Magyar Ifjúság, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1961-04-15 / 15. szám

Komszomolszkaja Pravda Szerkesztőségének MOSZKVA KEDVES ELVTÁRSAK! Jurij Alekszejevics Gagarin, a világűrben utazást tett első ember sikeres visszatérése, a szovjet tudósok világraszóló diadala alkalmából fogadjátok legőszintébb, baráti elvtársi üdvözletünket. Veletek együtt izgatottan figyeltük a rádió minden szavát, minden újabb híradást a világűr első utasának útjáról. Már az egész világ tudja, hogy Gagarin őrnagy a lenini Komszomol neveltje, s nevét hőstettéért bejegyezték a Komszomol Dicsőségkönyvébe. A Komszomolszkaja Pravda munkatársa bizonyára nemsokára találkozik a világűr fiatal hősével, kérjük adja át neki lapunk kollektívájának forró, baráti üdvözletét. Az első lépés után további sikereket kívánunk az űr meghódításának nagyszerű új világtörténelmi fejezetében. MAGYAR IFJÚSÁG szerkesztőségének kollektívája Moszkva utcáin barangolva gyakran találkoztam sorban álló fiatalokkal, akik táncos jókedvükben türelmetlenül topogtak a Moszkva, a Mertropol, a Nácionál és más nagy éttermek bejárata előtt. Várták, hogy felszabaduljon egy asztal, amelyet aztán birtokukba vehetnek és az elmúlt években még elég ritkaságszámba menő jazz-zenekar hangjaira táncolhatnak egy-két órát Igaz, elmehettek volna az üzemi klubok és kultúrházak táncos rendezvényeire (szombat—vasárnap), de egyrészt ott sem fér el mindenki, másrészt ott nem működnek éttermek, nincs ülvefogyasztás és főleg — egészen az utóbbi évekig — nem volt modern tánczene. Márpedig az életszínvonal rohamos emelkedésével és az általános modernizálódással együtt a fiatalok szórakozási igénye is hétmérföldes léptekkel növekszik. Kaffék Mindez nem kis gondot okoz a város vezetőinek és különösen a Komszomolnak. Az utóbbi években számos új zenés szórakozóhelyet — úgynevezett kafékat — nyitottak, de a legmerészebb számítások szerint is évek kellenek ahhoz, hogy új klubok és kafék építésével kielégítsék a hétmilliós város ifjúságának igényét. Mit lehet csinálni? A kérdés cseppet sem lepte meg Viktor Kondratyevet, a Moszkva-récsje kerület Komszomol-titkárát. Vidáman ránk nevetett és válasz helyett egy Pobjedába tuszkolt bennünket. Gépkocsink fürgén cikázott a széles utcák óriási forgatagában, amikor Viktor végre beszélni kezdett. — Kétségtelen — mondta —, hogy Moszkvában és a Szovjetunió más nagyvárosaiban viszonylag kevés zenés szórakozóhely működik. De nekünk nemcsak a kafék számának szaporítása okoz gondot. Az is probléma, hogy milyenek legyenek az új zenés szórakozóhelyek? A szokásos éttermi rendszer nehézkes és költséges, amellett a nagy rezsi miatt túlságosan drága is a fiataloknak. Nekünk olcsó, hangulatos szórakozóhelyekre van szükségünk, amelyekben a fiatalok nem vendégeknek, hanem házigazdáknak, vagy legalább is családtagoknak érzik magukat ... Ilyen elképzelésekkel hoztuk létre a Junosztyot, ahová most megyünk... Éles fékcsikorgás szakította félbe szavait. Megérkeztünk. A bejáratnál ért az első meglepetés. A szokásos csillogó neonreklám helyett, igénytelen szürke tábla fogadott bennünket, rajta a felirat: a „V. I. Lenin Gépgyár üzemi ebédlője”. Viktor észrevette csodálkozásunkat és mosolyogva magyarázta. — Ebben az ebédlőben talált otthonra a Junoszty. Nappal üzemi étkezde, este ifjúsági kávéház, így nem kell külön helyiség. Neonfelirat is lesz, csak előbb össze kell gyűjteni az árát... A ruhatárban nincs senki. Felakasztjuk a kabátokat és zsebre csúsztatjuk a fogason függő számokat. Odabent éppen tüzes ritmusú csacsacsába kezd a zenekar. A függönyöket a lányok varrták — Amit itt látsz — mondja Viktor, miközben helyet