Kisdednevelés, 1898 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1898-01-01 / 1. szám
2 Pedig van erőnk ! Mi más a szeretet, a lelkesedés, a kitartás, az összetartás, mint erő ? Éljünk velük — és Isten megsegít! Szeretettel öleljük át a reánk bízott kisdedeket. Lelkesedéssel forgolódjunk az embernevelés munkáiban. Kitartással küzdjünk egy-egy nemes cél megvalósításán. És tartsunk össze, mert a magános fát a szél is megtördeli, de az erdőn a vihar ereje is megtörik! Ha így teszünk, nincs cél — bármily nagynak tessék — amelyet el ne érhetnénk. Ha így teszünk, leomlanak a gátak és megsemmisülnek az akadályok, amelyeket a körülmények és az érdekek harca állít a kisdednevelésügy előhaladásának útjába . . . Nem, mindjárt nem érünk célt. Ma még az is nagy kívánság, hogy a tanító és óvónő egyenlő képzettségben részesüljön, de azért eljön az idő, el kell jönnie, amikor, mint a falusi plébánosnak és az érseknek ugyanegy a lelkészi diplomája, úgy a falusi tanítónak és az egyetemi rektornak is ugyanegy tanítói oklevele lesz. Ma még a legtöbb óvoda felügyelőt sem lát, nemhogy szakszerű felügyelet alatt állana, de azért csak igen rövid idő kérdése lehet az, hogy a tanfelügyelőségek keretében megoldják az óvodák szakszerű felügyeletét is. A lapunkban fölmerült kérdések sokaságán végigmehetnénk így, mindenütt csak arról győződnénk meg, hogy ha a fejlődés törvénye az emberi életnek, akkor a ma még talán álomnak tetsző kívánalmaink mindenikének meg kell valósulnia. Vájjon megvalósul-e hát az is — a mi elsősorban önmagunktól függ, — hogy mindnyájan tagjai leszünk Egyesületünknek, s hogy közös munkánk eredményeként segíthetünk minden segélyre szorult kartársunkon és ennek árváján, sőt fölépíthetjük otthonunkat is ? — Ugye, ezt csak a nagy álmodozók álmodják, el nem érik soha. Nem, mert évi 3 hitót nem fog fizetni mindenikünk olyan távol eső célokra; annyival kevésbbé fizet, mert hiszen a lapot, ezt a kézzel foghatót, igen sok megkapja az óvoda föntartó költségén, tehát ingyen. Igaz, ez ma még így van. De az állapot napról-