Magyar Kereskedők Lapja, 1905. július-december (25. évfolyam, 26-52. szám)

1905-07-01 / 26. szám

2 áru egyforma, bár alacsony­ (2 és 4 filléres) díjtétellel van megróva. A legtöbb helyen a kivitel és bevitel tárgyai egyaránt adóznak, némely helyen csak a bevitel tárgyai. Eme temérdek rendszertelenséget pedig sínyli az iparos és kereskedő, aki a távolsági forgalom­ban árui meghatározásánál ezáltal is lényegesen befolyásoltab­b. A ki- és beviteli vámok pedig kész injuriát képeznek, aminek markáns példája (mely azonban a gyakorlati életben ezer változatban gyakran fordul elő) az, hogy pl. mikor egy ilyen ki- és beviteli vámos városbeli kereskedő hordókban folyadékot ad el a szomszédos városbeli kereskedőknek, fizeti a hordó vámját a kivitelnél, a vevő fizeti a bevitelnél, a hordók visszaküldése esetén a vevő fizeti újra a hordók vámját a kivitelnél és a volt eladó megint fizeti a saját városába való bevitelnél. A kövezetvám-ügyek országosan leendő egy­ségesítése, illetőleg rendszeressé tétele tehát égető szükség s azért a kereskedelmi minisz­térium feladata volna, hogy a városok számára egy szabályrendelet-mintát, egy árusémát és osztályozási mintát dolgoztasson ki és határozza meg kötelezőleg az egyedül használható mérték­­egységeket, továbbá legalább a közszükségleti czikkekre az alkalmazható maximális díjtételt, szabad teret engedvén a fényűzési és élvezeti czikkekre rovandó díjtételek meghatározásánál az egyes vidékek viszonyai és lehetőségei figye­lembevételének. Új monopólium Horvátországban. Horvátország autonómiájánál fogva a keres­kedelmi és ipari közigazgatás belügyet képez, melynek legfőbb hatósága a horvát-szlavón autonóm kormány. Éppen ez önállóságnál fogva a magyar közvélemény nem igen szokott fog­lalkozni a horvát kereskedelem bajaival, nehogy úgy lássék, mintha bele akarnánk avatkozni a horvátok belső dolgaiba. Mindazonáltal köteles­ségünknek tartjuk szavunkat felemelni azokban az esetekben, amidőn a közismert horvát köz­­igazgatási basáskodás a kereskedelem érdekeit gyökereiben támadja meg, annál is inkább, mert a kereskedők között van sok magyar származású honfitársunk, akiknek kétszeresen kell szenvedniük a horvát kormányzat önkény­kedésének súlya alatt. A horvát autonóm kormánynak egy ily keres­kedelem-ellenes intézkedését akarjuk ezúttal ismertetni, mely élénken illusztrálja azt a szel­lemet, amely a horvát kereskedelmi közigaz­gatást áthatja. A szóban forgó intézkedésről a következő értesítést vettük: Zágráb, június 29. A közoktatásügyi kormány 5762/1905. sz. a. rendeletet bocsátott ki, amelylyel kimondotta, hogy ez év szeptember 1-étől kezdve az összes polgári és elemi iskolákban kizárólag csak a kormány saját kiadásában megjelenő rajzfüze­­teket és irkákat szabad használni. Egy további rendeletében pedig, mely 10.625/905. sz. alatt bocsáttatott ki, megszabja a füzetek és irkák fajtáit és árát. Ez utóbbi átlag 30°/o-kal maga­sabb mint a magánc­égek kiadásában eddig meg­jelent hasonló czikkek ára. A rendelet úgy in­tézkedik, hogy a kormány rajzfüzeteit és irkáit nagyban való vételnél tanítók, községi hivatalok és papírkereskedők 17°/o engedménynyel kapják, de míg a tanítók és községek hitelt élveznek, addig a papírkereskedőnek a füzeteket csak készpénz ellenében szolgáltatják ki. A csoma­golás és szállítás költségeit a papírkereskedő­nek e 17°/o-ból kell fedezni, úgy, hogy a vidéki kereskedő legfeljebb 10°/6-ot kereshet ezentúl e fontos czikken, melynek egyébiránt is leg­nagyobb vevőit, az iskolákat és a községi hi­vatalokat elveszti, minthogy ezek közvetlenül a kormánytól fognak vásárolni a hitelbe. Nem szorul hosszas bizonyításra, hogy a horvát kormány e rendeletét a papírkereske­­delemre felette sérelmesek. A kérdés jogi részé­vel nem szándékozunk foglalkozni, bár nagyon sok szó fér ahhoz, vajjon jogában áll-e a hor­vát kormánynak önhatalmúlag egy új mono­póliumot létesíteni, mert hisz ez már a tör­vényhozás jogkörébe tartozik, melyre a horvát autonómia már nem terjed ki. De hát ettől tel­jesen eltekintve, hogy egyeztetheti össze a horvát