foglalunk —, minden a fiatalok öntevékenységét dicséri. A függönyöket a lányok varrták, a többi berendezési tárgyakat, a pálmákat, a térítőket, a poharakat és mindent, ami nem tartozik az üzemi étkezdék felszereléséhez, a társadalmi munkáért kapott öszszegből vettük. Most vasat gyűjtünk — mikrofonra, neonfeliratra, lemezjátszóra. — És a bevétel? — Bevétel nincs. Nálunk minden társadalmi — válaszol nem kis büszkeséggel. — Belépődíjat nem szedünk, a zenekar, a gépgyár öntevékeny ifjúsági tánczenekara, díjazás nélkül játszik, az ételeket, italokat önköltségi áron adjuk. Nálunk a legdrágább étel sem kerül 40 kopejkánál többe.Csak a pincérek dolgoznak fizetésért — teszi hozzá elmélázva —, de rövidesen ezt is megáldjuk. __ ??? — A kávéházat ugyanis a Népgazdasági Egyetem Közétkeztetési tanszékének komszomolistái szervezték a kerületi bizottság segítségével, és most tárgyalunk arról, hogy az egyetemi hallgatók társadalmi munkában lássák el a felszolgálói teendőket is ... A vendég — házigazda Ez tehát a meleg, családi hangulat titka. Itt minden vendég egyszemélyben házigazda is, mert így, vagy úgy az ő munkája is benne van a közkedvelt Junosztyban. A társadalmi vezetőség gondoskodik is arról, hogy a kerület valamennyi Komszomol-szervezete érdekelt fél legyen. Szombat-vasárnaponként huszonhat kerületi ifjúsági klub öntevékeny művészegyüttesei adnak műsort. Rendeztek már sakkversenyt, táncversenyt, divatbemutatót és nagy sikerű sütő-főző versenyt, de nem ritkaság az sem, hogy egy-egy jóhangú, tehetséges fiú, vagy lány az emelvényre lép és rögtönzött hangversennyel szórakoztatja társait. A Junoszty Moszkva recsja ma már nem egyedülálló érdekesség. Több mint negyven hasonló ifjúsági kávéház működik a városban. S hogy ez a módszer valóban a legjobb, megoldása e problémának, azt népszerűsége bizonyítja legjobban. Szabó János TEGU: Dél-Korea többnagyvárosában heves tüntetésekre került sor az elmúlt napokban a kormány népelnyomó politikája ellen. A tegui tüntetésen a fiatalok az elűzött Li Szin-man és Csang Mjun képmására készített bábukat vitték, majd elégették. Gyerekek kalandos menekülése a jeges árból Magyar film. Széles változatban is. Bemutató: április 20. PpE WIHPUMIff****** 1 IPARI TANULÓNAK! FELVESZÜNK budapesti fiúkat 17 éves korig. Tanulóidő 3 év, annak letelte után vegyipari szakmunkás bizonyítványt kaptak. Jelentkezni lehet: • MŰSZAKI GUMIGYÁR Bp. X., Újhegyi u. 25—31. személyzeti osztály Sorangkorn és Kasi kapitány Phoung-Savan, a Köcsög-síkság menti kisváros egyetlen utcáján alacsony kunyhók közöt masszív faház emelkedik — tetején a laoszi zászlóval, három elefánt, vörös alapon. A ház előtt majdnem mindig álldogál néhány ejtőernyős katona, derékszíjukban pisztollyá és kézigránáttal. Az Ifjúság Háza ez, a laoszi ifjúsági szervezet központja. A szervezete az elmúlt év augusztusában Kong Le kapitány alakította meg. A ház előtti padon ültem , vártam a járművet, amely a szövetséges csapatok főhadiszállására visz. Dzsippek, katonákkal tömött teherautók gördültek végestesen végig az úton, parasztasszonyok hosszú sora hozta a gyümölccsel és zöldséggel rakott kosarakat a városba. A „gépkocsivezető" mesél Már jó ideje vártam, mire robogva feltűnt egy dzsipp és a ház elé kanyarodott. Értem jött. Elindultunk. Útközben a a gépkocsi vezetője életéről mesélt: — A nevem — kezdte — Sithou Sorangkorn. Vientianeban születtem huszonhárom esztendeje. Gimnáziumba jártam, aztán a pénzügyminisztériumban lettem a tisztviselő. 