Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-03 / 48. szám
HÉT A MAGYAR SAJTÓ ÜNNEPE Csaknem kétszáz esztendő telt el már azóta, hogy a győri születésű Rát Mátyás 1780-ban, Pozsonyban, Magyar Hírmondó néven megindította az első magyar nyelvű újságot, amelyet azután három éven át szerkesztett. Tizennégy esztendő híján tehát kétszáz éves a magyar hírlapírás. Két évszázad alatt a tájékoztatás, de azt is mondhatjuk: a művelődés és a szórakoztatás egyik legjelentősebb eszközévé vált a sajtó. Külön napot is kapott már hazánk naptárában: december 7-én ünnepli az ország a sajtót, azért ezen a napon, mert negyvennyolc évvel ezelőtt, 1918-ban, éppen december 7-én jelent meg a Vörös Újság első száma. Ez volt az első kommunista hírlap Magyarországon. Az első olyan magyar napilap a kapitalizmus évszázadában —, amely különben éppen akkortájt kezdett a szocializmus évszázadává változni —, amely bármiféle tőkeérdekeltségtől függetlenül, kizárólag a dolgozó emberek érdekeit képviselte. Alig néhány évtized telt el azóta és ma már az a hatalom van uralmon, amelynek megvalósításáért annak idején a Vörös Újság olyan rendületlen és meg nem alkuvó küzdelmet folytatott. Ennek a hatalomnak, a népuralomnak, a szocializmusnak köszönhető, hogy Magyarországon ma már csupa olyan napilap, hetilap, folyóirat és más sajtóorgánum jelenik meg, amely a dolgozó nép, a szocializmus érdekeit szolgálja. Ezen a napon, a magyar sajtóünnepen, az idén külön megemlékezünk két jubiláns laptársunkról: a tudomány népszerűsítésében olyan kitűnő, tehetséges és eredeti munkát végző, a nagyközönség által rendkívül kedvelt Élet és Tudományról, valamint a népszerű katonai lapról, az Igaz Szóról. Az Igaz Szó közvetlenül az ellenforradalom leverése után a karhatalom lapjaként született meg. Mégis új laptársként üdvözölhetjük. Pár hete ugyanis első alkalommal jelentkezett a középiskolákban, és számos nagyüzemekben. Jelentős szerepet töltött be a katonafiatalok tájékoztatásában, erkölcsi, politikai arculatuk formálásában. Mindkét lap ugyanis ezekben a napokban ünnepli huszadik, illetve tizedik születésnapját. Fiataloknak a rádió műsorából December S. hétfő K. 12.15: Tánczenei koktél. 17.45: Van új a nap alatt. 20.45: Lemezek közt válogatva. 21.20 Tánczene. P. 14.25 Fiatalokról — fiataloknak. 14.30: Délutáni frissítő. 15.50: Táncdalok. 16.55: Fiatalokról — fiataloknak. 17.00 Ötórai tea. December I. kedd K. 18.20: Könnyűzenei híradó. 20.50: Zenés est 7 tételben. P. 15.00: Tánczenei koktél. 16.05: Délutáni frissítő. 16.35: Nádas József verseiből. December 8. szerda. K. 10.25: Tánczene. 12.15: Tánczenei koktél. 22.25: Tánczene. P. 11.28: Nagy slágerek, nagy sikerek. 15.00: Délutáni frissítő. 20.30: Táncdalok. December 8. csütörtök. K. 17.55: Közvetítés a Vasas—Internazionale BEK mérkőzésről. P. 14.08: Délutáni frissítő. 15.00 Csak fiataloknak. 17.00: A dzsessz kedvelőinek. 22.00: Táncdalok. December 9. péntek. K. 12.15: Tánczenei koktél. 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre. 22.25: Zenés utazás Moszkvától Londonig. P. 13.28: Tánczene. 15.05: Mai témák, mai dalok. 17.00: Ötórai tea. 20.30: Hanglemezgyűjtők öt perce. 