Magyar Hirlap, 1898. november (8. évfolyam, 302-331. szám)
1898-11-01 / 302. szám
3 ■A8TAR HÍRLAP lamint az elnök iránti engedetlenség egyébb eseteiben az elnök kérdésére a ház vita nélkül egyszerű szavazással utasíthatja a mentelmi bizottságot, hogy a ház további intézkedése iránt 24 óra alatt javaslatot tegyen. A mentelmi bizottság javaslata ily esetben a háznak ünnepélyes megkövetésére, vagy a jegyzőkönyvi megrovásnak a hivatalos lapban és az illető képviselő választókerületében falragaszok által eszközlendő közzétételére, sőt ismétlés esetében határozott tartamú időleges kizárás elrendelésének véleményezésére terjedhet. A mentelmi bizottság véleményes jelentését a ház közvetlen tárgyalás alá veszi és a bizottság többségi s esetleg kisebbségi előadójának is meghallgatásával, az előterjesztett javaslatok fölött vita nélkül egyszerű szavazással határoz. Ezen tárgyalásban az illető képviselő részt nem vehet. Ugyanezen eljárás követendő azok ellenében, kik ellen a 169. §. rendelkezése szerint a jegyzőkönyvi megrovás már alkalmazva lett és ugyanazon ülésszak tartama alatt azon hibát újból elkövetik. Íme: adva van az elnöknek olyan hatásköre, mely arra való ember kezében szinte ellenállhatatlan fegyver. S meg van az arra való ember is: Szilágyi Dezső. Hatalmas egyéniség, melyet eddigelé intakt tekintély támogat. Ha nem is az obstrukczió leszerelése, ami egyáltalában nem lehetséges, de a parlament szintjének s ezzel a parlamentarizmus tekintélyének fentartására megvannak itt az eszközök is és megvan az arra való emberünk is. Mért nem élünk hát velük, mielőtt va banquera játszanának? Úgy érezzük: a közvélemény egy lappangó erős áramlatának vagyunk a tolmácsai, mikor az ország ügyével Szilágyi Dezső felé fordulunk. Szomorú volna, ha ilyen nehéz időkben, mikor a nemzetnek minden csepp erejére szüksége van, a tekintélynek, a tehetségnek s az erőszak az a roppant summája, mely a Ház szabályaiban foglaltatik, parlagon maradna s használatlan torlódna össze. A válságos időkben megedzett nagy parlamentáriuson, Szilágyi Dezsőn csügg most az ország tekintete, a parlamentarizmus ,válságai közepett. Ez valóban az ő ideje és neki való munka. Reméljük, hogy nem tér ki előle, s ő nem volna az, aki, ha amibe belefogott, végbe is nem vinné. A nemzet elismerése nagy tőke, de a kiváló férfiaknak csak kölcsönbe jár. Kamatostul fizetnek érette annak, aki adta a nemzetnek, kalapál, úgy zakatol ? Az orvosok is azon tanakodtak épen. Azok a koponyák jöttek-e el rajtam bozut állni, amiket borserlegül bitoroltam a gyászorgiákon ? — Bizony azok. Mefisztó kéri a diját a vén ember megnjitásának! (Folyt. köv.) Budapest, október 31. A parlamenti *harcz*. A képviselőház, néhány napi szünet után, csütörtökön fog újra tanácskozásra gyűlni. Az ellenzék egyes elemeit, hit szerint nem elégítette ki a szombati ülés sem, pedig azon a kanász-szótárt a gazembertől a disznóig kimerítették és csütörtökön, mint ellenzéki körökben beszélik, lehetőleg túl akarnak tenni ezen és folytatják a parlamentnek csapszékké való átalakítását. Ily módon akarják lehetetlenné tenni nemcsak az indemnitit és a kiegyezést, hanem elsősorban Bánffy bárót, aki ellen a személyes természetű támadásokat napirendre akarják tűzni. Vajjon a Ház elnöke tolerálni hajlandó-e ezeket a törekvéseket avagy pedig a házszabályokkal