1958-ban kezdtem jogot tanulni. Tizenhét éves korom óta veszek részt a hazafias mozgalomban. A Patet Laaval mindig kapcsolatom volt. Kong Le kapitány akciója után azonnal beléptem az új ifjúsági szervezetbe. Hamarosan szervezetünk másodtitkára lettem. „A béke ifjúsága” nevet vettük fel. Mikor az amerikaiak és a Nosavan-klikk megtámadták Vientianét, mi is fegyvert fogtunk és Kong Le kapitánnyal együtt védelmeztük a fővárost. Legjobb barátaim közül sokan estek el a harcokban, szervezetünk több tagját pedig letartóztatták. Mikor már nem tudtunk ellenállni az ellenséges haderőnek, a Köcsög fennsíkra vonultunk vissza. Itt szövetségesünkkel, a Patet Laóval együtt harcoltunk, elkergettük a puccsistákat és felszabadítottuk a síkságot. Most a fronton harcolunk, s a felszabadított területeken szervezzük meg az ifjúságot. Sorangkorn nem hivatásos gépkocsivezető. Az Ifjúság képviselője a „Béke, függetlenség, nemzeti egység és egyetértés bizottságában”. Kong Le kapitány akciója után megnősült, le vrentianei kivonulásuk után hosszú hónapokig nem hallott fiatal feleségéről. Végül megtudta: útnak indult hozzá, a elszabadított területre. „Az egyetemi tanulmányoknak most egyelőre vége szakadt — mondta —, de ha ismét rend lesz, akkor tovább tanulok". Konyhásfiúból századparancsnok A főhadiszálláson ismerkedtem meg egy másik fiatal Koszival, Kasi kapitánnyal, a Matet Lao századparancsnokával. Jelentéstételre jött el a Tontról. Az ő élete is nagyot változott az elmúlt években. — Apám paraszt, hat testvérem van, négy nővéremet a puccsisták, megölték — mondta. — Szüleimről 1949 óta nem hallottam semmit. Mikor betiltom a Patet Laohoz, ezelőtt 11 évvel, először konyhásfiú, majd lóápoló, s később felderítő lettem. A nagyobb csatáknál mind ott voltam. Gránátrobbanás következtében sebesült először, elvesztette balszemét. Másodszor felcomblövést kapott, ami még na is kínozza. Kasi kapitányt nagyon szeretik beosztottjai. — Nosavant nem engedjük többé a Köcsög-sikságra — — mondja búcsúzóul. — Küzdünk a végső felszabadulásig, a függetlenségig. Artur Mannbar Kasi kapitány Sithou Sorangkoun „EICHMANN MAGYARORSZÁGON” címmel a náci töményük«...» ruzsálemi perének alkalmazottanú vallomások egész kötegére is felérő, értékében könyvet adott közre a kültal számára több nyelven a Pannónia Press Kiadó, Lévai Jenő szerkesztésében. A kötet elöljáróban szól a hirhedt nürnbergi faji törvényekről, emlékeztet rá, milyen ördögi módszereket dolgoztak k a fasiszták a „zsidókérdés végleges megoldására”, vagyis szervezett, nagyüzemi emberirtásra, majd röviden ismerte: a „végleges megoldás” kivitelezésével megbízott Eichman Európa-szerte Franciaországban Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Norvégiában, Olaszországban, Jugoszláviában, Cseh Szlovákiában, Bulgáriában, Görögországban, Romániában — e követett bűneit. Ezután tér rá a kötet a nác tömeggyilkos magyarországi szereplésére, amely a legtovább kilenc hónapig tartott. Hitiles — nemegyszer facsimilébe közölt — iratok sokaságával tárja fel, hogyan irányította Eieimann, rosszemlékű kommandója élén a magyarországi deportálásokat, s külön fejezett szentel a cinkosok és az áldozatok bíróság előtt tett fel hely tanúvallomásainak. Ugyan csak külön fejezetben foglalkozik a kötet Bichnman véres üleleivel, az üldözött zsidók „ adásával” kapcsolatos terveivel. A könyvet, ezt a döbbenet mementót az Eichmann rémteteiről tanúskodó dokumentuma gazdag gyűjteménye, vádos fényképfelvételek teszik teljessé egészséges, üdítő A RAKÉTAKÖZPONTTÓL KOPPENHÁGÁIG Nagyarányú atomfegyverellenes tüntetést szerveztek a dán békeharcosok április elején— a dániai rakétaközponttól Koppenhágáig vonult a tüntetők menete. A résztvevők többsége fiatal volt — egyetemisták, tanulók, ifjúmunkások. Táblákat vittek, amelyekkel tiltakoztak a nukleáris kísérletek ellen. A tüntetők a többnapos menetelés alatt az útjukba eső iskolákban töltötték az éjszakát. Kérésükre Koch aszszony, dán kultuszminiszter beleegyezett, hogy beszédet mond a tüntetők Koppenhágába érkezésekor. A miniszteraszszonyt ezért szociáldemokrata elvbarátai súlyos bírálattal illették, hangoztatva, hogy Dánia a NATO tagja. 