Kortárs, 1979. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1979 / 2. szám - KÖZÖS DOLGAINK - Bányai János: A Híd-szerkesztés gondjai

az egész irodalmi élet, bármilyen szigorúan is szerkesztett, de egyetlen folyóiratra épül, aligha lehetséges az irodalmi kritika, holott a mind nagyobb gyakorisággal megjelenő új könyvek és a mind sűrűbben feltűnő új nevek éppen az irodalmi bírálat értékelő ítéle­tét követelik meg. S valóban, a hatvanas évek közepéig nem is igen beszélhetünk folyó­iratkritikáról, aminek nemcsak az a káros következménye figyelhető meg az irodalmi élet akkori időszakában, hogy az új művek szinte kivétel nélkül kritikai visszhang nélkül maradnak, hanem az a paradoxon is, hogy minél gazdagabbá válik a jugoszláviai magyar irodalom, annál kevesebbet tudunk róla, annál kevésbé értjük jellegét és természetét, a hatvanas évei­ közepén mindez sürgetővé teszi a jugoszláviai magyar irodalom életének átszervezését. Megerősödik a könyvkiadó, 1965-ben indul az Új Symposion, az Ifjúság hetilap korábbi, Symposion nevű mellékletének folytatásaként, majd később, hosszú szervezési előmunkálatok után, a szabadkai Üzenet folyóirat. Két új irodalmi folyóirat jelenik meg tehát, s ha ehhez még hozzáadjuk a hamarosan meginduló tudo­mányos kiadványokat (Létünk, a Hungarológiai Intézet Közleményei, Oktatás és Neve­lés), akkor tűnik ki az irodalmi szituáció sokrétűsége, változatossága, az irodalmi élet kiteljesedése, valójában egy nemzetiségi kultúra sokirányú gazdagsága. Mindez a Híd számára is új helyzetet teremt. Valójában arra készteti, hogy, megő­rizve kontinuitásának fonalát, kialakítsa új arculatát. A jugoszláviai magyar irodalmi termés legjavát már nemcsak a Híd közli, a „legjavát” közli a másik két folyóirat is. A folyóiratok között nem lehetséges a hierarchikus elrendezés, de lehetséges (sőt szükség­­szerű) az arculatok pontos meghatározása. S ebben a Híd még azzal a „helyzeti előnnyel” sem rendelkezik, amivel rendelkezhet az Új Symposion mint a fiatalok (a mindig vonzóbb és mindig több belső erőre számító fiatal irodalom) folyóirata és az Üzenet mint egy régió (de nem „vidék”) irodalmi szemléletéhez és igényéhez kötődő folyóirat. A Hídnak egy sajátos kötött-helyzetben kell megtalálnia a maga arculatának alapjait és sajátos voná­sait. Elsősorban le kell mondania a nem­zedékiség elvéről, ki kell térnie minden leszűkítő nézőpont vonzásköréből, egyszersmind pedig határozottan körvonalazott, a munkatár­saknak távlatot adó programmal kell rendelkeznie. Sohasem zárható le tehát a mai Híd munkatársainak a köre, de számítani kell az állandó munkatársak­­ valamikor „főmunka­­társiak” mondták - egy viszonylag zárt létszámára is. A szerkesztési programnak is körülhatároltnak kell lennie, de sohasem lezártnak, mindig lehetőséget kell adni a fel­­friss­ülés, a gazdagodás számára. Mit tehet ebben a „kötött­ helyzetben” a szerkesztő? Elsősorban arra törekedhet, hogy megőrizze szerkesztői integritását, hogy kritikus legyen önmagával szemben, hogy mások művéről és gondolatáról ítélhessen. Hogy vállalva az irodalmi életet, távozók és jelentkezők között, egyedül maradjon, de egyedüllétéből ne kerekítsen ideológiát. Mert ily módon teheti lehetővé mások számára is, hogy megőrizzék integritásukat, hogy vál­lalni tudják és vállalni merjék saját gondolataikat és gondjaikat. A Híd nem teremthet senkinek sem, se a szerkesztőnek, se a szerzőnek hátteret, csak annyit, hogy mindenki megharcolja a maga harcát. Már aki képes önmagát vállalni, és nem igényli a nyáj nyúj­totta biztonságot. A szerkesztő annyit tehet, hogy pontosan megfogalmazza: a Híd ma nem kötődik szorosan egyetlen csoporthoz, nemzedékhez, esztétikai, irodalmi áramlathoz sem, de vannak állandó munkatársai. Nincs szándékában, hogy a jugoszláviai magyar irodalom színe-javát felvonultassa, de igyekszik mind magasabbra emelni az irodalmi mércéket, és ezeket a kritikaírással, a közlemények kommentálásával érvényesíteni és tudatosítani. Nem törekszik arra, hogy szembekerüljön más irodalmi folyóiratok törekvéseivel, de a maga nézeteit mindig hangsúlyozott formában fejti ki, akkor is, ha ezzel eltér mások törekvésétől, nézetétől. Igyekszik kilépni a szűken értelmezett irodalmiasságból, ezért ad teret a kritikai gondolkodás sokrétűségének és változatosságának, a jugoszláviai magyar irodalom és kultúra hagyományfeltárásának, a társadalmi élet elemzéseinek. Azt a nézetet képviseli, hogy a jugoszláviai magyar irodalom önmagéban teljes szellemi és történelmi építmény, amely nyílt Jugoszlávia népeinek és nemzetiségeinek irodalmi törekvései, kulturális értékei felé, aminthogy nyílt az egyetemes magyar irodalom felé is. Mindezért egyik legfontosabb feladatának a kritikai irodalom fejlesztését tekinti. Ez a fela­dat elsősorban a jugoszláviai magyar irodalom és kultúra mai helyzetéből következik.

Next