Dolgozók Lapja, 1981. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
I DOLGOZÓK LAPJA 1900 Esztergom lakossága örömére — az Esztergom és Vidéke, című lap tanúsága szerint — üröm is vegyült századforduló évében. Pedig e a Duna-menti városunkban tartották az év közepén a kereszténység hazánkba történt behozatalának és a magyar királyság megalapításának 900 éves jubileumi ünnepségét. Természetesen „illő” pompával, külsőségekkel. A többnapos rendezvénysorozaton amelyen Ferencz József császár megbízásából Frigyes főherceg volt a díszvendég — a derűvel és optimizmussal fűszerezett ünnepi beszédek sem hiányoztak. És mégis, az év végéhez közeledve mind nagyobb aggodalommal tekintettek a reálisan gondolkodók a jövőbe. A társadalmi elégedetlenség csendült ki a városi lap egyik vezércikkéből is. „A legegyszerűbb észjárású ember is tud annyit, hogy ha a szekeret túlságosan megrakják, akkor az valamely részében előbb-utóbb törést szenved. Hasonló sors vár — átvitt értelemben — arra családra, vagy a nagyobb csaaládot képviselő községre, városra, amelynek teherviselési képességét túlbecsülik. Sajnos, ez utóbbi eset áll fenn egy nagy családnál, a mi városunknál is. Ennek veszedelmes visszahatása egyre jobban megmutatkozik elégedetlenségben, kedvetlenségben, zúgolódásban. Mit kell hát tennünk? Az embert veleszületett ösztönszerű hajlama arra készteti, hogy a gyomornak, e hamar lázadást keltő testrésznek kívánalmait kielégítse. E tekintetben az ember közel áll az állathoz, hiszen a farkas vagy az oroszlány jóllakottan nem támad senkire. Az ember ösztönszerűleg csendben van, ha a gyomra csendes. A modern társadalom fennkölt lelkű, tehetős hívei is tudják ezt, nagyon. S ezért alakítják a különböző címet viselő szamaritánus, könyörületes egyesületeket, népkonyhákat. De ezzel nincs segítve a bajon. Azt kell elérni, hogy egyes családok ne legyenek kényszerülve az alamizsna falatjához nyúlni, hanem önmunkásságuk révén szerezhessék meg a betevő falatokat! Erre kell a társadalom összefogása, segítsége”. Ez a bátor, hangvételű intelem, tárgyilagos kérelem — talán felesleges is mondani — süket fülekre talált. Nem úgy egy önmagát megnevezni nem akaró hölgyolvasó javaslata. Az rövid idő alatt megvalósult. A hölgy szemére vetette az erősebb nemnek, hogy „amíg sok küzdelem után a művészet, a tudomány, az irodalom, a kereskedelem és az ipar terén a hölgyeknek végre utat engedtek a haladásra, addig a báltermekben még most is a férfiak uralkodnak, korlátlan hatalommal. A hölgyek nagy része arra van kárhoztatva, hogy epedve várja azt a pillanatot, amikor valamely fiatal úr arra a kegyre méltatja, hogy felkérje őt. A szülők nagy pénzáldozatot hoznak azért, hogy leányuk méltó ruházatban jelenjék meg a fényes teremben. A leányka hetekig szívrepesre várja a ragyogó estét és ott mennyi csalódás, mennyi keserűség vár reája! Ezért követeljük teljes erénnyel, igaz jogunkkal a hölgyválasztás jogát!” E jogot — mint tudjuk — megkapta a gyengébbnek mondott nem. S bizonyára sok leány szíve dobbant nagyot eleinte, amikor táncra kérte a neki tetsző fiatalembert. 