21.40: Láttuk, hallottuk. December 10. szombat. K. 11.20 Fiatalok stúdiója. 15.15: Csak fiataloknak. 19.30: Nemzetközi táncdalverseny. 22.30: A világirodalom humora. 23.00: Mindenki kedvére. P. 10.00: Könnyűzene. 15.52: Petőfi Sándor verseiből. 21.30: Nyugati gondolkodók a marxizmusról. 22.29: A dzsessz kedvelőinek. December 11. vasárnap K. 10.15: Vasárnapi koktél. 14.00: Pillantás a nagyvilágba. 18.15: Tánczene. 19.50: 12 megye vetélkedője. P. 10.30: Közvetítés a jégkorong rangadóról. 12.30: Irodalmi rejtvényműsor. 14.03: Táskarádió. 15.03: Ez is, az is 120 percben. 20.10: Bergendi fesztivál 1966. 21.59: Tánczene. • Demjén Attila kiállítása nyílt meg november 25-én a Csók István Galériában. A kiállítás gazdag képanyagot tár a közönség elé. Figyelemreméltó Demjén emberábrázolása, különösen portréfestészete, de tájképei is szigorú fegyelmezettségről tanúskodnak. (Fotó: Juhos.) Új típusú nagyteljesítményű darukkal látják el a Nemzeti Szabadkikötőt. A Csepeli Nemzeti Szabadkikötő déli rakodóján a Magyar Hajó- és Darugyár szerelői három nagyteljesítményű darut szerelnek. Az új berendezésekkel nagy mértékben növekszik a kikötő rakodó kapacitása. (MTI Fotó Kácsor László felv.) 1*0000 Újszerű szakkör alakult a kecskeméti ének-zenei gimnáziumban. A diákok a múzeumi és levéltári anyagokat tanulmányozzák. Főleg a város két nagy szülöttje, Katona József és Kodály Zoltán életéről, munkásságáról összegyűjtött archív anyag megismerésével, rendszerezésének módjával foglalkoznak. Alaposan megismerik azt az értékes gyűjteményt, amely nagy részét alkotja a közeljövőben megrendezendő, állandó Katona—Kodály kiállításnak. Képzőművészeti leporellók készültek a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műkincseiről Kétféle sorozatot hoztak forgalomba, az összeállítások tizennyolc mester egyegy művéről tartalmaznak színes „mini’” reprodukciókat. Az elmúlt napokban bevonuló határőröket búcsúztatták a füzesabonyi vasútállomáson. A környékbeli falvakból, a szomszédos egri és hevesi járásokból útnak induló újoncok szolgálatuk idejére megbízólevelet kapnak a KISZ-től. A bizalom dokumentumait bensőséges hangulatú, rögtönzött ünnepségen adták át a fiataloknak A Magyar Szolidaritási Bizottság egymillió forinttal járul az Országos Béketanács kezdeményezése nyomán kibontakozott akcióhoz, amelynek célja, hogy elősegítsék egy lebombázott vietnami kórház és iskola újjáépítését. A kongresszus tiszteletére indított munkaversenyben Veszprém megye iparában és mezőgazdaságában 448 ifjúsági brigád vett részt A verseny eredményeit a Veszprém megyei KISZ- bizottság rendszeresen értékeli Az MSZMP IX. kongreszszusának küldött levelükben jelentették a 25. Építőipari Vállalat dolgozói, hogy november28-án, a kongreszszus megnyitásának napján, teljesítették 1966 évi tervüket. A dolgozók néhány évvel ezelőtt elnyerték a VIII. pártkongresszus versenyzászlaját , az idei versenynyel szeretnék kiérdemelni az újabb zászlót. A vállalat dolgozói az év hátralevő részében mintegy 40 millió forint értékű terven felüli építési munkát végeznek el* többek között 60 lakást adnak előirányzaton felül. rr * A Viharsarok városaiban és falvaiban a pártkongreszszus tiszteletére hétfőn délután ünnepi taggyűléseket tartottak a KISZ-fiatalok. 