kezében megfogja-e óvni, nem Bánffy bárót, hanem a parlament reputáczióját, azt megtudjuk a csütörtöki ülésen. Tíj képviselő: Nagy-Enyedről jelenti egy távirat, hogy a marosujvári választókerület képviselőjévé ma a szabadelvű párt jelöljét, Kemény Géza bárót választották meg. Törvényhatóságok az obstrukczió ellen. Ma ismét két törvényhatóság foglalt állást az obstrukczió ellen: Pécs és Temesvár városok és valószínűleg egymásután követik a többiek. A csongrádi állásfoglalás utóhangjaként Burg Dénes, az ottani indítványozó nyilatkozatot tesz közzé, kijelentve, hogy őt nem inspirálta senki. Egyúttal azonban megleckézteti Bariba Miklóst, amire Burg Dénes aligha illetékes fórum. Az új Dreyfus-per. — Távirati tudósítások. — Páris, október 31. A lapok egybehangzóan konstatálják, hogy a semmitőszék ítélete óta a közvélemény észrevehetően lecsillapodott. A revízió barátai és ellenségei arra utalnak, hogy a volt hadügyminisztereknek, akik Breyfust bűnösnek mondották, föl kell tárniuk az ország előtt azokat a bizonyítékokat, amelyekre meggyőződésüket alapították. A semmitőszék tegnapelőtti döntésének az lesz legelső következménye, hogy a bíróság saját kebeléből birót fog kiküldeni s meg fogja bizni a vizsgálattal. A gondos s mindenesetre hosszadalmas vizsgálat eredményétől függ, vájjon a semmitőszék egyszerűen megsemmisiti-e az ítéletet, vagy más katonai birósághoz utasítja az ügyet. Habár a semmitőszék nem rendelte el Dreyfus büntetésének felfüggesztését, mégis valószínű, hogy Dreyfus állapota valamivel javulni fog s hogy úgy fognak vele bánni, mintha vizsgálati fogoly volna. Később el fogják őt szállítani Francziaországba. Remélik, hogy a katonai körök most a semmitőszék döntése után nem fognak újabb nehézségeket támasztani s ki fogják szolgáltatni a titkos okmányokat. Ha emiatt konfliktus talál támadni az igazságügyminiszter és a hadügyminiszter között, akkor a minisztertanács fog dönteni s esetleg a kamara elé fogja vinni az ügyet. Berlin, október 31. A Kleines Journal-nék táviratoztak Parisból: Boisdeffre tábornoknál tegnap tanácskozás volt, amelyen részt vettek Mercier és Gonse tábornokok, Du Lac jezsuita rendje, Millerand és Drumond. A tanácskozás a titkos iratok kiadásáról folyt. Azokat az iratokat, amelyeknek hamis volta nyilvánvaló, alkalmasint megsemmisítették. Párizs, október 31. A törvénykezési palotában azt beszélik, hogy a semmitőszék két bírája a hadügyminisztériumba ment, hogy megtekintse a titkos iratokat. Lockroy állítólag vonakodik az iratokat a kezéből kiadni, csupán bizonyos iratok elolvasását hajlandó megengedni. Páris, október 31. Cavaignac a semmitőszék büntető tanácsának elnökéhez Loew-hez, levelet intézett, amelyben azt kéri, hogy a pótvizsgálat folyamán őt is hallgassák ki. Ama kevesek között, akik a semmitőszék előtt felhozott helytelen állításokat helyreigazíthatják, ő az egyedüli, akinek teljes cselekvési szabadsága van. Egyelőre azt igazítja helyre, hogy ő nem tért el — mint ahogy Bard mondta — LebrunA képviselőház pénzügyi bizottsága szerdán, november másodikán délelőtt tizenegy órakor ülést tart és hitelesíteni fogja a fogyasztási-adójavaslatokról szóló jelentést. 