Magyar Ifjúság, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-12 / 37. szám
Tudomány a játékboltban — Az OKISZ az elmúlt napokban pályázati felhívást tett közzé politechnikai-tudományos játékokra. Öveges József, Kossuth-díjas professzor miben látja e kezdeményezés jelentőségét, életrevalóságát? — Játékboltjaink dúsan megrakodtak. Van bennük labda, kisvasút, baba, meg mackó. Még Marklin-építőszekrény is. Szép, ízléses és szórakoztató játékok, amelyek kitölthetik egy kisgyermek óráit, dúsíthatják fantáziáját. Igen ám, de mi van a nagyobbak korosztályának? A tizenkét éven felülieknek, akiket már nem elégít ki az ugrókötél? Sajnos, semmi! Hiányoznak azok a tudományos játékok, amelyek kiegészíthetik és elmélyíthetik az iskolában tanult természettudományos anyagot, életközelbe hozhatják a tankönyv fejezeteit a diákokhoz. Az iskolai politechnika zömmel az anyag tulajdonságainak a megismertetésére, az anyag megmunkálására szorítkozik. Nem tagadom: ez hasznos tevékenység. Edison is fürtfaragott otthon. És még sok más feltaláló. De ez nem minden! A tudomány és a technika fejlődésével, a termelés automatizálásával egyre inkább szükség lesz magas szellemi tevékenységet végző emberekre, akiket az anyag megmunkálásán túl az anyagon végbemenő természeti jelenségek, törvények és azok valóságos alkalmazása érdekel. Jövőnk, tudományunk és technikánk színvonala függ attól, hogyan tudjuk az ifjúság érdeklődését felkelteni ezekkel a majd megszülető, sok célú, jelenségek láttatására alkalmas, törvényeket megértető, az értelmet izgalmasan szórakoztató tudományos játékokkal? — Kiktől reméli a legtöbb beérkező pályázatot? — Nekem minden reménységem az ifjúságban van. Ez esetben is. Fiatal mérnökök és technikusok, a „Szakma ifjú mesterei”, a televízió „Ki miben tudós?” műsorának részvevői véleményem szerint oroszlánrészt vállalhatnának ebben az akcióban. Olyan új, korszerű játékok szerkesztését várom tőlük, amelyek a tudomány termelésben és technikában alkalmazott törvényeit hivatottak népszerű, játékos formában megértetni, megszerettetni. — Melyek a pályázat feltételei? — Pályázni lehet többek között mechanikai, optikai, akusztikai, kémiai, biológiai, elektromossági tudományos játékokkal, kísérletes dobozokkal, eszközökkel. Gyártásra kész cikkekkel és mintadarabokkal, ötletekkel és műszaki rajzokkal. A pályázat jeligés, a pályaműveket december 5-ig a VI., Népköztársaság útja 12. szám alatt, az OKISZ bemutatótermében kell leadni; a jeligés, nevet, címet tartalmazó, lezárt borítékokat pedig egyidejűleg el kell juttatni az OKISZ műszaki főosztályára, az V., Pesti Barnabás utca 6. szám alá. Több ezer forintos értékes díjak várják a legötletesebb alkotókat! Elképzelésem szerint ezeket az új, korszerű, tudományos játékokat azután többször be kell majd mutatni a televízióban, s a különböző helyeken létrehozott játékszobákban megismertetni a szülőkkel-gyerekekkel. Az érdeklődő fiatalokkal. A drágább játékok, játszóautomaták, kártyázó, malmozó és hasonló gépek azután otthont találhatnak majd művelődési otthonokban, KISZ-klubokban, úttörőházakban, ifjúsági szakkörökben, hogy megmozgassák az ifjúság fantáziáját, s felkeltsék érdeklődését az ezerarcú tudomány, a csodákra képes technika iránt. Szegedi festőként emlegetik Fontos Sándort, de ha barátai és az érdeklődők otthonában akarják felkeresni: kiadós autóbuszutazásra