350 alapszervezet taggyűlésére olyan jól dolgozó fiatalokat is meghívtak, akik nem tagjai az alapszervezetnek. A békéscsabai téglagyárban és számos más helyen a Viharsarok veteránjai a KISZ-fiatalokkal együtt emlékeztek meg a nagy eseményről. Légikisasszonyok nemzetközi vetélkedője. Az ausztráliai Quantas közlekedési vállalat nemzetközi stewardess-vetélkedőt rendez Sydneyben a hónap végén és arra 40 légiközlekedési vállalat egy-egy légikisasszonyát hívta meg A MALÉV- et . Pintér Erzsébet képviseli. ÚTTÖRŐ „PARLAMENT“ Szolnokon a Városi Úttörőházban „parlament” alakult a város tizenhárom úttörőcsapatának küldötteiből a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 48. évfordulója alkalmából. Az alakuló ülésen a munkásmozgalom veteránjai mondták el visszaemlékezéseiket, majd filmet vetítettek Ságvári Endre és Kun Béla életéről. Az Üttörőházban kiállítás nyílt azokból a tárgyi emlékekből, amelyeket A vörös zászló hőseinek útján mozgalom keretében gyűjtöttek. KÖNYV ÉS ZENE Az ötlet nem új, de mint annyiszor, megint sikeresnek bizonyult: a zongora és az előadói asztal szerencsés párosítása kellemes estet szerzett. A Magvető Kiadó másodszor rendezte meg múlt pénteken irodalmi estjét az Országos Filharmónia kamaratermében. Ezúttal Szabó Magda és Keresztury Dezső írásaiból. Szabó Magda színpadi szerzőként szerepelt: arról beszélt, milyen élmények kedveltették meg vele a színház varázslatos világát, miként alapított a szülői ház ebédlőjében színtársulatot, hogyan lett a színházért rajongó gyerekből latintanár, hogy azután tanárból a színházért rajongó író, drámaíró legyen. Kicsit elfogódott volt, mégis otthonos: nem az író-olvasó-találkozókon megszokott szerzői rutinnal szólt a közönséghez, hanem kedvesen, közvetlenül. Az ő percei jelentették az est legrokonszenvesebb műsorszámát. A többi: ízléssel és rendezői ökonómiával megválogatott anyag. Részletek Szabó Magda darabjaiból, a Fanny hagyományaiból és a Leleplezésből. Madách — Keresztury Dezső által átdolgozott és színpadra állított — klasszikus Mózeséből. Ez utóbbiról ugyancsak Szabó Magda beszélt hangulatosan és eligazító módon. Béres Ilona, Szemes Mari, Mádi Szabó Gábor és Sztankai István sikert aratott. Szabó Csilla nagyszerű tehetséggel és felkészültséggel adta elő Beethoven: F-moll rondóját és Bartók Allegro barbaróját. Siker volt, érdemes, igényes vállalkozás. p. b. Julius Mader: Haramiák kincse Az ismert német szerző, akinek már több könyvét ismert a magyar olvasóközönség, ezúttal a hitleri banditizmus ez ideig kevéssé ismert ténykedésével foglalkozik. Azt mutatja be, hogyan harácsoltak össze a nácik hatalmas vagyonokat, majd képet ad arról is, miképpen igyekeztek az összeomlás idején ezt külföldre menteni A Haramiák kincse bemutatja a meghódított országok kirablásában nagy szerepet játszó Sonderkommandokat, s ugyanakkor részletes beszámolót kaphatunk a toplitzi tó titokzatos kincseiről is, amely időről időre a közvélemény érdeklődésének homlokterébe emeli