1898. november 1. A magyarok ezer év előtt. Irta: Jókai Mór. (Részlet a Magyar Tudományos Akadémia mai ülésén tartott felolvasásából.) A legelső kérdés az, hogy mik voltak a magyarok ezer év előtt? Meggyőződésem, mindenünnen elvont tanúságokból megerősült tudatom azt feleli erre a kérdésre, hogy a magyarok ezer év előtt is magyarok voltak, mások nem is lehettek. Én ugyan teljes elismeréssel adózom mindazon tudós kutatóinknak, kik fáradságos utazások árán, kitartó tanulmányozással, helyszínén szerzett ismeretekkel a magyarokat távol égaljak lakóival rokonságba hozni törekesznek. Mellemre tett kezekkel hajlok meg a nagybecsű ethnographiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai előtt; néma bámulattal tekintek úgy a finnugor, mint az uralaltáji és turk nyelvcsoportokat megállapító theoriákra, de minderre csak azt mondom, hogy »eppur si non muove!« A magyarok nyelve mindig magyar volt s semmi irányban meg nem mozdítható. Hogy a magyarok Árpád honfoglalása idejében török nyelven beszéltek volna, lehetetlennek tartom. Hiszen száz évvel később már írott nyelvemlékkel bírunk a halotti búcsúztatóban. Hogy lehetett volna úgy elfelejteniük száz év alatt az ősi török anyanyelvet, hogy abból semmi se maradjon fenn, még csak az országnak egy félreeső zugában sem? S ki tanította volna őket meg a magyar nyelvre, mely egy és ugyanaz a Duna és Tisza mentén és a Székelyföldön? Ha a magyar helységek neveit sorba vesszük, azok között alig találunk egy-két török hangzásút, azok is a török hódoltság emlékei; valamennyi mind magyar hangzású. Tovább másfélszáz évnél tanyáztak az igazi törökök itt Magyarországon, amikor már a magyar nyelvnek irodalma, nyomdai terméke, prédikátori széke volt, — és elmentek innen, anélkül, hogy tíz magyar szó ragadt volna rájuk: a török ajk még csak ennek a névnek »magyar« a kimondására sem idomult soha, annak az most is »mádzsár«. A két nyelv között nincs semmi amalgama, mely őket vegyülésre birja. De még több lehetetlenség is tolakodik Ítéletünk elé, mely a nyelv kérdésen kívül útját állja Árpád magyarjai török voltának. Azóta, hogy Mohamed próféta az Izlám vallását megalkotta, háromszázhatvan év múlt el Árpád hadainak Pannóniába jöveteléig; ha törökök voltak, akkor szlámhitűeknek kellett lenniük. Arra pedig nincsen eset a világtörténetben, hogy török nemzet az Izlám hitét elhagyta volna, s felcserélte volna mással, de különösen a pogány vallással, napimádással, tűzáldozattal. Se adat, se monda, semmi hagyomány nem tartotta fenn nálunk a török papok elnevezéseit, ellenben a táltosok és gyulák pogány papneveit. A nagynevű görög történetíró »szabadságkedvelőknek« nevezi a magyarokat, erről tanúskodik minden krónika, hagyomány és ezer éves tapasztalás. Soha a törököket az alkotmányos szabadságérzet nem háborította, a török nemzet világhódító hatalmát mindenkor a vak engedelmesség képezte. Ez nem változhatott meg Pannónia levegőjétől. A legrégibb kutforrás azt az adatot erősíti meg, hogy a magyarok áldozataiknál fehér lovat öltek le, annak a húsát megsütötték, fellakomázták. A töröknek tiltva van a lóhús eledele, csak a hasított körmü és kérődző állat van ételül engedve. Hogy tehát egy győztes, honfoglaló, erős nemzet, a legyőzőitek kedvéért, elhagyja a nyelvét, a vallását, a szokásait, az életmódját és a kedélyhangulatát, ez a hihetetlen föltevések legmerészebbike. De épen úgy nem találok semmi alapot a török nyelvrokonság antagonistái, a finnugor nyelvtudósok föltevésére.