Magyar Jövő, 1951. június (50. évfolyam, 85-101. szám)
1951-06-01 / 85. szám
A NÉPÜNNEPÉLYEN TALÁLKOZUNK Minden tavasz után rendeznek egy színes, gyönyörű népünnepélyt a New York és környéki demokratikus magyarok számára. Nem tervezik ezeket a népünnepélyeket politikai gyűléseknek, hanem csak vidám, napsugaras összejöveteleknek a szabad ég alatt, árnyas fák között, az ernyedetlen munkában eltöltött hetek, sőt hónapok pihenőjéül kifáradt munkástársak, munkástársnők s családjaik szórakoztatására. Azok, akik megjelennek ezeken a népünnepélyeken, mindig olyan emberekből toborzódnak össze, akik az osztályharcban a munkásság oldalán küzdenek. A mai ember erkölcsi magatartásának legragyogóbb bizonysága az, ha egy társadalmi közösség aránytalanul nagy, egyre nagyobb többségének, a munkásoknak az érdekében áll ki. Ma a dolgozó nép valamennyi érdekét összevéve öleli magába a világ terjedő békevágya. A demokratikus munkásság ma mindenütt a béke híve, mert csakis a béke biztosíthatja, hogy nem fosztják meg a munkásosztályt emberi és politikai szabadságjogaitól, így a jólététől is. Azok, akik a M. J. Országos Lapbizottsága által most vasárnap, június 3-án rendezett népünnepélyre eljönnek, békés, békeszerető emberek. Soha még ilyen ünnepélyen nem uralkodtak a megjelenők szívében ennyire békés szándékok, ily őszinte, mélyen átérzett és helyesen felfogott békevágyak. Ott kell hát lenni mindenkinek, aki szívén hordja hazája és az emberiség békevágyát és szeretetét, aki békés munkástársak és munkástársnők vidám társaságát kedveli és el akar feledkezni a létezés gondjairól- Nem kell politizálnia, puszta megjelenésével minden érvét elmondhatja. Van aztán egy másik, lélekemelő vonzereje az idei nagy népünnepélynek: ebben az évben ünnepli a Magyar Jövő, a haladó amerikai magyarság lapja, fennállásának és küzdelmeinek ÖTVENÉVES JUBILEUMÁT. A mi lapunk hordja az osztálytudatos munkásság zászlaját. A mi lapunkat ötven éven keresztül jóban, rosszban tűrhetetlenül és példaszerű áldozatkészséggel, szeretettel karolta fel, támogatta, bátorította és dédelgette Magyar Amerika haladó munkássága. Ennek a ma már történelmi fénnyel tündöklő ragaszkodónak kell, hogy kifejezést adjanak olvasóink, barátaink, pártfogóink, mindenki, akinek lelkében lobogó lánggal ég vagy melegítő parázzsal villog annak a nagy szerepnek tudata, amelyet a M. J. játszott a dolgozó nép küzdelmeiben azzal, hogy tömegestül eljönnek a Keleti Népünnepélyre — ünnepelni a munkássajtó félévszázados jubileumát. Ott kell, hogy legyenek a régi harcosok, ott kell, hogy legyenek az újak, ott kell, hogy legyenek mindazok, akiknek számára a szólás- és sajtószabadság, a lelkiismereti szabadság és a gyülekezési jog — szent! Életünk nemcsak harc, hanem öröm és szórakozás is. A munkások szórakozása és öröme ünnepélyes dolog, mert a munkásember még akkor is, amikor mulat, az egész emberiség üdvére üríti poharát. Antiszemita uszítás ‘humor’ formájában Az amerikai nép legjobbjai évek óta kitartó küzdelmet folytatnak avégett, hogy moziba, rádióba és sajtóba a “humor” leple alatt befurakodott faji és vallási előítéletet, antiszemitizmust terjesztő megnyilvánulásokat lehetetlenné tegye. E téren valóban mutatkozik dicséretreméltó előhaladás. Annál megbotránkoztatóbb az, hogy egyes amerikaimagyar sajtótermékek most kezdik feleleveníteni a Horthy és Szálasi kornak gyalázatos antiszemita “vicceit.” Legújabban a Jersey Híradóban találkoztunk ilyesmivel valami Lukács Ernő nevű egyén által írt “Görbe Tükör” c- rovatban. Hisszük, hogy a Jersey Híradó olvasói , tekintet nélkül politikai pártállásukra, oda fognak hatni, hogy ez a