Kurír - reggeli kiadás, 1998. szeptember (9. évfolyam, 238-267. szám)
1998-09-16 / 253. szám
1998. szeptember 16. Megérdemelt felfrissülés Csekély 12 ezer kilométert tett meg április óta Jaszujuki Ozeki japán kerékpáros, amikor maga mögött hagyta szülővárosát, Oszakát, hogy elinduljon nem mindennapi útjára. Ennek során átbringázta Kínát, beköszönt Oroszhonba, Finnország és Svédország után Dánia útjait koptatta, hogy azután Frankhonba érjen, ahonnan - igaz, nem először, de nem is utoljára - igénybe vett némi kompsegédletet, hogy eljusson Angliába, majd Írországba. Mint a képen is látható, Jaszujuki Ozeki első útja egy jóféle klubba vezetett, ahol végre megkóstolhatta az igazi ír sört. Mint mondta, álmai netovábbja mindig is az volt, hogy eljusson Írországba. ELLENZETT ETYEPETYE William Callaham máskor mindig bölcs titkárnője nem tudta, miként viselkedjék. Főnökét, az AT & T amerikai távközlési óriásvállalat egyik igazgatóját ugyanis „kiszerkesztették” a reggeli újságban. Több más férfiú társaságában jelent meg képe, neve, címe, foglalkozása a 430 ezres példányszámú New York Post első oldalán. A tudósításból kiderült, hogy erkölcscsőszök és rendőrök New Jersey egyik előkelő bordélyában csaptak le rájuk, amint pásztorórán hetyegtek. A meglehetősen puritán és konzervatív Amerikai Egyesült Államokban tilos a prostitúció, ami persze nem jelenti azt, hogy nem létezik, és nincsenek kéjők, kétfiúk. Bizonnyal az elnöki szexbotrány is hozzájárult a „szemérmetlenkedők” elleni keményebb fellépéshez. Ekként özönlötték el a törvény éber védelmezői a New Jersey állambeli Morris Township magánvillának álcázott bordélyházat is. Pont akkor, amikor az AT & T-menedzser, a Campus Food Service meg a Fluid Systems cégek ismert vezetői is att bizonyították: nekik még nem kell Viagra. A hatalmas park közepén megbúvó „Délutáni Etyepetye” nevű villa húsz szobája a „vízszintes szakma’* ismert művésznőjének ízlését dicséri. A ház tulajdonosa Judith Kelly Dempsey, a 46 esztendős egykori ingatlanalkusz évtizedekkel ezelőtt a Playboy révén vált híressé, amikor mindazt megmutatta országnak-világnak, amit általában csak a fürdőszobai tükör szokott látni. A máig vonzó hölgy a környékbeli lapok apróhirdetéseiben kínált egyértelmű kikapcsolódást az agyonhajszolt menedzsereknek - óránként 50 ezer forintnak megfelelő összegért. Kitűnő pénzforrásnak bizonyult a „Délutáni Etyepetye”: havonta átlagosan 400 órát „teljesítettek” az ott dolgozó lányok. Az előkelő környék lakói azt hitték a meglehetősen nagy forgalom láttán, hogy Ms. Dempsey futószalagon adja a koktélpartikat. A New York Postban nyilvánosságra hozott ügynek lesz folytatása. A villa- és bordélytulajdonos nőt akár öt év börtönre és tetemes pénzbüntetésre ítélhetik, a tetten ért urakat pedig „prostituáltakkal való érintkezés” miatt vonhatják felelősségre. Pedig ők vétlenek - miként a rendőrségi jegyzőkönyvekből kiderül. „Nem a szex, hanem a frissítő masszázs miatt voltam ott” - mondta az egyik. „Eltévesztettem a házszámot, rossz helyen csöngettem” - védekezett a másik. Csak az a baj, hogy nem hisz nekik az ügyész. (FEB) A legnagyobb tejfogyasztó A kaliforniai San Diego állatkertjének legújabb kedvence az alig egyéves kis orrszarvú. A látogatók akkor szeretik leginkább szemügyre venni, amikor a Micolo névre már valamicskét hallgató vastagbőrűt éppen etetik. Erre igen gyakran nyílik alkalom, minthogy a 56 kilogrammos „bébit” napjában négyszer keresi fel gondozója, s Mbcolo mindegyik alkalommal kedvenc tápjából, a tejből különösebb teketória nélkül el is szürcsöl egy litert. Ismét repül igaz, ezúttal némi segítséggel, minthogy a közelmúltban kiadott Superman-bélyeggel ellátott küldeményeket érthető módon légi úton