Magyar Idők, 2019. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-12 / 10. szám

www.magyaridok.hu MŰKINCSEK - Elismeri felelősségét a svájci múzeum Nácigyanús a Keller-hagyaték Európában újra terítékre került a nácik által elrabolt műkincsek kérdése, miután a Berni Szépművészeti Múzeum vizsgálatot indí­tott, hogy felderítse: a kiállított műtárgyak pontosan mekkora része fordulhatott meg német nemzetiszocialista kezekben. A svájci létesítmény most Georges Keller műkereskedő kapcsán kényszerült magyarázkodásra. Judi Tamara A svájci-brazil Georges Keller műkereske­dő halálakor 116 nagy értékű műtárgyat - közöttük Henri Matisse, Salvador Dali és Pablo Picasso festményeit­­ hagyott a Ber­ni Szépművészeti Múzeumra. Bár Keller hírne­ve életében makulátlan volt, egy tavaly megtalált kézirat nyomán kiderült, hogy a kereskedő kap­csolatban állt a francia Étienne Bignou-val, aki­ről viszont tudott: a náci megszállás alatt elősze­retettel kereskedett németekkel. A műkincsked­velők kapcsolatáról a feljegyzések annyit árul­nak el: együtt dolgoztak az impresszionizmusra szakosodott, párizsi Georges Petit Galériában, majd annak bezárása után Bignon saját művé­szeti termében is üzlettársak voltak. Keller ké­sőbb a Bignou-galéria New York-i ágának igaz­gatója lett. A berni múzeum a svájci szövetsé­gi kormányhoz fordult segítségért, hogy részle­tesen felderíthesse Keller hagyatékát - írta az AFP, egyúttal idézve Nina Zimmer igazgatót, aki arról beszélt a hírügynökségnek: a megörökölt műkincsek mindig is gyanúsak voltak, ugyan­is mindenféle dokumentáció nélkül érkeztek a múzeumba. Zimmer elmondása szerint a Kel­­ler-Bignou-kapocs megtalálása után vált iga­zán nyilvánvalóvá, hogy átfogó vizsgálatot kell indítaniuk. A történet amiatt is kellemetlen a neves sváj­ci múzeum számára, mert 2014-ben több száz darabból álló kollekciót örököltek meg Corneli­us Gurlitt-tól, aki a hírhedt Gurlitt-gyűjtemény tulajdonosának fia. Az idősebb Gurlitt a harmin­cas és negyvenes években a nácik által „elfajzott­nak” ítélt műkincseket gyűjtötte össze, majd ér­tékesítette őket külföldön. A férfi német becslé­sek szerint több mint 1500 darabos saját tárlatot is létrehozott, amelynek egy része állami fenn­tartású múzeumokból, másik része pedig kül­földre menekült zsidó kereskedőktől származott. A Gurlitt-botrány a 2010-es évek elején lá­tott napvilágot, miután a már említett ifjabb Gurlittot feltartóztatták a német-svájci hatá­ron, és a nála található tetemes pénzösszeg (ki­lencezer euró, azaz majdnem hárommillió ma­gyar forint) miatt házkutatást rendeltek el nála. A hatóságok a férfi müncheni otthonában meg­találták a több mint egymilliárd eurót érő 1500 darabos műkincsgyűjteményt, az előzetes vizs­gálatokban segédkező művészettörténészek pe­dig állították: a fellelt galéria darabjainak zöme elkobzott, és nem Gurlitt volt az első tulajdono­suk. Ezt támaszthatja alá, hogy az egyik szak­ember szerint a tárlat egy része a nácik 1937- ben, Joseph Goebbels utasítására megnyitott Elfajzott művészet című kiállításán is ott volt. A berni múzeum mindenesetre elfogadta a Gurlitt­­gyűjteményt azzal a kikötéssel, hogy a biztosan a nácik által elkobzott darabok nem kaphatnak helyet náluk. Végül körülbelül ötszáz kép ma­radt Németországban, és mindössze hármat si­került azonnal visszajuttatni a jogos tulajdono­sának, köztük Henri Matisse egyik festményét Paul Rosenberg zsidó műkincsgyűjtő családjának. „A Gurlitt-ügy után megváltozott a hangu­lat, és ma már mindannyian másképp tekintünk a kérdésre. A múzeum felelősségének érezzük, hogy felderítsük a kollekciónk eredetét, és vála­szokat adjunk” - fogalmazott az újabb botrány kapcsán Nina Zimmer, aki szerint a