Éva, 1978 (1-4. szám)

1978 / 4. szám

V­égletes szerepek A színpadon érzéki, magabiztos, sugárzó. Kitárul. Közelről törékeny és finom. Érin­tésre visszahúzódik. — Nehéz lesz — mondja Olsavszky Éva — velem... Demeter Imre jött egyszer: „mesélj el mindent’’. Zavar­ban voltam, nem ment. „Hát ne ma­gadról, a férjedről.” — Évek óta színészházban élnek. Jó ez? — Hadd ne beszéljek róla. Kapos­várott öt színészház van. Most kap­tunk ígéretet garzonlakásra ... Elő­adás előtt, után ülünk a klubban. Közben próbák. Se időm, se kedvem hazamenni. — Külön világba zárkóztak. Kí­vülről nézve már-már titokzatosnak tűnik, a betévedőt furcsa érzés fog­ja el. Hová, kihez kötődik még itt? — Nem a városhoz, nem az embe­rekhez. Csak a társulathoz. Nekünk ez az élet. — Nem kevés? — Csak egészen szabad csinálni. Ha, mint sokan Pesten, rohannánk szinkrontól, rádiótól a filmgyárig meg a tévéig, este holtfáradtan es­nénk be a színpadra — akkor mi­nek? — A lehetőségek mégis korlátozot­tak. — Mindent játszottam már. Gruse, Agave, Helena, Arkagyija, Iduna... Háromféle Szent Johanna. — Hol? — Győrött romantikus rajongó lány voltam. Szegeden és Kaposvá­rott — hasonló rendezési felfogás­ban — racionális talpraesett fiatal, aki jól ismeri s járja a maga útját. Aki tudja, mit miért csinál. — Tudja? — Mindig. Játszottam Szolnokon, Győrött, Debrecenben, Kecskeméten, és most hét éve újra Kaposváron. Ha valahol úgy éreztem, elképzeléseim nem válnak valóra, eltűntem ... Ne­héz volt elkezdeni. Nem végeztem főiskolát. — Mégis mindent tud. Énekel, táncol, ha kell, szép, ha kell, csú­nya, öreg vagy fiatal, vidám vagy szomorú. — Ruszt József el­játszatta velem Debrecenben az Amerikai Elektrát, s közvetlen utána a Hosszú út az éjszakában Maryjét. A két szerep egymás folytatása. A virágzó szép­­asszony, aki mást szeret, megöli a férjét és bűnhődik; meg a volt szép­ség, aki csak romjaiból él, ereje, szépsége: a morfium. — Végletes szerepek. — Vonzanak. A titkok, amiket ki­mondhatok és elhallgathatok, a mo­solyok, amiket megragyogtathatok és befagyaszthatok. — Micimackó hangája milyen tit­kot tud? — Az anyaságét. Úgy vigyáz Zse­­bibabára, mint féltő szülő. Erszényé­ben hordozza, szoptatja, fürdeti. Ked­vessége a gyengédségében rejlik, szépsége testes asszonyszépség. — Az Erdő önző-kegyetlen Gur­­mizsszakáját is szereti? — Úgy játszom, hogy ne szeressék, ítéljenek felette. De én nem ítélke­zem. Hiszem, amit hisz, vágyom, amire vágyik. — Nem idegenkedett a kövérnek, gusztustalannak írt szereptől? — Saját testemhez igazítottam. — Mindent magához mér? — Rangát vastagabbnak játszom, mint amilyen vagyok. A százéves öregasszonyt a Szent György és a Sárkányban — vékonyabbnak. — Sikerült? — Bukás volt. Nem tudom, jól te­szem-e, ha elmondom: a közönség­nek nem kellett... — Mit gondol, miért? — Mert nem találtuk meg a kö­zönséggel a hangot. A kaposváriak sok mindent megszoktak tőlünk, mégis... — ... Kaposvár mégsem Buda­pest. A Kossuth-díjas művésznő nem érzi méltánytalannak, hogy kisvá­rosban él, dolgozik? — Nehéz volt elszakadni. Lakás, család... De huszonnégy év alatt megszoktam a csavargást. — El tudja képzelni: örökre? — El. Magyar Judit Koltai Róberttel a színpadon

Next