vityl szükség a Tisza-vidék fővárosából, sőt, hosszú kilométereket kell gyalog megtenni a homokos dűlőutakon. A művész ugyanis az üllési tanyákon él, általános iskolai igazgató-tanító a kígyósi út mellett levő galambos iskolában. A műterem, ahol apró ágyak is sorakoznak — négy családja van a festőnek —, a belső szoba. Az ablakban petróleumlámpa, a falak Cili, a székeken, a heverőn képek, vázlatok sokasága. Hamar megállapítható: nem felszínes impressziók, rövid kirándulások élményei alapján születtek ezek a művek. A festő jól ismeri az őszi, rozsdabarna alkonyatot magányos tanyák téli esti hangulatát, fiatal szerelmesek ábrándos tekintetét, a munka gyötrelmét és gyönyörűségét, lakodalmasok széles jókedvét, halottsirató nénikék kántáló zokogását. Egy évtizede szerepel kiállításokon. Minden szegedi tárlaton jelen volt, de ismerik Miskolcon, Békéscsabán, Szolnokon, Vásárhelyen is költészetet sugárzó, határozott, egyéni hangú tájképeit. Fiatal festő, most érik igazi művésszé, de nem fiatalember. Amikor az indulásról, a pályakezdésről faggatom, kicsit elkomorul: — Szegeden jártam képzőbe, tanítónak készültem. Szili Török Dezső, kedves rajztanárom biztatott és javasolt a Képzőművészeti Főiskolára. Az ambíciókat azonban legyűrte a rideg valóság: géplakatos volt az édes-apám és hárman voltunk testvérek . .. Az ifjonti lázakat aztán végképp lehűtötte, hogy ránk szakadt a második világháború. Leszerelés után Ásotthalmán tanítottam ... Itt kezdődött az én teremtő nyugtalanságom. Elhatároztam, hogy nem adom meg magam! Elkezdtem ismét festeni és tanulni, autodidakta módon. Winkler Lászlónak tetszettek zsengéim és tanítványának fogadott. A Pedagógiai Főiskola rajztanár-szakán sajátítottam el a legfontosabb mesterségbeli fogásokat. Invitál, sétáljunk egyet a határban. Büszkén mutatja szép őszibarackosát: — Nem tudtam nézni az iskolát körülvevő sivárságot, azért telepítettem. Az ember szépítse, tegye otthonossá a környezetét. Ma már híre van a kertemnek. Már csak azért is, mert sokszor megfestettem. Jó téma. Szeretem. És az ablakomból mindig látom ... — Mondjon néhány szót alkotói módszeréről. — Magas horizonttal szeretek festeni, nagy rálátással. Gondolatban mindig felemelkedem a táj fölé . . . keresem az Alföld mai, igazi arcát. Én beszélgetni tudok a barázdákkal, a dűlőutakkal, a hullámzó gabonatáblákkal. Először csak a táj érdekelt. Ma már az ember és a táj teremtő kapcsolata, harmonikus egysége foglalkoztat, ennek képi megfogalmazására törekszem. Egyébként az impresszionizmustól indultam. Egyetlen tárlat alapján magával ragadott Tihanyi formanyelve és sokáig nem tudtam szabadulni tőle. Most már a magam útját járom. — Tizennyolc éve él a világtól távol. Nem fél a magánytól? — Valahol meg kell vetnünk a lábunkat az életben. Én itt, mint a gyerekek nevelője, és az egyszerű földművesek tanácsadója is hasznára lehettem a társadalomnak. A szükségszerű és részben önként vállalt remeteség nem volt hiábavaló. El mondhatom, hogy a művek érdekében is megérte. Dolgozni is csak itthon tudok igazán. Nem is beszélve arról, hogy a nagycsöndben, a mozdulatlanságban nemcsak elfásulni lehet, hanem elmélyülni és alkotni is, hazug romantika helyett tiszta csengésű lírával. — Közvetlen környezete ismeri-e a festő Fontos Sándort is, vagy csak az igazgató-tanítót? — A kultúrotthon avatásakor mutatkoztam be önálló kiállítással