Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)
1940 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
szai tájakról jött verejtékező kubikusok között a közös bogrács közelségéig, majd aztán éli az erdélyi sors minden megpróbáltatását, végül küzdelmes özvegysorsban a kolozsvári Bánffy-palota nehéz ívei alatt egészen eltelik a műkimondásának hivatásával, ő lesz a történelem ajka. — Íme a sors, amely az íróművészet tehetségét ráruházta, egyszersmind gondoskodott róla, hogy végigvigye őt az egész magyar élet internorán, az erdélyi purgatorion, s szemét megnyitotta a nagy magyar múlt s a diadalmas paraszti örök magyar élet paradiso-látomásai számára is, hogy mindezeket a mana szenvedésein, könnyein és mosolyain keresztül tolmácsolhassa számunkra. A gyermekkori tanyavilág és a kultikus élet szívszakasztó földreformvágyaiból lelkezi Förgeteg című regényének meleg realizmusát és rajongó megújhodás-látomásait. A Hamuesőben az embertelenül és förtelmekkel is megpróbáló erdélyi sors pokoljárását és megigazulásának emelkedni induló útját írja meg. A Fekete vőlegényekben a legmélyebbre elhanyatlott nemzet és ország sorsát megváltani képes önfeláldozás példáját és erre Erdély lelkének útmutató rendeltetését. A Pax Vobis egy szépségekre és boldogságra szánt női léleknek szótlan hősi önfeláldozását az ő nemzete örökkévalóbb üdvéért. A Kallói kapitányban a magyar élet legmélyebbre hanyatlott korszakában egy hősi lelkű jegyespárnak egyéni boldogságáról való áldozatos lemondását , mindeneket legyőző küzdelmét, míg a jobbsors küszöbéig elérkezhetnek. Nagy Lajosról szóló regény még hősibb emberi küzdelmet mutat meg: azt a hőst, aki a sírba is magával viszi önfeláldozásának emberelőtti igazolását, lemondva még a földi szerelem és részvét visszhangjáról is, csak nemzete történelmének és Istene rendelésének üdvösségéért. E legnagyobb regényalkotásában meg tudja mutatni még a legkisebb olvasó előtt is a legnagyobb látnivalót, a Nagy Embert, aki a nagyságot a legnagyobb szenvedések és állandó lemondások fegyelme árán szerzi meg Isten kezéből. Megmutatja úgy, ahogy valaha is kevés költőnek adatott megmutatnia és megmutatja úgy, hogy a legkisebbek, a betegek, az ügyefogyottak és a gyermekek is erősödhetnek, szépülhetnek és növekedhetnek általa.— Íme, rendkívüli változatossága mellett is, rendszerinti példájaként a magyar sorsnak, minden regényalkotásában rendszerint emberfelettire hívó küzdelmet rajzol és hőse az, aki ezt a küzdelmet nemzetéért Istenbe vetett hittel vállalja, benne fölmagasztosul és üdvözülésének földi osztálya az, hogy példájává tud válni a nemzet fiainak, az időnek és legközelebbről a mai magyaroknak. És nem mesevégző nagy földi jutaloméletet oszt végül küzdő hőseinek: csak odáig vezeti őket, míg megpillanthatják jó példájuk elindulását. E sorsban hősei legrokonabbak a Zrínyiász eposzi hősével. — És mi, írásművek lelkének kutatói, amint a minden írások legmélyén rejtezett lírát kutatjuk, úgy érezzük, hogy ez az író akaratlan lírában, öntudatánál is mélyebbről jövőn, az önnön maga áldozatos, hősi lelkét rajzolja meg, ahogy a maga életsorsa is ennek megbizonyítója lett. És az ő hőseinek boldogsága adatott meg neki is: megláthatja áldozatos élete árában, hogy jó példája az új magyar szívekben mindenütt elindult. Azért mi is hálás örömmel látjuk mindenfelé hőseinek lelkét fellobogni a legtisztább magyar szívekben, a legmagyarabbakban, az ifjúságban, a jövendőkben. — És mi most itten, az ihlető március tizenötödike és a legszebb áldozattétellel Erdélybe temetkezett szívű költő közelében, Petőfi nevének díszével Tár 1878