Lyukasóra, 2010 (19. évfolyam, 1-5. szám)
2010-02-01 / 2. szám
BODNÁR DÁNIEL Esélyünk a megmaradásra LÁTOGATÓBAN SZENTMÁRTONI JÁNOSNÁL Szentmártoni János 1975-ben született Budapesten. Az ELTE BTK magyar szakán szerzett diplomát. 1989 és 2006 között a Stádium Fiatal Írók Körének egyik alapító tagja, 2000 őszétől a Magyar Napló folyóirat versrovatának vezetője és könyvkiadójának szerkesztője. Költőként több elismerésben részesült, többek közt Gérecz Attila-díjjal (1995) és József Attila-díjjal (2007) tüntették ki. Eddigi kötetei: Útszéles magány (versek, Stádium, 1995), Madárjós (versek, Tevan, 1998). Itt, a papíron (versek, Széphalom Könyvműhely, 2001), Eleven csónak (eszszék, tanulmányok, Magyar Napló, 2004), A másik apa (versek, Stádium, 2005), Ulysses helikoptere (versek, Parnasszus, 2008). A közelmúltban, 2010 tavaszán pedig a Stádium Kiadónál jelent meg válogatott verseinek gyűjteménye Ballada hétköznapi díszletekkel címmel. - Már tizennégy évesen jelentkezett Kárpáti Kamilnál a verseivel. Ez a korai pályakezdés még a költőknél sem általános. Milyen élmények hatására kezdett el verseket írni? - Tizenegy-tizenkét éves koromban kezdtem el írni különböző köszöntőket, csasztuskákat, novellákat. Családi tragédiák késztettek arra, hogy valamit kifejezzek magamból, de az is ösztönzött, hogy a kisebbik nővérem novellákat írogatott. Kamasz volt, s reménytelen szerelmek kínozták. Az egyik novelláját felolvasta nekem, s akkor arra gondoltam, ha neki sikerült, miért ne sikerülhetne nekem is. Idővel egyre komolyabban vettem a dolgot, újabb és újabb témák foglalkoztattak, s mellette sokat olvastam is. Tizennégy éves voltam, amikor 1989- ben láttam a tévében egy interjút Kárpáti Kamillal, amely nagyon megragadott. Nem sokkal később a kezembe került a Stádium című folyóirat, ekkor tudtam meg, hogy ő a főszerkesztő. Elmentünk a nővéremmel a Gaál Imre Galériába, hogy megrendeljük a Stádiumot, s ott meg kiderült, hogy a galéria vezetője Kamil felesége. Néhány hét múlva bekopogtam Pesterzsébeten a Stádium szerkesztőségének ajtaján a kézirataimmal, remegő lábakkal, s ettől kezdve Kárpáti Kamil rengeteget foglalkozott velem, de másokkal is, hiszen rendszeresen megfordultak nála fiatalok, gimnazisták, egyetemisták, főleg a külkerületekből. Megszerveztük a Stádium Fiatal írók Körét, 1994-ben megjelent A sivatag kupolája című antológiánk, amelynek szerzői a következők voltak: Balázs Eszter, Bertalan Gergely, Kulicz Gábor, Oravecz Péter, Renczes Cecília és jómagam. Kárpáti Kamil hatása meghatározó volt az ön költői pályájára, több versében is említi őt, így az Összefoglaló címűben: ,, Ahogy Kamil tárt rád égboltkapuszárnyat, messzebbre láss, mint amit magadba gyűjthetsz... ” - Kamiltól nemcsak szakmailag tanultam sokat, hanem emberileg is megedzettek azok az évek. Nem csupán a költői pályára készített fel, hanem az élet mindennapi küzdelmeire is. Kinyílt előttem a költészet világa, ahogy elbeszélgetett velem, ahogy felhívta a figyelmemet költőkre, írókra, s fokozatosan elém tárult a horizont. Ezt akarja érzékeltetni az ön által idézett részlet is. A Kamillal való rendszeres beszélgetéseinknek technikai eredményei is lettek, hiszen egyre több jó verset írtam, s 1995-ben, húszéves koromban megjelent az első verseskötetem Útszéles magány címmel, amellyel elnyertem a Gérecz Attila-díjat Oravecz Petivel együtt. A Stádiumban egyébként azóta is fontos tehetséggondozás folyik. Kárpáti Kamil az ötvenes években több évig raboskodott a váci börtönben, s egyik meghatározó alakja volt - Tóth Bálinttal Gérecz Attilával, Tollas Tiborral együtt - a híres Füveskertantológiáknak. A szocializmusban mindvégig megmaradt ellenzéki alkotónak. Az, hogy ilyen korán kapcsolatba került vele, mennyire befolyásolta az ön politikai nézeteit? - Gyakorlatilag semennyire, hiszen akkoriban nekem még nem voltak politikai nézeteim. Az viszont tény, hogy az ízlésvilágom kialakulásában nagy szerepet játszott. Nem véletlen, hogy amikor elkezdtem különböző folyóiratokban pub-