a részben mindmáig elrejtett náci kincseket (Kossuth Könyvkiadó) Krakkó és a lengyel Tátra A Panoráma külföldi útikönyvek sorozatában jelent meg Mariann és Roman Lazarek tollából a Krakkó és a lengyel Tátra című füzet, amely Lengyelországnak a magyar turisták által leginkább látogatott vidékét mutatja be. Ifjúság — hazafiság című vitánkat anyagtorlódás miatt a következő számunkban folytatjuk. Továbbra is várjuk olvasóink hozzászólását a vitához, az ifjúság hazafias nevelésének kérdéseihez. Angyalok vagyunk! Díszleteztek, játszottak, meséltek életükről, az akkori világról. Persze, nincsenek kísértetek! Ha nem tudnánk pontosan, mikor éltek, azt gondolhatnánk, hogy még itt járnak köztünk, hiszen amiről írnak, az annyira mai. Ma is van bürokrácia, vaskalaposság, hibák az oktatás stb. területén és vannak ideges emberek is ... Ili és Petrov tehát játszik, konferál és egyszerre megidéz „egy jókedvű kötekedőt” is, Majakovszkijt. Az újjáalakított Irodalmi Színpad múlt hét péntekén tartotta első bemutatóját. Először került sor úgynevezett „szocialista-szatirikus” összeállításra Ilf és Petrov a szocialista szatíra klasszikusa. Tárcáikból, novelláikból dramatizálta és állította össze a műsort Selmeczy Elek. A rendező: Kamarás Gyula. A rövid lélekzetű írásokon kívül színpadra alkalmazták a közismert Aranyborjút. Osztap Bendert Ungvári László, a „szovjet milliomost” Errdődy Kálmán alakította. A két színész ragyogó adottságai a nem is olyan könnyű műfajban kitűnően érvényesültek az egész előadáson keresztül. Ma is elgondolkoztató és áttételesen ma is „élő figura” Szregyizemszki (Ungvári László) alakja, a feudalizmusból maradt Ilja Petrov korára. Miért mai? Ma is akadnak a régit és a már egyformán szapulók. Ungvári László méltó partenere Harkányi Endre és Verebély Iván A darab elején arról vitatkoznak, hogy a könnyű műfaj könnyelmű műfaj lesz-e? A választ Majakovszkij fogalmazta meg. Pécézd ki a nagykutyákat, a zsírost, az aktagyúrót, a talpnyalót s a butákat... V. J. A televízió műsorából December 8. kedd: 18.15 Sokszemközt. Aktuális Ipari riportműsor. 18.55 Demeter Imre színházi jegyzete. 19.05 Visnyevszkij Optimista tragédia. Színmű 3 felvonásban. Közvetítés a Csokonai Színházból (14 éven felülieknek!). Az I. szünetben: kb. 19.45 TV-Hiradó. A II. szünetben: kb. 20.50 Új könyvek, kb. 21.30 Zenei figyelő. A tv zenei újságja. December 9. szerda. 17.10 A Magyar Hirdető műsora. 17.20 Európa országútjain. Utifilmsorozat I. rész. A Hungarocamionnal Jugoszláviában. 17.35 Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol Lőrincze Lajos műsora. 18.10 Ahol a kövesút véget ér ... Dokumentumfilm. 18.30 A TV Ifjúsági Táncklubja. 19.15 Hazai tükör ... Aktuális jegyzet. 21.35: Húsz perc dzsessz . . Les McCann együttese játszik. 211.50 Látogatás a „Kortárs” szerkesztőségében. December 8. csütörtök. 17.03 Európaországútjain. Utifilmsorozat IX. rész. A Hungarocamionnal Angliában. 17.25 Mezőgazdasági szakfilmsorozat. Korszerű szövetkezeti sértés- tenyésztés. 17.55 Vasas—Internazionale. Bajnokcsapatok Európa Kupája. Labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. 