24 óra, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-28 / 301. szám
2 MEGYEI KORKÉP 24 ÓRA - 2007. DECEMBER 28., PÉNTEK krónika Közhely, de igaz: az év vége többek között a számvetés ideje. Mi is ezt tesszük a magunk eszközeivel, sajátos szemüvegünkön keresztül. A teljesség igénye nélkül válogattunk lapunk idén megjelent cikkei között. EZ TÖRTÉNT MEGYÉNKBEN 2007-BEN (2.) Áprilisban Molnár Lajos egészségügyi minisztert Horváth Ágnes váltotta a bársonyszékben. Megkezdődött az ágyszám- és létszámleépítés a kórházakban. Májusban már a magánbiztosítókat kezdték emlegetni. ÁPRILIS 2. 125 éve született Kodály Zoltán tata Legyen a zene mindenkié! - énekelte együtt sok-sok kórus Tatán, a Vaszary János Általános Iskolában. Több mint kétszáz énekes lépett színpadra Kodály Zoltán mester születésének 125. évfordulóján. Petrozsényi Eszter színművész, az est háziasszonya köszöntötte a meghívottakat, köztük a világhírű Galántai Kodály Zoltán Daloskört valamint Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerzőt, Erdei Pétert, a kecskeméti Kodály Intézet igazgatóját, Pribojszky Mátyás világhírű citeraművészt. Természetesen Tata kórusai és iskoláinak énekkarai is műsorral hódoltak a zenei géniusz előtt. ÁPRILIS 5. Lemondott Molnár Lajos, mától nem miniszter mim Budapest Ötödik sebességre kapcsolta az Egészségügyi Minisztérium munkatempóját Molnár Lajos, amint tavaly júniusban a MÁV-kórház főigazgatói székéből átült a miniszteri bársonyszékbe. A legnagyobb vihart a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése okozta. A Molnár-csomag súlyos eleme, a nagyszabású kórházi struktúraátalakítás - amelyet hangos tiltakozás, számos tüntetés kísért - néhány napja lépett életbe. A rendszerből 16 ezer aktív ágyat vontak ki, három kórház állami támogatását befagyasztották, tucatnyi gyógyintézményt pedig krónikussá alakítottak. ÁPRILIS 7. A Szent Borbála Kórház biztosan működhet tovább tatabánya Dr. Völner Pál, Komárom-Esztergom Megye Közgyűlésének elnöke, illetve az OEP vezetése aláírta a kórházak támogatásáról szóló szerződéseket. Ezek szerint a Szent Borbála Kórház a továbbiakban is el tudja látni betegeit. A megyei közgyűlés elnöke záradékkal látta el a szerződést, ugyanis tudja: a finanszírozásra folyósított összeg nem elégséges, így a felmerült, indokolt költségek különbözetére - mintegy havi 30 millió forintra - fenntartóként igényt tart a megye. - Számomra mindig is az volt a legfontosabb, hogy a megyei kórház biztos anyagi alapokon álljon - szögezte le dr. Völner Pál. ÁPRILIS 24. Horváth Ágnes letette a hivatali esküt Budapest Tegnap letette a parlamenti esküt az egészségügyi tárca új vezetője, Horváth Ágnes, miután az országgyűlés az április 6-án lemondott Molnár Lajos utódául választotta. Miniszterként legfőbb feladatának a rendszer stabilizálását, az eddigi reformok esetleges korrekcióját nevezte meg. Prioritásnak a járóbeteg-szakellátás, a kistérségi ellátórendszer, illetve a mentőszolgálat fejlesztését tartja. Vegyes, kompromisszumos biztosítási rendszert ígért, amelyben egyszerre érvényesül a verseny és a szolidaritás. Ellenérvként elhangzott: a 33 éves orvos-közgazdász tekintélye nem kellő mértékű ahhoz, hogy elfogadtassa a liberálisok elképzeléseit az üzleti alapú több-biztosítós rendszerről a szakmával, illetve a szocialistákkal. ÁPRILIS 24. A tésztaépítés bajnokai Hidat vertek spagettivel GYERMELY/KANADA