Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1999. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-03 / 179. szám
2 1999. AUGUSZTUS 3., KEDD A szabadságharcra emlékeznek Almáson (Folytatás az 1. oldalról) Az emlékkövet szombaton délután három órakor dr. Ferenczy Miklós ünnepi beszédével avatják fel az egykori harcosok késői utódai, majd a Csokonai Mihály Művelődési Házban dr. Bana Gábor hadtörténész méltatja a 150 évvel ezelőtti csatát. Az ünnep alkalmából este hat órakor Lévai Péter dunaalmási polgármester kiállítást nyit a Halászcsárdában, ahol Tóth Aliz és Magyar Mária Magyar égbolt alatt... című fotótárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. Sz. S. Traminból Táton Kaneppele Ludwig elnök vezetésével a hétvégén, pontosan szombaton délután öt órától a Dél-Tirolból, a Tramin városából érkezett fúvósok vendégszerepeltek a Duna-parti településen, Táton. A helyi Musik Land Utazási Iroda meghívásának eleget téve szombaton a táti művelődési házban szórakoztatták játékukkal a közönséget. A hangversenyen a község német nemzetiségi fúvószenekara is fellépett, sőt, a tramini zenészekkel együtt is játszottak. Az 1700-as évek végén alapított tramini fúvószenekart Karl Hanspeter trombitaművész, főzeneigazgató dirigálta. Az együttes a tuti mellett további három koncertet adott, fellépett a Budavári Palotában is. - sze - Traffipaxos ellenőrzés A megyei rendőr-főkapitányság ma az alábbi helyeken tart traffipaxos ellenőrzést: Hajnali 5 és délután 1 óra között: Esztergom külterületén, Tatabánya külterülete, az M1-es autópálya 72-es kilométerszelvényének „B” oldalán Délután 1 és este 9 óra között: Esztergom belterületén, Tatabánya belterületén és az M 1-es autópálya 92-es kilométerszelvényének ,A” oldalán Trafóházból kávéház Esztergomban Szobor is díszíti majd a környéket? Esztergomban a város központjából a Duna Múzeum felé vezető Vörösmarty utca Szenttamás egyik főútvonala. A mai Vízügyi Múzeum épületében székelt a XVIII. században a káptalan esztergomi testülete, és 1790. február 20-án itt őrizték Bécsből jövet a Szent Koronát. Az épület előtt álló volt trafóház jelentős átalakuláson megy keresztül. Az üresen álló épület sorsáról többször folyt vita az önkormányzat és a civil szervezetek körében. Volt, aki lebontani kívánta az épületet, és helyére szökőkutat szeretett volna állítani. Az épület sorsát eldöntötte az a tény, hogy magántulajdonba került, és a tulajdonos most kávézót létesít majd az építményben. A kávézó kialakítását azonban befolyásolja az a váratlan körülmény, hogy az önkormányzat a jövőbeni kávézó előtti területen szeretné felállítani egy espoo-i szobrászművész által Esztergomnak ajándékozott szobrot. Jelenleg a kávézó tulajdonosa és a városvezetés között egyeztető tárgyalás folyik a szobor felállításával és a volt trafóház átépítésével kapcsolatban. A végleges megállapodásról is tájékoztatjuk majd olvasóinkat. muzslai — Tovább szépül a Vízügyi Múzeum környéke. Akár még egy szoborral is... Fotó: L. Z. Fúvószenekarok randevúznak Dunaalmáson Egyhetes ifjúsági fúvószenekari tábor kezdődik augusztusban, vasárnap Dunaalmáson, a Csokonai Mihály Általános Iskolában délelőtt tizenegy órakor. A tábort a tatabányai A Közművelődés Háza szervezi, és az ország számos részéről várják majd a résztvevőket. Nem telefonálni akart... ... az az eddig ismeretlen elkövető, aki tegnap Tatabányán eltulajdonította a Bajcsy úton lévő telefonfülke perselyét, természetesen a már benne lévő pénzérmékkel együtt. A rendőrök elmondták: nem csak az elkövető ismeretlen eddig, hanem a lopás módszere is. Hiszen a perselyt úgy lovasították meg, hogy az azt fedő, burkoló szekrényt egyáltalán nem rongálták meg... Persze, azt sem tudni, mekkora összeg lapult az ellopott perselyben. Rendszeresen szemlézi lapunkat az » OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Vill., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI HÍRLAP Alapítva 1996-ban. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség vezetője: Vámosi László Marketingvezető: Józsáné S. Zsuzsa Kiadja a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2001, Komárom, Igmándi u. L. Pf.: 21 Telefon: 54/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/342-361 Előfizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 1998. szeptember 1-jétől 1 hónapra 573 Ft, nyugdíjasoknak 487 Ft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusítja a BUVIHÍR Rt., alternatív terjesztők. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. nyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. Közéleti napilap HÍRLAP Lőrinc-napi búcsú Pilismarótól „Előrehozott” Lőrinc-napi búcsút rendeznek augusztus 8- án, vasárnap reggel nyolc órától Pilismaróton, a sportcsarnokban és környékén. A búcsú résztvevői még nyugodtan falatozhatnak a dinnyékből, hiszen Lőrinc csak augusztus 10-én, kedden érkezik majd el valójában... Ismét Dzsesszmély ‘99 a Duna partján Az Urbán György festményeiből nyitó tárlattal veszi kezdetét az idei Dzsesszmély ‘99 Nemzetközi Jazznapok a Duna-parti Neszmély településen. A tárlatot a helyi általános iskolában tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követően, este nyolc órakor már a Duna partján kezdődik a program, ahol elsőként a Makovics Quartett játszik majd. De fellép a színpadon a Gonda János, Berkes Balázs és Kőszegi Imre alkotta trió, a Jávori-Babos Band és a László Attila Band is. Másnap, augusztus 7-én, szombaton szintén este nyolctól lesz a főszerep a dzsesszé. Ezen a napon a Blue Light Big Band, a Besenyő Brass, a Pege Jazz Quartett és a The Violin Band műsora ígér igazi zenei csemegét. A szombati programot nosztalgia táncmulatság zárja majd. A Budapest Dixieland Band vasárnap látogat el Neszmélyre, az este nyolc órakor kezdődő műsoruk vendége Dunai Tamás Jászai Mari-díjas érdemes színművész lesz, aki most másik oldaláról mutatkozik be a nagyérdeműnek. Szaxofonon és klarinéton is hallhatjuk játszani, de a vokálozásba is beszáll majd... Ezt követően Bontovics Katié és zenekaráé lesz a színpad, de a Lakatos ,Ablakos” Dezső emlékverseny győztesei is fellépnek a Kőszegi Jazz Band együttessel Neszmélyen a fesztivál utolsó napján, vasárnap késő este. - tág - Letörte a fénysorompókat... Valószínűleg teherautó törte le Környén, az oroszlányi úton lévő vasúti kereszteződés fénysorompóit tegnap délután fél négy körül. A furcsa esetet senki sem látta, már csak a földön árválkodó letört félkarokat találták meg. Az arra járó, feltételezhetően nagyobb jármű nem elég, hogy nagy kárt okozott „tettével”, de „értelemszerűen” még a piros jelzésen is áthajtott... A letört karokat a vasút szakemberei rövid időn belül visszahelyezték. Megyei krónika Agyagoznak, koronáznak Bajnán... (Folytatás az 1. oldalról) A fazekas- és kézművestábor résztvevői hamarosan ellátogatnak a Leányváron élő és alkotó fazekasmesterhez, Tímár Zsuzsannához is, hogy ő is