Magyar Hírlap, 2000. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-02 / 101. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHIRADÓ Tárgyalások Eilatban (Reuten) Oded Eran, Izrael tárgyalóküldöttségének vezetője a palesztin-izraeli tárgyalások második napján Eilatban elmondta, hogy a végső megállapodás nyomán létrejöhet a palesztin állam. A nyilatkozat szemlátomást meglepte az izraeli tisztségviselőket is. Ehud Barak kormányfő hivatala sem zárta ki azonban a palesztin állam létrehozásának lehetőségét, de igyekezvén csökkenteni e „korai engedmény” fontosságát, komoly jelentőséget nem tulajdonított saját főtárgyalója szavainak. Haim Ramon kabinetminiszter szerint semmi új nincs Eran szavaiban, hiszen a palesztin állam már de facto létezik. Hivatalosan azonban Izrael és a palesztinok egyelőre csak a „palesztin entitás természetéről” tárgyalnak. Madridot vádolja az ETA (Reuten) Az ETA baszk nacionalista gerillaszervezet tegnap megerősítette, hogy tavaly a meghirdetett tűzszünet idején képviselője találkozott a madridi kormány emberével, s megegyeztek egy második tárgyalásban is - ám a spanyol kormány képviselője a második találkozót töröltette. A Gara című baszk napilap - amely támogatja az ETA-nak a független baszk állam megteremtésére irányuló törekvését, tegnap közzétette az 1999 májusban tartott tárgyalásokról készített jegyzeteket. Ezekből az derül ki, hogy a spanyol kormány nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyek alapján a tűzszüneti tárgyalásokat folytatni lehetett volna. Az egyik feltétel az lett volna, hogy José Maria Aznar kormányfő tájékoztatja a nyilvánosságot az ETA képviselőjével folyó tárgyalásokról - ezt azonban nem tette meg. A lap mellesleg vasárnap megírta: az ETA voltaképpen csak taktikázott, amikor 14 hónapig fenntartotta a tűzszünetet, mert így akart csapdát állítani a spanyol és a francia kormánynak. A túszok felhívása (Reuten) Először mutatott tegnap videofelvételeket tegnap a Reuters televízió a Jolo-szigeten muzulmán fundamentalisták által fogva tartott túszokról, akik esővízen, kevés rizsen élnek, és kiszabadításukat kérték a világtól. A Reuters képein a foglyok kicsi bambuszkunyhóba voltak bezsúfolva, szemlátomást mindannyian megviseltek és gyengék, némelyikük sírt a kamera előtt. Az Abu Sayyaf csoport által egy turistaparadicsomból elraboltak között 10 malajziai, három német, két francia, két dél-afrikai, két finn, egy libanoni és egy filippinó van. A német Werner Günter Kort, akinek fia és felesége is a túszok között van, elmondta, hogy lényegében korrekt módon kezelik őket. Kérte a Fülöp-szigetek hadseregét, hogy ne avatkozzék be az ügybe, mert annak csak végzetes kimenetele lehetséges. Felszólította az ENSZ-t és az Iszlám Konferencia szervezetét is, hogy járjon közben a békés megoldás érdekében.*»• ‡ •• •*‡ * | FOTÓ: REUTERS Az iszlám bíróság pártatlanságot ígér Folytatódik a zsidóper Iránban Zárt ajtók mögött kezdődött meg újra az Izrael javára folytatott kémkedéssel vádolt iráni zsidók pere. Az Irán déli felén lévő Shirazban folyó tárgyalás főbírája, Hossein Ali Amiri újságíróknak elmondta, hogy az iráni állam a forradalmi bíróság elé terjesztette Hamid Danny Tefileen kereskedő és boltos ügyét, akit a hatóságok első számú vádlottként tartanak nyilván. MH-összefoglaló Tegnap három másik vádlott ügyében is vádiratot olvastak fel: Shahrokh Paknahad héber- és vallásórákat adott, Faramarz Kashi ebben társa volt, Ramin Nematizadeh pedig kereskedő. A védőügyvéd szerint a vádak nevetségesek, egyik vádpont sem értelmezhető kémkedésnek az iráni jog szerint. A védőügyvéd elmondta, hogy az iráni törvények alapján csak az minősíthető kémkedésnek, ha a vádlott titkos információkat gyűjt, s azokat ellenséges