Köznevelés, 1955 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1955-01-01 / 1. szám
burgundia szót a népnyelv Burgára egyszerűsítette, így keletkezett a Burga-utca elnevezés. A XIX. század elején jelentős területeket parcelláztak a város peremvidékén. Az igénylők többsége a magasabban fekvő, száraz részen vágyott telket biztosítani. Ez a terület kapta a Rávágy elnevezést. Akinek itt nem jutott parcella, „muszájból“ elfogadta a lapos részen is. Ez lett a Muszáj. Gáspár András, akiről utcát neveztek el Kecskeméten, 1848-as honvédtábornok volt. Itt született 1804-ben. Csizmadiamesterséget tanult. Mint katona előbb a császári hadseregben szolgált. A szabadságharc alatt elérte a tábornoki rangot. Részt vett a hatvani és az isaszegi csatában. A világosi fegyverletétel után halálra ítélték, de mivel fiatal korában ő tanította Ferenc Józsefet lovagolni, kegyelmet nyert. Az itt felsoroltak csupán példák arra, hogyan lehet a múlt ismertetésével megszerettetnünk a mai Kecskemétet, és hasonlóan más helységeket. Amikor részletezzük azt a hősi küzdelmet, melyet városunk dolgozó népe évszázadokon át folytat a homok meghódításáért, egyben a nehéz, de szép munkával való tevőleges részvételre neveljük a gyermekeket. Legyenek büszkék arra, amit Jókai mondott Kecskemétről: „Ahol gyümölcs terem, ott már van civilizáció.“ ORSZÁGOS CSOKONAI PÁLYÁZAT A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatot hirdet Csokonairól szóló népi emlékezések, mesék, anekdoták gyűjtésére, a költő halálának százötven éves évfordulója alkalmából. Csokonai Vitéz Mihályról számos történetet tudnak nemcsak Hajdú-Bihar és Somogy megyében, ahol legtöbb időt töltött, hanem hazánk más vidékein is. Ezeknek csak kis töredékét gyűjtötték eddig össze, pedig megtudhatnánk belőlük, hogy milyen képet őrzött meg népünk a magyar felvilágosodás nagy költőjéről. A pályázaton bárki részt vehet, de elsősorban egyetemi hallgatók, középiskolai és általános iskolai tanárok, iskolai szakkörök figyelmébe ajánljuk. A pályázatra nagyobb gyűjteményt, vagy egyes történeteket is be lehet küldeni. A gyűjtés helyét, időpontját, a közlő (mesélő) nevét, foglalkozását és életkorát mindig fel kell tüntetni. Csak eredeti gyűjtéssel lehet pályázni, nyomtatásban megjelent történeteket nem veszünk figyelembe. Beküldési határidő 1955. március 20. Cím: Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, XI., Ménesi út 11. Pályadíjak: Egy 1. díj: 1000— Ft. Két 2. díj, egyenként: 500.— Ft. (Ezek a díjak csak több darabból álló gyűjteményért adhatók ki.) öt 3. díj, egyenként 200— Ft. Húsz 4. díj, egyenként: 100— Ft. A pályázattal kapcsolatban a Társaság irodája ad részletes felvilágosítást. UHERKOVICH GÁBOR: a mezőgazdasági ismeretek tanításáról Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter 1954 október hó 6-án, a pedagógus propagandisták előtt tartott előadásán megállapította, hogy „az oktatás-nevelés tartalma és módszerei még nem felelnek meg népi demokráciánk követelményeinek, nincsenek elég szoros kapcsolatban a gyakorlati élettel...“ Az általános iskolai oktatás és a gyakorlati élet közötti laza kapcsolatra a mezőgazdaság vonatkozásaiban szeretnék rámutatni ebben a cikkben. A mezőgazdaságban dolgozók (egyéni és szövetkezeti parasztság, állami gazdaságok dolgozói) túlnyomó többsége az általános iskola elvégzése után egyenesen a mezőgazdasági termelőmunkába kerül. Honnét kapja meg a mindennapos munkájához szükséges ismereteket? Lényegében és túlnyomóan azoktól szerzi meg, akikkel együtt dolgozik, mégpedig nyilván a gyakorlati munka végzése közben. Ez önmagában nem is lenne baj, mert hiszen gyakorlati ismeretek elsajátításának kézenfekvő formája a munkavégzés közbeni tanulás. A baj csak az, hogy a csupán ily módon megszerzett gyakorlati