is továbbítják majd a címzetthez. Az amerikai posta tervei szerint a harmincas években híressé vált képregény- ésl)égi hőst olyan „kortársai" követik majd a közeljövőben, mint az Elfújta a szél sztárjai, valamint a hatszoros világbajnok Jesse Owens. Természetes gyógymód A hosszasan ágyhoz kötött betegek szenvednek a bezártságtól. Ezen próbál segíteni egy japán találmány, amely szinte behozza a természetet a kórterembe. A páciensek gombokkal és pedálokkal irányíthatják a képernyőket, amelyeken stresszoldó erdei képek tűnnek fel, miközben a fülhallgatóban madarak csivitelnek. Potyatúra Egy olasz fiatalember 109 nap alatt körülutazta a Földet egyetlen fillér nélkül. „Meg akartam mutatni, hogy elegendő a mosoly és a jóakarat” - nyilatkozta a 27 éves Matteo Pennacchi, miután szerencsésen megérkezett La Spezia kikötőjébe. A vállalkozó kedvű férfiú kizárólag a felebaráti segítségre támaszkodott, az út nagy részét autóstoppal vagy kerékpáron tette meg, az óceánokon pedig úgy kelt át, hogy különböző kisegítő munkákkal kereste meg a hajójegyek árát. Igaz ugyan, hogy gyakran a szabadban volt kénytelen éjszakázni, de Oroszországban, Kínában vagy az Egyesült Államokban egyaránt mindig akadt valaki, aki meleg ételt vásárolt neki. Az emberek nem ritkán azért segítettek rajta, hogy sikerüljön a rekordkísérlete. Matteo Pennacchi ugyanis reméli, hogy teljesítménye bekerül a Guinness Rekordok könyvébe. KÜLHON 7 MODERN GÁLYARABOK Aki netán unalmasnak tartja a Titanichoz hasonló luxushajókat, az nemsokára rabszolgahajón foglaltathat helyet magának Svájcban. Igaz ugyan, hogy a a Szabadság nevű középkori gályán nem láncolják majd meg a turistákat, mint XIV. Lajos idejében a gályarabokat, de ezen kívül minden korhű lesz az 55 méter hosszú hajón, amelyet a tervek szerint 2000 júniusában bocsátanak vízre. Ahhoz, hogy a gálya szélcsendben is haladni tudjon, 102 vagy 153 evezősre lesz szükség, attól függően, hogy hányan markolnak meg egyegy evezőt. DELFINÜRÖM Keiko, a „Szabadítsátok ki Willyt” című film főszereplője a jelek szerint jól érzi magát új helyén, az izlandi Westman-szigetek egyik öblében elkerített „birodalmában”. A múlt héten egy oregoni akváriumból érkezett kardszárnyú delfin beúszkálta 75x9 méteres terét, edzői jelére nagy hasasokat is ugrott már, és igen barátságosan szemügyre vette a rá leselkedő fotósok hadát. A kiszabadítását finanszírozó alapítvány „vissza akarja vadítani”, és ezután szabadon bocsátani az állatot. ALVÁSZAVAR A svédek háromnegyede, a briteknek pedig kétharmada szenved álmatlanságtól főképp a stressz és személyes aggodalmak miatt - derült ki egy felmérésből, miszerint a rossz alvók között több a nő, mint a férfi, és a legsúlyosabb álmatlansággal küszködők gyakran elváltak, vagy csonka családban élnek. Az Oxford-Cambridge evezősverseny mintájára a Kurír hagyományteremtő jelleggel 1998. szeptember 19-én 15 órakor ELSŐ ALKALOMMAL RENDEZI MEG A DUNA-PARTI EGYETEMEK REGATTÁJÁT A KURÍR KUPÁÉRT SZÍNHELY: a Duna Szabadság híd és Petőfi híd közötti szakasza RÉSZTVEVŐK: Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Budapesti Műszaki Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem SZAKMAI TÁMOGATÓ: Budapesti Evezős Szövetség A versenyt változatos programok színesítik vízen: - Jetski, Jacht- és vízisí-bemutató; levegőben: - légi parádé, ejtőernyős célugrások; földön, - a színpadon koncertek népszerű együttesek fellépésével. Nézze, hallgassa, olvassa! A JUVENTUS RÁDIÓ, az RTL KLUB és a KURÍR közös játéka fantasztikus nyereményekkel, - találkozó a RTL KLUB műsorvezetőivel, - Fergeteg-party a Juventus Rádió lemezlovasaival, - a sátrakban finom étkek - SÖRFESZTIVÁL, egyetemi ultibajnokság. ITT BIZTOSAN JÓL FOGOD ÉREZNI MAGAD!