munkáju­kat ugyanakkor jócskán megnehezíti, hogy csak korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre a kutatáshoz. Mindamellett, hogy Svájcról a leg­többeknek nem a pénzhiány jut eszébe, sokan azt is felróják az alpesi államnak, hogy nemcsak a műkincsek, hanem a második világháború so­rán ellopott arany felvásárlásában is érdekeltek voltak. Sőt sokáig az úgynevezett alvó számlák ügye - a gyakran a holokauszt áldozataihoz tar­tozó vagyonok - is rontott az ország megítélésén. Szakértők szerint a művészeti alkotások visz­­szaszolgáltatásának tekintetében nem csak Svájc adós. Az 1998-ban lefektetett washingtoni alap­elvekben 44 ország képviselői egyeztek meg ab­ban, hogy mielőbb visszajuttatják a jogos tulaj­donosokhoz a nácik által elrabolt műkincseket. A folyamat azonban nagyon lassan halad, az érin­tett országok többsége semmit vagy csak nagyon keveset tesz az ügyért - fogalmazott korábban a holokauszt zsidó áldozatainak kártalanításáért küzdő nemzetközi civil szervezet (Jewish Claims Conference - JCC) egy jelentése. Az alapelvek megfogalmazásának tavalyi, huszadik évfordu­lóján pedig az amerikai külügyminisztérium kü­­lönmegbízottja marasztalt el öt országot - Len­gyelországot, Magyarországot, Spanyolországot, Oroszországot és Olaszországot - a restitúció kérdésében. A Kunstmuseumba 2017-ben érkeztek meg a Gurlitz-gyűjtemény első darabjai. Megváltozott hangulat Fotó: Reuters HERZOG-PER Az amerikai legfelsőbb bíróság friss döntésében ar­ról határozott, hogy a Herzog-örökösöknek a magyar állam ellenében indított pere nem folytatható le az Egyesült Államokban. A család ne­vében 44 műalkotás visszaszerzése miatt 2010 júliusában Herzog Mór dédunokája indított pert, mondván, az alkotások a második világhá­ború és a zsidóüldözések következtében kizárólag letétbe kerültek ma­gyar múzeumokhoz. A műkincseket jelenleg a Magyar Nemzeti Galé­riában, a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen őr­zik, tudatta a távirati iroda. Herzog Mór Lipót báró a kontinens egyik és Magyarország leggazdagabb művészeti magángyűjteményének volt a tulajdonosa: El Greco, idősebb Lucas Cranach, Zurbarán, Van Dyck, Velázquez, Renoir, Monet és mások alkotásai, továbbá bútorok, falisző­nyegek, szobrok képezték a vagyonát. A Herzog-per első szakaszában a magyar állam egyébként részben arra hivatkozott, hogy a washingto­ni bíróság nem illetékes, illetve hogy az 1973-as amerikai-magyar va­gyonjogi egyezmény nyomán már rendezték az ügyet. Akkor Magyar­­ország 18 900 000 dollár átalányösszeget fizetett az USA-nak, rendez­ve az amerikai állampolgárokkal szembeni korábbi államosítási, kény­szerfelszámolási, kisajátítási és egyéb intézkedéseket. laki pszichiáternél, jár-e az anonim alkoholisták csoportjába, vagy éppen kivel randevúzik.” Ezek az információk felbecsülhetetlen értékűek sok cég számára, amelyek nem feltétlen egy applikáció­ból szerzik be az adatokat. Tavaly az aranyérmes az észak-karolinai Reveal Mobile lett, amely 500 applikáció fejlesztőivel van kapcsolatban. Az üzlet pedig nagy. Az amerikai RIA Advisory Services kiszámította, hogy 21 milliárd dol­lárt értek 2018-ban a helyalapú hir­detések, a piackutató Opimas szerint pedig ez a szám a következő két év­ben több mint tízszeresére fog nőni, 2020-ra már évi 250 millióról beszél­hetünk majd. A felmérések nem egyeznek pon­tosan, hogy egy átlagos felhasználó mobilján hányszor rögzítik a helyada­tokat, nyolcezer és 14 ezer közé esnek általában a számítások. Az Android legújabb verziójában a Google pozi­tívumként jelezte, hogy nem állandóan történik a követés, hanem „néhányszor egy órában”. Egyes számítások szerint ez körülbelül 21 percenkénti rögzítést jelent. A Guardian App az