Magyar Hírlap, 2003. szeptember (36. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-22 / 221. szám

Szigorodó parkolási rend Heteken belül kiküldik a fizetési felszólításokat a bliccelő autósoknak Tovább nő a parkoló autósok terhelése Budapesten. Egyes tervek szerint ugyanis idővel a külső kerületek központjaiban és a lakótele­peken is bevezetnék a fizető parkolást. A bliccelés egyre kockázato­sabb. A parkolási társulások heteken belül tízezreknek postáznak fi­zetési felszólításokat az elmaradt - olykor milliós - pótdíjakról. Vajta Zoltán-Nagy V. Rita Budapesten bliccelő autósok tízezrei „retteghetnek” a követ­kező hetekben a postástól. A parkolási társulások ugyanis csak a Belügyminisztérium egy végrehajtási rendeletére vár­nak, amely lehetővé teszi, hogy egyszerűen, gyorsan és olcsón jussanak hozzá a parkolódíjat nem fizető autósok adataihoz. Az V. kerületben tevékenyke­dő Fővárosi Közterületi Parko­lási Társulás (FKPT) például 80 ezer autótulajdonosnak ké­szül kézbesíteni 10 ezer és két­millió forint közötti csekket. Tóth József, az FKPT elnöke lapunkkal közölte: amint elké­szül a minisztériumi rendelet, a társaság borítékológépet vásá­rol, és elkezdi kézbesíttetni a fi­zetési felszólításokat a blicce­lőknek. Egyéni elbírálás alapján legfeljebb hathavi részletfizetést kérhetnek majd a pótdíja­­zottak. A Legfelsőbb Bíróság egyéb­ként korábban jogellenesnek nyilvánította, hogy a parkolási társulások a Belügyminiszté­rium adatbázisából jussanak hozzá a nem fizető autósok ada­taihoz. Egy néhány hónappal ezelőtt elfogadott törvénymó­dosítás viszont már lehetővé te­szi ezt, igaz, a hozzá tartozó vég­rehajtási rendelet kihirdetése még várat magára. Az autósokkal szembeni szi­gor addig is fokozódik. A parko­lási lobbi szerint jelentősen, akár duplájára kellene emelni a parkolóellenőrök számát, így a jelenlegi, mintegy ötmilliárdos budapesti bevétel dupláját le­hetne beszedni - mondta Szir­­may Tamás, a Parking Kft. igaz­gatója. Az elbliccelt jegyek és pótdíjak hatékonyabb behajtá­sából adódó többletbevételből ugyanis akár két mélygarázst is lehetne építeni minden évben. Igaz, ezzel az ütemmel még mindig ötven év kellene, hogy utolérjék a piaci keresletet, hi­szen jelenleg legalább ötven­ezer parkolóhely hiányzik Bu­dapesten. Egyébként az is elképzelhe­tő, hogy a jövőben a külső kerü­letekben is megjelennek majd a parkolóautomaták. A kerületek felépítése ugyanis hasonló a vi­déki városokéhoz, vagyis mind­egyik budapesti városrésznek van központja, ahol már ma is gondot okoz a nagy forgalom és a parkolóhelyek hiánya. Ahhoz, hogy a belvárosi utak ellehetet­lenüléséhez hasonló problémá­kat, dugókat elkerüljék, vélhe­tően egyetlen fővárosi kerület vagy vidéki város önkormányza­tának sem marad más választá­sa, mint a forgalom szabályozá­sát szolgáló parkolásszabályo­zás bevezetése - állítja a szak­ember. Szirmay Tamás szerint már most erre esélyes helyszín lehet a XXII. kerület központja, a XIX. kerületben a Határ út környéke, Óbudán a Flórián tér, a Fő tér és a Miklós tér, Csepelen pedig a Csepel Plaza környéke. Zuglóban szinte bizonyos, hogy megszűnik az ingyenes parkolás a Felvonulási téren. Szirmay úgy véli: nem halogatható sokáig az ide és a szomszédos Hősök tere alá tervezett mélygarázs meg­építése. Ilyenekbe pedig csak akkor állnak be az autósok, ha a felszínen is fizetni kell a parko­lásért. De megoldásra vár a kül­ső kerületek lakótelepein törté­nő parkolás is. A külső kerületek nem látják ennyire tragikusnak a helyzetet, és nem tervezik a fizetőparkolás bevezetését. Zugló például a mélygarázs építését nem támo­gatja sem a Városliget, sem a Hősök tere alatt, csak a Felvonu­lási tér alatt tudná azt elképzelni - mondta Rozgonyi Zoltán al­polgármester. A XIV. kerületben még nem hozták meg a parkolá­si rendeletet, ezért sem vezették be az Állatkerti körúton és kör­nyékén a fizető parkolást. Ezen a