Köznevelés, 1972 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1972-02-18 / 4. szám
regényben. Selmecbányán utóbb mégis felívelt, ez a város is táplálta nemzeti magatartását. Ott is kisiparosnál lakott, egy szabómesternél, aki tüzes Kossuthpárti volt. Selmecbányán Scholtz Vilmos tanár úr vezette az önképzőkört. Mikszáth öt verssel mutatkozott be. Gyula vezér című balladáját maga adta elő egy ünnepségen. A legnagyobb sikert Az én Gyuri bácsim című elbeszélésével aratta, közvetlenül, felragyogó humorával. Azonmód beírhatta az érdemkönyvbe, akár a rimaszombati írásműveket. Scholtz tanár tanácsolta neki, maradjon a prózánál, kitűnő elbeszélő válik belőle. Ezek fontos lélektani pillanatok voltak. Azt érezte már, hogy leteszi az érettségit, s túljut az ifjúság feladatán. De amint csúfondáros jelzőit felfedezte a tanár, amint korai életbölcsességét értékelte, már tudta, hogy ez az ő útja, így kell formálnia mondatait, ritmusra, könnyedén odavetett jelzőkkel, egy szóval kell eltalálni az alak rajzát és emberségét. Közvetlen hangot kell megütnie, úgy, ahogy mindig is érezte. Mindkét gimnázium tanárai saját útjára lökték, gyöngéden, mégis határozottan. A nyugalom, mely szívében ült, jól felosztotta neki a világot: alakjaira és önmagára. Kimeresztette szemét, kinyitotta a fülét. Egész Magyarországot érzékelnie kellett, múltat és korát, társadalmat és tájakat, mindenkit, aki jellegzetes aktora lehet meséjének. Érezte, hogy nem szabad líraian azonosulnia alakjaival, mert akkor nem reális, vagyis nem mond életrevaló igazságot. Márpedig Mikszáth Kálmán elhatározta, hogy igazságot fog mondani, megtámadhatatlanul, tisztán, mint a hegyi forrás vize. Ehhez Szklabonya, az anyai szív melege, Rimaszombat és Selmecbánya, a tőrőlmetszett nevelők segítették. SZALATNAI REZSŐ ŐSI KULTÚRÁK K'FITEK A BORÍTÓN Fekete-Afrika művészete Fekete-Afrika törzsei és ősi királyságai hosszú évszázadok során alakították ki sajátos kultúráikat, amelyeknek egykori gazdagsága javarészt elvész számunkra a gyors átalakulásban, s valószínűleg csupán a művészeti alkotások azok az értékek, amelyeket megmenthetünk a fejlődés pusztító-építő robbanásából. A művészet uralkodó műfaja a szobrászat a Szaharától délre, s anyaga elsősorban a fa, kisebb mértékben a bronz, sárgaréz, elefántcsont, arany és az agyag. Eszközként a legelterjedtebb a vasbalta, a kés és a véső. Az afrikai törzsi művészet nem csupán formái és az ábrázolt, gyakran fantasztikus „valóság” idegenségével üt el attól, amit az európai művészetben megismertünk, hanem funkciójával, társadalmi szerepével is. Bízvást állíthatjuk, hogy az alkotások csaknem mindegyike a törzsi közösségek életének minden mozzanatát irányító vagy befolyásoló vallási képzetekhez kapcsolódik, még egy-egy hatalmi jelvény vagy díszített használati tárgy esetében is. Minthogy pedig a vallásgerince az őstisztelet, a művészi alkotások valamilyen módon kapcsolódnak az ősök kultuszához, még a hétköznapok tárgyai is, amelyeknek plasztikus díszítményei csak nagyon ritkán szolgálnak a puszta gyönyörködtetésre. Fekete-Afrika plasztikus művészete három hatalmas stílusterületre osztható; ezek Közép-Afrika, a kameruni — kelet-nigériai fennsík és Nyugat-Afrika. A Kongó-medence egyik leghíresebb népének, a középkortól kezdődően fél Afrikát lerohanó lábának kultúrája a kelet-afrikai nagy tavak mentén kialakult királyságok és az egykori rhodesiai Monomatapa birodalom kultúrájában gyökeredzik, fafaragása azonban jóval arisztokratikusabb szintet ért el azokénál. Művészei elvetik a színek alkalmazását még a maszkok esetében is, inkább a plasztikus értékeket hangsúlyozzák. Használati tárgyaik figurális díszítése erős stilizálással vegyíti az arcábrázolás megkapó naturalizmusát. A szobrocskák vallási háttere világos egy egyszerű nyaktámasz (1.) esetében is: a stilizált közösülés mozzanata termékenységvarázsló célú. • A fafaragás legimpresszívebb példányai a főnöki zsámolyok • (2.), amelyek funkciója azonos a mi királyaink trónjaiéval. Úgy tartják, hogy a legszebb zsámolyok egy Buli falucskában élt múlt századbeli névtelen mester alkotásai. Stílusuk némiképp elüt a korábbi luba tradíciótól: a kiegyensúlyozott, nyugodt kompozíció mellett a főnök uralmi helyzetét hangsúlyozó térdeplő testhelyzet és a megadó képmozdulat a buli mester sajátos stílusjegyei közé tartozik. A tubáktól északnyugatra élő szondzse törzs művészetének egyik legérdekesebb műfaja a „kiswebe”maszkok készítése. A maszknak eredetileg vallási funkciója volt. A legősibb feljegyzéseit szerint egy rabszolgát kettévágtak, és a maszkot a két féltest közé helyezték, majd tűzre vetették, ahol a hiedelem szerint nagy erejű védőszellemmé vált. Századunkban azonban már csak vendégfogadáskor használták. A gaboni kozák koponyaőrző figurája (4.) lapos, bronzlemezzel bevont fafaragvány, a halotti főnökök és nemzetségfők koponyáit tartalmazó kosár felett áll. Ugyanúgy az őskultusz tartozéka, mint a délkeletnigériai ibibiók fesztivál maszkja (5.). Nyugat felé tvább haladva az ősi Ife és Benin kulturális körzetébe érkezünk. Nyugat-Afrikának talán egyetlen része sincs, ahol a fafaragás művészete olyan mélyen behatolt volna az élet minden területére, mint a nigériai jorubáknál. A hétköznapi élet hihetetlen gazdagságú díszített tárgyanyaga és a hatalmi jelvények mellett minden ritus, minden kultusz szebbnél szebb faragványok tömegét vonultatja fel. Az ősanyát ábrázoló fétisszobor (6.) mágikus erejét a rákent, mágikus szubsztanciát hordozó anyagtól nyeri, ahogy a hasonló, jósláshoz használt ifa-szobrocska (7.) is. Utóbbi a titkos társaságok szertartásainak is kelléke. A gyenge központi hatalmú királyságok, törzsek rendfenntartó szervezetének, a titkos társaságnak egyik legfontosabb tartozéka a libériai dán nép maszkja is (8.), amely az ősök szellemének megjelenítését szolgálja. A libériai titkos társaságok maszkjai a természetfeletti hatalmakat közvetlenül, s a közösség számára valóságosan ábrázolják. A szertartásokon a maszk maga az, amely ítélkezik és jutalmaz, tőle függ az élők, az egész társadalom sorsa. ECSEDY CSABA 17