Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-11-28 / 48. szám
MAGYAR IFJÚSÁG orrai FIATAL FRANCIA KÖLTŐK SZÁZADUNK FRANCIA LÍRÁJA A XX. század francia költészete a lázadás korszaka, az egymást követő izmusok kora. A szimbolizmus jegyében indul, s ez az új művészi élményeket adó irányzat az úttörő Baudelaire, Verlaine és Rimbaud versei után Stéphane Mallarmé költészetében eléri csúcspontját. Hanyatlása elősegíti a modernista áramlatok kialakulását. Az első, a l’art pour l’art és individualista szemlélettel szembeforduló irányzat az unanimizmus. Az egyéni helyett emberi csoportok, közösségek sorsának ábrázolására, azok kollektív lelkületének, érzésvilágának elemzésére törekedett, és pozitívan viszonyult a modern valósághoz. Az egyszerűséget és az intuíciót írta zászlajára, de nem hiányzott műveiből a szociális pátosz sem. Miután az impresszionizmus visszahatásaként a képzőművészetben fellépő kubista irányzat is hatott a költészetre és Guillaume Apollinaire-rel az élen sok lírikust befolyásolt, az első világháború vérzivatara közepette 1916-ban a zürichi Voltaire kabaréban Tristan Tzara, Hugo Ball, Richard Huelsenbeck és Hans Arp részvételével megalakult a dadaista csoport. Dada hintalovat, vesszőparipát jelent. Mozgalmuk a nihilizmust, minden elv, rend és szabály értelmetlenségét hirdette. Botrányokban bővelkedő estjeik a polgár meghökkenését, a reklámot szolgálták. Tehetséges vezetőik hamarosan túlnőttek a dadaizmuson és különcködés nélkül is megállták a helyüket. A mozgalom teljes csődje ellenére is hatott a későbbi irányzatokra. Kétségtelen, hogy mind etikai, mind esztétikai szempontból a szürrealizmus volt az utolsó ötven év francia költészetének legjelentősebb eseménye. Ha napjaink francia lírájára gyakorolt hatását vizsgáljuk, megállapítható, hogy alig akad olyan költő, akire ne lett volna valamilyen hatással. A szürrealista alkotás célja a gátlás nélküli önkifejezés, amit úgynevezett automatikus írással, az ötletek szabad asszociációja révén ér el. Nerval, Rimbaud, Apollinaire művészetét tekintik a szürrealizmus előfutárának. Mai fő képviselői Franz Kafka, Ionesco, Adamov, Beckett és mások. A szürrealizmus érdeme, hogy hozzájárult az emberi lélek tudat alatti rétegeinek feltárásához, de szélsőséges szemléletmódja és kifejezési eszközei formalista zsákutcába juttatták. Néhány haladó művész azonban a szürrealizmus egyes részeredményeinek felhasználásával eljutott a kor realista ábrázolásáig. A legjobb példa erre Eluard és Aragon költészete. Újabb, a szürrealizmus hatásához fogható irodalmi áramlat nem jelentkezett a mai francia lírában. A fiatalabb költők csoportosulásai nem terjednek túl az irodalmi társaságok keretein és nem produkáltak kiemelkedő műveket. Még a lettrizmusnak nevezett új irányzat — mely szavak helyett a betűket és hangokat tette a költészet alapbázisává — is elvesztette létjogosultságát, amióta kezdeményezői sem hisznek többé a botrány tartós hatásában. Inkább a szürrealizmus új hullámáról beszélhetünk, amelyben a fiatalabb nemzedék egyéni módon használja fel ennek a nagyhatású irodalmi áramlatnak egyes eredményeit. Boldog Balázs Rovatvezető: Baranyi Ferenc JEAN TARDIEL Beszélgetés (Telve jóindulattal) Hogy érzed magad a földön? Jól — jól, jól.... köszönöm. Hát jól megy a kiskutyáknak? Óh istenem — igen — szépen köszönöm. Es a felhők? Vonulnak. Es a vulkánok? Füstölnek. Es a folyók? Tovább folynak. Es az idők? — elmúlnak. Es a telketek? — beteg, a tavasz túl buján zöldeit, sok salátát evett. Miskolczi Ottó fordítása A lány arca tele volt a kérdések metszőpontjaival, a tagadások kemény egyeneseivel, a töprengések köreivel, és a válaszok meredek szögeivel. Szótlanul ült a feszes kávéházi bőrfotelban, mint egy rossz útkereszteződésben, ahol egész váratlanul egyszercsak már nem lehet bízni a jelzőtáblákban. Voltak pillanatok, amikor valósággal sürgette magát, most mondhat valamit, sőt, most mondani kellene valamit a saját érdekeiben — de egyelőre nem szólt. A férfi, aki a család rokona volt, időnként el-ellopva tekintetét a lány szépségéről, ki bámult a málladozó falakkal körülzárt kávéházi udvarba, a fonynyadozó ecetfákra. Tudta, hogy alig tehet itt valamit, de nem térhetett ki a család kérése elől. A lányt figyelte. Azt várja, hogy rendesen szóljak hozzá, gondolta. A lány ekkor, mintha követte volna a férfi gondolatait, megszólalt. — A kerámiának most már befellegzett — mondta csöndesen, és a szem bánatos sötétjében ott szomorkodott a beleegyezés: nem lesz keramikus. — Ez nagyon bánt. A férfi még mindig nem szólt. Arra az órára gondolt, amit szombaton a lány iskolájában töltött. Fárasztó és fénytelen óra volt. Enyhe, hódító festékszag úszkált az iroda levegőjében. Az igazgatóhelyettes, aki szabad idejében zsúfolt tájképeket festett, az ablaknál állt, és azt mondta udvariasan: Zsófi iskolánk egyik legértelmesebb gyereke volt. Mindig számíthattunk rá. Az osztályában ő írta az év nagy dolgozatát, az övé volt egyedül csillagos ötös ... — Ne add föl! — szólalt meg a férfi bátorítóan. — Én föladtam —, mondta a lány komolyan. — Mást nem tehetek. — Még megtalálhatod a számításodat. — A tervezőknél? Mint formatizáló? — Ott is lehet csinálni valamit. — Lehetni lehet — húzta el a száját kesernyésen a lány — csak éppen távol esik attól, amit szerettem volna. A férfi súlyos és higgadt szavakat keresett magában, amilyeneket a családnak ígért. Úgy gondolta, legjobb volna felállni, és ide-oda járkálni, mint egy ötvenéves emberhez illik, de érezte, hogy akkor semmiben se fog különbözni az igazgatóhelyettestől, aki zsúfolt tájképeket festett. — Tragikusan hangzik, amit mondasz — korholta a lányt. — Apa fogja fel tragikusan. — Apád csak azt akarja, hogy vond vissza a levelet, amit az osztályfőnöknőnek írtál, és kérj tőle bocsánatot. — Miért?— kérdezte idegesen a lány. — Hazugságokat írtam abba a levélbe? A férfi bizonytalanul hunyorgott, mint a rövidlátók szemüveg nélkül. Az iskolában szombaton elolvasta a bűnjelként iktatott levelet. — Nincsenek benne hazugságok. Ez igaz — mondta. — De apának egyszerűbb, ha bocsánatot kérek. A férfi átkozta azt a gyönge pillanatot, amikor beleegyezett, hogy beszél a lánynyal. Tízféle kifogást is találhattam volna, de én minden ostobaságot magamra vállalok, gondolta dühösen. E percben valósággal kiállhatatlannak találta a család legtöbb tagját, a rokonok bizonytalansága haraggal töltötte el. Hányatott sorsú család, mindenki tele van tapasztalatokkal, közben pedig a legegyszerűbb ügyekkel se tudnak mit kezdeni, egymásra hárítják a felelősséget, gondolta bosszúsan. — Úgy kezdtem a harmadik osztályt, hogy most mindent beleadok — mondta a lány. A keze a pohár után nyúlt, amelyben volt még egy kevés limonádé. A keze az asztalon maradt. — Alig jártam egy hónapig iskolába, amikor három helyen eltört a lábam. Kórházban voltam, aztán otthon feküdtem. A téli szünet előtt gipszelt lábbal besántikáltam az iskolába. Jegyem még nem volt. Beszéltem a tanárokkal, mert fogalmam se volt, hogy mi lesz velem. A tanárok azt mondták, adnak két hetet, hogy bepótoljam a fél év anyagát, és akkor lefeleltetnek. Két hétig, mint az őrült, úgy tanultam. Aztán minden órán egyre türelmetlenebbül vártam, hogy feleltetnek. Nem tudtam, hogy mi lesz. Beszéltem az osztályfőnökkel, és kiderült, hogy ő nem is akar lefeleltetni. Szerinte jobb, ha nincs jegyem. Sok a hiányzásom, és nem fognak leosztályozni. Ne is kérjem, hogy feleljek .... Megfogadtam az osztályfőnöknőm tanácsát. A konferencián pedig úgy döntöttek, hogy leosztályoznak. Négyből elhúztak. Előző évben három egész héttized voltam ... A férfi nem szólt. Azt gondolta, mennyivel igazságosabb volna, ha más ülne most a helyemben, mondjuk az apja. — A téli szünet után letörve kezdtem a második félévet — folytatta a lány. — Nem tudtam, hogy mi lesz? Magyarból egyedül írtam ötös dolgozatot. A négy elégtelen mellett én voltam az iskola KISZ kultúrfelelőse. Műsorokat szerveztem, összekötőszövegeket írtam. Márciusban anyám bement az iskolába. Az osztályfőnöknő váratlanul nagyon dicsért, hogy kellemesen csalódott bennem, és mindenféléket mondott rólam, amiket még soha. Aztán közeledett az év vége, és én szóltam otthon, hogy úgy érzem, baj lesz. Nem tiszta nekem valami. Apa rámordított, hogy én egy taknyos gyerek vagyok, és különben is bármi lesz velem, csakis én lehetek a hibás ... Nem panaszkodtam többet. Minek? Anyám áprilisban még egyszer bement az iskolába. Azt mondták neki: elképzelhető, hogy matematikából problémák lehetnek. A matematika tanárnőnk adott is egy címet, hogy kihez járjak korrepetálni. Jártam is, rendesen. Aztán eljött az év vége, és nekem lett igazam. Matematikából a második félévben nem feleltem, csak egy hármas dolgozatom volt. Megbuktattak. Fizikából megbuktattak. Németből megbuktattak. — Vagyis igazságtalanul? — kérdezte a férfi. — Nem akarom én a tanárokat bántani. De azt hiszem, hogy nem ismerik a gyerekeket. Tulajdonképpen csak az az érdekes nekik, amit a jegyek mondanak. Az már nem nagyon izgatja őket, hogy milyen a gyerek? Mit akar a gyerek? Mire készül? Például a fizikatanár, amikor felhívott felelni, éreztem, hogy azt várja, hogy nem tudok semmit. Én meg zavarban voltam, és nem tudtam megszólalni. Pedig tudtam. Ez nagyon borzasztó volt. És itt egyes tanárokról van szó... Apa nem akarta, hogy a művészetibe járjak. Én erőszakoskodtam, mert keramikus szerettem volna lenni. Rajzból végig ötös voltam. Kerámiából végig négyesem volt... Nem állítom, hogy matematikából és fizikából tudós vagyok. Mindig mondták, hogy többet foglalkozom a választott tárgyakkal, mint kellene. De matematikából és fizikából így se álltam bukásra. És, ha igen, amikor anyám év végén bent volt, miért nyugtatták meg, hogy legfeljebb matematikából lehetnek problémák? Miért?.... — Ezért írtad a levelet ? — Nem ezért — mondta a lány. A fal síkjából előtűnt az osztályfőnöknő. Valósággal, mintha ott állt volna macskaprémes gallérjában, sárga madárfejével