Kortárs, 1958. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)

1958 / 10. szám - Pándi Pál: Petőfi népdalairól

PÁN­DI PÁL PETŐFI NÉPDALAIRÓL (A nézőpontról*) A köztudatban élő Petőfi-képen hagyományosan mélyek a népdalköltői vonások. Pulszky némi túlzással már 1847-ben azt írta, hogy Petőfi „verseinek egy negyede valóságos népdal, tárgyra s alakra nézve hasonló a jobbakhoz azok közül, melyeket Erdélyi kezeiből annyi örömmel vett a magyar közönség, az utánozhatatlan naívság, az alföldi zamat, a népies jellem, mely bermök leng, maradó becsűvé teszi Petőfi népdalait. Ezek már most is élnek a nép szájában, ami a költő népszerűségét jobban alapítja meg, mint a fővárosi critica bármely bókja.” De nemcsak néhány Petőfi-dal elkeveredése a népdalkincsben jelzi mennyire magáénak érzi, sőt hiszi is a nép Petőfi verseit. A nemzet közvéleménye Petőfi életművének ismeretében emelte ki érdeklődésével a Petőfi-dalokat, ezek­ben látva, mintegy reprezentálva a költő művét és egyéniségét. Hogy ez így tör­tént, abban a Petőfi-dalok valóban korszakos jelentősége mellett része volt annak is, hogy a költő dalait nemcsak a nyomtatott betű, hanem a gyakori megzenésítés is forgalmazta, hatásuk körét kiterjesztve nem-literátus rétegek és alkalmak irányába is. A dal­szükséglet nem azonos az irodalmi szükséglettel, s Petőfi ez utóbbi, az irodalminál szélesebb, populárisabb igény kielégítését is szolgálta és szolgálja. (Ami aztán folyamatosan és alakító erővel hat vissza több mint egy évszázad óta a köztudatban élő Petőfi-képre.) A zenei érdeklődés szinte megjele­nésük pillanatában felfigyelt a Petőfi-dalokra. A Pesti Divatlap 1844 szeptember 4. száma már arról tudósít, hogy az Ezrivel terem a fán a meggy című versre Egressy Béni „igen helyes melódiát készített”, 1845-ben pedig már nyomtatásban jelenik meg Szénfy Gusztáv nótája a De már nem tudom mit csináljak és Megy a juhász szamáron című Petőfi-dalokra. A következő évben Szénfy Parlagi nótáiban a következő megzenésített Petőfi verseket találjuk: A szerelem, a szerelem; Árva­­lányh­aj a süvegem bokrétája; Érik a gabona. Isot Kálmánnak 1931-ben megjelent hiperkritikus bibliográfiájából tudjuk meg azt is, hogy — például — a Temetésre szól az éneknek tizenöt dal­feldolgozása ismeretes, az Ajkunak tizennégy, a Befor­dultam, a konyhára című versnek tizenegy, a Hortobágyi kocsvvírosné, angyalomnak­ pedig tíz zenei változata, hogy csak néhány példát említsünk. A zeneszerzői érdeklődés grafikonja is szemléltetően jelzi a Petőfi-dalok népszerűségét, noha a közhasználatban többnyire csak egy-egy dallam terjedt el, legalább is a laikus nótázás gyakorlatát tekintve. Petőfi népdalainak alkalmas dalszerűsége, s az intenzív zenei fogalmazás, íme: ok és okozat, amelyek a köztudatban élő Petőfi-képen természetes elmélyítői a népdalköltői vonásoknak. De­ figyelnünk kell más okokra, a közfelfogást tuda­tosan, ideológiai érdekkel irányító tényezőkre is. Már a Petőfit támadó kortársi kritika megpendíti azt a jellegzetes hangot, amely Petőfi lírájának értékét a nép­ . Eg­y készülő tanulmány részletét közöljük. A rövidség kedvéért nem tesszük itt közzé a riológiai jegyzet-apará­­tust. Horváth Jánosnak két munkájára utalunk gyakrabban a szövegben: Petőfi című monográfiájára (1922) és A magyar irodalmi népiesség Falusitól Petőfiig című összefoglalására­ (1927). Ezek mellett felhasználtuk Révai József és Király István, valamint Berze Nagy­ János, Horlay Györgyné, Horváth, Márton, Isor Kálmán, Kristóf György, Ortutay Gyula és Sótér István tanulmányai.

Next