Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)

1984-03-09 / 10. szám

hány éve a Pásztorinak még la­kást béreltek Kelenfölden a test­vérek, azóta a probléma megol­dódott, kapott lakást. Van olyan gyülekezeti vezető, akinek Bu­dán akkora ikenvillája van, hogy még az edzett lélek is megrezdül belé. Adakozásból. A másik pász­tor vidékről került Pestre, ha­marosan budai házra tett szert, felesége is, ő is külön kocsit tar­tanak fenn. A szóban forgó gyü­lekezet vezetőjének is nyugati márkájú kocsija van. Hogy hon­nan? örökölte —­ hangzik a vá­lasz. Amikor az anyagiakról fagga­tom az egyik egyházi hivatalt viselőt, az kissé keserűen kifa­kad: — Drága hölgyem! Ameri­kában már régen rájöttek, hogy a huszadik század legnagyobb és legbiztosabb biznisze: a vallás. Vallás! Vallás kell a bizonytala­noknak, a kishitűeknek, az el­esetteknek, a gyengéknek, a pe­remre szorultaknak. Aki viharos éltében és a szexben nem talál­ja meg a kielégülést, annak lel­­ki szexet kínál. Nincs ennek fel­tétlenül testi vonatkozása. Sőt, mivel a szex a házasságon kívül szigorúan tiltva van, hát a bű­nös gondolat meggyónása, a nyil­vános lelki pőreség, a parázna­­ság démonának ostorozása, s az utána való megtisztulás is töké­letesen elég. Az ön által megta­pasztalt gyülekezet azonban, mint számtalan más társa, nem hivatalos, nem legális, nem en­gedélyezett. Nem is fogjuk ré­szükre javasolni a legalitást, mert nem tudunk a gyülekezet cselekedeteiért felelősséget vál­lalni. De nem fogják üldözni sem őket, hiszen mindannyian éppen arra várnak, hogy üldö­zött mártírként léphessenek fel. Jelentős anyagi támogatást él­veznek külföldről, természetesen azon a címen, hogy föld alatti, üldözött egyházaik. Persze erről szó sincs. A villák pincéjében, a garázsokban, a télikertekben vagy a másmilyen módon meg­szerzett családi házaikban, teljes nyugalomban élik a maguk gyü­lekezeti életét, önként és szere­tettel elt élve... 11. A LÁNY: Jaj volt annak, aki megtagad­ta vagy elhagyta a gyülekezetét. Amikor megmondtam anyunak, hogy nem bírom tovább, min­dennek elmondott, kurvának, pa­rázna állatnak. Jellemző külön­ben, hogy ilyen srófra járt a fe­je: nem bírta megérteni, hogy csak egy 18 éves lány vagyok, aki barátnőket szeretne, rande­vúzni szeretne, és nem bírom megverni azt a fiút, aki megbá­mul az utcán. Hányszor bőgtem, amikor az osztálytársaim betó­dultak hétfőn reggel a suli­ba és elmesélték, hogy itt­ voltak, ott voltak, telkeztek a szülőkkel, moziban voltak, uszodáztak. Én meg reszkettem a gyülekezetben és a napi bűnei­mért vezekeltem. Le kellett sütnöm a szemem és velük kellett mennem­­kirándul­ni, hogy ott is valami aktuális magyarázatott hallgassak a szent könyvekből. Amikor tüdőgyulla­dásom volt, nem hívtak orvost és nem adtak gyógyszert, csak amikor már nagyon komolyra fordult az állapotom. De a Pász­tor eljött imádkozni értem. Szó­val így vagy úgy, de vége lett a gyülekezeti tagságomnak. És ekkor az anyám, az édes­anyám leírt engem. Ettől kezdve keresztülnézett rajtam, bátyám­mal és húgommal együtt. Nem ették velem egy asztalnál, nem szóltak hozzám,­­kikerülték, mint a leprást. Rettenetes időszak volt. Megpróbáltak lel­ki terrort alkalmazni, mint apunál, éjjel felsírtam, az iskolában, megbuk­tam, elviselhetetlen lettem. Vé­gül apu megfogta a kezemet és egy napon eljöttünk a házunk­ból, az otthonunkból. Anyu nem adta ki a bútoraimat, a szemé­lyes holmijaimat, nem adott ve­lem semmit, a szobámba „test­vérek” települtek. Apu is úgy jött el, húsz év után, hogy csak a ruháit hozta magával. „Távo­zik a Sátán!” — ez volt anyám búcsúja. 12. A FÉRFI: Elpattant­­bennem valami. A feleségem régen elfordult már tőlem és teljesen a gyülekezet­nek adta magát. Beléjük kapasz­kodott és én, a hitetlen, csak te­her és kölönc voltam a nyakán, akit mindenképpen le kellett rázni. Utólag elcsodálkozom, hogy bírtam ki ezt három évig?! 13. HIVATALOS SZEMÉLY: Az eset tipikus. Gyerekek ta­gadják meg a szüleiket, férj a feleséget. Van olyan, aki a rok­kant anyját­­hagyta magára, mert megtért, és van, aki elszö­kik a szüléitől. Egyetemisták ír­ják le a családjukat. Ha megné­zi ezeket a gyülekezeteket, sok­­olyan embert talál, aki nincs a „helyén”: diplomáva­ lépcsőhá­zat takarítanak vagy bedolgoz­nak, de ők seprik a metrót is. Addig­­­em kell hitetlenekkel ta­lálkozniuk. Nemcsak a perifériá­ra szorult embereket gyűjtik maguk köré: mérnök, tanár, mű­vész, diák is akad közöttük. Ma­ga döntse el,­­hogy milyen hiány­érzetükre építve szervezik be őket ezek a gyülekezetek? 