Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - SLOBODA SVETU - SLOBODA SVIJETA - Krleža, Miroslav: Petőfi és Ady a magyar irodalom két lobogója (Fordította: Lőkös István)
MIROSLAV KALEZA Petőfi és Ady a magyar irodalom két lobogója A magyar negyvennyolcról nálunk igen keveset írtak tárgyilagosan, s azok a művek, amelyek ezt a korszakot vizsgálják, szinte mindig az ún. nemzeti front szűkebb nézőpontjáról fakadtak. Mi még egyáltalán nem rendelkezünk a germán nyelv mezsgyéjén sarjadt pánszláv mozgalom valódi történetével, és valamennyi munka eddig csupán az anyag részleges egybegyűjtését eredményezte, az viszont már első látásra világos, hogy negyvennyolc magyar nemzeti mozgalma szervesen kötődik a szláv újjászületés problémájához és hogy egyik is, másik is a jakobinizmus zavaros gyermeke, amely felhígult az erőteljes forradalmi probléma romantikus felfogásában és dekoratív felszínességében. Ha a nyelvet valóban egy olyan mezsgyének tekintjük, amely népet néptől elválaszt, akkor az első pillantásra meglepően hat, hogy épp az olyan tiszta szláv sarjak, mint Zrínyi, Martinovics, Kazinczy, Kossuth, Petőfi állottak mindig a történelem különböző sorsfordulóin és ott épp a magyar elemet építették aktívan - így akarván megoldani a Dunatáj és a Kárpátmedence kérdését. Martinovics republikánus halálában, Kossuth bölcs beszédeiben, Kazinczy szervező munkájában és írásaiban, Petőfi forradalmi dalaiban egyaránt él egy instruktív szükséglet minden nemzetiség, faj és nyelv egybeolvasztása és szintetikus ötvözése iránt. Ezek a szellemek abban a hamis és veszélyes fikcióban éltek, hogy a magyar nyelv lesz az a megújító tűz és láva, amelyik a mélységből felszökve elégeti az egész krátert és leperzseli benne mindazt, ami beteges, rab, idegen, feudális és középkori. Akárcsak a pánszlávok, akik az isteni anarchikus messianizmus hitével voltak eltelve, a magyarok is nyelvüktől várták a csodát, és így minden problémájuk archimédeszi pontját épp a legfiktívebb és legingatagabb helyen keresték. Érdekes, hogy negyvennyolc bukása után, amikor e nyelvi premisszák teljes tévessége megmutatkozott, Kossuth az emigrációban elkészítette programjainak és nézeteinek alapos korrekcióját és a súlypontot a nemzetiről a Dunamenti konföderáció szociális momentumára helyezte át. Ennek a Kossuth- korrekciónak a későbbi megfelelője a Károlyi-Jászi-féle kantonális svájci orientáció, amely nyílt szakítás a magyar szupremácia ideájával. Mindkettő túl későn keletkezett: 1848 és 1918 összeomlása után. Az egykorú magyar irodalomban egyedülálló emlékműként áll Petőfi Sándor, mint a magyar negyvennyolcat együttesen alkotó valamennyi komponens: illúziók, fikciók, ideálok, hazugságok, gyűlölködés, győzelem és vereség irodalmilag monumentális kifejeződése és eredménye. * Petőfi Sándor - aki Petrovicsként született és akit egyebek között Nietzsche is ismert és elragadtatással olvasott - egy nagy témát képez, amelyet egy ilyen cikk keretében természetesen éppen csak felszínesen lehet érinteni - kiemelve azokat a momentumokat, amelyek a költőt a magyar negyvennyolcas irodalom rendkívüli tehetségévé teszik. Petőfit nálunk Jovan Jovanovic Zmaj fordította, felületesen, de azzal a jóakaratú igyekezettel, hogy asszonáncai vonalát átültesse a mi rímeinkbe, de Petőfi kétségbeesett . 1823—1849: Bem hadseregének őrnagyaként esett el a segesvári csatában. Bukott diák, éhező, utazó vándorszínész, önkéntes katona, aki valamelyik lombardiai garnizon után vágyódik és akit a sors ehelyett Milánóba, Veronába vagy Velencébe, „Carlstadtba (in Croatien)” vetett. Tuberkulózis, éhség, nyomorúság, szenvedés, azután pedig úgyszólván huszonnégy órán át az egész magyar irodalom szuverén egyénisége. A márciusi forradalom jakobinusa, trubadúr és boldog szerelmes, gázoló kozák lovak patái alatt esik el, ezernyi verset, beszédet, cikket, alapeszmét hagyva maga után. (Miroslav Krleva jegyzete)