iOS kapcsán azt mutatta ki, hogy egyrészt egyre nő az Apple olyan alkalmazásainak száma, amelyek burkol­tan gyűjtik a helyadatokat, másrészt az új Andro­­iddal ellentétben ezt folyamatosan teszik, az app­likációk állandóan küldik a felhasználók pontos GPS-koordinátáit és egyéb adatait. Elise Lee nővérként dolgozik New Yorkban. Ön­ként vett részt egy felmérésben, hogy kiderüljön, beazonosítható-e. Megdöbbent, amikor kiderült, hogy a helyadatok alapján még az is kiszámítható, hogy adott napon melyik műtőben tartózkodott, és ez összevetve a betegekről szerzett adatokkal félelmetes távlatokat nyit­hat. „Ijesztő: olyan, mintha szemé­lyesen követne valaki” - nyilatkoz­ta a The New York Timesnak. Az adatokat megvásárló cégek igye­keznek megnyugtatni felhasználó­ikat, hogy őket nem az egyes sze­mélyek kiléte érdekli, hanem a ki­adott minta. Megjegyzik, hogy nem neveket és telefonszámokat tárolnak, hanem egy számszerű azonosítót. Ez némi ráfordítással visz­­szafejthető az adott személyhez, de számos tech­­cég szerint mivel túl nagy erőfeszítést igényelne, nem éri meg. Peter Eckersley mesterségesintelli­gencia-szakértő ugyanakkor azt mondja, hogy hi­ába hivatkoznak a cégek az „anonim” adatokra, azok valójában aligha léteznek, mivel nincs még egy ember, aki ugyanott élne, ugyanoda járna dol­gozni és ugyanott szórakozna. Ezek az adatok jól követhető „spagetticsíkot” rajzolnak, amely alap­ján bárki beazonosítható. Nagy István informatikus szerint a rendszer azért működhet mégis sikeresen, mivel a felhasz­náló ingyen vehet igénybe szolgáltatásokat, és csak a reklámokat kell elviselnie első látásra. A helyada­tokkal dolgozó reklámozó cégeknek pedig a haté­konyabb reklámcélzás miatt nagyon fontos, hogy kiket érnek el. Egy nógrádi zöldségesnek aligha éri meg egy soproni felhasználó mobilján meg­jelenni, de ha Mari néni a szomszéd utcából na­ponta elsétál az újonnan nyílt üzlet előtt, akkor hasznos, ha Mari néni keresztrejtvény-applikáci­óján fut a zöldséges hirdetése. A probléma, hogy sokan nem tudják, melyik applikáció követi őket, arról meg fogalmuk sincs, kinek a kezébe kerülnek adataik. Az általános szer­ződési feltételek és felhasználási útmutatók ugyan leírják, hogy az adott applikáció mit csinál, de ezt szinte senki sem olvassa el, csak megnyomja a pi­pát, és máris elkezdi használni az alkalmazást. Szakértők szerint a legkevésbé etikus, amikor árfolyamkockázati alapok szerzik meg a felhasz­nálók adatait. Ezek a kevéssé szabályozott befek­tetési alapok zártkörűen működnek, így komple­xebb és kockázatosabb befektetési stratégiát tud­nak megvalósítani, mint más vagyonkezelési meg­oldás. A stratégia a helyadatokhoz kapcsolódó pi­ackutatáson alapszik, amivel a gazdag befektetők biztosabb és nagyobb nyereséget könyvelhetnek el. Legutóbb decemberben tört ki kisebb botrány, miután kiderült, hogy az IBM érdekeltségi köré­be tartozó Weather Channel árfolyamkockázati alapok számára is gyűjthetett információt. Az er­ről szóló pilot program már véget ért, de decem­berben megváltoztak az applikáció felhasználási feltételei, amelyben megemlítik, hogy az app ke­reskedelmi célokkal „esetleg megoszthatja” a fel­használók helyadatait. Jogvédő szervezetek szeretnék elérni, hogy ko­molyabb általános adatvédelmi szabályozás szü­lethessen. A Facebook tavalyi adatvédelmi bot­rányai után az optimisták szerint lassan elérhe­tő körelbe kerül egy hasonló szabályozás, ám a cégek lobbija még mindig nagyon erős, így a leg­jobb megoldás, ha minél kevesebb applikációnak engedélyezzük helyadataink követését. A probléma, hogy sokan nem tud­ják, melyik appli­káció követi őket, arról meg vég­képp fogalmuk sincs, kinek a kezébe kerülnek adataik. LUGAS 11

Next