donosát, a Magyar Vendég­lősök és Szállodások Orszá­gos Szövetségének elnökét, ő is szorgalmazta győri kollé­gái kívánalmát, a magyar szakácsok, pincérek, felszol­gálók jó hírének öregbítése végett létrehozni a győri pincér-szakiskolát. Erőfeszítéseiket siker ko­ronázta: 1904-ben kimond­ták az iskola megalakulását, amely végül is az akkori győri iparos-tanonciskolában, 1907. november 5-én kezdte meg működését. A győri pin­cér-szakiskola céljaira a győ­ri Pincér Egylet 12 473 ko­ronás alapítványt létesített, a Győri Vendéglősök és Ká­vésok Ipartársulata 1488 ko­ronás vigalmi alapját juttat­ta az iskolának. Támogatta az iskolát azonban minden győri vendéglős és kávés, Küster Géza, Meixner Mi­hály, László József, Kiss Ká­roly, Mátrai István, Mojzer Ferenc, Wölfel Pál. (Ezek a nevek már csak nekünk, hat­van év felettieknek jelente­nek sokat. Sokat?­­inkább úgy is mondhatnám, a finom falatok ízeit, a pontos, udva­rias kiszolgálások emlékét, azt, hogy mi még valóban voltunk vendégek a vendég­látóhelyeken.) Az iskola ünnepélyes meg­nyitására eljöttek a magyar vendéglátás olyan hírességei, mint Glück Frigyes, Gundel János, Törley József. Glück Frigyes a legjobb magavise­­letű és szorgalmú pincér, szakács és felszolgáló tanuló részére alapítványt tett. A harminc koronát először 1909-ben kapta meg Höllisch Jakab. (Arról nem szól a fá­ma, hogy hol öregbítette a tisztes szakma hírnevét ké­sőbb a jutalmazott.) Arról is olvashatunk Cso­konai Vitéz Mihály köny­vecskéjében, hogy a­ győri Royal szálloda, étterem és kávéház két tanonca meg­szökött Budapestre, ahol egyik előkelő vendéglőben alkalmazták őket. Az iskola eljárt a budapestieknél. Az eredmény? A két tanoncnak azonnal felmondtak Buda­pesten, vissza kellett térni­ük Győrbe, iskoláikat elvé­gezni. .. Nem lenne érdektelen ezt a könyvecskét a mai sza­kács- és pincértanulókkal « megismertetni... Imre Béla A tűzoltó sírja Amikor porig égett a Back malom Győr-Nádorvárost eredeti­leg Puszta-Majroknak nevez­ték. 1848-ban István főher­ceg, Magyarország akkori nádora Győrbe látogatott, a városi közgyűlés az ő tiszte­letére adta a városrésznek a Nádorváros nevet. A minap az Álmos utca sarkán járva eszembe ötlött, hogy az egykor Hosszú utcá­ban itt állt az ország akkori, egyik legnagyobb malma, a Back malom. (A Hosszú ut­cából később Győr 1908— 1913. közötti polgármesteré­ről elnevezve, Wennesz Jenő utca lett.) Nos, a Back-ma­­lomról a hetvenhat évvel ez­előtti tűzvészre gondoltam. A Győri Levéltár okmányai között búvárkodva egy sárgult iratra leltem. . . A Back­halmi tűz leírására. 1907. szeptem­ber 9-én délelőtt 11 óra körül úgynevezett belső tűz kelet­kezett. A tűzről a tűzoltóság semmiféle értesítést nem ka­pott. A toronyőr feltehetően csak akkor jelezhette a tüzet, amikor a negyven méter ma­gas lángok már láthatók vol­tak. A Back malmot geren­dákból és deszkákból építet­ték. A tűz kitörése után azonnal „rögtöni támadással kellett volna megakadályozni a pusztulást.” A bajt még te­tőzte, hogy a győri tűzto­ronyban a tűzharang kalapá­csa néhány kongatás után kiszakadt, a tűzjelzés meg­szűnt. A város különböző ré­szein lakó önkéntes tűzoltók „csak a száguldó hírből és az eget ostromló lángokból és füstből értesülhettek a ve­szélyről”. Az önkéntes tűzol­tók többsége polgári öltözék­ben rohant a tűzhöz. Az ol­tásban kilenc városi és 47 önkéntes tűzoltó vett részt. A szabadhegyi tűzoltóság ki sem vonulhatott: a hatalmas tűzből Szabadhegy felé szál­ló sziporkák az ottani háza­kat veszélyeztették. Ott vol­tak azonban a vagongyári, a szeszgyári tűzoltók, az akkori tanítóképző intézet tűzoltó csapata, valamint a katona­ság. Az elhatalmasodott tűz el­fojtására gondolni sem lehe­tett. Hauzer György tűzoltó­parancsnok legelső és leg­fontosabb intézkedése az volt, hogy mindenki azonnal hagyja el az épületet. Az egész faalkotmány úgy égett, mint a zsír, a levegőben ter­jengő lisztpor pedig egyszer­­csak berobbant. A tűzoltók végül is hősies munkát vé­geztek: mintegy negyven em­bert kimentettek az épület­ből. Megmentették a malom kazánházát, a gabonaraktárt és megakadályozták a tűz to­vaterjedését, pedig akkor a környék házai többnyire fa­zsindelyesek és nádtetősek voltak. A tűzoltók hősies küzdelme ellenére mégis több ember meghalt, közöttük ifjabb Formandl Ágoston tűzoltó. + + + A Rába Művelődési Köz­pont felnőtt honismereti klubja dr. Sáry István főle­véltáros vezetésével több mint öt éve működik. A ta­gok, tíz győri lokálpatrióta a város múltját kutatja. Közü­lük Sáry István, Léhner György, Horváth Lajos, Papp József és Szabados János többször végigjárták a győri temetőket, felkutatták a hí­res polgárok sírjait és össze­állították a művészi értékű síremlékek jegyzékét. Egyik ilyen temetői kuta­tás alkalmából a 61 éves Léhner György, a Richards­­gyár nyugdíjasa és Papp Jó­zsef a Rába-gyár technikusa a köztemető négyes parcellá­jában bokrokkal benőtt, kü­lönben szép síremlékre buk­kantak. A síremlék felira­tát nehezen tudták kibetűzni: „Tízen állottak a halál torká­ban 1907. évi szeptember 9- én a nagy tűzvész alkalmá­ból. Ezeknek megmentésére rohant a lángtengerbe ifj. Formandl Ágoston önkéntes tűzoltó. Nemes lelke sugalla­tát követve ment a veszélybe, másoknak megmutatta, Joe­­l­vik a menekülésre vezető út, Ő azonban élete világában, 22 éves korában lett a leg­szentebb emberbaráti eszmék mártírja”. A sírt a helytörténészek le is fényképezték, majd elmen­tek a Győr városi-járási tűz­oltóparancsnokságra, ahol el­mondták leletüket Torma Jó­zsef tűzoltó századosnak, a parancsnoknak, aki megkö­szönte a felvilágosítást, és megígérte, hogy rendbehoz­zák a sírt. Pár nap múlva a győri tűzoltók kimentek a temető­be. Megtisztították a sír kör­­­­nyékét, a síremlék feliratát olvashatóvá tették. A sír kö­rüli vaskerítést felújították, a művészi lámpatartóval együtt...­ ­. 1983. szeptember 14., szerda

Next