beavathassa a fiatalokat ezen szakma szépségeibe. Természetesen különféle szabadidős tevékenységek is várják a táborlakó gyermekeket, akik a környéken kirándulásokat is tesznek majd. A tábor szervezői szeptemberben kiállítást is rendeznek a készülő alkotásokból. - tá - „Falukutatók” táboroznak Dunaalmáson Tükröt tartanak a községbeliek elé... Múlt pénteken messziről érkezett fiatalokkal népesült be Dunaalmáson a Csokonai Mihály Általános Iskola. A jászberényi tanítóképző főiskola szociálpedagógus szakának huszonkét elsőéves hallgatója Patakiné Deák Éva tanár vezetésével egy hétig kutatási gyakorlatot végez a faluban. Az egykori „falujárók” még szénakazalban, pajtában aludtak, ők ennél már egy fokkal komfortosabb körülmények között végezhetik munkájukat, hiszen az iskola tantermeiben, tornaszőnyegeken pihenhetik ki az egész napos munka fáradalmait. A rendelkezésre álló rövid idő alatt mintegy kétszáz almási háztartást keresnek meg, igyekeznek alaposan megismerni az itteniek életét, kulturális, gazdasági és életmódbeli hagyományait, és kipuhatolják, hogyan képzelik az egykor szebb napokat látott falu lakói saját jövőjüket. A felmérő munka eredményeinek gyors összegezésére még a tábor ideje alatt sor kerül, de a részletes feldolgozás és elemzés még hosszú ideig ad munkát a leendő pedagógusoknak. Valószínűleg az ideérkezőknek - akik főleg az ország keleti felét ismerik, hiszen Vácról, Szolnokról, Miskolcról és még számtalan településről jöttek a táborba - izgalmas lesz megismerni ezt a nem szokványos dunántúli települést. Az itt élőknek, az önkormányzatnak pedig hasznos lehet belenézni a fiatal szakemberek által eléjük tartott tükörbe. Sz. S. Most is sokakat vonzott az RTL Klub Road Show Valóban barátok közt Komáromban... Közel egy év után vasárnap újra Komáromban állomásozott a népszerű kereskedelmi tévéadó, az RTL Klub Road Show-ja. Az elmúlt nyárhoz hasonlóan az idén is a megszépült termálfürdő előtti parkoló adott otthont a fergeteges forgatagnak, és persze annak a színpadnak is, melyen számos, napjainkban közkedvelt könnyűzenei együttes szórakoztatta a közönséget. A fellépőkön, a sztárokon, a szórakoztatón kívül a közönség sem volt akármilyen, hiszen nem csak a városból, hanem a környező településekről, sőt, a határon túlról, Szlovákiából is sokan voltak kíváncsiak a Road Show-ra. Az egyebek mellett a Kölyökklubból is ismert Jónás Rita várta délután a legkisebbeket egy kis kalózkodásra, de különféle kvízjátékokat, Mire gondolok?-ot is játszhattak Pokrivtsák Mónikával és a Danubius Rádió Capuccino Tripla egyik műsorvezetőjével, Búza Sándorral. Ezt a mostani RTL Klub Road Show-t összevonták ugyanis a Danubius hasonló országjáró turnéjával. A „dupla” élvezeten túl valóban barátok közt múlathatták az időt vasárnap Komáromban, hiszen a tévéadó kedvelt, Barátok közt című sorozatának sztárjai is ellátogattak a Duna-parti városba. A jelenleg „vakációzó” sorozat színészeivel a kötetlenül beszélgetés során sok titokra fény derült, és az is kiderült: szeptembertől újra találkozhatunk majd a képernyők előtt Kertészékkel is... A szokásos táncverseny sem maradt el, és a rövid ideig Komáromban időző Palotás Petrát is viszontláthatta a közönség. Az RTL Klub Road Show folytatásaként színpadra lépett a V. S. O. P., a Kiwi, a Szénshow, a Picasso Branch, a Bestiák, a Kozmix, és „ámokfutás” is volt Kozsóval... - rá - A sztárok mellett vásározók is várták a komáromiakat Fotó: L. Z.