20.20 Az ember és a háború. Utórezgések. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek!). 21.20 Nicole Félix énekel. 21.50 A világ térképe előtt. December 10. szombat. 17.20 Remekművek a bécsi Albertinából. Kisfém. 17.35 Ifjúsági Filmklub. A filmrendező. 18.35 A TV jelenti. .. Aktuális riportműsor. 19.50 „Képzőbűvészet” Rodolfó bűvésziskolája. 20.00 Princ, a katona... Eger ostroma tv-film III. rész (14 éven felülieknek!). 20.30 Gyárfás Miklós: Egérút. Színmű 2 részben. A József Attila Színház előadása, felvételről (14 éven felülieknek!) December 11. vasárnap: 14.40 NDK—Magyarország nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzés, közvetítés Berlinből, felvételről. 15.50 Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 16.15 „Képzőbűvészet” Rodolfó bűvésziskolája (ism.) 16.25 A TV könyvesboltjában. 1966 karácsony. 17.50 Mai vendégünk: Bondor Józzef építésügyi miniszterhelyettes 18.10: Fejezetek a fizika történetéből. (II. rész.) 18.40 Ruhabemutató ... Praktikus téli öltözködés. 19.50 Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 20.00 Tiszán innen, Dunán túl. A Magyar Rádió megyei vetélkedőjének döntője. Külföldi pletyka Leon Besnandeaux francia könyvkereskedő ötlete nyomán született a képes levelezőlap. A francia—porosz háború idején ugyanis az említett francia kereskedő üzlete közelében 40 ezer katona állomásozott. A borítékok természetesen igen rövid idő alatt elfogytak. Monsieur Besnardeaux ekkor találta ki azt, olyan papírt árusít, amelyhez nem kell boríték. Folyóiratokból vágott ki ezért olyan képeket, melyeknek hátlapján nem volt szöveg, így született meg 1870-ben az első képes levelezőlap. Kiesinger, az újonnan választott bonni kancellár Adenauertől is tanácsot kért, aki azt válaszolta neki: „Senkinek se higgjen itt Bonnban . . .” Mire Kiesinger azt kérdezte: „önnek sem, Herr Adenauer?” A válasz: „Isten óvja önt, Herr Kiesinger.” J ” V * Újra az NB I-ben a Szeged labdarúgócsapata. (MTI Fotó Kovács Gyula felv.) Unix: A FŐVÁROSI TANÁCS V. B. Balassa János Egészségügyi Szakiskolája (Budapest VIII. ker. Szentkirályi utca 7) 1967. március hónapban 2 éves általános ápolónőképző iskolát indít. Jelentkezhetnek budapesti és vidéki lányok 17—32 éves korig, akik középiskolát végeztek vagy a 8 általános iskolát legalább közepes eredménnyel elvégezték. A felvételi kérelmet és a szükséges iratokat 1966. december 21-ig kell beküldeni az iskola címére. FINOMMECHANIKAI V. FELVESZ marós, esztergályos, lakatos szakmunkásokat, segédmunkásokat Cím: BUDAPEST X. FEHÉR ÚT 10. SZ. Csepel Vases Fémművek HÍRADÁSTECHNIKAI GÉPGYÁRA Budapest XI. ker. Hunyadi János u. 2, azonnali felvételre KERES: esztergályos, marós, gyalus-vésős, horizontalesztergályos, köszörűs és lakatos. illetve hegesztő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Vidéki forgácsoló szakmunkásoknak munkásszállóban szállást biztosítunk. Jelentkezés egész nap a felvételi Irodán Azonnali belépéssel FELVESZÜNK idén lemez- és géplakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Könnyűipari Szerelő és Épületkarbantartó Váll. Bp VII. Nefelejt* a. 6. Munkaerőgazdátkod áa Bp. X., Jászberény* 