Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)
1940 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
GULÁCSY IRÉN KAPTA A JÓKAI-NAGYDÍJAT A Petőfi-Társaság 1940 február 29-én tartott közgyűlésén Kállay Miklós alelnök, mint a kiküldött nagydíj-bizottság elnöke bejelentette, hogy a bizottság (Kállay Miklós, Csathó Kálmán és v. Bodor Aladár) az idei Petőfinagydíjat, mint regényírói (Jókai) díjat Gulácsy Irén rendes tagnak ítélte oda. A döntés egyhangúlag történt és a Petőfi-Társa ág szintén egyhangúlag hagyta jóvá a határozatot. A nagydíj-bizottság jelentését vitéz Bodor Aladár terjesztette elő a márciusi nagygyűlésen. A jelentés így szól: — A Petőfi-Társaság az ő évenkénti nagydíjával ez évben Jókai-nagydíj néven regényírót óhajt kitüntetni. Regényírót, aki az utóbbi években írásával a Társaság hagyományos szellemében a magyar lelket fejezi ki. A magyar lelket, amint a magyar élet epikájában, múlt korszakokban vagy jelenünk történésében megnyilatkozik, hogy a magyar rendeltetést bennünk öntudatosítsa és mind magyarabb jövő felé vezessen. — A regény mai irodalomtörténeti korszakunknak legbővebb termésű, mondhatni uralkodó műfaja. Irodalmunkban egy század óta minden évtized során fel-feltünedeztek klasszikus arányú regényírók, de a regényírás irodalmunkban teljes medret betöltő folyammá csak az utóbbi évtizedekben áradott. A trianoni, nemzeti létünket fenyegető rombolásból a líra pár ébresztgető szava után a magyar lélek regényeknek nyers cyclops falköveiből, majd márványtömbjeiből kezdett új alapfalakat építeni, néha a múlt őskőzetéből csákányozva, néha a jelen lerakódásos rétegeiből robbantva anyagát, és e mellett, természetesen, sokan buzgólkodtak új és még újabb sütetű üreges téglából is bélházfalakat építgetve. Az elszakított Erdélyben is, a csapás nagyságához méltó nagyszerű visszahatásul, újjászületik a magyar regényírás, a mithikus birkózásban földhözsujtott magyar Antheusz szívéhez az ezeréves földanya megerősítő szíve a regénymithoszban dobbant vissza. Ugyanez történt ideától is. És a történelem eseményeinek napról-napra való szemtanúságán nevelkedett közönség immár napi olvasmányul is megkívánta a történelmi regényt, az életrajz-regényt, a történelmit a miniatűrig, majd terveket kívánt az új magyar építéshez, társadalmi és irányregényeket, s ezeknek vetülete betöltötte még a színpadot is. . . Nagyon sok fényes, nem kevés maradandó nevet kellene itt felsorolnunk irodalmunk e kínálkozó seregszemléjén. A Petőfi-Társaság három kiküldött tagja, Kállay Miklós, Csathó Kálmán és Bodor Aladár valóban nehéz feladat elé került, amikor — en embarras de richesse — sok kitűnő regényírónk között a kitüntetendőt kellett kiválasztania. — És a választás mégis könnyű lett. A tiszta magyar és zavartalan érzékű olvasóközönség már az első Trianon - utáni és forradalmak utáni ocsúdás időiben egy Erdély felől megszólalt tisztasugallatú női szív, egy sebkötöző kéz, egy múltat fényesítő szem felé fordult, és szinte észrevétlen könnyedséggel rövidesen már a minden könypiac-reklámtól magára hagyott udvarházlakó és a csak láthatatlan szellőktől tájékoztatott kisdiák is tudta a nevét: Gulácsy Irén. .. Ott él valahol egy küzdelmes váradi őrhelyen, ápolója hanyatló életű férjének és egy szenvedő lelkű város betűolvasóinak, és ápolónővére egy egész szenvedő nemzetnek. Úgy tűnik fel, hogy a csüggedők szeme előtt felragyogtatja a fajta mindent kibíró nagyszerű egészségét, a paraszti Ragyogó Kovács István alakját. Maga az ősrégi őrmezei és gulácsi Gulácsy-család sarja, szinte gyermekasszonyként ott él éveken át kultúrmérnök férje oldalán a ti 186 * *