Éva, 1978 (1-4. szám)
1978 / 4. szám
Végletes szerepek A színpadon érzéki, magabiztos, sugárzó. Kitárul. Közelről törékeny és finom. Érintésre visszahúzódik. — Nehéz lesz — mondja Olsavszky Éva — velem... Demeter Imre jött egyszer: „mesélj el mindent’’. Zavarban voltam, nem ment. „Hát ne magadról, a férjedről.” — Évek óta színészházban élnek. Jó ez? — Hadd ne beszéljek róla. Kaposvárott öt színészház van. Most kaptunk ígéretet garzonlakásra ... Előadás előtt, után ülünk a klubban. Közben próbák. Se időm, se kedvem hazamenni. — Külön világba zárkóztak. Kívülről nézve már-már titokzatosnak tűnik, a betévedőt furcsa érzés fogja el. Hová, kihez kötődik még itt? — Nem a városhoz, nem az emberekhez. Csak a társulathoz. Nekünk ez az élet. — Nem kevés? — Csak egészen szabad csinálni. Ha, mint sokan Pesten, rohannánk szinkrontól, rádiótól a filmgyárig meg a tévéig, este holtfáradtan esnénk be a színpadra — akkor minek? — A lehetőségek mégis korlátozottak. — Mindent játszottam már. Gruse, Agave, Helena, Arkagyija, Iduna... Háromféle Szent Johanna. — Hol? — Győrött romantikus rajongó lány voltam. Szegeden és Kaposvárott — hasonló rendezési felfogásban — racionális talpraesett fiatal, aki jól ismeri s járja a maga útját. Aki tudja, mit miért csinál. — Tudja? — Mindig. Játszottam Szolnokon, Győrött, Debrecenben, Kecskeméten, és most hét éve újra Kaposváron. Ha valahol úgy éreztem, elképzeléseim nem válnak valóra, eltűntem ... Nehéz volt elkezdeni. Nem végeztem főiskolát. — Mégis mindent tud. Énekel, táncol, ha kell, szép, ha kell, csúnya, öreg vagy fiatal, vidám vagy szomorú. — Ruszt József eljátszatta velem Debrecenben az Amerikai Elektrát, s közvetlen utána a Hosszú út az éjszakában Maryjét. A két szerep egymás folytatása. A virágzó szépasszony, aki mást szeret, megöli a férjét és bűnhődik; meg a volt szépség, aki csak romjaiból él, ereje, szépsége: a morfium. — Végletes szerepek. — Vonzanak. A titkok, amiket kimondhatok és elhallgathatok, a mosolyok, amiket megragyogtathatok és befagyaszthatok. — Micimackó hangája milyen titkot tud? — Az anyaságét. Úgy vigyáz Zsebibabára, mint féltő szülő. Erszényében hordozza, szoptatja, fürdeti. Kedvessége a gyengédségében rejlik, szépsége testes asszonyszépség. — Az Erdő önző-kegyetlen Gurmizsszakáját is szereti? — Úgy játszom, hogy ne szeressék, ítéljenek felette. De én nem ítélkezem. Hiszem, amit hisz, vágyom, amire vágyik. — Nem idegenkedett a kövérnek, gusztustalannak írt szereptől? — Saját testemhez igazítottam. — Mindent magához mér? — Rangát vastagabbnak játszom, mint amilyen vagyok. A százéves öregasszonyt a Szent György és a Sárkányban — vékonyabbnak. — Sikerült? — Bukás volt. Nem tudom, jól teszem-e, ha elmondom: a közönségnek nem kellett... — Mit gondol, miért? — Mert nem találtuk meg a közönséggel a hangot. A kaposváriak sok mindent megszoktak tőlünk, mégis... — ... Kaposvár mégsem Budapest. A Kossuth-díjas művésznő nem érzi méltánytalannak, hogy kisvárosban él, dolgozik? — Nehéz volt elszakadni. Lakás, család... De huszonnégy év alatt megszoktam a csavargást. — El tudja képzelni: örökre? — El. Magyar Judit Koltai Róberttel a színpadon