Magyar Ifjúság, 1987. január-április (31. évfolyam, 1-17. szám)
1987-01-02 / 1. szám
NEVÉBEN BELESZERETTEM ... a Magyar Televízió legújabb műsorába. Pedig már sok mindent kaptam a televíziótól. Láthattam az ember első lépéseit a Holdon, Kennedy gyilkosát, a gyilkosának a gyilkosát, de éppígy megnézhettem a Hagymácska című rajzfilmet eleddig vagy negyvenszer. Ám ez mind semmi a legújabbhoz, az „önjelölt”-höz képest. Már maga a szándék is dicséretes. Terjeszteni a versenyszellemet. Ne csak vezérigazgató vagy főkönyvelő lehessen valaki pályázat útján! Százötven forintért bármelyikünk lehet táncdalénekes, parodista, oroszlánszelídítő vagy cigányzenész — három percig. S hogy tovább mi lesz, az már a népítélet dolga. Hát ez az, amiért beleszerettem ebbe a műsorba. Mert mi volt eddig? Például a nagy műsortestvér, a Ki mit tud? szállóigévé tette, még ha pocsék volt is a produkció: „ne hagyja abba!” Nem is hagyták, tízen, százan, ezren, és nemcsak a Ki mit tud?-ban. E műsorban ellenben ott az a kilenc gyönyörű lámpa. Mikor a népítélet kigyújtja közülük az ötödiket, az egyenesen azt rikoltja: MOST HAGYD ABBA! Kell-e ennél szebb zene? Hányszor ültem már értekezleten, előadáson, szónokot hallgatva, s szerettem volna ráordítani: unlak, hagyd már abba! Mégse tettem, s nemcsak a jobb helyeken szocializációnak titulált szemérem miatt. Elég volt a többi hallgatóra néznem, és meginogtam. Hátha csak én unom, ha csak nekem nem mond semmit? Aztán a végén rendszerint kiderült, hogy a többi érdeklődő ábrázat is csak dögunalmat takart. Ez a kilenc kicsi lámpa ott az „ön,jelölt !”-ben éppen az eddig megfoghatatlant teszi mérhetővé, pontosan érzékelhetővé: mikor is telik be a pohár. S ha ez már megvan, mi akadálya lehet annak, hogy ezt csak próbának tekintsük? Miért ne lehetne másutt is ott tíz— száz—ezer pici lámpa. Szónoki emelvényeken ? Tisztségviselők asztalán, kajó KAMATOZÓ KAMATOK Legyen érdemes lakásra gyűjteni, az otthonteremtésre megspórolt forintok ne veszítsenek az értékükből. Ez volt a KISZ alapgondolata, amikor megkereste az OTP-t, s tavaly áprilisban elkezdődtek a megbeszélések, amelyekről mi is folyamatosan beszámoltunk. Amiért most ismét visszatérünk rá, annak egyszerű az indoka: decemberben pont került az ügy végére, a Pénzügyminisztérium, a KISZ és az OTP egyezségre jutott. Idén január elsejétől kedvezően változik az ifjúsági takarékbetétek kamatozása azok számára, akik az így félretett pénzüket lakásvásárlásra vagy -építésre költik. — Mennyiben tudta érvényesíteni elképzeléseit a KISZ? — kérdeztük Jendrolovics Páltól, a KISZ KB osztályvezetőjétől. — Kompromisszumos megállapodásra jutottunk. Az elején azt szerettük volna, hogy az ifjúsági takarékbetétek kamatai mindenkor a lakásár-növekedéssel egyezzenek. Ez, mint kiderült, túlságosan bonyolult lenne, s hogy ne kelljen örökké aprólékosan számolgatni, abban maradtunk, hogy a kamatok mértéke a betétnyitástól számított hat évben évente nyolc, a hetedik esztendőben pedig kilenc százalék lesz. — Miért épp ennyi? — A KSH adatai szerint 1980-tól évente átlagosan nyolc százalékkal emelkedtek a lakásárak. Bízva a kormány antiinflációs politikájában, feltehetően a jövőben sem lesz nagyobb a drágulás. Amennyiben a lakásárak mégis 10 vagy azt meghaladó százalékban növekednek, akkor ezt a kamatok is követik. Ezenkívül lényeges, erről eredetileg nem volt szó, hogy számottevően emelkedett az ifjúsági takarékbetétek alapján igénybevehető különkölcsön felső határa. (Lásd táblázatunkat — A szerk.) — A hiteltörlesztések miként változnak? — Azt szerettük volna, hogy a 35 évnél fiatalabbak olyan kedvezményben részesüljenek, hogy a lakásvásárlási kölcsönnek öt évig csak a kamatait fizessék. Ez úgy módosult, hogy harminc év a korhatár, és három évre lehet kérni ezt a könnyítést, amihez, ellentétben a korábbiakkal, semmiféle igazolás, kérvény nem szükséges, a szerződéskötéskor mindenki eldöntheti, élni kíván-e ezzel a lehetőséggel. Persze, tudjuk, további erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy a fiatalok lakáshelyzete javuljon. A mostani lépésünk egy a sok közül, s miként azt a XI. kongresszusunkon meghatároztuk, a jövőben is azon leszünk, hogy az ifjúság számára megkönnyítsük az otthonteremtést. — b — A különkölcsön alakul, mely lakáshoz jutás céljára vehető igénybe - az alábbiak szerint a kamattal és prémiummal növelt