az alacsony hegyoldal villasorai felé fordulva, mintha merő tévedés lett volna, hogy e percben a lapos főtéren áll a kávéház előtt, egyik lábáról a másikra nehezedve, mintha fárasztó gyaloglás után érkezett volna ide. Gyíkbőr táskáját igazgatta, mely hosszú szíjon lógott le a válláról. Azt kérdezte: — Igaz, hogy a nagybátyádat kivégezték a nagy bányászsztrájk után? Zsófi biccentett. — Igaz. — Az is igaz, hogy a felszabadulás előtt állandóan zaklattak benneteket a csendőrök? — Az apámat sokszor bevitték. Az osztályfőnöknő korholóan nézett a lányra. — Ezt sohase mondtad nekem . .. Zsófi, mintha mindent megértett volna egyetlen pillanat leforgása alatt, szomorúan bámult a macskaprémes arcba. — Mondanom kellett volna? — kérdezte. A lány a férfira pillantott, és nagyon szerette volna megmagyarázni, hogy most már lehetetlen összehasonlítani azt a percet, és ezt a mostanit. — Akkor nem jött ki egy értelmes szó a számon — mondta. — Nem tehettem mást, mint később leírtam, amit gondoltam, és elküldtem neki. — Apád azt követeli, hogy kérj bocsánatot — ismételte a férfi. — Most nem. — Majd később? — Majd később? — nézett meglepődve a lány. — Azt mondtad az előbb, hogy most nem. — Most nem. — De talán majd később bocsánatot fogsz kérni. Mondjuk egy idő után. — Egy idő után? — kérdezte a lány meghökkenve, mintha az idő múlását kihagyta volna az elhatározásából. — Az idő megváltoztatja az embert — mondta a férfi, és örült, hogy ez eszébe jutot h lány sokáig hallgatott, csak néha pillantott fel a férfi rokonias arcára. — Lehet, hogy egy idő után bocsánatot fogok kérni — mondta végül. — Ez lehetséges.. . Miután tőlem senki se kér bocsánatot a történtekért, valakinek pedig csak meg kell kérnie valakitől, azt a bizonyos bocsánatot. Különben az apám hogyan köszönhet majd ezután az osztályfőnöknőnek, és ő hogyan fogadhatja? ... S akkor egyszerre eleredt a lány könynye. Szép csöndesen, zokszó nélkül és őszintén. Mintha búcsúzkodott volna valamitől. THIERY ÁRPÁD KÉRJ BOCSÁNATOT!... LYDIE OUTTIER Szerelem Ha — nem tudom, mikor — egy lovag szállana az esthomályon át, szélháton, holdnyeregben, kengyelem lesz az éj ezer tűzcsillaga s tündérgaloppomat fehéren szállva kezdem, sarkantyúm, ivarjai, örömöm, paripája, és pajzsom lesz az ő ezüstös mosolya, patkó-ív fénylene az ajkam hajlatán s e patkó szerelmesen mellén dobbantana, az ujjak kardjai, a napsugár-paták, a fény-fortély által is sebzett harmóniák, a horzsolt szenvedés, a kék csodák varázsa piros-szerszámosan áradnának tovább, ha — nem tudom, mikor — egy lovas száll, suhan csillag-gerinceken, örvénylő vert aranyba, szép táltos tolldíszét megrázza majd lovam s — akár selyemsörényt — testünk boglyába rakja, a szél mohón ragad egyértelmű irányán, virágszál-ostorom üti a perceket, s köpenyként levetett egünknek hűvös árnyán kinyílt szájára én egy vérrózsát teszek. Baranyi Ferenc fordítása JEAN PÉROL Beforrad a láthatár Mily magány bőrünk alatt mily hajóraj fut belénk megnyugovás felől halad s kifinomult kín felé megy vállainkban mint zokog éhes ujjakról az emlék érintésük fodrozott kőnek is lemosva szennyét mily talonba tett öröm ül le olykor asztalunkhoz parthomokba pendülőn hullt gitáron ujja futkos test csodája zárt alak láthatár zárul be rajta árnya szavaim alatt rejtező arcát befalja Baranyi Ferenc fordítása