förtelmes, Amerika-ellenes és demokráciaellenes gyalázat többé elő ne forduljon lapjuk hasábjain. Náci-ellenes vizsgálatot kérnek a NN-től NEW YORK. — A különböző vallásfelekezetűeket magában foglaló Nácizmus Elleni Liga kérést intézett Trygve Liehez, az Egyesült Nemzetek főtitkárához, valamint John J. McCloy, nyugatnémetországi U. S. kormánybiztoshoz, vizsgálatot kérve az újra feltámadt nácizmus ellen. A szervezet hangoztatja, hogy a fasiszta szervezetek Svédországban tartózkodó nemzetközi értekezlete, valamint a németországi náci pártok újraéledése bizonyítja, hogy a fasizmus egyre nagyobb veszedelmet jelent a világ számára s hogy a fasiszta mozgalmak a világ minden részében, beleértve az Egyesült Államokat is, szervezett irányítás alatt állnak. Sajtónkstranijjubleuma TMígsji,, rce-eiuered as Second Class Matter October 18, 1950 at the Post Office of New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879. VOL. L. ÉVFOLYAM No. 85 SZÁM New York, n. Y. PÉNTEK JUNE 1, 1951 FRIDAY ...............-------------------- - 11 .....................................— 1 11 .............................................. Truman tartós békéért imádkozott FOJTSUK MEG KÍNÁT TELJES BLOKÁDNÁL WASHINGTON. A Williamsburg Yachtról érkező jelentések szerint, Truman elnök annak szentelte Memorial Dayt, hogy tartós békéért imádkozott. Az elnök, aki néhány napos pihenő körutat tesz a Williamsburg fedélzetén, proklamációt bocsátott ki, melybenfelszólította az amerikai népet, hogy Memorial Day napján pontosan 11 órakor imádkozzon a békékéért. A proklamációhoz híven pontosan 11 órakor az elnök maga is megállt a hajó korlátjához támaszkodva s a csillogó napsütésben, mint a jelentés írja, csendesen imádkozott a tartós békéért. Példáját követték kíséretének tagjai. Az elnök a múlt héten adott sajtókonferenciáján kijelentette, hogy a “békét” tartja élete legfontosabb feladatának. WASHINGTON. — Mialatt Truman “tartós békéért” imádkozott a Williamsburg fedélzetén. Forrest Sherman tengernagy, a tengerészet főparancsnoka, a szenátus kettős bizottsága előtt javasolta, hogy szólítsák fel az Egyesült Nemzeteket Kína teljes blokálására, tengeren és szárazföldön egyaránt, hogy megfojtsák annak közgazdaságát Sherman tengernagy kijelentette, hogy részben támogatja MacArthur javaslatát, mely Kína teljes blokálását, Mandzsúria bombázását és Csang Kaisek csapatainak felhasználását kérte. Kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok megnyerhetné a háborút a Szovjetunió ellen, “egy általános háborút, amit nem akarunk.” Követve MacArthurt és az előtte kihallgatott katonai vezetőket, kijelentette, hogy ő is ellenzi a kínai népköztársaság befogadását az Egyesült Nemzetekbe.• Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy igen nagyrabecsüli MacArthurt, de katonai szempontból helyesnek tartotta felváltását. Sherman kijelentette, hogy a teljes blokádot már korábban el akarták rendelni, azonban ellenezték azt az Egyesült Nemzetek tagjai is, melyek csapatokat küldtek Koreába. Véleménye szerint el kell érni, hogy ezek a kormányok is belegyezzenek a teljes blokádba, ami megfojtaná Kínát, mert annak városai a tengeri kereskedelemre vannak utalva, azonkívül “a kínaiak hajlamosak a ragályos betegségekre” s a blokád megakadályozná, hogy gyógyszereket szállítsanak az orságba. LOBBADTSUK LÁNGRA A LÁZADÁS SZIKRÁJÁT HYDE PARK, N. Y. — Bryan McMahon connecticuti demokrata szenátor arra használta fel Memorial Dayt, hogy háborúra és ellenforradalmak szitására izgatott a “vasfüggöny mögötti“ országokban a “béke” nevében. Ugyanazon Franklin D. Roosevelt sírjánál, aki együttműködést és barátságot