Kortárs, 1958. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1958 / 10. szám - Pándi Pál: Petőfi népdalairól
PÁNDI PÁL PETŐFI NÉPDALAIRÓL (A nézőpontról*) A köztudatban élő Petőfi-képen hagyományosan mélyek a népdalköltői vonások. Pulszky némi túlzással már 1847-ben azt írta, hogy Petőfi „verseinek egy negyede valóságos népdal, tárgyra s alakra nézve hasonló a jobbakhoz azok közül, melyeket Erdélyi kezeiből annyi örömmel vett a magyar közönség, az utánozhatatlan naívság, az alföldi zamat, a népies jellem, mely bermök leng, maradó becsűvé teszi Petőfi népdalait. Ezek már most is élnek a nép szájában, ami a költő népszerűségét jobban alapítja meg, mint a fővárosi critica bármely bókja.” De nemcsak néhány Petőfi-dal elkeveredése a népdalkincsben jelzi mennyire magáénak érzi, sőt hiszi is a nép Petőfi verseit. A nemzet közvéleménye Petőfi életművének ismeretében emelte ki érdeklődésével a Petőfi-dalokat, ezekben látva, mintegy reprezentálva a költő művét és egyéniségét. Hogy ez így történt, abban a Petőfi-dalok valóban korszakos jelentősége mellett része volt annak is, hogy a költő dalait nemcsak a nyomtatott betű, hanem a gyakori megzenésítés is forgalmazta, hatásuk körét kiterjesztve nem-literátus rétegek és alkalmak irányába is. A dalszükséglet nem azonos az irodalmi szükséglettel, s Petőfi ez utóbbi, az irodalminál szélesebb, populárisabb igény kielégítését is szolgálta és szolgálja. (Ami aztán folyamatosan és alakító erővel hat vissza több mint egy évszázad óta a köztudatban élő Petőfi-képre.) A zenei érdeklődés szinte megjelenésük pillanatában felfigyelt a Petőfi-dalokra. A Pesti Divatlap 1844 szeptember 4. száma már arról tudósít, hogy az Ezrivel terem a fán a meggy című versre Egressy Béni „igen helyes melódiát készített”, 1845-ben pedig már nyomtatásban jelenik meg Szénfy Gusztáv nótája a De már nem tudom mit csináljak és Megy a juhász szamáron című Petőfi-dalokra. A következő évben Szénfy Parlagi nótáiban a következő megzenésített Petőfi verseket találjuk: A szerelem, a szerelem; Árvalányhaj a süvegem bokrétája; Érik a gabona. Isot Kálmánnak 1931-ben megjelent hiperkritikus bibliográfiájából tudjuk meg azt is, hogy — például — a Temetésre szól az éneknek tizenöt dalfeldolgozása ismeretes, az Ajkunak tizennégy, a Befordultam, a konyhára című versnek tizenegy, a Hortobágyi kocsvvírosné, angyalomnak pedig tíz zenei változata, hogy csak néhány példát említsünk. A zeneszerzői érdeklődés grafikonja is szemléltetően jelzi a Petőfi-dalok népszerűségét, noha a közhasználatban többnyire csak egy-egy dallam terjedt el, legalább is a laikus nótázás gyakorlatát tekintve. Petőfi népdalainak alkalmas dalszerűsége, s az intenzív zenei fogalmazás, íme: ok és okozat, amelyek a köztudatban élő Petőfi-képen természetes elmélyítői a népdalköltői vonásoknak. De figyelnünk kell más okokra, a közfelfogást tudatosan, ideológiai érdekkel irányító tényezőkre is. Már a Petőfit támadó kortársi kritika megpendíti azt a jellegzetes hangot, amely Petőfi lírájának értékét a nép . Egy készülő tanulmány részletét közöljük. A rövidség kedvéért nem tesszük itt közzé a riológiai jegyzet-aparátust. Horváth Jánosnak két munkájára utalunk gyakrabban a szövegben: Petőfi című monográfiájára (1922) és A magyar irodalmi népiesség Falusitól Petőfiig című összefoglalására (1927). Ezek mellett felhasználtuk Révai József és Király István, valamint Berze Nagy János, Horlay Györgyné, Horváth, Márton, Isor Kálmán, Kristóf György, Ortutay Gyula és Sótér István tanulmányai.