Magyar Demokrata, 2002. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
2002-12-05 / 49. szám
MŰHELY Dr. Rashwan Mohamed: „Minden muzulmán potenciális terrorista... A muzulmán ember gyermekkorától az anyatejjel szopja magába a más vallások iránti gyűlöletet és uszítást... más vallások megalázása ugyanis alapirány a muzulmán bibliában (sic!). Lásd a Korán első versét. (A tehén)...” Szavaiból még az is kiderül, amellett hogy „muzulmán bibliának” nevezi, még rosszul is ismeri a Koránt. A görög biblos szó jelentése: könyv, melynek többes száma: biblia, így a jelentése: könyvek. A keresztény szentírás több „szerző” több „könyvét” tartalmazza, ezért hívjuk Bibliának. A Korán egy szerző, Mohamed egy könyve! A Korán első szófája pedig - legfeljebb fejezete, de semmiképp nem verse! - nem „A tehén”, hanem „A megnyitó”. Ez az iszlám egyik legfontosabb hitvallása, amelyet bárki, aki hívő keresztény, jó szívvel elimádkozhatna, ahol Allahról kétszer található hogy „könyörületes és irgalmas”. Az iszlám már a 7. században, majd ezt követően hatalmas ázsiai, észak-afrikai, az Ibér félszigeten pedig európai területeket hódított meg, Andalúziától Indiáig lett az uralkodók vallása. A hódított területek más vallású lakosait nem irtották ki, ők az adóztatáson kívül semmiben nem szenvedtek hátrányt. Az Ibér-félszigeten a „mozarabok”, azaz „mintha arabok” átvették az arab nyelvet, de keresztények maradtak. A muzulmán politikai életben kereszténynek lenni nem volt hátrány, a közigazgatásban számos keresztény viselt tisztséget. Kétségtelen, hogy a mórok azt az Eulogius nevű keresztény papot, aki híveit Mohamed káromlására szólította fel, 859-ben kivégezték. De mi ez a spanyolországi „szent törvényszék” (sancta officium) részéről a muzulmán mórok és zsidók elleni vérrel, tűzzel folytatott évszázadokig tartó irtó hadjáratához képest? Akik nem fogadták el, vagy csak úgy tettek, mintha elfogadnák a római kereszténységet (muzulmánok, zsidók), azokkal könyörtelenül számoltak le az inkvizítorok. Torquemada spanyol inkvizíciós törvényszéke több mint 8000 muzulmánt és zsidót ítélt „autodafé”, azaz „a hit cselekménye” egyházi szertartás közepette kivégzésre. Ximenes toledói érsek, fő hitnyomozó, a „spanyol vért az idegen fajok vérétől” akarta „megtisztítani” és a római katolikus hitet egyeduralkodóvá tenni. A 19. században I. Napóleon szüntette meg az inkvizíciót. Három évszázad alatt 300 000 ember, zsidó és muzulmán, szenvedett különféle kegyetlen büntetést, 32 000-et égettek el máglyán, ezenfelül 18 000 elmenekültet - többségük muzulmánok között talált új otthonra - csak „jelképesen” (in effigie) égettek el. A magyar történelemből tudjuk, hogy Árpád-házi királyaink alatt a muzulmán kálizok voltak első pénzverőink, a „király kalmárjai”, a böszörmények, a besenyő gyepűőrzők és testőrök is jól szolgálták hazánkat. A besenyők saját iszlám törvényeik szerint élhettek, ifjaikat keleti iszlám iskolákba küldhették. Erről a spanyolok elől menekülő mór tudós, Abu Hamid Al-Gamati (granadai) tudósít. Nyugatról keletre menekülnek a mórok és a zsidók is a 11. sz.-tól kezdve. Magyarország az egyik befogadójuk. A mohácsi vész utáni oszmán török-iszlám uralomról sok mindenfélét lehet mondani, de a vallási tolerancia hiányát nem lehet a szemükre vetni. A protestáns felekezetek nagyobb szabadsággal rendelkeztek a török, vagy a tőlük függő Erdélyben, mint a Habsburgok állandó rekatolizációjának kitett területeken. A török nem rendezett sem „eperjesi vértörvényszéket”, prédikátorokat sem küldött gályarabságra. A magyar nép abban a hitben élhetett, amelyet magának választott. A törökök 150 év alatt keresztény hitéért senkit meg nem öltek, senki hitéért nem szenvedett hátrányt és erőszakkal nem kényszerítettek muzulmánná. Isztambul több városnegyedében éltek ortodox keleti, és római keresztények, közel-keleti és a többségükben Nyugat-Európából menekült zsidók. A középkor legnagyobb iszlám államában, az Oszmán Birodalomban, ahol a legfőbb vallási hatalom is a szultán kezében volt, nem gyilkoltak meg senkit sem azért, mert nem vallotta az iszlám hitet. Igaz, hogy kegyetlen irtó hadjáratot viseltek a iszlámon belül szektáknak minősített jelentkező irányzatok, így a kizilbas síiták ellen. . Hosszan lehetne vitatni Dr. Rashwan Mohamed írását. Csak részben igaz, hogy „a keresztény terroristának... nincs bibliai utasítása a hódításra és az erőszakra” mert itt óvatosan csúsztat, kihagyván a zsidóságot, hiszen az Ószövetség tele van , isteni parancsra” elkövetett mészárlásokkal. Az IRA akcióinak szellemi alapja végül is az ír katolikusok és a skót-, angol protestánsok vallási ellentéte, máskülönben „illegális eszközökkel” vívott szabadságharc. A cikk szerint a „racionális” és „vallási alapot nélkülöző” IRA „elérhető célt” tűzött ki, míg a muzulmán terrorista „elvesztette racionalitását” azzal, hogy független „palesztin államot” tűzött ki céljául, jóllehet „a zsidó állam... negyvennyolc óra alatt képes megsemmisíteni nemcsak a palesztinokat, hanem az egész arab világot...” (Az „arab világon” kívüli milliárdnyi muzulmánt elegánsan elfelejti.) Tehát ezért irracionális a cél? De hiszen a palesztinok céljáról már vannak elfogadott nemzetközi egyezmények, ENSZ-határozatok stb. Ezek is „elvesztették racionalitásukat”? Ha igen, akkor Dr. Rashwan Mohamed azt állítja, hogy az erőfölény a rációval egyenlő, a gyengébb pedig „átlép... minden olyan pszichológiai határon, amit normalitásnak (sic!) lehet nevezni...” tehát ab normális! A materialista-ateista ráció sohasem fogadja el a transzcendens-idealista isten hitet, így válik ez utóbbi „irracionálissá”, de ez alapján minden nem materialista eszmét, judaizmust, buddhizmust, hinduizmust stb. meg kellene semmisíteni? Szeretném, ha Dr. Rashwan Mohamed a terrorizmus gyökereit nem a Koránban és a rá alapozott iszlám teológiában keresné és vélné megtalálni, mert itt nem lelhetők fel. A történelem pedig azt igazolja, hogy egy vallási közösség totális megsemmisítése, kiirtása egy másik, magát egyedül igaznak tartó vallás nevében, nem iszlám találmány, hanem európai, sőt keresztény. ,Allah annak adja a bölcsességét, akinek akarja. Akinek pedig bölcsesség adatik, annak nagy jó adatott. Ám csak azok szívlelik meg (mindezt), akiknek eszük van” (Korán, 2. szúra, 269. vers.) ■