1931 Bő három évtized alatt kevés változás történt elődeink életében. Sőt, talán meg is csappant azok száma, akik gondtalanul éltek, s nőtt azoké, akik kevés jót, boldogságot vártak az új évtől. Az újságokban — így a Komáromi Lapokban is — egyre több csődbement, fizetésképtelen cégről lehet olvasni. Megszaporodtak az áremelésekről és a munkások elbocsátásáról szóló hírek. A kilátástalanság miatt ezrek vándoroltak ki az országból, sokan az öngyilkosságba menekültek ... Aggodalom. Ezzel a címmel jelent meg egy elgondolkodtató cikk, az új esztendő felé közeledve, a komáromi újságban. „Hamarosan fordul egyet az idő kereke. A lassan magunk mögött hagyott esztendő igazán nem volt boldog. Ezt mindenkinek meg kellett látnia, éreznie. De megérezte ezt a társadalom is, mégpedig annak minden rétege. A világgazdaság legszakavatottabb emberei szerint a gazdasági világkrízis még sokáig eltarthat. Ennek hatását mindenki megérzi. Ezért újis évkor nem boldogságot kívánunk, hanem elsősorban munkát. Jó munkát a földművesnek, az iparosnak, a kereskedőnek. Ne a napot kelljen nézniük és várni végtelen türelemmel a megrendelőt, vásárlót, aki csak nem akar a betévedni a piacra, a boltba, a műhelybe. S olyan munkát kívánunk, amely felüdíti a testet, s megteremti a lélek harmóniáját. Ezért nem kívánunk mást, jobbat, szebbet a mindennapi kényért adó munkánál." Nem sok lélekvidító írás szerepelt a fél évszázada megjelent lap újévi számában. Inkább érdekességekről molt be az olvasóknak. száígy írta meg többek között — Komárom legnagyobb szenzációja címmel — egy újsütetű háziúr történetét. „Nem mindennapi eset tartja derültségben Komáromnak azt a részét, amelynek lakói már hallottak a történtekről. A tragikomikus eset a városnak abban az utcájában történt, ahol több „tündér” lakik, s akik többnyire éjszaka tartják „fogadóóráikat”. Nos, az egyik kis tündér —, akinek gyakran kopogtattak utcai ablakán — hirtelen eladta házát egy idegennek, aki nem tudta hova, kinek a helyére költözik. Az első este az új háziúr hamar lefeküdt, hogy jól magát. De ez nem kipihenje sikerült neki. Hamarosan felzörgették az előző tulajdonost, a „tündért” keresők. S így ment ez napokon keresztül. A póruljárt tulaj már szinte szédelgést az álmosságtól, amikor kis táblát akasztott az ablakba. Ez állt rajta: „Az a nő már nem itt lakik.” Arról már nem szólt a búfelejtő, felvidító célzatú írás szerzője, hogy volt-e haszna a táblácskának. 1946 Harmincöt évvel ezelőtt,minden bizonnyal az eddigiektől eltérő érzésekkel, gondolatokkal, várták az új év első napját. Biztosan, mert a Tatai Újság 1946. áprilisában , a felszabadulás első méltatva azt írta, évfordulóját hogy „a magyar nép új életet kezdett 1945. április 4-én. Teljesen szakítani akar a múlttal. Úgy akarja megvédeni szabadságát, függetlenségét, hogy soha többé semmi sem húzhassa vissza a szolgaság régi állapotába.” Ezzel az óhajjal egyetértettek a jóakaratú emberek. Hogy is ne értettek volna egyet, amikor teljesült milliók vágya: jelentős intézkedések történtek az év során a tőkés rendszer felszámolása, s a népi demokratikus állam megteremtése érdekében. Az előző évben 660 ezer nincstelen, illetve kevés földű paraszt jutott földhöz. Hazánk ezzel megszűnt a hárommillió koldus országa lenni, s a föld azé lett, aki megművelte. A háborús romok eltakarítása után soha nem látott erővel, lelkesedéssel indult meg a termelés az ipari üzemekben. A bíztató kezdeti eredményekről részletesen beszámolt a Tatai Újság. Különös figyelmet fordított megyénk bányászainak hősi munkájára, helytállására, akik példamutatóan vették ki részüket az ország gazdasági „talpraállításából”. Üdvözölte a lap stabilizációt elősegítő intézkedést, az új pénznem, a forint kibocsátását 1946. augusztus 1-én. Az előző pénzért, pengőért ugyanis szinte semmit sem lehetett kapni. A bérből élő munkások, alkalmazottak örültek, amikor pénz helyett zsírral, olajjal, liszttel és más élelmiszerekkel „fizették” őket. Az új rendszer híveit jóleső érzéssel töltötte el az a tudat, hogy a termelés fokozása lehetővé tette a termékek árának és a dolgozók bérének állandósítását. És sok egyéb, látszólag kisebb intézkedés is növelte a