Köznevelés, 1994 (50. évfolyam, 1-41. szám)
1994-10-07 / 31. szám
Független történelme tizennégy év Korzikán idegen nyelv a korzikai Újabban egyre többet hallani a korzikai szeparatistákról. Tavaly terrorakciókkal is felhívták magukra a figyelmet. A helyszínen járva arra kerestük a választ: található-e a földközitengeri sziget oktatásügyében olyan mozzanat, amely ez etnikai problémáktól feszített kelet-európai ember számára tanulságos lehet? A maga érintetlenségében természeti csoda Korzika: zord és lágy, fenségesen szép. Különleges a történelme is: a csiszolt kőkorszaktól fogva lakott sziget mindössze tizennégy évig volt független, 1755 és 1769 között. Előtte ötszáz évig Korzikán a genovaiak uralkodtak, 1769-ben mindenestül a franciák vették birtokukba. Abban az esztendőben, amikor Ajaccióban megszületett Bonaparte Napóleon, és amikor menekülni kényszerült a szabadsághős Pascal Paoli, a mi Kossuthunk és Széchenyink nemes ötvözete, aki egyik kezében kardot tartott, a másikkal alkotmányt írt, aki parlamentet hívott össze, és Korzika szívében, a hegyek között, Cortéban egyetemet alapított. Tizennégy éve ismét működik ez az egyetem. Épületének ódon falai most is állnak a fellegvár tövében; könyvtárnak, levéltárnak, kutatási célokra a mai egyetem is használja, ám maga az intézmény bölcsészet-, természettudományi és jogi fakultásával egy vadonatúj, impozáns építészeti alkotásban kapott helyett. A sziget ma Franciaország két megyéje, hivatalos nyelve, közigazgatása, iskolarendszere francia. Francia a hétköznapi érintkezés nyelve is. Az idegenben halvány kétség sem ébredhetne afelől, hogy a Franciaországtól meglehetősen távol eső földdarab ne lenne francia. Csakhogy Korzikának nincs olyan, hegyormokra és meredélyek kiszögelléseire épült apró települése, amelyben legalább egy utca ne viselné Pascal Paoli nevét. Szembeszökő, hogy ismeretlen kezek festékszóróval rendre kijavítják az útjelzőtáblák, a helységnévtáblák feliratait, például Ajacciót Ajaccióra, Cortét Cortira, a korzikai nyelv használata szerint. Ez a most is élő nyelv nem a franciára, hanem határozottan az olaszra emlékeztet, ám nem olyan dallamos és puha, mint az olasz, hanem sokkal érdesebb és nyersebb. Talán olyan, mint az irodalmi alkotásokból ismert korzikai nép. Mindenekelőtt franciának vallja magát az egyetem negyedéves művészettörténet szakos hallgatója, Jean-David Sommovigo, és csak ráadásként korzikainak. (Igaz, nagyszülei egymás között még mindig korzikaiul beszélnek.) Meghökkentő azonban, hogy a fiatal Jean-David Sommovigo hiába kutat emlékezetében, sehol sem találja, hogy ő akár a kétéves iskolai előkészítőben, a hatéves alapiskolában, a négyéves college-ben, a hároméves bastiai gimnáziumban, vagy az egyetemen a korzikai nyelvet tanulta volna. Nem korzikai nyelven a teljes tananyagot, hanem csupán a nyelv szókincsét és szabályait. Végül felfedezi, hogy igen: a gimnáziumban, a természetesen francia tannyelvű iskolában a kötelező angol után második „idegen” nyelvként a korzikai nyelvet is felvehette volna. De nem vette fel, mert nem látta értelmét. Korzika történelme című tantárgyat sem talált korábbi iskoláiban Jean-David. Szerinte Korzika történelme csupán az a bizonyos tizennégy év, s ezt az iskolai történelemkönyvek elintézik egy mondattal, ő - mondja - művészettörténeti tanulmányai folytán többet tud Korzika történelméről, mint kortársai átlaga, ám elismeri, hogy ő sem sokat. Nem tudja például, hogyan élt, mivel foglalkozott a korzikai nép azalatt, míg a genovaiak váraikat építgették, amelyek falai közé csak genovaiak települhettek, korzikaiak nem. Mitterrand elnök 1982-ben meglátogatta Korzikát, s olyan kijelentést tett, amit a szigeten máig emlegetnek: Korzika ügyeit intézzék a korzikaiak. A cortei egyetemen megkezdték a munkát : nyelvtanárokat képeznek, mind több tárgyat korzikai nyelven sajátítanak el a hallgatók. Nevelődik tehát a sziget pedagógustársadalma. Idetartozik-e majd Jean-David Sommovigo? Ez ma még nem tudható. A cortei egyetem ugyanis csupán négy évfolyamból áll. Ötödik évre a legjobbaknak a kontinensre (vagyis a Korzikán kívüli Franciaországba) kell elmenniük, oda készül Jean- David is. Hogy aztán visszatér-e, ki tudja. MIKSA LAJOS Gyermekvédelem Svájcban A FIDE (a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége) Magyarországi Egyesülete elnökségének támogatásával a miskolci Gyermekváros kilenctagú szakmai csoportja tanulmányúton járt Svájcban. A vendégfogadó intézmény a Sankt-Gallen melletti