6. Munkaerőgazdálkod áa Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat BUDAPEST Vm., Asztalos 8. u. 9. budapesti munkahelyre FELVESZ SZAKMUNKÁSOKAT esztergályos, síkesztergályos, horizontesztergályos, marós, géplakatos, könnyű vasszerkezeti lakatos, ▼illanyhegesztó, kőműves szakmákban. Jelentkezés fenti cím munkaügyi osztályán. Munkásszállást se biztosítunk. A PTM. Frottiergyár BUDAPEST XIII., FÁY U. 81—83. sz. FELVÉTELRE keres: alacsonynyomási, kazánfűtőt Munkásszállás nincs, csak budapesti és környéki lakással rendelkezők jelentkezését kérjük. Azonnalielvételre KERESÜNK szerszámesztergályos, esztergályos, marós, (amintakészítő. TMK villanyszerelő szakmunkásokat, ■aerssáméiező, fúróé betanított munkásokat, kőműves mellé segédmunkásokat, anyagmozgató segédmunkásokat, irodatakarítónőket, valamint kezdő és gyakorlattal rendelkező betanított gépmunkásokat. Jelentkezés: Sajtómeile Felvonógyár személyzeti osztályán Bp. XL. Fehérvári út 98 AZONNALI BELÉPÉSSEL FÖLVESZÜNK csúcsesztergályos és szerkezetlakatosokat, valamint vidéki munkára gépen szerkezet* lakatosokat Jelentkezés: Országos Bányagép* gyártó Vállalat IV., Barom u. 91—t6. VÖRÖS CSILLAG TRAKTORGYÁR FELVÉTELRE KERES esztergályosokat ívhegesztőket köszörűsöket (BORDA, SÍK, LYUK) A fenti munkakörökben vidékieknek munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: BUDAPEST XIX. KER. VÖRÖS CSILLAG UTCA 3—15. Telefon: 278-020/134. Azonnali belépésre felveszünk vállalatunk különböző telephelyeire saerssámesztergályosokat, esztergályosokat, fém csiszolókat, lakatosokat és Betanított lakatosokat szerszámkészítőket IS marast Jelentkezés: Fővárosi Vasipari VAU munkaügyi osztályán. BUDAPEST Xlll. Bolond üzem 10. Felveszünk szövő, fonó, orsózó átképzősöket szövőknél 3 hónap, orsózó, fonóknál 1 hónap, vidékieknek lakást biztosítunk. Felvétel: 8 általános, 17 év, munkakönyv és tanácsi igazolás. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés levélben. Cím: Pamuttextilmflvek Szövő, Fonalnemesítő Gyáregys. munkaügyi csoport. Budapest XI., Hauszmann Alajos u. 90. A fővárosi Autóbuszinem felvesz gépkocsivezetőket 2 éves 3,8 tonnás tehergépkocsivezetési gyakorlattal, teherszemély jogosítványnyal. — Felvételhez budapesti kabaé szükséges. Jelentkezés: 9—12 óráig (szombat, vasárnap kivételével) Cím: Budapest V., Curia u. 3. Felvételi Iroda. Keresünk 10 éven felüli férfi segédmunkásokat azonnali belépésre. Fizetés, teljesítménybér. Szállást, ebédet térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés személyesen ÉM I Épületasztalosipari és Faipari Vállalat Parkettagyára. Munkaügyi osztályán: Bp. XI., Pozsonyi « SZELLŐZŐ MŰVEK Bp. XL, Gyapst a.L KERES azonnali felvételre lakatosokat, betanított lakstuzakat, vizsgázott darus hegesztő, antogénhegesztők esztergályos szakmunkásokat, segédmunkásokat, valamint külső szerelési munkára (Százhalombatta, Bánhida és Pécs) lakatosokat, hegesztőket és gyakorlott lemeslesaakót, most felszabadult Ifjti szakmunkások jelentkezését is várjuk. Münké «reállá« ntott Közlekedés a Körtértől a 47-es vonalán, vagy 10-es autóbusszal az Építész utcai megállóig. Magyar Pamutipar