bizakodó közhangulat kialakulását. Közéjük tartozik például, hogy Tatán a község — igen, nem tévedés, három és fél évtizede község volt Tata —, képviselőtestülete, a Nemzeti Bizottság javaslatára, több utcanevet megváltoztatott. Azóta viseli jó néhány utca a magyar történelem, irodalom és munkásmozgalom olyan személyiségeinek nevét, mint Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Somogyi Béla, Bacsó Bajcsy-Zsilinszky Endre.Béla, 1956 Egy évtized múltán új reményekkel tekintett népünk az új év, a jövő elé. Az első ötéves terv során új üzemek, gyáróriások, szocialista városok épültek országszerte. 1956 első felében több Komárom megyei gazdasági egység ért el jelentős sikereket. A nyergesújfalui Magyar Viscosagyái dolgozói a NOSZF 39. évfordulója tiszteletére meghirdetett munkaversenyben jeleskedtek. A tatabányai V/a akna dolgozói szeptember 30-án teljesítették éves tervüket. Az Almásfüzitői Timföldgyár dolgozói közül sokan építkezni kezdtek, a gyár hathatós segítségével. Az előzetes számítások gazdagabb zárszámadás szerint elé néztek — a Komárom megyei Dolgozók Lapja — híre szerint — a sárisápi Petőfi Tsz tagjai. A sport,, de különösen a labdarúgás hívei számára örömöket szerzett abban időben a magyar labdarúgóaz válogatott, hiszen legyőzte a jugoszláv, a szovjet és a francia nemzeti tizenegyet. A három győzelemben oroszlánrésze volt Grosics Gyulának, a Tatabányai Bányász kapusának — emlékeznek vissza a sportág hívei. Mindennek ellenére, a politikai élet veszélyes feszültségektől volt terhes. Október végén kirobbant az ellenforradalmi lázadás, a proletárdiktatúra vívmányainak megsemmisítésére. Népünk történetének súlyos nemzeti tragédiáját élte át huszonöt évvel ezelőtt. Az újjászervezett kommunista párt, a munkáshatalom híveinek összefogásával és szovjet segítséggel, rövid idő alatt felszámolta az ellenforradalmat. A munkáshatalom sikeres megvédése adott negyedszázada erőt, hitet ahhoz, hogy népünk továbbhaladjon a szocializmus útján . .. Pintér Lajos Újévvárás — régen Üröm az örömben: félelem a bizonytalan jövőtől — Reform a báltermekben — Komárom legnagyobb szenzációja — Új élet, új örömökJanuár elseje az év legjelesebb napjai közé tartozik. A köszöntők, jókívánságok, s a szokásos eszem-iszom közben nagyon sokan ekkor számvetést is készítenek, összegzik, mit hozott számukra, hogyan telt el az előző esztendő. S ugyanakkor fogalmazódnak meg a közelebbi és a távolabbi jövő céljai, kívánságai is. Régóta így van ez. S mégis, más és más érzelmekkel, gondolatokkal várták, ünnepelték e napot elődeink. Ezekből ad ízelítőt alábbi válogatásunk. i 1981. december 11., es Sörtölc Káldi Judit grafikája Káldi János: Újesztendőre Egy magyar népdal nyomán Újév, újév, újesztendő, rázkódik a havas erdő, a virágok nyakig hóban énekelnek elmúlóan. Újév, újév, újesztendő, aranyat ér most a kendő, gyémántot a hosszú bunda, rókaprém kell a nyakunkba. Újév, újév, újesztendő, fátyolozott, titkot rejtő, akárcsak egy roppant tenger, tele vagy még sejtelemmel. Újév, újév, újesztendő, friss szelekkel messzezengő, fohászkodik falu, város, legyen az ég szivárványos. Nagy Emília: Ujesztendei látomás Ébren is álomban vagyok. S előttem — vajon, honnan is jönnek? — számtalan kép ragyog. Megjelenik Anyám és Apám szelleme. Némán beszélnek velem. A szemükkel beszélnek nekem. Kérdezem, hol vagytok? Merre mentetek? Egymás kezét fogják. Nem szólnak, csak intenek. Hidegen villog a téli hold. Hullik a csillag párosán. S tündéri fényben — mosolyogva — Anyám és Apám elsuhan. Pákolitz István: Elszámolás Se gátja se partja: Kalmár Tavasz Kofa Nyár Gebin ősz Uzsora Tél Mind a markát tartja