trogeni Pestalozzi Gyermekfalu volt. A gyermekfalu gyönyörű földrajzi környezetben épült a második világháború után, kimondottan a háború sújtotta területek árván maradt gyermekeinek a befogadása céljából. Azóta is alapvető feladata az alapítványi támogatással működő intézménynek, hogy otthont adjon a háborús vagy válságos helyzetbe jutott országokból kimenekített gyermekeknek, így 1956- ban két ház telt meg menekült magyar gyermekekkel és nevelőikkel. Az egyik házat azóta is „Kukorica Jancsi” háznak emlegetik. Jelenleg szlovén gyermekek elhelyezését szolgálja ez az épület, előtte kambodzsaiak voltak a lakói. A ház, melyben bennünket elszállásoltak, korábban finn gyermekeknek nyújtott otthont. Huszonkét házban saját nemzeti nyelvükön, iskolarendszerüknek megfelelően tanulnak a befogadott gyermekek. Igyekeznek nemzeti sajátosságaikról minél több ismeretet adni nekik, ezért is vannak mellettük saját országukból érkezett pedagógus házaspárok, gondozók. Jelenleg új kísérletként nem svájci állampolgárságú, de Svájcba férjhez ment, majd elvált anyákat gyermekükkel együtt helyeznek el itt mindaddig, míg az anya és a gyermek sorsa meg nem oldódik. (Hasonlóan a miskolci Gyermekvárosban létrehozott krízisszobák rendszeréhez.) A 9.gyermekfaluban találkoztunk etióp pedagógussal, aki Addisz- Abebában végzett főiskolát. 1974- ben került férjével együtt a gyermekfaluba, hogy neveljék az 1972- es etióp éhségkatasztrófa sújtotta gyermekeket. Azóta is afrikai gyermekek nevelésével foglalkoznak. Az intézmény 1995-ben lesz ötvenéves. A „nagymamakort” megélt gyermekfalu éppen átalakulóban van. Alapvető feladatnak tekintik, hogy a fiatal a társadalmi követelményeknek megfelelően képes legyen a teljes, önálló életreA droggal foglalkozó szakemberek a felvilágosító munkát világviszonylatban az általános (elemi) iskola 4-5. osztályában kezdik meg. Itt elsősorban a speciálisan is kiképzett pedagógusok segíthetnek sokat. Fontos, hogy a társadalom ítélje el a drogfogyasztás tényét, s ez jelenjen meg minden olyan reklámon, mellyel a fiatalok találkoztatésre, ha elhagyja addigi menedékét. A változtatás költségeit az állam, az egyházak és gazdag svájci vállalkozók finanszírozzák a szakpedagógiai elképzeléseknek megfelelően. Szakmai utunk talán legizgalmasabb napjára Lutzenbergben, a Drogrehabilitációs Központban került sor. A kis svájci település, megőrizve középkori báját, gyönyörű, színes, árkádos, virágos faépületeivel nyugodtan lehetne egy Svájcról készült útifilm háttere. A település szélén, öt-hat kétszintes épületben és egy központban kapott helyet a Drogrehabilitációs Központ. Csodálatos zöld, nyugtató környezet, kis kertek, megművelt apró kis parcellák, melyekben az intézményben elhelyezett fiatalok dolgoznak. A terápia első állomása a természeti környezet, mely befogadja, s a legtöbb esetben ott is tartja a drogérintett fiatalt a teljes gyógyulásig, a társadalomba visszaillesztésig. A központ igazgatójának tájékoztatója szerint jelenleg Svájcban kétszázezer alkoholistát, negyvenezer drogfogyasztó fiatalt tartanak nyilván. Ezenfelül külön kategóriát alkotnak a gyógyszerfüggőségben szenvedők, számuk pontosan nem ismert. A drogfogyasztó fiatalokkal való foglalkozás és terápia eredményességét nagymértékben befolyásolja, hogy a szülők hogyan ítélik meg gyermekük cselekedetét. A fiatal az ellentétek miatt gyakran nagy szabadságot kap, s így nyugodtan fogyaszthatja tovább a drogot. A közvélemény elvárja, hogy amit nem tudnak a szülők gyermekeikkel megoldani, azt oldják meg a szakemberek. Sok esetben a szakemberek (pszichiáter, pszichológus, szociális munkás stb.) között is ellentét van a drog megítélése és a terápiák között. Nehezíti a helyzetet, hogy az országos vagy kanton-szintű döntési fórumokon sem egyformán ítélik meg a drogfogyasztással kapcsolatos tennivalókat. Az Svájci drogszakemberek különböző statisztikai felméréseket készítettek a drogfogyasztás összefüggéseiről. Megállapították, hogy a drogfogyasztás kezdeti életkora a 12-13 év. A tudományos felmérés Svájcban a különböző káros szenvedélyek kezdetére a következő életkori adatokat tartalmazzanak, s mely feltételezhetően hat rájuk. A drogambulancia hatékonyságát igazolja, hogy csökkent a drogfogyasztás miatti halálozási szám Svájcban, s ez feltétlenül a szakszerű és szervezett megelőző és terápiás munkának köszönhető. DOBOS LÁSZLÓ életkor százalékban kifejezve alkohol 12-16 év 78,8 nikotin 12-16 év 81,5 hasis 13-17 év 81,5 LSD 13-18 év 90,5 kokain 17-22 év 73,5