Bp. IV., Erkel u. 80. F 1 L V E B Z IC évet betöltött LANTOKAT gépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. bi3anzavag BUDAPEST FELVESZ esztergályos, marós, fúrás, köszörűs, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos, vagonlakatos, járműszerkezeti lakatos, alvázlakatos, villanyhegesztő, öntő, galvanizáló, fémcsiszoló, ács, állványozó szakmunkásokat. Jelentkezés: Budapest VIII., Vajda Péter utca 10. Munkaerőgazdálkodás. Csőszerelőket és kőműves szakmunkásokat valamint 42 órás csökkentett munkaidőre férfi és női dolgozókat fel- vesz a Cordade Gumigyár, Bp. Vill., Kerepesi út 17. . A Magyar Pamutipar Budapest IV., (Újpest) Erkel utca 30. ELVESZ fillanv- Azonnali belépésre valam KERESÜNK ? iZcTclU, enczorom női és férfi betanított v munkásokat . (betanítunk zománcozó- 11 és gépmunkára), vala- i( öUSZcIclU, ikatos, mint villanyszerelő, géplakatos, gás-, vizszerelő, S kazánsütő szakmunka- ssokat és takarítónőket. egesztő JELENTKEZÉS: Q Föv. Gázkészülékgyártó Vállalat, Bp. XIII., Révész utca a 27—21. Munkaügyi oszt.s megközelíthető: s bádogoszak-15-ös villamossal Margit-T hídtól és Váci úttól. IIlunkásoka ÉM. Budapesti Betonárugyár BUDAPEST XXI., CSEPEL, Rákóczi Ferenc u. 289 azonnali belépéssel felvesz lakatos szakmunkásokat és 5 év feletti szakmai gyakorlattal rendelkező villanyszerelő szakmunkásokat, valamint vizsgázott kazánfűtőket, azonkívül mozaiklap gyártásához női, betonelem gyártásához férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és naponta egyszeri meleg étkezést biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. Fővárosi Villamosvasút FELVÉTELRE KERES kocsivezetőket, kalauzokat, (férfi, női), menyeseket (pályamunkásokat). Jelentkezés: Bp. VII., Akácfa u. 15. tsz. 17. • • • • TÉLI ÜDÜLÉSHEZ Nemcsak a nyár tartogat az üdülőknek szépséget és örömet, sokan szeretik a téli üdülést is. Van, aki a Mecsek, a Mátra üdülőhelyein tölti szabadságát, sokan utaznak társas utazással a Tátrába, vagy máshová. Az egy-két hetes üdüléshez feltétlenül szükséges, hogy gondosan, praktikusan állítsuk össze ruhatárunkat. Az utazást nagyon megnehezítheti, ha hatalmas bőröndökre kell figyelnünk, ezért kell úgy összeválogatni az üdülésre való ruhaneműeket, hogy semmi fölöslegeset se vigyünk magunkkal. Legfontosabb, hogy néhány ruhadarabból változatos öltözékeket tudjunk összeállítani. Nincs szükség arra, hogy sok, nehéz holmit cipeljünk magunkkal, sokkal ésszerűbb, ha könnyebb ruhadarabjainkkal rétegesen öltözünk fel. Nem érdemes téli kabátot vinni, mert nem lehet jól kihasználni, nehéz a mozgás benne. Könnyű, sportos kabátot ajánlunk, mely rövidebb a megszokottnál, nadrághoz, szoknyához egyaránt hordható. (1. sz. rajz.) Kétféle variációban készíthető el, az egyik steppelt, vízhatlan pille, vagy ballom anyagból, a másik szövetből. A kabátra rádolgozott kapucni szeles, hideg időben jó, de leengedve, elöl kihajtva is hordható. Ez alá a könnyű kabát alá hordhatjuk a most nagyon divatos nadrágos kosztümöt, melyhez szoknyát is csináltassunk. (2. sz. rajz.) Egyszínű, vastagabb szövetből vagy tweedből is készülhet, a soványabbak kockás szövetet