Illésen. Nagy öröm, hogy az egyszerű emberek is megértettek. PAPP LÁSZLÓ Festő a tanyán Fontos Sándor műtermében A RÉZGOMB © LOVALOV regénye nyomán CS. HORVÁTH TIBOR—SEBŐK IMRE Előzmények: A németek által megszállt Rigában Szonja, a szép nemzetközi kémnő arra kényszeríti Makarov szovjet vezérkari őrnagyot, hogy Auguszt Berring fedőnév alatt a meggyilkolt angol felderítőtt szt. Blake százados helyett szerepellen Szófiának, tengerentúli megbízói kívánságára fel kell derítenie hogy kik az Intelligence Service lettországi ügynökei. Ennek a feladatnak a végrehajtásához van szüksége Makarovra. Az őrnagynak sikerül kapcsolatot teremtenie a szovjet felderítő szolgálattal Felső összekötője, Pronyin őrnagy utasítja, hogy látszólag menjen bele a játékba. Auguszt Berzinyt a Gestapo is az Intelligence Service ügynökének tartja. Edinger, a rigai Gestapo-főnök be akarja szervezni ..Blake”-t a német kémszolgálatba és azt követeli tőle, hogy adja át ügynökhálózaát. A nefelejcset ábrázoló képeslap titkos jel. OZOLSZ ÖSSZEVETI A SAJÁTJÁT AZZAL, AMIT MAKAROV TETT ELÉBE, ÉS MEGKÖNNYEBBÜLTEN FELLŐN AJT. SZÓLAL AZ AJTÓCSENGŐ. AZ ÓRNŐ ÍGY BETESSÉKEL AZ IDEGENT ÉS HELLYEL KIHALJA. OZOLSZ ELŐVESZ EGY KÉPESLAPOT. AZ ASZTALRA TESZI ÉS JELENTŐLEGTELJESEN A HÁZIGAZDÁRA tekint. Makarov hirtelen rádöbben Aztán megered a szava, az őrnagy nehezem leplezett IZGALOMMAL HALLGATJA: EZ AZ EMBER. Blake egyik ügynöke beszélgetésük során ELÉG ADATHOZ JUT AHHOZ, HOGY ÚJABB. MOST MÁR SIKERREL KECSEGTETŐ KÍSÉRLETET TEHESSEN A TÖBBI ÜGYNÖK SZEMÉLYAZONOSSÁGÁNAK MEGÁLLAPITÁSÁRA. LEGSZÍVESEBBEN NYOMBAN NEKILÁTNA A MUNKÁINAK, DE OZOLSZ TÁVOZÁSSA UTÁN NEKI IS SIETVE INDULNIA KELL. Harminchat ezer óra iiiiii»iiiiiniii»>««MiiiiiiiniitiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiilifiilffiiiatiiiiliIiiiiliiilinimiaiiiimiilill|iSliiai||tff(|il|||||||im|||||(|||||||||y||||||||||||||||| Matematika Egyszerű, mint az egyszeregy: kilencezer békéscsabai fiatal átlagos napi négy szabad órája összesen harminchat ezer órát jelent. Azaz: sokkal többet. Mert ki lehet-e számokkal fejezni a gazdagító szórakozás, a szabad idő szította érzelmek és szenvedélyek emberformáló erejét? Kérdőjelek A KISZ ismeretes szociográfiájából tudjuk: „A szabad idő eltöltésének lehetőségei Budapesten a legkedvezőbbek; az iparvárosokban, Dunántúlon és Észak-Magyarországon jobbak, mint az Alföldön.” Soroljuk a bizonyító statisztikát? Felesleges: Békés „fővárosában”, Csabán sem kedvezőbbek a körülmények, mint a többi alföldi metropolisban. Sőt! Pillanatnyilag például egyetlen klubhelyiséggel sem rendelkeznek, a színház egy elaggott művelődési házban játszik — talán jövőre kap megújult otthont —, a szórakozóhelyeket rég „kinőtték" ... Mit lehet ilyen körülmények között csinálni? Nem utópisztikus dolog-e szabad időhatározatról beszélni? Nem! Első lépés A városi KISZ-bizottság tudniillik átfogó tervet dolgozott ki, amely valamennyi csabai népművelési intézmény lehetőségeit igyekszik kihasználni. Ez jelenti a változást? Csak az első lépést: a lehetőségek számbavételét. Ami cseppet sem lebecsülendő! Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy például a KISZ képviselte fiatalok, s a Radnóti Könyvesbolt, a helyi MOKÉP, az „elfeledett” Munkácsy Múzeum között jóformán semmilyen kapcsolat sem volt. Kell-e bizonygatni: a KISZ- bizottság által megszervezett tanácskozás — amelyen az összes érdekelt részt vett —, nem volt eredménytelen. Mindenekelőtt azért, mert arra hívta fel a figyelmet, hogy valamennyi békéscsabai kulturális-művészeti-szórakoztató intézmény alaposan vizsgálja meg saját tevékenységét a fiatalok gyümölcsöző szabad idejének biztosítása érdekében. Csak negyvenkettő? Tavaly Békéscsabán összesen 632 ismeretterjesztő előadást tartottak. Közülük mindössze 42 foglalkozott az ifjúságot közelebbről is érintő problémákkal. S ezeknek az előadásoknak túlnyomó részét sem a TIT illesztette programjába, hanem a KISZ kérte. Kézenfekvő KISZ-kérés: több „fiatalos” témát a műsorba, s ne csak a TIT-klub látogatóinak érdeklődését elégítsék ki, hanem — a pesti „körműsorok” példájára — a munkásszállásokra is látogassanak el az előadók. Megérné, hiszen a fiatal munkásoknak fele munkásszállásokon lakik. Kilenc éve... Ismét egy elgondolkoztató tény: a városban kilenc éve nem rendeztek ismert szereplők részvételével filmankétot. Pedig a negyedik gimnazista Dudás Kati személyében „filmsztárjuk” is van: Kati játszotta a külföldön is elismerést kivívott „Hogy állunk a fiatalember?” című film „női” főszerepét. Ő is nagy örömmel vállalkozott arra, hogy ankétokon részt vegyen, amelyek egy filmklub törzsgárdáját hivatottak kialakítani. A MOKÉP-pel karöltve — kísérletképpen — szeretnék a jövő évben megrendezni az ifjúsági filmek fesztiválját is; remélik, sikerrel. Felfrissítés A KISZ sebtében végzett helyi vizsgálódásaiból kitűnik; a MOKÉP, s a Jókai Színház közönségszervezői között, egykét kivételtől eltekintve, nincs harminc évesnél fiatalabb. (A kétszáz TIT-előadó között mindössze három van.) Ez, persze, nemcsak az említett szervek hibája, hanem a KISZ-é is. Csoda-e, hogy például a színházlátogatók között kevés a munkás- és paraszt fiatal? A kulturális propaganda kiterjesztése tehát — többek között — felfrissítési probléma is. Hiszen fiatalokkal legjobban fiatalok képesek szót érteni! Délutáni koktél Nem alaptalan jóslat, a megbeszélések eredményeként a Balassi Művelődési Ház októbertől kezdve nemcsak világot járt népi táncosairól és modern táncklubjáról lesz ismert. Havonta egyszer ugyanis egy-egy neves fővárosi, s több helyi művész közreműködésével vasárnap délutánonként zenés-táncos műsoros „délutáni koktél”-t tartanak. Sanzonok, versek, táncdalok mellett lesz játék és „ki mit tud?” is; az ügyesebb csabai fiataloknak módjukban lesz akár Koós Jánossal, vagy Ambrus Kyrivel egy műsorban szerepelni... Befejezés helyett Mindez csak kérés, ígéret, ötlet , terv. S csak részben valóság. A békéscsabai városi KISZ-bizottság időközönként — az ígéretet tett népműve-lési vezetőkkel együtt — újra és újra megtárgyalja a tervek valóra váltásának sorsát. Mert harminchat ezer órát értékesebbé tenni: minden fáradságot megér! Veszprémi Miklós Egy fiú a strandról Fiatalember? Inkább fiú. A strandról, vagy a focipályáról. Rövid, szőke a haja, cowboynadrág van rajta, meg strandpapucs. Az a barázda szélén és ilyeneket mond: — Gyöngyikém, itt egy kicsit gyorsabban szaladj, a kocsik meg lassabban hajtsanak! Gyöngyikém — Bürös Gyöngyi, a Szolnoki Szigligeti Színház tagja — bólint. Igazít egyet fekete kendőjén, helyrebillenti karján a kosarat és szalad. Kicsit gyorsabban, ahogy mondták neki. Filmet forgatnak a csongrádi határban. Igazi, egész estét betöltő filmet. A kamera, a fahrt kocsi, a