Magyar Élet Pártértesítője, 1943 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-01 / 1. szám
A MAGYAR ÉLET PÁRTÉRTESÍTŐJE 1943 JANUÁR 1. amerikai erők és az első napokban, mivel ellenállásra nem találtak, gyorsan haladtak előre. Közben Nehring tábornok német és olasz csapatainak sikerült partraszállniok Északafrika nyugati részén s az amerikai csapatok azóta megálltak előnyomulásukban. Elcsitultak az angolszász oldalról világgá röpített győzelmi jelentések is, Bizerta körül pedig a tengelycsapatok fontos hídfőállást építettek ki. A tengely csapatai azóta állandóan tért nyernek nyugati irányban és az algériai határt végig megszállták. Az amerikai hadügyminisztérium legújabban különjelentésben közölte, hogy az északafrikai szövetséges csapatoknak eddig nem sikerült a Tuniszban kitűzött célokat elérni. A különjelentés nagy feltűnést keltett s a „győztes“ amerikai és angol tábornokok most egymást okolják a balsikerekért... • Távolkeleten kiújultak a harcok. A japán légihaderő sűrű rajokban száll be Indiába és bombázza az indiai városokban lévő angol katonai támaszpontokat. Burmában is kiújultak a harcok s az Ejigol jelentések arról tesznek említést, hogy a keleti angol hadsereg előőrsei harci érintkezésbe kerültek ez ellenséggel. Ugyancsak a brit híszolgálat közölte azt is, hogy a japánok újabban általános támadásba mentek át a bolsevista kínai hadsereg ellen és elfoglaltak több kínai várost. * A tengereken az elmúlt hónapban is erős harcok dúltak. Decemberben a legviharosabb a tenger és a légköri viszonyok sem alkalmasak arra, hogy a légi és tengeri haderők nagyobb vállalkozásba kezdjenek. Ennek ellenére a tengely légi és tengeri hadreje nagy sikereket könyvelhet el. Követketesen támadták az ellenséges utánpótlási vonalakat és hozzávetőlegesen 600.000 tonna ellenséges hajóártért semmisítettek meg. Az ipari növények kötelező terme- léséről kiadott kormányrendeletnek megfelelően a Futura és az Olaj- Imagértékesíő Szövetkezet már novemberben szétküldötte az olajmag termelésére vonatkozó szerződéses felhívásokat. A már tömegesen beérkezett termelési szerződések alapján december hó elején az ólomzárolt olajvetőmag szétküldése is megkezdődött. Az idejében jelentkező olajmagtermelők részére a vetőmagvak leszállítása még a téli időszakban megtörténik és így a gazdák a megfelelő minőségű vetőmag birtokában vetési munkáikat a legmegfelelőbb időben elvégezhetik. A korai vetés mindenkor fontos, de különösen nagy jelentőségű az olajlenmag és napraforgómag termelésénél. Az ország minden részében elhelyezett tisztítótelepek teljes üzemmel végzik a nagymennyiségű olajlenmag, napraforgómag, szója és ricinus-vetőmag céljára történő megtisztítását. Olajlenvetőmag csak a szegedi Kender-, Len- és Olajnövény Termesztési Kísérleti Intézet hivatalos ólomzárával kerül forgalomba. Napraforgó- és szójavetőmagból az előirányzott vetésterületre a szükséges mennyiség igen nagyrészben nemesített fajtákból áll rendelkezésre, ricinus termelésére pedig legnagyobb részt a hűvös nyarakat jobban bíró tüskementes, nemesített vetőmagot osztanak ki. Biztosítva van, hogy az a gazda, aki idejében termelési szerződést köt, kellő időben megkapja a vetőmagot. Fontos ezért a termelők sürgős jelentkezése, a legalkalmasabb vetőmag biztosítása és kellő időben való leszállítása szempontjából, mert az ír a vetőmagok az ország egész területén arányosan elosztva tárolnak — a fennálló szállítási torlódások figyelembevételével számítani lehet arra, hogy a vetőmag szállítása , az elosztó állomásoktól hosszabb hőt vehet igénybe. Napraforgómaga és ricinusza a termelési szerződéseket a Futura (Bp., V., Vigadó-utca 6.), olajlenmagra és szójára az Olajmagértékesítő Szövetkezet (Bp., V., Vigadó-utca 2.) köti. Termelési szerződést lehet kötni bármely vidéki megbizottjánál is. A szerződés termelőket 1944 június 1. napja után 59.— pengő termelési a’ Heg és leszállított termésük után, előtakarmányvásárlási josultság illeti meg. Ugyancsakegilleti a termelőket kát, holdanldr 30 kg pétisó is, amelyet jövő év január hó 15-ig a Péti Nitrogénművek rt. körzeti képviselőinél, a termelővel szerződést kötő vállalat igazolása alapján lehet beszerezni. Minden gzda saját érdekében gondoskodjék tehát a termelési szerződés sürgős megkötéséről, mert a határidők elmulasztásából jóvátehe-. tetlen hátrány származhat. 1 ■ — • Idejében gondoskodjanak a gazdák a termelési szerződések megkötéséről Hat és félmilió pensős OTI köcsön vidéki városoknak és törvényhatóságoknak Az OTI a törvényhatóságok, városok és községek részére a következő nagyobb kölcsönöket folyósította: Fejér vármegye részére kórházépítésre 700.000, Albertfalva részére dunai védőgát építésére 200.000, Máramarossziget részére 600.000, Szatmárnémeti részére 500.000, Kolozsvár részére 500.000, Szolnok- Doboka vármegye részére 500.000, Sopron részére 400.000, Komárom részére 300.000, Békéscsaba részére 300.000, Marosvásárhely részére 250.000, Sepsiszentgyörgy részére 250.000, Zilah részére 200.000, Székelyudvarhely részére 150.000, Dés részére 150.000, Nagyvárad részére villamosmű építésére 1 millió, Körmend részére ugyancsak villamosmű építésére 300.000 és Szombathely részére gázgyári beruházásokra 213 ezer pengőt szavazott meg. A nyújtott kölcsönök összege 6.513.000 pengő. Ezenkívül az OTI hasznos építkezésekre és beruházásokra több községnek 100.000 pengőn aluli kölcsönöket folyósított. — Hízott libát vagy kacsát nem szabad postacsomagban feladni. A 112.300 számú közellátási miniszteri rendelet megengedi 1 darab leölt pulykának, 2 darab tyúknak vagy 4 darab csirkének postacsomagban való szállítását, ellenben hízott libát vagy kacsát postacsomagban feladni tilos és az ilyen tartalmú postai küldeményeket a posta elkobozza, nehogy a címzett városi lakos, akinek zsírjegye van, ilyen módon kétszeres zsírellátáshoz juthasson. Ezért leghelyesebb hízott liba vagy kacsa postán való küldését teljesen mellőzni. — ONCSA-házak átadása Jászberényben. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap Jászberény városában 23 kertes családi házat építtetett, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át az arra rászoruló sokgyermekes családoknak. Az ünnepélyes átadás a jászberényi városháza nagytermében ment végbe, amelyen megjelentek vitéz báró Urban Gáspár szolnokmegyei főispán, Alexander Imre alispán és vitéz gróf Takácsi-Tolvay József Jászberény országgyűlési képviselője is. A házakat dr. Pénzes Sándor polgármester adta át a családoknak.