A fővárosi Bánki Donát Főiskola hallgatói - Botka Balázs, Márkos Szilárd, Kurucz Sándor - a Gyermely Zrt. hipermodern gyárában ismerkedtek a termeléssel, miután a versenyzésüket évek óta támogató cég jóvoltából a közelmúltban ketten Kanadában bizonyították be, hogy tészta-hídépítésben nincs náluk jobb a világon. A nyertes „termék” 10 kiló tésztából - spagettiból, csőtésztából és makaróniból - készült, egy méter volt a fesztávolsága, és 252,7 kilót bírt ki, pedig a repülés alatt 50-60 kilót romlott a szilárdsága. A tervek szerint jövőre már Európa-bajnokságon épít a főiskolás trió a világot verő gyermelyi tésztával, és a világbajnokságig meg sem állnak. - Ilyen lelkesedést lehetetlen nem támogatni - kommentálta a sikert Bokros Zsigmond, a Gyermely elnöke. MÁJUS 4. Megnyílt a pláza, óriási az érdeklődés tatabánya Lépni is alig lehetett tegnap, a nyitás napján a város első plázájában, a Vértes Centerben. A legtöbb betérő nem csak nézelődött, vásárolt is, sokan álltak sorba a műszaki termékeknél és a sporteszközöknél. Az épület két emeletén 56 üzlet várja a vásárlókat. Az üzletek kialakításánál törekedtek arra, hogy szolgáltatások - utazási iroda, pénzváltó, kulcsmásoló, hírlapos - is helyet kapjanak. Az éttermek között is nagy a választék, a mozi május 31-től fogadja a nézőket. Mától számos programmal várják az érdeklődőket, lesznek koncertek, több együttes is fellép, ellátogatnak a bevásárlóközpontba az FC Tatabánya- Vértes Center labdarúgócsapatának játékosai is. MÁJUS 14. Bevetésen az erődben, 24 csapat vetélkedett Komárom Második alkalommal adott otthont a Monostori-erőd a Honvédelmi Minisztérium által évente megrendezett Bevetés Próba című vetélkedőjének. Az ország hét városában rendezett válogatókon részt vett 580 csapatból 24 jutott a komáromi döntőbe. Nem kis fizikai megterhelésen kellett keresztülmenniük a diákoknak, volt falmászás, leereszkedés kötélen, kerékcsere, s a feladatok többségében hátizsákot is cipelni kellett imitálva ezzel a katonák életét. A harci jelenetben szinte igazinak látszó gépfegyverrel küzdöttek. A középiskolák első két évfolyamosai közül az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium csapata lett az első. MÁJUS 19. Tvrtko és Sváby a Spitzbergákon Az 1920-ban a trianoni békediktátummal egy időben született, Párizsban aláírt, máig hatályos megállapodás szerint a magyarok 38 országgal együtt különleges előjogokat élveznek - többek között - a Spitzbergákon, az Északi-sark alatt lévő jégszigeten. Ott horgászhatunk, vadászhatunk, kutatóállomást és bázist alapíthatunk. A két vállalkozó szellemű tévés a furcsa paktum nyomába eredt. A szükséges előkészületek és a rendkívüli utazás után Magyarország két és fél négyzetméteres tulajdonán felállították sátrukat, kitűzték hazánk trikolorját, s a tv2 Napló műsorának zászlaját. Ez az jelenti, hogy mostantól rajta leszünk a Spitzbergák hivatalos térképén. Két lakott települést kerestek fel az egymástól több száz kilométerre lévő három közül. Egyikben oroszok élnek, anyanyelvükön beszélnek, rubellel fizetnek, őrzik a vörös csillagot, zászlót és Lenin szobrát. És még egy magyar emberrel is találkoztak. Közben izomlázat kaptak a hómobilozástól. MÁJUS 25. Buszpályaudvar a plázánál, ide érkeznek a járatok tatabánya Ünnepélyesen átadták a város új központi pályaudvarát. Az ünnepség szónokai köszönetet mondtak azoknak, akik a pályaudvar