Kritika 40. (2011)
2011 / 1-2. szám - Ónody-Molnár Dóra: Fölszámolt integráció
2011. január 3 regált iskolákból kikerülő gyerekek nem kapnak munkát, nem válnak adófizetőkké, segélyre kényszerülnek. Az érettségi rendkívül sokat erősíthetne egy munkavállaló pozícióin, de a szegregált iskolából nemigen vezet út középiskolába. (A már említett kaposvári iskolából száz gyerek közül 1-2 tanuló megy középiskolába.) 2002-ben az SZDSZ-es tárcavezetés esélykiegyenlítő intézkedéseket vezetett be: az általános iskolai alapozás, vagyis az írás, olvasás, szövegértés, számolás elsajátításának szakaszát meghosszabbította, a kisiskolások buktatását szülői engedélyhez kötötte, bevezette a szöveges értékelést, kiterjesztette a tankötelezettség korhatárát. Felülvizsgáltatta a fogyatékossá nyilvánítás rendszerét, ugyanis kiderült, hogy ez az egyik legkedveltebb módszer a roma gyerekek elkülönítésére. Mindezeket a jobboldali ellenzék liberális ámokfutásnak állította be, de az elképzelések ellenzői közt bőven akadtak MSZP-s oktatáspolitikusok is. A bírálók szerint mindez csorbította a tanári tekintélyt, és ők a kompetenciaalapú oktatás helyett inkább a lexikális ismeretek bővítésére helyezték volna a hangsúlyt. A pedagógusok, az önkormányzatok és az ellenzék össztüzet zúdított a deszegregációt ösztönző intézkedésekre, a legélesebben talán arra, amely az esélyegyenlőségi törvény formájában megnyitotta a lehetőséget a jogvédelem előtt. Azóta számos jogerős bírósági ítélet született, amely kimondja: a szegregáció - azaz a cigány gyerekek iskolai elkülönítése - törvényellenes, a szegregációt az önkormányzatoknak föl kell számolniuk. De nemcsak szigorítottak a liberális elképzelésekkel, hanem ösztönöztek is: bevezették az Útravaló Ösztöndíjat, amelyben a tanár és az általa mentorált hátrányos helyzetű diák is anyagi ösztönzést kap a közös tanulásra. Kiépült az eltérő hátterű gyerekek együttoktatását segítő integrációs pedagógiai rendszer (IPR). Ezt már több mint 1800 iskolában bevezették, az iskola ennek alkalmazásával pluszpénzekhez jut minden egyes tanulója után, továbbá a pedagógusok olyan eszközt kapnak a kezükbe, amelynek segítségével sokféle gyereket képesek együtt tanítani (kiscsoportos oktatás, spokális oktatás, projektalapú oktatás stb.). A többletmunkát a pedagógusbér-pótlék is kiegészíti, ami körülbelül huszonötezer forint havonta. És az eredmények, ha nem is gyorsan, de kezdenek meglátszani: az IPR-hez kapcsolódott iskolákban oktató pedagógusok egy friss kutatás szerint jobban élvezik a tanítást a modern módszerekkel. Az ilyen iskolák önkormányzati fenntartóinak fele sikeresnek is ítéli az integrációt. (Havas Gábor-Zolnay János, 2010) Kézdi Gábor és Surányi Éva közgazdászok pedig azt vizsgálták, hogy miként hat az integrált környezet az iskolai teljesítményre. Kimutatták, hogy az integráló iskolákban a roma gyerekek tanulási teljesítménye érzékelhetően javult, miközben a nem romáké nem romlott. És ami a legfőbb: a roma diákok önértékelése, önbecsülése jobb, mint azokban az iskolákban, ahol nem vezették be az integrált rendszert. Hasonlóan pozitívan nyilatkozott Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Hódmezővásárhely polgármestere is az IPR-ről. A városban ugyanis bezárták a szegregált iskolát, és integrálták a többi iskolába a hátrányos helyzetű gyerekeket. A siker nem maradt el: korábban Hódmezővásárhely iskolái a kompetenciaméréseken az országos átlag alatti eredményeket értek el, mára azonban minden iskola átlag fölött teljesít. Mindezen erőfeszítések ellenére 2004 óta legalább 34 százalékkal nőtt a cigány többségű osztályok száma. Ez a szakértők szerint jóval magasabb lenne a deszegregációs politika nélkül. Oka e folyamatnak