is választhatnak. A kis kabát alá színes, magasnyakú pulóvert vegyünk fel. Jó, ha több pulóvert viszünk, mert így változatosabban tudunk öltözni. Divatos a vastag színes kötött harisnya is, melyet a kosztüm szoknyás változatához viselünk. Jó ízlésre vall, ha a pulóver és a harisnya azonos színű. Természetesen, nagy szükségünk van a hegyek között jó meleg csizmára is. Ezek az összeállítások nem a téli sportokhoz készültek, akik a téli üdülés alatt síelnek és ródliznak, azoknak szükségük van speciális sportöltözékre is. Séta vagy sportolás után az üdülő fűtött helyiségeiben nem viselünk meleg sportruhákat. Erre az alkalomra nagyon jó vonalú fekete vagy bármilyen egyszínű szövetből elkészíthető kámzsanyakú ujjatlan ruhát ajánlunk, melyhez napközben pulóvert viselünk. (3. sz. rajz.) Ugyanezt az esti vacsorához vagy tánchoz egy szép brosszűvel alkalmi jellegűvé tehetjük. Fiatal lányok viselhetnek nyugodtan rövid szoknyát, amely jelenleg nagyon divatos, de csak lapossarkú cipővel elegáns, még este is. Ökrös Zsuzsa OKISZ LABOR tervezője Kelengyepályázat A vitára figyeltem fel. A RÖLTEX „Kelengye boltja” előtt három nő vitatkozott: — Szerintem kell a tizenkét lepedő ... erősködött a legidősebb, egy őszhajú néni. — Ugyan, mama, elég abból hat, hiszen még más is kell — válaszolt a fiatalabb. — Az én koromban egy rendes lány stafírungjában huszonnégy lepedő volt... — példálózott a nagymama. — Én meg legszívesebben öltözködésre költeném a pénzt... — duzzogott a legfiatalabb. — Nevetséges dolog manapság a kelengye! —Áfáig férjhez nem megy az ember, nincs rá szükség! — Elhallgass, azt én mondom meg! — mondta a középkorú asszony, s benyitott az üzletbe. A vita azonban a pult előtt is folytatódott, mert nem tudtak dönteni, hogy huszonnégy lepedő legyen-e, vagy hat.★ Ez a beszélgetés három nemzedék — nagymama, mama és a mai fiatal leány véleményét tükrözte, s valószínű, hogy a vita még mai napig is tart közöttük, segítsünk hát nekik. KELENGYEPÁLYÁZATOT hirdetünk, s arra kérjük olvasóinkat, a mellékelt kérdésekre válaszolva, állítsák öszsze a korszerűnek tartott kelengyét. A legjobb „kelengyék” öszszeállítói között kisorsoljuk a RÖLTEX Vállalat díjait: I. díj: Színes ágygarnitúra (paplanhuzat, két nagy és egy kis párnahuzat.) II. díj: „Dáma” szintetikus takaró III. díj: 2 db lepedő IV. díj: 3 db frottier törülköző V. díj: 1 zsúrabrosz VI. díj: 6 konyharuha ÖN SZERINT KELL-E KELENGYE? milyen Ágyneműt választ? miért? Dunyhát, Paplant, Műszáltakarót? Mennyire van szükség? MILYEN SZÍNŰ ÉS ANYAGÚ AGYHUZATOT KEDVEL? Damaszt, Zefír, hogyan Állítja össze Agyhuzatot? Dunyhahuzat, Paplanhuzat, Párna, kispárna, lepedő? Mi legyen egy ágyhuzat garnitúrájában? • MILYEN ABROSZT VÁLASZTANA? Damasztot (hány személyeset)? Lenabroszt, Mosóanyagot (milyen anyagféleséget)? Fehéret, színeset. HÁNY DARAB KONYHARUHÁT VÁSÁROLNA? Fehéret, Színeset? MILYEN TÖRÜLKÖZŐT KEDVEL? Damaszt, Len, Frottier, Fehérben, vagy milyen színben? MIT TART MÉG SZÜKSÉGESNEK A KELENGYÉRE? Kérjük olvasóinkat, hogy válaszaikat a rubrikába írva, a táblázatot kivágva küldjék be szerkesztőségünkbe „Kelengyepályázat” felirattal.