államnak továbbítja azzal a szándékkal, hogy kárt okozzon saját országának. Rajtuk kívül az ügynek még kilenc gyanúsítottja van. Időközben Blake Hicksnek, a New York-i központú Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet képviselőjének sikerült beszélnie az egyik iráni bíróval és az egyik vádlottal is. Ő mondta el, hogy a bíró nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással elutasította azt a kérést, hogy a zárt tárgyaláson megfigyelőként részt vegyen a helyi zsidó közösség egyik képviselője is. Manouchehr Eliasi, az iráni parlament távozó zsidó képviselője és az iráni zsidó közösség vezetője - ez a legnagyobb közösség a muzulmán Közel- Keleten - kijelentette: a vádlottak mind mélységesen vallásosak, s vallási ügyekben szinte szélsőségesek - hitüknek azonban semmi köze a kémkedéshez. T __ ^ A Keresse az Interneten is a Magyar Hírlapot! XXIIv Jt4H5MH Online: www.magyarhirlap.hu Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az W »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744, Internet: www.observer.hu Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP •Tál MARQUARD MEDIEN FŐSZERKESZTŐ: KOCSI ILONA Főszerkesztő-helyettesek: FRANK RÓBERT, KIS ZOLTÁN Lapszerkesztők: POPOVICS GIZELLA, SZERDAHELYI CSABA, SZLUKA MÁRTON Rovatvezetők: GRÉCZY ZSOLT (kultúra), KISS LÁSZLÓ (sport), MAKAI JÓZSEF (publicisztika), SZIGETI TAMÁS (fotó), SZOMBATHY PÁL (belpolitika), ÚJVÁRI MIKLÓS (külpolitika), VITÉZ F. IBOLYA (gazdaság) I KIADÓ: JÜRG MARQUARD Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., Jura vezérigazgó Hirdetési igazgató: KOMJÁTHY KATALIN Terjesztési igazgató: BOBÁK MÁRTA Projektigazgató: CSIKESZ TAMÁS Telefon: 470-1124 Marketingigazgató: CZUCZOR MÓNIKA PR- és reklámigazgató: SARUS ERIKA Telefon: 470-1105 Számítógépes rendszergazda: KISS ÁRPÁD Szerkesztőség: 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1233, fax: 470-1296 Kiadóhivatal: 1145 Budapest, Szugló u. 14. Hirdetési igazgatóság: 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136 Hirdetésfelvétel, telefon, fax: 470-1166 Közlemény- és apróhirdetés-felvétel telefon: 470-1177, fax: 470-1178 Ügynökségi referens telefon: 470-1138, fax: 470-1143 Magazincsoport telefon: 470-1137, fax: 470-1143 Terjeszti a HÍRKER Rt. és a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Nyomtatás: Magyar Hírlap Rt./Marquard Színes Nyomda I HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! ___________________LAPUNK 2000-BEN ÉRVÉNYES ELŐFIZETÉSI DÍJAI__________________ Kiadónál történő előfizetés esetén Magánszemélyeknek Közteteknek PoStai előfestés -----------------------------------------------------------------------------------------esetén 1 hónapra - - 1400 Ft negyedévre 3 800 Ft 4200 R 4 200R félévre 7 200 R 8400 R 8400R 1 évre 14 000 Ft 16800R 16800R Előfizethető a kiadónál: Magyar Hírlap terjesztési osztály, telefon: 470-1202, fax: 470-1204. Ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900), Budapesten a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság (LHI) kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon/fax: 00-36-1-201-8891, E-mail: batthyany@kultur-press. hu Az AIDS belépett a nagypolitikába A budópestis effektus A nemzetbiztonságot fenyegető tényezőnek minősítette vasárnap a Fehér Ház az AIDS-et. Az amerikai kormányzat ezért az eddiginél jóval több pénzt kér a törvényhozástól, hogy a kóz ellen külföldön is felvegye a harcot. MH-összefoglaló P. J. Crowley - a már említett szóvivő - egy interjúban elmondta, hogy az AIDS immár olyan tömegesen elterjedt, hogy bomlaszthatja a kormányzat és katonai vezetés szöveteit, és könnyen megeshet, hogy felülkerekedhet a kormányzó erőkön is - ekképpen része lehet akár a nemzetbiztonságot