csapó — minden valódi. Csak a rendező nem az. Hiszen Kósa Ferenc — Ferenc? Inkább Feri! — még csak huszonhat éves. Ki látott még ilyen fiatal filmrendezőt? Talán a franciáknál van egy-kettő, de az is lehet, hogy csak reklám. Kása Feri viszont valóban huszonhat éves és még diplomája sincs. Ez a film lesz a diplomamunkája. Honnan vezetett az útja eddig? Zenélt, rajzolt, írogatott és a főiskolán tanulta a filmesszakmát. Aztán tavaly elkezdte járni az országot. Bejárt vagy ötszáz falut, beszélt vagy ötezer emberrel, s Csoóri Sándorral, meg Gyöngyössy Imrével megírta első filmjének forgatókönyvét, a „Tízezer nap”-ot. Tízezer nap, harminc év. A magyar parasztság életének legutóbbi harminc éve egy egyetemista fiú (Kozák András) emlékein keresztül. Két férfi, a fiú apja (Molnár Tibor) és annak kommunista barátjai (Kottár János) viaskodja végig a filmet, de körülöttük ott hullámzik az egész társadalom. Anyák, gyerekek, öreg parasztok. Az öreg parasztok szerepét öreg parasztok játsszák. Széles István, 70 éves mezőőr Sarudról, Tolvaj Imre, 70 éves tsz-tag Kunmadarasról, Császár Lőrinc, 87 éves paraszt Túráról..önmagát játssza a filmben Móricz Zsigmond „boldog embere” is: Papp Mihály, magasligeti napszámos. Tíz öreg paraszt, kórus, akár a görög tragédiákban... Kósa Feri egy évvel ezelőtt Szentesen vendégeskedett. Akkor hozták át ide, a csongrádi strandra, egy ringlispiles, céllövöldés, sörösboros tsz-ünnepségre. Az ünnepséget, hintástól, cigányodtól, beleírta a filmbe. A fiatal rendező, két felvétel között, a strandvendéglő tarka ernyője alatt ebédel. Két falat közt filmjéről beszél: — A tiszta szándékú emberekről írtuk ezt a filmet, akik megküzdenek a maguk méltóságáért. Meg arról, hogy mi is a kötelességünk. Ahhoz, hogy mi most vízi-sízhetünk, ezeknek az öregeknek végig kellett kapálniok, aratniok az életet. Az emberi méltóság, meg a dologi világ viszonyát vizsgáljuk. 1. Filmet készítünk magunkról, és apáinkról. Ezerötszáz gépelt oldalból válogatták ki a szükséges százat. De a forgatókönyvet Kósa Feri már hetek óta nem látta. Nincs szüksége rá, minden jelenet — a legapróbb részletekig — ott él a lelkében. Magyarországon ő az első főiskolás, aki nagyfilmmel diplomázik. De nem fél. Azt mondja: a forgatás előtt úgy hitte, éjszakánként hánykolódni fog. És lám, soha olyan jól nem aludt, mint mostanában. A felelősség teszi nyugodttá, erőssé. Nyugodtak és bizakodóak művésztársai is. Az operatőr, Sára Sándor, szótlanul ül naphosszat gépe mellett. Azt mondják, most egészen másképp dolgozik, mint a „Sodrásban” felvételeinél. Újat alkot. Molnár Tibor harminc évet öregszik a filmen. Az ötven forgatási napból negyvenhetet végigjátszik. A filmet júliusban kezdték forgatni, talán januárban végeznek vele. Eddig ötszáz méterrel készültek el. Amikor a csongrádi moziban levetítették az elkészült részeket, a musztert, a rendező ugrálva ment haza. Huszonhat éves. Egy fiú a strandról és filmet csinál. Akácz László Pihen a stáb a csongrádi Tisza-parton (Fotó: Enyedi Zoltán) Dvorszky Erzsébet és Forgách József a színpadon (MTI-futó : Keleti Éva) A legkisebb királyfi Eltáncolta már a szelídséget és a szilajságot. Mandarin: diák, Bulyka Tárász. Az emberien jót, s az ördögien roszszat. Romeo: Mercutio, Faust: Belzebub. Táncolt okos bolondot és fafej bábu-maskarát. Hattyúk tava, bohóc, Fából faragott királyfi... Keressünk