területen a főváros egyébként ré­szesedést kérne a fizető parkoló­helyek üzemeltetéséből. Ha len­ne parkolási övezet a kerület­ben, az csak a belváros és a Hun­gária körút közé eshetne - véli az alpolgármester. A XXII. kerületben sem ter­vezik egyelőre a fizető parkolási rendszer bevezetését - mondta Papp Csaba, a kerületi város­­rendezési iroda vezetője. Sze­rinte a parkolási gondokat a közlekedési rendszer és a város­­központ átalakításával, mélyga­rázsok építésével lehetne meg­oldani. Ehhez azonban tőkére van szükség - tette hozzá. AlII. kerületben a képviselő-testület a közeljövőben foglalkozik majd a parkolási gondok megoldá­sának terveivel. Csepelen és a XVIII. kerületben sem tervezik a fizetős parkolás bevezetését. A parkolási díj nem az autó­sok megsarcolása, hanem szabá­lyozó eszköz - állította Vajda Pál. A főpolgármester-helyettes tájé­koztatása szerint Budapesten 594 ezer személy- és 78 ezer te­herautó van, a motorkerékpárok száma több mint 13 ezer. Emel­lett 4300 busz is járja az utcákat. Ezen túl mintegy 400 ezren jár­nak Budapestre az agglomerá­cióból, közülük 200 ezren autó­val. A csaknem egymillió autó naponta átlagosan egy órát köz­lekedik és 23 órát parkol valahol. Ezért Vajda szerint nincs más megoldás, mint adminisztratív eszközökkel arra ösztönözni az autósokat, hogy minél keveseb­bet üljenek a volán mögé. Erre szolgál a parkolási díj, amelyet a főváros parkolásfejlesztésre fordít - nyilatkozott a főpolgár­mester-helyettes. fotó: Pélyi Nóra Gyerekjáték volt a közlekedés a teg­napi autómentes napon a forgalomtól lezárt fővárosi And­­rássy úton. A tervek szerint a jövőben hétvégente lezárják a Lánchidat, és sű­rűbben zárják ki az autókat más utakról is, csökkentve ezzel a légszennyezést Meggyulladt a hegy­oldal, az erdő, tegnapig nem oltották el az égő kaposvári húsüzemet Tüzes volt az utolsó forró, nyárias hétvége Az év talán utolsó forró, nyárias hétvégéjének időjárása számos kisebb-nagyobb tüzet okozott az országban. Még mindig nem tud­ni, mitől gyulladt ki a kaposvári húskombinát, amelyből több mint 72 órája sűrű fekete füst gomolyog. Még tegnap esti lapzártánkkor is tartott a péntek hajnalban ki­gyulladt kaposvári húskombi­nát oltása, bár az égés intenzitá­sa némileg csökkent. Az akkor már több mint 60 órája égő húsüzem zárt, 250 négyzetmé­ter alapterületű hűtőházába még mindig nem tudtak beha­tolni a tűzoltók a magas hőmér­séklet, illetve a mennyezetről aláhulló parafaborítású égő burkolatdarabok miatt. Az izzó parafaszigetelést egyébként habbal próbálták hűteni a tűz­oltók. A város szélén lévő 20-25 méter magas épület tűzoltók ál­tal megnyitott nyílásaiból folya­matosan sűrű füst gomolyog, ez azonban mérgező anyagot nem tartalmaz — mondta a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. A kár több tízmillió forint, az üzem földszintjén 20 tonna zsírt és némi száraz árut tárol­tak. Szakemberek szerint az épület végül magától össze­dőlhet. Egyelőre még vizsgálják, hogy mi okozhatta a tüzet, az elektro­mos hibától a szándékos gyújto­gatásig semmi sem zárható ki. Budapesten és környékén több helyen is tüzet fogott a szá­raz avar és az aljnövényzet az év talán utolsó forró, száraz hétvé­géjén - mondta lapunknak Mol­nár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője, hozzátéve: egyik tűz­eset sem volt jelentős. Budaörsön tegnap 3-4 hektá­ron gyulladt ki a száraz fű és gaz a hegyoldalban, ám a tűzoltók­nak délutánra sikerült körülha­tárolniuk az égő növényzetet. Szintén a vénasszonyok nya­rának tudható be a Bács-Kiskun megyei Szabadszállás és Kuna­­dacs között a négy hektáron pusztító tűz. A fenyves melletti területen az erdőben kitermelt faanyagok, fahulladékok kaptak lángra. Az oltást nehezítette, hogy nincs a közelben víz. A XV. kerületi Nyírpalota ut­cában lévő 500 négyzetméteres vásárcsarnokban azonban nem az időjárás, hanem feltehetően elektromos rövidzárlat miatt kaptak lángra raktárakban lévő tárolórekeszek, élelmiszerek és zöldségek. (mh/mti) Még egy hétig ég a nádas Soron kívüli, tízmillió fo­rint támogatást ad a belügy­miniszter a Balatonfenyves és Fonyód között augusztus vége óta tartó tőzegtűz meg­fékezésére. A remények sze­rint a jövő hét végére sike­rül eloltani a ma már 140 hektáron égő és füstölgő te­rületet. 