befolyásoló tényezőknek. Hogy ez a valóságban miként történhet meg, arról a szóvivő nem beszélt. Jim Kennedy szóvivő viszont elmondta, hogy Sandra Thurman a Fehér Ház AIDS politikai direktora együttműködik a kongresszussal az AIDS elleni stratégia kidolgozásában. A Clinton elnökkel Michigan államban „turnézó” szóvivő szerint az együttműködésnek az a célja, hogy mind több pénzt szerezzenek a törvényhozástól a főleg külföldön tomboló kór leküzdésére. Az adatok valóban katasztrofálisak és globálisak. A szubszaharai körzetben Afrikában, a lakosság több mint 20 százaléka AIDS-fertőzött, és néhány éven belül meghal - a számítások szerint 40 millió árvát hagynak maguk után. Az adatot Sandra Thurman közölte, aki szerint az említett régióban az újszülöttek halandósága a duplájára, a gyermekhalandóság pedig a triplájára nőne. Ha a törvényhozás meghallgatja is a Clinton-kormányzat óhaját, a megduplázott költségvetés csak azt jelentené, hogy Washington évente 254 millió dollárt költhet az AIDS elleni tengerentúli harcra. P. J. Crowley szóvivő szerint az AIDS és a nemzetbiztonság közötti összefüggést már sok nemzetközi értekezleten megvitatták. Az ügyet Clinton felveti az EU vezetőivel e hónapban tartandó portugáliai tanácskozáson is - de szándékai szerint egyik fontos téma lesz az Okinaván júliusban tartandó G8-csúcstalálkozón, ahol a hét fejlett ipari állam mellett Oroszország is képviselteti magát. Afrika és India a két legveszélyeztetettebb körzet. Egyedül Dél-Afrikában a lakosság 10 százaléka fertőzött. Trent Lott a szenátus többségi republikánusainak vezére elutasította az AIDS és a nemzetbiztonság közötti öszszefüggést. Thurman száraz nyilatkozatában arra hívta fel a szenátor figyelmét, hogy olvasson többet - különben a középkori bubópestishez hasonló események jelezhetik a baj „magnitúdóját”. KÜLFÖLD „Ez még mindig Haider pártja” - mondja az FPÖ új elnöke Támadás az Európai Unió ellen Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kongresszusán tegnap Klagenfurtban a szavazók 91,5 százalékával Susanne Riess-Passert választották meg Jörg Haider utódjává a párt élén - Haider immár csak Karintia kormányzója. Az új pártelnök folyamatosságot ígért - Haider pedig „ördögűzéssel” vádolta meg az Európai Uniót. MH-összefoglaló Haider elnöki búcsúbeszédét arra használta fel, hogy újabb támadást intézzen az Európai Unió 14 másik tagállama ellen, amelyek az osztrák szélsőjobb kormányzati szerepe miatt elszigetelték Ausztriát. Haider szerint Bécs EU-partnerei voltaképpen középkori ördögűzéssel foglalatoskodnak, s így akarják eltávolítani a Szabadságpártot a kormánykoalícióból. Ausztria, amely az EU egyik legnagyobb nettó befizetője, türelme végén jár - mondta Haider, s ezt Brüsszel a végsőkig próbára teszi. Mi Európa része vagyunk, s az is akarunk maradni - de nem minden áron. A Haider vezette Szabadságpárt kormánykoalíciós részvétele miatt február után az EU tagállamai tiltakozásuk jeléül befagyasztották a kétoldalú kapcsolatokat Ausztriával. Az 50 éves Haider éppen akkor adja fel pártelnöki tisztét, amikor eközben a Szabadságpárt odahaza rekord népszerűségnek örvend. Az is igaz azonban, hogy május elsején Bécsben a szociáldemokraták szervezésében 100 ezer ember tüntetett a Szabadságpárt kormányzati szerepe ellen. Haider klagenfurti beszédében azzal indokolta távozását az elnöki posztról, hogy demonstrálni szeretné: a Szabadságpárt miniszterei nem az ő bábjai, s a párt „új nemzedékének” is bizonyítási lehetőséget kell kapnia. Lemondása pedig nem azt jelenti, hogy a párt szakítana a múltjával. „Ugyan miért kellene megváltoznia az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb európai politikai mozgalmának?” - kérdezte Haider. „Ez még mindig Jörg Haider