még benne ellentét-párokat? Nos, jó. Kis termetéhez erős akarás párosul. Kamaszos lénye jól megfér a komoly balettmesteri diplomával. Huszonhárom éves. Egy ózdi család hat gyereke közül ö volt a „legkisebb királyfi”, mégsem vágyódik koronás, hercegi szerepek után. Forgách József műfaja: a fél-karakter tánc. A modern, értelmet sugárzó, sűrítetten koncentrált, mégis tiszta, világos mondanivalójú mozdulatok. — Gyűjtöm az élményeket Járom a színházakat, figyelem a színészek munkáját. Mindig csak egy-egy kimagasló alakítás érdekel. Szinte nem is hallom a szépveretű mondatokat Csak a kezek rezdülését, arcok mimikáját, lábak futását, fejek billenését figyelem. Tanulok tőlük. A tavalyi évad két nagy előadása él bennem legmaradandóbban. A Hamlet és a vígszínházi Rómeó. S egy régebbi tv-produkció: Psota Irén megrázó Elektrája. Alighogy nyolc év alatt, 1959-re, elvégezte az Állami Balettintézet kilenc évfolyamát, újra tanulni kezdett. 1962-ben már kezében volt a balettmesteri diploma is. — Bármilyen későn ér véget az esti előadás, reggel nyolckor már az intézetben vagyok. Nádassy Marcella balettmesternő mellé kerül■tem, asszisztensnek. Másfél órai munka, másfél órai pedagógus-szigor vár reggelente. S a kölykök... Nagyon szeretem őket. Magamat, régi énemet, hajdani igyekezetemet, gyermekálmaimat látom bennük Viszont. Elmosolyodik. Egy régi történetet idéz. — Tizenkét éves voltam. Annyi, mint most ők. Kollégista... Karácsonyra mindenki hazamehetett, csak én nem. Szükség volt rám. Én voltam az ünnep esti Diótörőben Misi, Diótörő-bábu és az utolsó felvonásbeli pas de trois „férfi”főszereplője. Az intézet egyik idős, kedves, napközis nevelőnője megsajnálta árvaságomat, s a szünet napjaira vendégül látott. Következő évben mindez újra megismétlődött. A harmadik év szeptemberében Ózdról egyenesen hozzájuk mentem. Megálltam az ajtóban, s így kiáltottam: „Csókolom! Itt vagyok!...” Azóta náluk lakom, az ő „gyerekük” lettem, két papa és két mama osztozik rajtam, s nekem meg kell osztanom a szeretetet Ózd és Budapest között. Tanul. Hetente többször nyelvórákra jár. Franciára, oroszra. — Véleményem szerint egy táncosnak elengedhetetlen a nyelvtudás. Furcsa, hogy ezt éppen olyan valaki mondja, akinek a szótlan mozdulat a kenyere? Szerintem ez természetes. Én is többször jártam már az Operaház balettegyüttesével külföldön, gyakran találkozom más anyanyelvű kollégákkal. Voltam Edinburghben, Helsinkiben, Stockholmban. Az idei évtől a gyakorlatokon, a próbákon Lepesinszkája lesz a mesterünk... Úgy hiszem, ezek az érvek elengedők, hogy igazoljanak. A szakmai kérdésekben mindent megmagyaráz a mindenki számára érthető mozdulat. De hogyan kérdezzem, kutassam a mozdulat, a játék eredetét, inspirációs gyökerét, ha idegen nyelven intelligensen csak mosolyogni tudok? Forgách József számára az idei nyár kellemes meglepetést, szép sikert hozott. Hét fiatal magyar táncos indult útnak, hogy Várnában, nemzetközi mezőnyben, megküzdjenek az elismerésért. Ez volt az első versenye. Giselle, Gajane, Bulyka Tárász... Második lett! Még nem kinevezett szólótáncos, de nevét már kezdi tanulgatni a közönség. Az idei, nyolcvanadik évadját kezdő Magyar Állami Operaház első, ünnepi előadását végignézte a televízió sok milliós tábora is. A 200-ik Csodálatos mandarin kötöttsapkás, vonalzós, félszegen lángoló diákja Forgách József volt. Somos Ágnes