1. Képünkön a 20 éves Torben Nielsen Dahl és az ugyancsak 20 éves Anni Sveigaard, akik a tüntető menetelés első napján házasodtak öszsze, s a felvonulás volt a nászútjuk. Tavaly ismerkedtek meg egymással az amerikai Honest John rakéták Jütlandba szállítása elleni tiltakozó felvonuláson. Ami blazán a következő felirat olvasható: „Amikor a robbanás fényét látod, már késő...“ Másik képünk a koppenhágai tiltakozó gyűlésről készült. WJSZH VUTCT OTTO SKORZENY A fényűző madridi hírnekben, jóllakottan és kényelmesen tölti a maga vénasszonyok nyarát a Harmadik Birodalom legendás hőse, OTTO SKORZENY. De veleszületett dinamizmusa és hosszú évek gyakorlata most sem engedi meg neki, hogy tétlenül tespedjen viharos életének alkonyán. „Emlékiratait” írja a Figaro című francia lap számára, fellép az angol televízióban, pózol a szenzációt hajházó riporterek előtt... Szabad perceiben pedig fegyvereket csempész a csődbejutott ázsiai és afrikai exkirályok és exdiktátorok részére ... De mindez semmi — ahhoz képest, ami volt! Otto Skorzeny gyakran és sokat emlékezik vissza, és legszívesebben hangosan. Mire emlékezik vissza ez a csaknem kétméteres Niebelung? Ki is ő tulajdonképpen? Köztudomású, hogy a fasizmus a buta és lelketlen, kreatúrák, a cinikus tömeggyilkosok, az elfajult barbárok, a disztingvált felistenek és félőrültek különböző alfajainak egész plejádjait szülte. A fasizmus mocsarában a kalandor, hazardőr, karrierista és kalóz típusa is kikelt, amilyen Otto Skorzeny volt. „Nem mindennapi fantáziával, őrült bátorsággal, napóleoni manőverezésekkel és pózolásokkal, nérói dicsőség-sóvárgással rendelkező férfiú volt” — így jellemzik őt elárendeltjei. Mindenesetre olyan ember volt, aki az idők nagy konfliktusait a maga javára tudta kihasználni, aki a vérszomjas őrültséget és a milliók halálát egyéni kalandok, kalóztettek és cselekedetek szériájára tudta változtatni. „Nagy alkalom" mára* 1940-ben, amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót. A nagy kalandor nem engedheti meg magának a nagy alkalom elszalasztását. A keleti fronton igazolta lehetőségeinek és adottságainak mértékét: gyilkol, erőszakot követ el, gyújtogat, pusztít. Kitünteti magát, kezdenek rá felfigyelni, mint olyan emberre, aki „megértette az idők szavát”. De pechje van. A karrier létráján való felkapaszkodását meggátolja egy egyszer egyszerű dolog, a vérhasi két évig a hátországban gyógykezelteti magát, két éven keresztül átkozza a soha nem tapasztalt lehetőségek és kalandok ekkazitjával telített időt, amely nem az övé. De nem csügged, vár, hisz saját szerencsecsillagzatában. S végrel... Az első küldetés: tájékozató iroda főnöke Schellenberg, megbízza őt az első önálló kis munkával: megsemmisíteni az olajberendezéseket és megszüntetni a vasúti forgalmat Iránban. Csakhogy az angol kémelhárító szolgálat megsejti céljait és menekülnie kell. Más munkát kér. Rehabilitálnia kell önmagát kenyéradóinak a szemében. Meg kell semmisíteni az angol kémhálózatot Hollandiában. Bosszút kell állnia az angolokon ez első kudarcáért. Skorzeny ragadozó módjára kezd munkához, megkaparintja a titkos rejtjeleket és néhány hét leforgása alatt felszámolja az angol kémszolgálatot Hollandiában. De ez a munka még mindig nem az ő tehetségére, bátorságára szabott. Csak 1943-ban virradt fel az