pártja” - mondta az új elnök, Susanne Riess-Passer, s így jelezte, hogy azt a folyamatosságot Riess-Passer - aki Ausztria alkancellá mellesleg ugyancsak az Európai Uniót: ,, bűnünk az, hogy nem lista kormányztunk... az osztrákok várják el tőlünk, hogyük ölbe tett kézzel ezeret, és követeljük gainkat” - mondta. A Szabadságpárt terei az elmúlt nazzal fenyegetőzten visszatartják Ausztri réseit az EU-ba, illetvétózzák az unió is reformjait. Az Ausztria értésére ad álláspontját nem egyhamar megváltozó Szabadságpárt - ban marad. Ami pedig Haider ugyan közölte, hol tartja magát az a politikától, de hívei felei is úgy hiszik, utóbb kancellárként visszatérni”. A távozó és az újonnan megválasztott pártvezető jól kijön egymással FOTÓ: REUTERS Elián-ügyben lesz vizsgálat, de csak módjával Hátrálnak a republikánusok Az amerikai szenátus republikánus többsége közölte, ragaszkodik az Elián González „elrablása” ügyében kezdeményezett vizsgálathoz, de azt nem feltétlenül kell nyilvánossá tenni. A szenátus vezetői értésre adták, hogy a vizsgálatot nagyon gyorsan le akarják zárni, érzékelték ugyanis, hogy az amerikaiak többsége a kormány döntését támogatja. Reuters Elián González kubai kisfiút április 22-én a bevándorlási hivatal (INS) felfegyverzett osztaga hozta ki a gyerek miami rokonainak otthonából, és - bírósági ítélet alapján - helyezte őt a Kubából az Egyesült Államokba érkezett édesapja felügyelete alá. Az Egyesült Államokban elnökválasztási év van, és a republikánusok, George W. Bush elnökjelölttel az élen, hevesen elutasították a „gyerekrablást’, illetve a „fegyveres beavatkozást”. Bush és párthívei a spanyol ajkúak támogatásában reménykedtek - de még Al Gore demokrata alelnök és Clinton reménybeli utódja is egy időre a kubai ellenzék mellé állt, bizonyára szavazatokban bízva. A törvényhozás mindkét házában republikánus többség van, s a többség kemény vizsgálatokkal fenyegetőzött, hogy lejárassa a demokrata kormányzatot, s ezzel Gore elnökjelöltet is. A kormányzat akciója után néhány nappal azonban kiderült, hogy a bevándorlási hivatal akciója törvényes volt, s azt ráadásul az amerikaiak többsége támogatja. Trent Lott, a szenátusi többség republikánus vezetője vasárnap már csak arról beszélt, hogy néhány alapvető kérdésre nem kapott választ, s ha megkapja, akkor talán változtat álláspontján. Orrin Hatch, a szenátus jogi bizottságának elnök csak egy kérdésre kíváncsi: megsértették-e a törvényt, amikor eltagadták a kubai kisfiút. Hatch mondta el, hogy kerülnék a nyilvános meghallgatásokat ebben az ügyben, mert nagyon gyorsan és lényegre törően akarják feltárni a történteket és mielőbb le is kívánják zárni a vizsgálatokat. A demokraták eleve „rossz ötletnek” tartották, hogy a republikánusok egy nyilvánvalóan átgondolt és jogos ügyben meghallgatásokat akarnak tartani - de most már abban is kételkednek, hogy lesz-e egyáltalán vizsgálat. A republikánusok szemlátomást kihátrálnának az ügyből, és Trent Lott szenátor kijelentései is erre utalnak. Lott ugyanis nem annyira az Elián-ügyet, hanem Gregory Craig ügyvédet emlegeti. Craig volt Clinton elnök ügyvédje az emlékezetes „impeachment-perben”, most pedig a kisfiú édesapját, Juan Gonzálezt képviseli. Tehát - mondja Lott szenátor - Craig ügyvédet kellene vizsgálni, hiszen a kisfiú ügyében, régi kapcsolatai alapján, övé lehetett a döntő szó. 2000. MÁJUS Sezer lesz a befut Pénteken harmadik forduló Ankará- Reuters Majdnem biztos, hogy az elnökválasztás harmadik fordulójában Ahmet Necdet Sezert, az alkotmánybíróság elnökét választják meg hét évre Törökország államfőjének. Tegnap tartották az elnökválasztás második fordulóját Ankarában. A 550 tagú képviselőházban 367 szavazat kell a kétharmados többséghez, ám Sezer „csak” 314 voksot kapott a titkos szavazás során. Mivel a harmadik fordulót pénteken tartják, s ott már megválasztásához az egyszerű többség is elég - 276 szavazat -, alighanem eldőlt az elnökválasztás sorsa. Ahmet Necdet Sezer alkotmánybíró az első fordulóban 281 szavazatot kapott - többet, mint amennyi az egyszerű többséghez kell -, s tegnapi szavazáson a legfőb felének számító Yildibulut leköszönő pár elnöknek meg kellett nie 88 szavazattal. Sezer bíró egyetlen sem mutatkozott a nyiság előtt, amióta név konszenzusos mint egyáltalán felmerült, sen öt parlamenti pártatja jelölését, és mégzervatív párt vezére, Ciller is örömmel nyi hogy Sezer pénteki rasztása csaknem ksre vehető. Suleyman elnök megbízatása után jár le. Ahmed Necdet Selamfői jelölését az E Unió is megnyugvást adta: a bíró ugyanis ban kijelentette, hogy változtatásokkal tör majd az emberi jogok erősítésére Törökorsz. A DÉL-MAGYARORSZÁGI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. • (6720 Szeged, Klauzál tér 9.) közleménye az 1999. évi osztalékfizetés rendjéről A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. - továbbiakban DÉMÁSZ Rt. - 2000. április 26-án megtartott közgyűlése az 1999. üzleti év létében az alábbiak szerint határozott az osztalékfizetés rendjéről. A DÉMÁSZ Rt. ,,A" sorozatú 10 000 Ft névértékű törzsrészvényére 1200 Ft bruttó osztalékot fizet. Az osztalékfizetés kezdő időpontja 2000. május 31. Az osztalék 2000. május 31. után történő felvétele esetére a DÉMÁSZ Rt.-t kamatfizetési kötelezettség nem terheli. Az osztalékhoz va nem évül el. A) Az osztalék kifizetésének feltétele, hogy: - a fizikailag birtokolt részvények tekintetében a részvényes részvénytulajdona a részvénykönyvbe bejegyzésre kerüljön, a részvényeit autalékfizetésre rendelkezésre álló időszakban a kijelölt kifizetőhelyek valamelyikén mutassa be, és a sértetlen osztalékszelvényeket a kifi hely rendelkezésére bocsássa. A részvénykönyvi bejegyeztetés a fizikailag birtokolt részvények esetében az osztalékfizető helyen, közönül az osztalékfizetést megelőzően is elvégezhető. a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-nél (továbbiakban KELER Rt.) vezetett értékpapírszámlán lévő részvények esetén a tulajd megfeleltetést a letétkezelők a KELER Rt.-nél - annak szabályzatának megfelelően - végezzék el. A DÉMÁSZ Rt. az osztalékfizetés lebonyolításával és a kibocsátó nevében történő eljárással a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-t ( Budapest, Asbóth u. 9-11.) bízta meg. B) Az osztalék kifizetésének módja: 1. A fizikailag birtokolt részvények esetén 2000. május 31. és 2001. május 31. között a KELER Rt. alvállalkozójaként eljáró Postabank Értékpapír-forgalmazási és Befektetési Rt. papírfiókjában és a Postabank és Takarékpénztár Rt. C) pontban felsorolt bankfiókjaiban vehető fel a mindenkori hatályos adójogszabó szerinti osztalékadóval csökkentett nettó osztalék. Természetes személyek személyesen, a személyazonosságuk - személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel történő - azonosítása mellett vagybályszerű meghatalmazással vehetik fel az osztalékot. Belföldi magánszemélyek esetén adóigazolvány bemutatása szükséges, ennek hiában nem fizethető ki az osztalék. A meghatalmazás szabályszerű, ha tartalmazza a meghatalmazó és meghatalmazott személy nevét (nőkében leánykori név is), anyja nevét, lakcímét, személyi igazolvány számát (külföldinél útlevél számát), valamint a meghatalmazó adóáz sító jelét, továbbá a meghatalmazás időbeni hatályát és tárgyát. A meghatalmazó aláírását két tanúnak vagy közjegyzőnek vagy ügyve kell hitelesítenie. Jogi személyek a mindenkor hatályos jogszabályok szerint juthatnak hozzá osztalékukhoz. 2. A letétkezelők KELER Rt.