megtakarítások százalékában 5 év takarékosság után annak 120% max. 200 eFt, míg korábban 100% max. 150 eFt 6 év takarékosság után annak 140% max. 250 eFt, míg korábban 120% max. 180 eFt 7 év takarékosság után annak 160% max. 300 eFt, míg korábban 140% max. 210 eFt 8 év takarékosság után annak 180% max. 300 eFt 9 év takarékosság után annak 200% max. 300 eFt . .V' " Szemünk az égen és a Földön „Ígérem, sohasem veszem le az égről A meteorok nem sértődékenyek” Szervét Mihály az inkvizíció elől menekült Gertbe a XVI. században, a szellemi üldözés őshazájából, Spanyolföldről, hogy csatlakozzon a régi dogmákkal szakító új tanokhoz, a reformációhoz. Kálvin megégettette, mint eretneket. Szervét, aki a vérkeringésről új tételeket állított fel, felfedezve a tüdő vérkeringését, börtönbe, majd máglyára került, mert nem hitte el Kálvinnak, hogy az új tanok a végső új tanok, hogy ezután lezárt ideák világában kell élni, megtagadta, hogy visszavonja tanait. Szervét Mihályt Sütő András azért idézte a „Csillag a máglyán” című darabjában, mert vele együtt hitte, hogy az ég kitágul, a térség végtelen. A tudás, a tudomány ezt a végtelent keresi-azihajtja — és a meteorok valóban nem sértődékenyek. Kitágult a világ, amelyben élünk, nemcsak a kozmoszban, hanem aFöldön is. Új tudományágak születnek, a fantasztikum határát súroló eredmények útját tapossa már a legújabb, a tudományokat kutató tudomány is. Az ember szeretné kézben tartani önmaga tudását. Kísért bennünket a leszakadás veszélye, a félelem a misztikumtól, az ismeretlentől. Amikor a kibernetika szót halljuk, sokan ideges borzongással próbáljuk feloldani a homályt: miről is van szó? Amikor pszeudo radikálisnak neveznek valakit, a szó csengéséből bizonyára a sátánra gondolunk, és nem arra, milyen jó lett volna, ha a társadalomtudósok közül a ködösítés helyett valakinek eszébe jutna még ma is úgy fogalmazni: álbaloldali, szélsőséges. És a hipofízis valószínűleg kérésünket vezette ahhoz a gondolathoz, hogy agyalapunk működéséről van szó. A tudásért és a benne rejlő igazság kibontásáért mindig meg kellett szenvedni. Hol Jeanne d’Arc gondolta így, hol Giordano Bruno küzdött meg ugyanezzel az érzéssel, hol Szervét és mások — a nem szervilisták — vállalták kristálytiszta meggyőződésüket, a matériába vetett hitüket. Ma az út egyszerűbb, csupán e világi elemekkel kell megküzdenünk. A műszaki és biológiai tudományok fantasztikus kincseket nyújtottak nekünk. A társadalomtudományok a felismerést, hogy fátumok nincsenek, hogy mi uralkodunk viszonyaink fölött. A matematika a világmindenség végtelen összefüggéseit sűríti áttekinthetőbb modellekbe. A magyar közvélemény mintha idegenkedne a tudományoktól, mintha e tudományok jeles képviselői szellemi arisztokratizmusba burkolóztak volna, egyelőre még hiányzik a kölcsönös kéznyújtás. A bizalmatlanság több tényezővel öszszefügghet, általános és sematizált előítéleteinkkel mindenféle arisztokratizmussal szemben. És azzal is, ahogyan az elmúlt évtizedekben leértékeltük, figyelmen kívül hagytuk a több százezres műszaki gárda kreativitását, alkotóerejét. A politika sem volt kellően igényes abban, hogy mindennapi és távlati munkájához igénybe vegye a tudományok nyújtotta erőt. Az okok még sokáig sorolhatók, és a fenti kiragadások bizonyára önkényesek. A lényeg most nem is ez. Hitet és reményt keltő, hogy a Magyarország tudományos és gazdasági, de politikai előrehaladását is veszélyeztető tartózkodás a tudományoktól, a műszaki progressziótól — ha fokozatosan, ha lassan is — de oldódni látszik. A Központi Bizottság legutóbbi ülése ehhez teremt politikai és társadalmi alapot. A most felnövő generációk, főleg majd a ma még csöppségek kitárulkoznak a műszaki-tudományos progresszió felé; érzik és megérzik, hogy a Föld nemcsak mozog, észveszejtő gyorsasággal pörög. Ha majd kételyek közepette is, ha majd az anyagi szűkösség visszahúzó erejével küszködve is, ha majd nyugati eredményekre némán-bénán rámeredő kozmopolitizmus kishitűségét hurcolva is — de biztos, hogy a megváltozott társadalmi környezetben, becsülettel, a magyar műszaki intelligencia és általában a tudományos progressziót képviselő magyar értelmiség más erővel kér majd szót és részt az ország dolgaiban. Az ország gyarapításáért. Millar darabjában hangzik el a felkiáltás: „Nem, nem, ha már szeretni kell, az észt szeressétek.” Gubcsi Lajos a szememet. 5