ismeretek nem tudatosulnak eléggé, másrészt nem is jutnak túl azon a szinten, amelyen azoknak a gyakorlati ismerete áll, akiktől a felnövekedő parasztifjú a mindennapos munkáját megtanulja. Nyilván becsülnünk kell azt a gyakorlati tudást, amit a paraszti szülő, a szomszéd, a termelőközösség többi tagja a felnövekedő nemzedéknek átad, de végzetes lenne azt hinnünk, hogy ez elegendő. Márpedig eddig jobbadán ezen az állásponton voltunk. A lelkiismeretünket azzal áltattuk, hogy hiszen ott vannak a különböző előadások, amelyeket a mezőgazdaság dolgozóinak időnként tartanak, meg ott vannak az agronómusok. Az ipar, a közlekedés, a kereskedelem stb. dolgozói az általános iskola elvégzése után mindannyian legalább alapfokú szakoktatásban részesülnek, méghozzá rendszeres, szervezett formában. A mezőgazdasági dolgozók esetében erre a jelenben gondolni sem lehet. Viszont az is kétségtelen, hogy most már semmiképpen nem szabad lemondanunk arról az igényről, hogy a mezőgazdaságban dolgozóknak is hozzá kell jutniok szervezett tanulás formájában a munkájukhoz szükséges alapvető szakmai tudás minimumához. Mezőgazdaságunk fejlődésének, mégpedig tartós fejlődésének ez egyik elengedhetetlen feltétele. Mi legyen itt a megoldás? Nézetem szerint — és azt hiszem, hogy ezzel a nézetemmel egyáltalán nem állok egyedül, sőt igen sokan hasonlóképpen vélekednek — az egyedüli reálisnak mutatkozó megoldás az, hogy az általános iskolába bevezetnék a mezőgazdaságtan, a mezőgazdasági ismeretek tanítását. Ismételten csak arra kell visszatérnünk, hogy a mezőgazdaságban dolgozók túlnyomó többsége az általános iskola elvégzésével befejezte mindennemű iskolai tanulmányait. És mindjárt tegyük fel a kérdést: Miféle közvetlen segítséget adott eddig az általános iskola a parasztgyerekek óriási tömegeinek leendő munkájuk jobb, egyre fejlődő végzéséhez? Jóformán semmit! Pedig az alapvető, nélkülözhetetlen szakismereteknek a nyújtása egyre tudatosabbá tenné a paraszti munkát, egyre jobban megnyitná a perspektívákat a korszerű termelési módszerek elsajátítása felé. Nagyon jól tudjuk, hogy az általános iskola nem alakulhat át valamiféle alapfokú mezőgazdasági szakiskolává, de véleményünk szerint parasztságunk igenis felléphet azzal az igénynyel, hogy iskoláztatása terén az alapfokú általános műveltség mellett hozzájuthasson a mezőgazdasági technikai minimumhoz is. Jelenleg az a helyzet, hogy igen jól igyekszünk megtanítani például Ausztrália földrajzát, a fizikát, az orosz nyelvnek egyik-másik bonyolultabb fordulatát stb. falusi általános iskoláinkban, ugyanakkor nem szólunk például a helyes vetésforgó kialakításáról, a helyes takarmányozás legfőbb gyakorlati elveiről stb., azaz olyan kérdésekről, amelyekről az általános iskolában — különösen annak legfelső osztályaiban — rendszeres ismereteket nyújthatnánk és amely kérdésekről azután parasztságunk zöme rendszeres tanulás keretében az általános iskola elvégzése után sohasem hallhat. Gondoltak-e már a magyar oktatásügy irányítói arra, hogy milyen komoly kérdés ez? Semmiképpen nem lehet arra gondolni, hogy a növénytan és az állattan általános iskolai tanításával — és csak azzal — ezt a kérdést meg lehet oldani, hogy ezeknek a tantárgyaknak lehet valamilyen módon olyan arculatot adni, hogy az mintegy helyettesítse a mezőgazdasági ismereteik oktatását. Azt nyilván megteszi a növénytan és az állattan, hogy a mezőgazdasági ismeretek tanítását előkészíti, megismerteti a növényt és az állatot mint élőlényt, megmutatja, milyen a növény és az állat testfelépítése, milyenek az életműködéseik, a környezettel szembeni igényeik. Megismertet a fontosabb vadon élő és termesztett, illetve tenyésztett növény- és állatfajokkal, s ezzel egyben érzékelteti az egész élővilág fejlődését. Tehát megadja 17