-nél vezetett értékpapírszámláin lévő részvények esetén A kifizethető osztalék meghatározása a részvényes azonosításra alkalmas adatai alapján történik. A kifizethető osztalék és levonandó adóvényesenkénti meghatározását a KELER Rt. végzi a hatályos adótörvények és a letétkezelők által biztosított adatok alapján. E szer DÉMÁSZ Rt. a kifizethető osztalékot a KELER Rt. részére átutalja, amelyet a KELER Rt. közvetlenül a tulajdonosok bankszámlájára - ennek hiányában - a letétkezelőkhöz továbbít. Az utóbbi esetben a letétkezelők fizetik ki az osztalékot a részvényeseknek. (Hiányos szolgáltatás esetén az adatok pótlását követően történhet meg az osztalék utalása, ill. a kifizetés a letétkezelő felelősségére és finanszírozva történik.) A letétkezelők adatszolgáltatási kötelezettsége: a) A letétkezelőknek a KELER Rt.-nél értékpapírszámlán vezetett részvényes esetében a KELER Rt. értéktári szabályzatának eljárásra szerinti tulajdonosi megfeleltetés alkalmával ügyfelenként le kell jelentetni a részvénytulajdonosok adatait. b) Amennyiben a letétkezelő a tulajdonosi megfeleltetéskor nem tudja jogszerűen azonosítani részvénytulajdonosait, úgy azt az osztalékütés időszaka alatt - minden hónap utolsó napjáig - a KELER Rt. értéktári szabályzatának eljárásrendje szerinti formában mágneses adathozón a KELER Rt. felé megteheti. Az adott hónapban elvégzett hiánypótlások alapján fizetendő osztalék utalására a következő hóna munkanapján kerül sor. 3. Az 1997. évi osztalék kifizetése A Démász Rt. 1997-es üzleti éve után törzsrészvényeire bruttó 604 Ft osztalékot fizetett. Az elmaradt osztalékok kifizetése az előző 1. pontban rögzítettekkel teljesen azonos módon és feltételekkel az 1999. évi osztalékkal egy időben is kérhető. 4. Az 1998. évi osztalék kifizetése A Démász Rt. 1998-as üzleti éve után törzsrészvényeire bruttó 1350 Ft osztalékot fizetett. Az elmaradt osztalékok kifizetése az előző 1. pontban rögzítettekkel teljesen azonos módon és feltételekkel az 1999. évi osztalékkal egy időben is kérhető. 5. Adóigazolás kiadása Az adó levonásáról az adóigazolás kiadása a következők szerint történik: a) fizikailag birtokolt részvények esetében közvetlenül a kifizetéskor, b) a letétkezelők KELER Rt.-ben vezetett értékpapírszámláin lévő részvények esetében pedig az ügyfelekhez történő utólagos eljuttatásst C) A kifizető helyek felsorolása: Postabank Értékpapír-forgalmazási és Befektetési Rt. pénztára: 1052 Budapest, Bécsi utca 5. Postabank és Takarékpénztár Rt. budapesti bankfiókjai Lakossági fiók 1061 Budapest, Andrássy út 5. Lakossági fiók 1073 Budapest, Erzsébet krt. 17. Lakossági fiók 1132 Budapest, Váci út 48. Postabank és Takarékpénztár Rt. vidéki bankfiókjai: Bajai fiók 6500 Baja, Tóth Kálmán tér 1. Békéscsabai fiók 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 3. Debreceni Tér. lg. 4024 Debrecen, Vár u. 4. 3300 Eger, Fellner Jakab u. 1. 9022 Győr, Teleki L. u. 26. Egri fiók Győri fiók Kaposvári fiók Kecskeméti fiók Miskolci Tér. lg. Nyíregyházi fiók Pécsi Tér. lg. Szegedi Tér. lg. Szekszárdi fiók Székesfehérvári fiók Szolnoki fiók Szombathelyi fiók Tatabányai fiók Zalaegerszegi Tér. lg. 7400 Kaposvár, Csokonai u. 8. 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 11. 3530 Miskolc, Szemere B. u. 4. 4401 Nyíregyháza, Nyár u. 8. 7621 Pécs, Rákóczi u. 50. 6720 Szeged, Széchenyi tér 17. 7101 Szekszárd, Arany J. u. 15-17. 8000 Székesfehérvár, Budai út 32. 5000 Szolnok, Baross u. 8. 9700 Szombathely, Kőszegi u. 23. 2800 Tatabánya, Komáromi út 41—4. 8901 Zalaegerszeg, Ispotály köz 2. Bővebb felvilágosítás érdekében hívja a (62) 468-414-es telefonszámot vagy tekintse meg honlapunkat a www.demasz.hu címen. Dél-magyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság Szeged