ugyanakkor részben az is, hogy ma számos olyan település van, ahol már nincs kit kivel integrálni - ezekben a falvakban szinte csak cigányok maradtak. (Erre a problémára is lenne deszegregációs megoldás: az Oktatási Kerekasztal munkatársai a tankörzetek létrehozását javasolják.) Az áprilisi választások után új kormány alakult, a Fidesz-KDNP- kabinetben az oktatásirányítás a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa kezébe került. Ő, úgy tűnik, egészen más irányba indult el. Első intézkedései között megszüntette a buktatás tilalmát, visszahozta a középiskolai felvételit, amely újabb pofon a szegény ember gyerekének. A formálódó közoktatási törvény a felső középosztálynak ad többet, az alsóbb státuszúaknak kevesebbet. Alapvetően a gimnáziumi képzésre koncentrál, és eközben leszállítja a tankötelezettségi korhatárt 18-ról 17 évre. A szakképzésben csökkenti a tanulási éveket, ezen belül is az alapkészségek erősítése helyett a gyakorlatra helyezi a hangsúlyt, ezzel olyan szakmunkásokat bocsátva ki, akik - a kellő alapkészségek hiányában - képtelenek lesznek alkalmazkodni a folyamatosan változó munkaerő-piaci kihívásokhoz. Hoffmann a felsőoktatásban el akarja törölni a halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetűeknek adható többletpontokat, amely elvileg csökkenti annak az igen kevés számú romának a felsőoktatásba lépési esélyeit, akik annak a kapujáig valahogy eljutottak. Az elvileg szó használata azért indokolt, mert a kutatások szerint a romáknak, akik már ide kerültek, nem volt szükségük a többletpontokra, de az új kormány nagyon érzékeny a szimbólumokra: ez az intézkedésük is bízvást nevezhető szimbolikusnak. Hoffmann Rózsa az integrációról úgy nyilatkozik, hogy nem az nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, s ezt a véleményét osztja Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is. Bírálataik célpontjává a roma jogvédők váltak, akik az önkormányzatokon kérték számon a diszkrimináció tilalmának megsértését. Megjósolhat szegregált iskolából viszont egyenes az út a tartós munkanélküliségbe. Jó, hogy azok a törvényi klauzulák, amelyek a jogalapját adják ennek a munkának, előbb-utóbb kikerülnek a jogszabályokból. Mostanában gyakran hallani kormánytagoktól, hogy „az integrációra fel kell készíteni a hátrányos helyzetű tanulókat”. Ez azt jelenti, hogy külön osztályokba kerülnek majd. Azt is mondják, hogy az állam, és az egyház majd átveszi azokat az iskolákat, amelyek nem működnek színvonalasan. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az önkormányzatok a gettóiskoláikat átadják az államnak, amelyeket a tervek szerint ellátnak majd pénzzel, eszközökkel. Magyarul: szegregáció, de a szegregációs hatások kiküszöbölése - ez lehet az új oktatásirányítás elképzelése, amit nyilván sokan üdvözölnek. Csakhogy mértékadó számítások szerint - és e ponton ismét Kertesi Gábor közgazdászt idézzük - „ha nagyon összetöri magát az állam, akkor tíz-húsz ilyen „Potemkiniskolát” tudna sok extra ráfordítással működtetni, száz-kétszáz iskola már a bérpótlékkal és a ráfordításokkal együtt nagyjából évi 15-20 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, amire nyilvánvalóan nem lesz pénz”. És ez csak százas nagyságrend - elemzők szerint az önkormányzatok inkább ezres nagyságrendben adnák át iskoláikat. Egyelőre tehát minden abba az irányba mutat, hogy a szegregáció növekedni fog, és az integrációs politikának a körülötte vert ellenzéki habzás és a települések egy részének ellenállása miatt - hosszú időre befellegzett. Addig legalábbis, amíg egy újabb generáció kerül majd ki az iskolából úgy, hogy munka híján szétnyomja a segélyezési rendszert. Ehhez már nem kell sok idő. ÓNODY-MOLNÁR DÓRA