hirdetett a világ minden országával, közöttük a Szovjetunióval, a nagy elnök programját megsemmisítő s a Wall Street háborús pártjává alakult demokrata párt szószólója emlékbeszédében kijelentette, hogy “hatalmas arányú keresztesháborút kell indítani a békéért és igazságért.” Mindez azért, hogy elkerüljük a harmadik világháborút. McMahon szerint segíteni kell azokat a titkos barátainkat, kik elégedetlenek a “vasfüggöny mögötti országokban.” Segíteni kell ezeket, hogy “felkeléseket és forradalmakat rendezhessenek “a bebörtönzött milliók.” “Ha legyőzzük ezt a szikrát és tápláljuk azt az igazság szelével, hiszem, hogy az a szovjet despotizmus végét fogja jelenteni,” hangoztatta a szenátor, miközben a föld alatt Franklin D. Roosevelt valószínűleg forgott sírjában. VILASOTVRALÓ LÉGIFLOTTÁT AKARUNK WASHINGTON. — Hoyt S. Vandenberg tábornok, a légihaderő főparancsnoka kijelentette a szenátus közös bizottsága előtt, hogy azért ellenezte Kina bombázását, mint McArthur akarta, mert az nem hozna döntő eredményt, hanem a légihaderő fölösleges pazarlása lett volna, jóllehet, esetleg megakadályozta volna, hogy a koreai háború világháborúvá fejlődjön. Vandenberg javasolta, hogy az Egyesült Államok olyan légiflottát teremtsen, ami uralja az egész világot ‘jóakaratúlag’ mint az angol flotta uralta az egész világot a 19-ik században. Ezzel a haderővel biztosítani lehet a “békét”, mert a jelenlegi légihaderő ugyan “nagy furkósbotot” jelent az ellenséggel szemben, de olyanná kell kiépíteni, hogy ne legyen vele szemben ellenállás. MUNKÁBAN A BÉKE IGAZI HÍVEI Mint az American Peace Crusade vezetői bejelentették, e hét végén előkészítő megbeszélést tartanak Chicagóban a június 29- től július 1-ig tartandó országos békeértekezlet összehívói, vezetői és támogató szervezeteinek képviselői. A hétvégi tanácskozás célja egy kampányterv kidolgozása, hogy az országos értekezlet napjáig mozgósítsák a legszélesebb amerikai tömegeket Johnson coloradói szenátor fegyverszüneti és békejavaslata mellett. Mint Abbott Simon, a békeszervezet titkára bejelentette, a béke követeléséért folytatott szavazó kampány egyre nagyobb hullámokat ver fel az ország minden részében s eddigi eredménye bizonyítja, hogy az amerikai nép legnagyobb része támogatja a Johnson javaslatot és követeli a koreai háború azonnali befejezését. A Mine, Mill and Smelter Workers Union vezetősége Memorial Day alkalmával táviratot intézett Tom Connally szenátorhoz, a szenátus külpolitikai bizottságának elnökéhez, felszólítva úgy őt, mint bizottságát, Johnson szenátor fegyverszüneti, illetve békejavaslatának támogatására. A távirat hangsúlyozza, hogy a jóslat lehetőséget ad arra, hogy az Egyesült Államok teljes méltósággal és presztízsvesztés nékül befejezze a háborút. CINCINATI, O. — A református egyházak országos tanácskozása elítélte úgy Truman elnök, mint MacArthur politikáját és határozati javaslatot fogadott el, melyben valóban békés politikára szólít, olyanra, mely nem fegyverkezésen alapul, hanem antimilitarista. ----------♦---------- Angol bányakatasztrófa EASINGTON, Anglia. A mentők feladtak minden reményt, hogy élve megtalálják a 62 bányászt, akiket egy bányarobbanás 900 lábnyi mélységben teljesen elzárt a külvilágtól. A robbanás, mely kedden történt, a legnagyobb bányakatasztrófa volt 1947 óta Angliában. Eddig 17 bányász holttestét hozták fel a mentők s még 63 ember hiányzik. Biztosra vszik, hogy a bányában tartózkodó 81 ember közül egy sem menekült meg élve. Keleti Népünnepélye JÚNIUS Hó 3-Án vasárnap egész nap a Magyar Jövő nagyszabású A CASTLE HILL GARDENS! Fort Castle Hill Avemio és a víz partján BRONX-BAN