Levéltári Szemle, 56. (2006)
Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - Pál Judit: Az erdélyi Főkormányszék és a "Királyi Biztosság" működése, 1867–1872 / 23–34. o.
PAL JUDIT AZ ERDÉLYI FŐKORMÁNYSZÉK ÉS A „KIRÁLYI BIZTOSSÁG" MŰKÖDÉSE (1867-1872)* A Főkormányszék felszámolása és a „Királyi Biztosság" megszervezése Amikor az 1867. évi kiegyezés nyomán sor került Erdély uniójára, Andrássy Gyula hangsúlyozta, hogy már csak az új kormány pozíciójának megerősítése végett is szükséges, hogy az uniót már most kész tényként kezeljék. Ezért kérte az erdélyi udvari kancellária feloszlatását, a Főkormányszék élére pedig egy királyi biztos kinevezését, amely egyben a magyar kormánynak való alárendelést is jelentette. A minisztérium kinevezésének napján tehát az uralkodó feloszlatta mind a magyar, mind az erdélyi udvari kancelláriát. A Haller Ferenc kancellárnak címzett leiratban az uralkodó bejelentette, hogy az unió kérdésének megoldását — az ő 1865. december 14-i trónbeszéde és az 1865. december 25-i az erdélyi országgyűléshez intézett leirata szellemében — a minisztériumra bízta, és reményét fejezte ki, hogy az átmenet nem fogja zavarni a közigazgatás és igazságszolgáltatás rendes menetét, illetve minden a „köz- és magánérdek" kíméletével történik. A magyar országgyűlés 1867. március 8-án felhatalmazta a felelős magyar minisztériumot, hogy Erdélyt is kormányozza, de a tényleges kormányzás mechanizmusait még ki kellett építeni. Erre annál is nagyobb szükség volt, mivel felmerült — bár törvény majd csak 1868-ban mondta ki — Erdély addigi központi kormányzati szervének, a Kolozsváron székelő Főkormányszéknek a feloszlatása is. A bécsi Udvari Kancelláriát már 1867 februárjában feloszlatták. Jogilag azonban igencsak kényes volt Erdély helyzete, mert a kolozsvári országgyűlést az uralkodó csak elnapolta, de végleg még nem oszlatta fel, táptalajt nyújtva ezzel a szászok és románok reményeinek. A kényes helyzet áthidalása a magyar kormány részéről gyors beavatkozást igényelt. Erdély integrálásának átmeneti időszakára egy kormánybiztost neveztek ki, gróf Péchy Manó személyében. A királyi biztos elsőrendű feladata volt Magyarország és Erdély egyesülését a gyakorlatba ültetni, valamint lehetőleg megnyugtatni a kedélyeket, csillapítani a nemzetiségi és vallási súrlódásokat. Úgyszintén feladatai közé tartozott, hogy az erdélyi állapotok részletes tanulmányozása nyomán javaslatot tegyen a szükséges intézkedések iránt és lépéseket tegyen, hogy Erdélyben is minél előbb sor kerüljön a törvényhatóságok alkotmányos szervezésére. Ezek voltak tehát a főbb problémák és működési területek, amelyeket jórészt a régi hivatali struktúrák keretében és a régi hivatali személyzettel kellett megoldani. Jelen tanulmány az MTA Bolyai Kutatási Ösztöndíja támogatásával készült. MOLD 228 Erdélyi Udvari Kancellária. Elnöki iratok, 1867/158. 2 A korszakra nézve lásd SZÁSZ ZOLTÁN: Politikai élet és nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867-1918). In: Erdély története. III. köt. Főszerk.: KÖPECZI BÉLA Budapest, 1987. 1624. 3 Lásd erre PÁL JUDIT: Az erdélyi kormánybiztos kinevezése 1867-ben. In: Emlékkönyv Kiss András születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 2003. 417—432. Uő: Kiegyezés és unió. In: Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. PÁL JUDIT-SÍPOS GÁBOR. Kolozsvár, 2004. 344-355. 4 Lásd a királyi biztos hatáskörének leírását. MOL K 26 Miniszterelnökség. Központilag iktatott és irattározott iratok, 1867/36. 23