14. A GYEREKKORI BARÁTNŐ: Együtt gyerekeskedtem Szántó Annával. Mindig csodáltam tün­döklő egyéniségét. Könnyen vet­te az akadályokat. Körülrajon­gott, agyonkényeztetett nő volt. A férje imádta. Néhány évvel ezelőtt örököltek, építkezni kezd­tek és úgy tűnt, végre révbe ér­ték és boldogok. Mint a villám­csapás ért a levele, amelyben megírta, hogy megtért és felszó­lított, hogy kövessem. Számoljam fel bűnös életemet, cserébe ré­­szesülhete­k az Úr végtelen ke­gyelméből. Fodrász vagyok, két gyerek boldog anyja és húszévi hűség köt össze a párommal. Nem értettem, mit akar Anna? Azt írta, ha megtérek, a fiammal csoda történik: biceg az egyik lábára, de akkor meggyógyul. Megkerestem, már be sem akart engedni. Zárkózott én és sajnál­kozva tárgyalt velem és mond­ta, örül hogy meghalt az édes­anyám, mert rá már a túlvilági boldogság vár. Akkoriban vesz­tettem el az anyámat és majd­nem belerokkantam a fájdalom­ba. Rábámultam erre az idegen Szántó Annára és megértettem, hogy az ő számára én már nem létezem. A távozásom után meg­kenték olajjal a széket, amin ül­tem, hogy a démonom távozzon róla. 15. A FÉRFI: A­­ház kettőnk nevén van. Nem fogom kérni, hogy kifizessen, nem kérek vagyonmegosztást, abban reménykedem, hogy társ­tulajdonosi mivoltom visszatart­ja a feleségemet egy esetleges esztelen döntéstől. A legnagyob­bik gyerekem megtagadott, nem akar látni­, anyjával oszlopos tagja a gyülekezetnek, a legki­sebbet pedig nem engedi látni. A nulláról kezdek mindent újra és remélem, találok egy társat magamnak. 16. A LÁNY: Újra zongorázom. Az iskolá­ban kijavítottam a matek bu­kást. A zeneiskolai­­lbizonyítvá­­nyom kitűnő volt. Sokszor még most sem hiszem el, hogy szaba­don lélegezhetek. Ha visszané­zek erre a három évre, egy do­log marad meg bennem: tizen­háromszor olvastatták el velem az Újszövetséget. Hitvitába te­hát velem ne szálljon egyhamar senki! A történtekért nem az an­yámat hib­áztatom! 17. AZ ASSZONY: A férjem házasságot tört és én ezt nem tudom megbocsátani. Pedig kértem, könyörögtem, hogy ne menjen el, ha nem akar meg­térni, akkor is békén(!) megfér­tünk volna egymással. A lányom pedig­­bármikor visszatérhet hoz­zám, szeretettel várom. Nem lenne igazságos az olva­só képzeletére bízni a többit. Kértem találkozót a gyülekezet vezetőjétől. Nem egymaga foga­­dott. Hat tanú kellett hozzá­, hogy körbeüljünk egy ebédlőasz­talt. A Pásztor egyetlen kérdé­semre sem volt hajlandó egye­nes választ adni. Jegyzetelni nem engedett és amikor más vélemé­nyekre hivatkoztam, aljas rága­lomként visszalőtte azokat. Egy­oldalú hitvitát folytatott, az Apostolok cselekedeteiből és a Bibliából szőtt idézetek nyilait küldötte felém. Még ha emléke­zetből is, de érdemes felidézni mondandójuk summáját. Gyülekezetük legalizálásra tö­­rekszik. Nincs kétségük afelől, hogy kérelmük pozitív elbírálást nyer. (Mi az ellenkezőjét szeret­nénk remélni. — A Szerk.) Ez a gyülekezet önkéntes, kényszer nélküli (mondják), a szeretetből fakad és a kiapadhatatlan szere­­tetet közvetíti. Ha­ olyan elhatá­rozásra jutnék, hogy megtérek, nyugodtan maradhatnék jelenle­gi munkahelyemen, gyerekemet természetesen beviszem a gyü­lekezetbe. Ők nem rivalizálnak, nem versengenek, nem gyako­rolnak nyomást a gyülekezet tagjaira. Mindent szabad, de nem minden válik a gyülekezeti tagok javára. Elvetik az erősza­kot, soha nem hazudnak,­­tisztán és büntetlenül várják az időt, amikor Jézus eljön az 5 kivá­­lasztottaiért. Minden este őszinte szívvel imádkoznak a Párt és az Állam vezetőinek lelki üdvéért, s a szocialista haza­­boldogulá­sáért. — Magáért is imádkoztak, nyugodjon belé, de egyben igen boldogok is voltak, hogy alapo­san átejtették a bűnös lelkét — mondja gyakorlatiasa­n egy gyári mun­kásnő, aki már rég otthagy­ta őket. Bár imát nem tudok, mivel nem akarok adós maradni, még­is megkísérlek egy könyörgést elmorzsolni Szántó Annáért. Úgy vélem, ő jobban rá van szorul­va, mint én. Seszták Ágnes Zwolszky Zita rajza

Next