2003. szeptember 22., hétfő • Magyar Hírlap • 5 belföld Nem volt ötös a lottón, a héten 3 milliárd forint a főnyeremény A múlt héten sem volt telitalá­­latos szelvény az ötös lottón, így a héten minden idők legna­gyobb összegű magyarországi nyereményét, hárommilliárd 117 millió forintot kaphat az, aki egyedül találja el mind az öt számot. Az eddigi rekordnyereményt tavaly decemberben vihette ha­za egy házaspár, az összeg, ha nem sokkal is, de hárommil­liárd forint alatt volt. Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője közölte: 28 hete hal­mozódik a nyeremény az ötös lottón, legutóbb március 1-jén találtak telitalálatos szelvényt. Az ötösön egyébként legfeljebb egy évig gyűlhet a pénz. Ha 52 héten keresztül nem viszi el senki a főnyereményt, a követ­kező héten szétosztják azt a töb­­bi, legalább két találatot elérő játékos között. A múlt héten egyébként a négytalálatossal több mint há­rom és fél millió forintot lehe­tett nyerni, a hármasok mint­egy 27 ezer, a kettesek pedig csaknem ezerötszáz forintot ér­tek, vagyis az alacsonyabb talá­latokkal is a szokásosnál több pénzt lehetett nyerni. Somorai László közölte: legutóbb összesen 9,8 millió alapjátékot vettek az ötös lottót vásárlók. A Szerencsejáték Rt. heti árbevétele valamennyi gé­pi játékot tekintve kétmilliárd 650 millió forint volt. Az ötö­sön egyébként a 16, 30, 81, 83, 87 számok értek volna több mint 2,9 milliárd forintot. A jo­kert a 718153 számsor adta. A hatos lottó számai: 2,9,16, 29, 33, 38, a pótszám a 4-es volt. (mti/mh) Szabályos volt a Sulinet-tender A bíróság ítélete szerint a Közbeszerzési Döntőbizott­ság a Sulinet-tenderrel kap­csolatban tévesen mondta ki, hogy a teljesítés megkezdésé­re rövid idő állt rendelkezés­re, mivel az Oktatási Minisz­térium nem kötelező feltétel­ként határozta meg a szolgál­tatás megkezdésére vonatko­zó határidőt. A tárca január­ban hirdette meg felhívását a Sulinet-szolgáltatás nyújtá­sára. Az eljárást a Közbeszer­zési Döntőbizottság március végén versenyegyenlőséget sértőnek minősítette. A mi­nisztérium így nem köthette meg a megállapodást, hanem a korábbi szolgáltatóval mó­dosította a szerződést. (mti) mondatban • Újabb ingatlanszövetkezet ellen indult eljárás, a rendőr­ség bezáratta a miskolci Du­na Profit Ingatlanbefektetési Szövetkezet irodáit. (mti) • Az abortusz ellen demonst­rált a Magyar Keresztény Szö­vetség, az eseményen Jobbá­gyi Gábor professzor kijelen­tette: 1956 óta hatmillió abor­tusz történt, ez a népesség számához képest a legmaga­sabb a világon. (mti) • Fegyveresek őrzik az eltört Barátság olajvezetéket az ukrán határon túl, az olaj nem veszélyezteti magyar falvak vizét. (havariapress) • Beleegyeztek a hazugság­vizsgálatba a Szirmabesenyő­­ről eltűnt, súlyosan sérült kis­gyermek szülei, a kisfiút már nem keresik. (havariapress) Graffitimentesítés a Szabadság hídon Egy rádiós szerkesztő kezdeményezésére több tucat önkéntes gyűlt össze vasárnap, hogy eltávolítsa a budapesti Szabadság híd pilléreiről a graffitiket. A szervezők azt tervezik, hogy a többi fő­városi hídról is eltávolítják a firkákat --------------------------------------------------------------------------------------------------------------- HIRDETÉS 25-36 órás készségfejlesztő tanfolyamok felsőoktatásban tanulóknak, kutatóknak, oktatóknak! I • EU pályázatírási technikák I •jogi, informatikai és I I gazdasági szaknyelvek I­I­ I •honlapszerkesztés, I ;• ECDL, digitális technika jE * lől • ingyenes EISZ oktatás ■ I­­A •protokoll______.—_ H ^ HíI

Next