ő nagy napja: magához hivatja Hitler. „Emlékirataiban” erről a következőképpen emlékezik meg: „Felejthetetlen pillanatokat éltem át — megjelent előttem vezérem, akit már olyan régóta követek és akiben határtalanul bízom.” — Skorzeny százados megparancsolom önnek, hogy szabadítsa ki Mussolini barátomat, ön képes erre! — Jawohl! — felelte ... U. ! Ez már történelem! Vegrfi! Ez már a halhatatlanság legendájának kezdete! A nyugati szövetségekkel béketárgyalásokat folytató Badoglio-kormány Benito Mussolini olasz fasiszta vezért a Gran Sasso hegység megközelíthetetlen szikláin tartja fogva. Minden kísérlet a „Duce” elrablására és kiszabadítására őrültségnek látszik. És mégis... Student tábornok, az ejtőernyősök „főparancsnoka 1943. szeptember 14-én utasítja Skorzenyt a „speciális akció” végrehajtására. Olaszország azúrkék egén Sasso csúcsai felett néhány könnyű egymotoros, „Fliessler Storch” típusú német repülőgép köröz. Hála a pilóta bravúros manőverezésének és őrültséggel határos bátorságának, a gép az egyik sziklán, amelyen mindöszsze 20 méternyi sík terület volt, leszállt. A repülőgépből kiugrik Skorzeny, akit a többi repülőgépek tüze fedez és megkaparintja a halálra rémült Mussolinit, s a repülőgép startol . És amikor néhány óra múlva szerencsésen leszáll a Pratica di Mare-i repülőtéren, Skorzeny már tudja, hogy a „Duce” fantasztikus, őrültséggel határos és hihetetlen elrablása „helyet biztosít neki a történelemben’’ ... De a Harmadik Birodalom hőse további, még fantasztikusabb hőstettek után áhítozik: dicsőség-sóvárgása kielégíthetetlen. A német parancsnokság pontosan ekkor értesül a francia Petain marsall „szökési” terveiről. Oberg tábornok magához hivatja a Gran Sasso hősét és a szenilis marsall „patronálásának” diszkrét küldetésével bízza meg. Rövidesen kiderül azonban, hogy Petain árulásáról szóló hírek nem helytállók és Skorzenyt visszarendelik. Más „munkák” várnak rá — új, titkos fegyverkísérletek, a hitlerista tábornokok 1944. július 20-i lázadásának felszámolása ... 1944 szeptemberében TsSQ az istenített vezér előtt áll. De milyen vezér előtt? „Pánikszerű meglepődéssel pillantottam meg a hozzám közeledő, teljesen összeomlott ember hajlott testtartását, megöregedett arcát. Sőt, mintha az egykori csengő hangja teljesen kiégett volna. Balkeze úgy remegett, hogy jobb kezével kellett azt tartania.” Ezúttal Skorzeny arra kap parancsot, hogy Budapestről elragadja Horthyt, aki Hitler hátamögött lavíroz ... Skorzeny ezúttal is megismétli Gran Sasso-i „huszáros tettét”. ... Közeledik a nagy kalandok vége és a nagy kalandor az utolsó napóleoni gesztusra készülődik, amelyet a történelem arcába akar vágni, azéba, amely ítélkezni fog felette, amely átkozni fogja őt. A Harmadik Birodalom első számú hősének hős módjára kell kapitulálnia is: az amerikaiaktól személykocsit kér, amely a salzburgi vezérkarhoz szállítaná őt. És az amerikaiak, akik valósággal élvezték a Vadnyugathoz méltó kalóz és gengszter tetteit, eleget tesznek kérésének. De még ez sem jelenti a befejezést: még egy szökés a fogságból, utána pedig csöndes, napfényes napok a grandok, Don Quijote-ok és a megboldogult, felejthetetlen, „Führer” hűséges barátainak országában, Spanyolországban. Jóllakottat! Szia asszony nyarát a Harmadik Birodalom párját ritkító legendás hőse, véreskezű kalandora . .. De sokéves szokásai nem engedik meg neki, hogy viharos életének alkonyán tétlenül tespedjen. Nem méltó a legendák hőséhez, hogy feledésben haljon meg, amikor a nagy „Führer” hűséges barátai és tanítványai — a Speidelek és Hausingerek — új, nagy kalandokra készülnek... (Emil Bencsik írása a bratislavai SMENA-ból.)