létrehozásában szerepet vállaltak, egyetértettek annak fontosságával. Az új pályaudvar nemcsak közlekedési, hanem kereskedelmi központ is egyben, a város új csomópontja. A 317 millió forintos beruházásban 4 érkező és 21 induló állást, 2381 négyzetméter fedett peront alakítottak ki. A pénztárakat légkondicionált váróteremben helyezték el. A pályaudvar akadálymentesítve van, így kerekes székkel és babakocsival is könnyen elérhető. A vasútállomás felől gyalogosan, a Vértes Centerből mozgólépcsőn és liften is megközelíthető. JúÁJUS 26. Új, korszerű hivatal, könnyebb ügyintézés ALMÁSFÜZITŐ 70 millió forintból a mai kornak megfelelő hivatalt alakítottak ki a volt vendéglőből és a művelődési házból. A polgármesteri hivatal földszintjén kaptak helyet a nagy ügyfélforgalmat bonyolító irodák, ahol a korábbinál kényelmesebben intézheti ügyeit a lakosság. Az új polgármesteri hivatalba elsőként Egervári József egykori tanácselnök és Karánsebesy Lukács polgármester lépett be. A községháza avatóünnepségét a 15. Almásfüzitői Napok rendezvénysorozata keretében tartották, amelyen színes műsor szórakoztatta a település lakóit. JÚNIUS 5. Százak kocsiztak -sikeres akció Bábolna - Csaknem négyszáz vendéget, köztük rengeteg gyereket látott vendégül a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok a tavaly életre hívott Nyitott Lovardák napja idei rendezvényén. A látogatók elismeréssel szóltak a „boldog békeidőket” idéző, hangulatos ménesudvarról, a ragyogó tisztaságról, a rengeteg hódító illatú rózsáról, a szép lovakról és a barátságos fogadtatásról. Az érdeklődők meglátogatták a csikótelepet és a 20 hektáros arborétumot, ahol állatsimogató és soksok növényritkaság található. JÚNIUS 11. Bankárok talicskáztak az óvoda kertjében tokooaltáró Csapatépítő tréningen, családi napon vett részt az osztrák Porsche Bank magyarországi leányvállalatának Budapestről érkezett mintegy harminc munkatársa és gyermekeik az óvoda kertjében. Talicskaszámra hordták a földet a medencébe. Ott mostantól virágoskert díszült. Befestették a játékokat, az EU-szabványoknak megfelelően ütésgátló réteget helyeztek el alattuk. Egy hintát is ajándékoztak a kicsiknek. A megújult oviudvart virágjelenettel köszönték meg az óvodások.. JUNIUS 18. Virágok és koszorúk a Nagy Imre téren tatabánya kivégzésének és újratemetésének évfordulóján teret neveztek el az ’56-os mártír miniszterelnökről a volt Turul mozi közelében, Paulikovics Iván szobrászművész róla készült alkotásánál. Koszorút helyezett el a talapzaton Lukács Zoltán képviselő, dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző, a Nagy Imre Társaság országos képviseletében dr. Sipos József és Jóna Imre, a városi szervezet nevében Bálványos István és Bognárné Tóth Andrea. A tatai Kodály-hangversenyen a Fazekas-iskola zene tagozatos diákjai szolmizációs gyakorlatot mutatnak be Az Északi-sarkot meghódító Sváby András és Vujity Tvrtko olyan komolyan vette a jegesmedveveszélyre figyelmeztető intelmet, hogy fegyveres kíséretet is fogadtak A gyermelyi tésztából készült, kecses ívű, nyertes hidak a kanadai Okanagan Egyetemen rendezett vetélkedőn Szakmai ismeretekből, gyakorlati feladatokból kell vizsgázniuk a tűzoltóknak, a képen az életmentő kötél speciális kötéstechnikáját gyakorolják Budapesti pénzügyi szakemberek és gyermekeik csapatépítő tréning keretében varázsolták széppé a tokodaltárói óvoda udvarát