LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 22. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - KÉKESI KUN ÁRPÁD: Az előfeltevésmentesség paradoxonjai
Az előfeltevésmentesség paradoxonjai 283 zekvensen használja az „ábrázolás" fogalmát, és nem kérdőjelezi meg annak a „leképzés" vagy „tükrözés" marxista fogalmai felé mutató konnotációját. Kétségtelen, hogy a minimalista próza esetében különös erővel vetődik fel a referencialitás problémája, ám az abban megfigyelhető „hiperrealizmus" semmiképpen sem egyszerűsíthető az ábrázolás problémájára. A könyv persze érinti a „lehetséges világok" elméletének kérdéskörét is, ám nem számol például az általa idézett Csűri Károly-szövegből eredő következményekkel: a lehetséges világ „az alkotó jellegű befogadás folyamatában jön létre a szövegvilág biztosította lehetőségek alapján, általános szabályszerűségek egyedi változataként". Ebből ugyanis az következik, hogy a szöveg (tehát nyelv) által generált világ nem ábrázolhat egy külső világot, hanem a szelekció és kombináció eszközei révén, az olvasás aktusa folyamán hoz létre egy fiktív irodalmi szövegvilágot, mely - Wolfgang Iser terminológiáját átvéve - a „co-Präsenz" jelensége révén írható le. A történetmondás mindenkori lehetőségeiből adódik, hogy az életvilág jelenségeinek történetté rendezése soha (még a történetírás esetében sem) fedheti le (ábrázolhatja) azt, ami történt.1" A teremtett világ tehát nem közvetlenül referál az életvilágra, mert elsősorban önreferens, és a poétikai megalkotottság révén a transzcendáló mozzanat nagyobb hangsúlyt kap benne, mint a mimetikus." Abádi Nagy Zoltánnak tehát nincs igaza, amikor elveti az „elméleti ábrázolás-szkepszist" (284.), hiszen az segíthetne felszámolni valóság és fikció lapos dichotómiáját, mely ott visszhangzik olyan megfogalmazásokban is, mint „dekonstrukciós és alternatív világú posztmodern nemzedék". (223.) Az irodalmi fiktív világot nem a posztmodern teremti, és az nem állítható szembe az életvilág „valóságával", hiszen mindkettő ugyanazon a realitásszinten helyezkedik el. A kettő között tehát létezik referencialitás, de alapjában véve mindkettő a „lehetséges világoknak" csupán az egyike.12 A „hiperrealizmus" vagy minimalizmus tehát a teremtett világ legapróbb részleteinek a megkonstruáltságát jelenti, mely bizonyos referenciával (mimetikus mozzanat) bír a mai Amerika társadalmát alkotó bizonyos szociális rétegek életvilágára (és nem valami egészként tételezett „valóságra"). A transzcendáló mozzanat nélkül persze mindez semmit nem jelent (akár egy fénykép), hiszen a poétikai megalkotottság „miért"-jeire és „hogyan"-jaira, illetve a fiktív világ által nyitott kérdésekre válaszként játékba hozható jelentések számára csak határpontokként szolgál. Ezért tekinthetők tehát helytelennek az olyan megfogalmazások, mint például a „carveri minimalista próza más se akar lenni, mint referenciális és mimetikus". (39 ) 8 CSÚRI Károly: Lehetséges világok. Tanulmányok az irodalmi műértelmezés témaköréből. Tankönyvkiadó, Bp., 1987. 43. Idézi Abádi Nagy; 281. 9 Wolfgang ISER: Das Fiktive und das Imaginäre. Perspektiven literarischer Antropologie. Frankfurt, Suhrkamp, 1993. Az olvasás aktusának, mint a fiktív szöveget valóságként konstituáló folyamatnak az elemzése (hiszen a valóság per se nem létezik, csak konstitúcióiban megtörténik) már ISER nevezetes könyvének is fő témája: Der Akt des Lesens. Wilhelm Fink Verlag, München, 1976. 1(1 Vö. Hayden WHITE: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth Century Europe. Baltimore and London, The John Hopkins University Press, 1973 11 Vö. KULCSÁR SZABÓ Ernő: i. m. 24. 12 VÖ. Nelson GOODMAN: Of Mind and Other Matters. Harvard University Press, Cambridge, Mass, 1984.