Kortárs, 2016. július-december (60. évfolyam, 7-12. szám)

2016 / 10. szám - Tarjányi Eszter: Egy személyességgel átszőtt biográfia. T. Erdélyi Ilona: Erdélyi János

82 Természetesen a sorozat egyes darabjaiban változó mértékű az életrajz jelentősége, hiszen van olyan szerző, akinek az esetében ez valóban érvényes megközelítés, de van olyan is, akinek az élet­rajza inkább csak a történeti kutatás szempontjából kaphat jelentőséget. Erdélyi János életrajza jó és átfogó szempontot kínál sokrétű tevékenységének a bemutatásához. A legújabban megjelent monográfia azért is érdekes, mert új színnel gazdagítja a biográfiaírás gyakorlatát. Tudományos jellegű, vagyis pontos és tételes hivatkozásokat alkalmaz, ugyanakkor na­gyon személyes is. Mivel a szerző Erdélyi János unokája, az életrajz családtörténetté lényegül át. A tudományosság kritériumainak megfelelő távolságtartás és egy finom, de vállalt elfogultság ele­­gyéből képződő beszédmód egyszerre tényszerűséget, de ugyanakkor olvasmányos jelleget is biz­tosít. Sikeresen alakul át a száraz adatsor életúttá, fejlődésregénnyé, és kel belőle életre Erdélyi János alakja. Az átérzett szöveg diszkrét pátosza például olyan stílusfordulatokban is megnyil­vánul, amelyek egy száraz történeti kutatáshoz képest jóval érzékletesebben tudnak érzelmet be­mutatni. Erdélyi első feleségének, majd a még a második életévét sem betöltő kislányának halála utáni fájdalmát például egy hasonlattal mutatja be a monográfia: „Olyan lett, mint a szedett fa." A személyes érintettség, a biográfiai újszerűségét megalapozó családtörténeti jelleg megfelel az újabb történetiség kívánalmainak, amely már nem egy megmozdíthatatlan, monolitikus egység­ként, hanem folyamatosan újraértelmezendő, újraértelmezhető konstrukcióként fogja fel a múltat. Az oral h­storynak a történeti módszertan által történő befogadása érvényre juttatja az ilyen szemé­lyesebb nézőpontból látó és láttató bemutatást. Az elfogultság - különösen, ha az önreflexióval tár­sul - e nézőpontból már nem számít elutasítandó hangvételnek, hanem éppen segít feltárni azokat az összefüggésrendeket is, amelyek korábban láthatatlanok voltak, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy nem adatok és hivatkozott források összessége képezi a történetmondás alapját, hanem az azokat átitató - az adatokat értelmező, közülük szelektáló és kiemelő, bizonyos dolgokat elhallgató­­ látószög teremt belőlük kohéziót. Vagyis már maga az elfogultság is értelmezésre érdemes törté­neti ténnyé léphet elő. Az, hogy különböző narrációs fogások teszik elmondhatóvá, összefüggővé az eseményeket, Hayden White Metahistory-­a (Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-century Europe, 1973) óta egyáltalán nem számít eretnek nézetnek, hanem éppen a történetiség újraszületésének egyik fő mozgatórugójává vált. Nemcsak ennek az újabb történeti nézetnek a tanulságai, hanem a mikrohistória Alltagsgeschichte néven elhíresült irányzata, sőt a francia Anna­es-iskola hatása is ér­ződik a gazdasági életre és a mindennapi megélhetésre kitekintő lapokon. Sőt, az 1980-as évektől indítható amerikai irodalomszemlélet - a New Historicism - sem hagyta érintetlenül a monográfia beszédmódját. Az Erdélyi Jánosról készült életrajz módszerének hátterében tehát lényegében fel­használódnak az utóbbi harminc-negyven évben a történettudományos szemléletet megreformáló nézetek. Ezek azonban nem radikális és önkinyilvánító összefüggésbe kerülnek, hanem elrejtőznek a téma hátterébe. Nem a módszertani modernség demonstrálása a cél, hanem közérthetően és szerényen a bemutatandó tárgy - jelen esetben az életút - kerül a középpontba. A vállalt személyességnek azonban nemcsak a történeti-életrajzi beszédmód átalakítása szempontjából van jelentősége, hanem még másfajta nyereséggel is szolgálhat. T. Erdélyi Ilona kö­tetének az is nóvuma, hogy egy olyan hagyatékra - kéziratosra és tárgyira - épül, amely a magyar 19. századból egyedül maradt fenn egészében és sértetlenül. Nemcsak Erdélyi János figurája, ha­nem az Erdélyi Tár címen hivatkozott kéziratos szövegegység is életre kel tehát, amelynek kalandos, szerencsés kimenetelű eseményekben bővelkedő - szinte kalandregénybe kívánkozó - sorsát a könyv bevezető fejezete el is meséli. A világháborúkat, határmódosításokat, szovjet katonákat, du­nai hajóutat átélt kézirategységben megőrződtek azok a források, amelyek révén életszerű bepil­lantást nyerhetünk egy 19. századi tehetséges parasztfiúból, honoráciorból a kulturális élet egyik meghatározó alakjává váló személyiség mindennapjaiba. A korszak társadalmi mobilitására vonat­kozóan is beszédes információval szolgálhat ez a karriertörténetként is olvasható összefoglalás, hiszen Erdélyi Jánost már 1839-ben, vagyis huszonöt éves korában az Akadémia (akkori nevén: Magyar Tudós Társaság) levelező tagjává választották, 1858-ban, vagyis negyvennégy éves korában pedig rendes tagjává. A kéziratos hagyaték ilyen mértékű feldolgozása egyedülállóvá teszi a kötetet, és megmagya­rázza a beszédmód idézetekkel teli stílusát. Nemcsak Erdélyi János bemutatásáról szól ugyanis a könyv, hanem a publikálatlan feljegyzéseket is tartalmazó Erdélyi Tár kortörténeti jelentősége alkal- KORTÁRS 2016/10

Next