kormány ezt az intézkedését a keres­kedelem létérdekeivel, melyek ápolása pedig szintén a gondjaira van bízva ? Tetézi a ren­delet súlyos voltát az, hogy semmiféle átme­neti időt nem engedélyez, úgy hogy a horvát papírkereskedők teljes irka- és rajzfüzetkész­­lete, mely legalább is 70—80.000 k. értéket képvisel, egyszerűen teljesen elértéktelenedett. Lehet-e hivatása egy kormányzatnak, a gond­jaira bízott polgárokat anyagi exisztenc­iájuk­­ban ennyire megkárosítani ? Minthogy azonban kevés a kilátás arra, hogy az autonóm horvát kormány ezekben a kér­désekben rejlő skrupulusokat a maga jóvoltá­ból méltányolja, a magyar kormányra hárul a feladat, hogy kioktassa az illető horvát osz­tályfőnököt, hogy a monopólium létesítése sem az ő, sem egyáltalán Horvátországnak autonóm jogkörébe nem tartozik. Mert az állami egyed­­áruság a közös ügyek sorába tartozik. A szo­bán forgó rendelet pedig egyesen egy uj trafikot létesít: a rajzfüzet- és irkatrafikot. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA 1905. julius 1. Norvégia és Magyarország. A legutóbbi norvég politikai események ná­lunk megérdemelt feltűnést keltettek és sajtónk bőven pertraktálta a beállott fordulatot Nor­végia közjogi helyzetével és politikai viszo­nyaival kapcsolatban. Mi itt a norvég gazda­sági viszonyokkal akarunk foglalkozni, tekin­tettel a velünk fennálló kereskedelmi össze­köttetésre és a ránk váró feladatokra. Norvégia — ami mostoha földjét tekintve, elég meglepő — első­sorban is földművelő állam, amennyiben az agrikultúra nemcsak a legtöbb embert foglalkoztatja, de jövedelme megüti a többi három fő kereseti ág: hajózás, halászat és faexport együttes jövedelmét. A klíma a tenger behatása folytán aránylag enyhe, a hosszú nyári napok melege néha 30° C., a búzát még Drontheimtól éjszakra is, a rozsot, zabot Tromsöig és az árpát a 70 szélességi fokig megérleli. A burgonya az egész országban megterem. A földművelés hozamát évi 200 millió koronára becsülik. Igen gazdag Norvégia erdőkben. A faipar ezzel kapcsolatban rendkívül fejlett és a fa­­kivitel évi 70 millióra rúg. Jelentékeny a papír­anyag­ és a papíripar is. A norvég fenyőfa a svéddel együtt a magyar fának veszedelmes versenytársa a világpiac­okon, sőt még a Föld­közi tenger környékén is. A tengeri halászat a part nagy kifejlettsége folytán egyike a legkiválóbb jövedelmi forrá­soknak. A tőkehal és a hering bizonyos idő­szakokban sűrű rajokban keresik fel a fjordo­­kat s ezért a halászatot a nyugateurópai álla­mokkal ellentétben még mindig vitorlás bárká­kon űzik. A halászat évente mintegy 50 millió koronát jövedelmez csak az export révén. A norvég szárított tőkehal egyik főkereskedelmi piacza Velencze, a­honnét a magyar tenger­part szükségletét is fedezik. A tőkehal főpiacza általában Déleurópa és Délamerika, ahol a köznép háztartásában, mint olcsó böjti eledel fontos szerepet játszik. A fejlett tengerpart és a föld mostohasága már régóta a tengerre utalják a norvég népet. A hajózás fölötte fejlett. A norvég hajókat a világ minden táján fellelhetni, s a­ ke­reskedelmi flotta Anglia, az Egyesült­ Álla­mok és Németország után a negyedik helyen következik. 1904. végén 7228 hajó (összes tonna­tartalom 1.483,6741.) szelte norvég lobogó alatt a tengereket, a­melyek közt 1292 aczél- és vas­gőzös és 232 aczélvitorlás volt. A norvég kereskedelmi hajóraj értékét körülbelül 220 millió koronára becsülik. A gyáripar terén különösen a faipar, gép­gyártás, papír-, textil-, bőr-, gummi-ipar vala­mint az élelmi és élvezeti szereket feldolgozó ipar játszanak főszerepet. A múlt évtized gazda­sági válságától sokat szenvedett a norvég ipar, de a legutóbb ideiglenesen életbeléptetett, pro­­tekc­iós irányú vámtarifához nagy reményeket fűznek. Norvégia külkereskedelme jelentékeny fejlő­dést mutat. Az 1900. évben a behozatal 310 és a kivitel 173 millió koronára rúgott. A kül­kereskedelem mérlege tehát erősen passzív, aminek oka az, hogy az ország mezőgazdasági termelése képtelen a szükségletet fedezni. Fon­tosabb behozatali czikkek a gabona, főkép rozs és árpa, gyarmatáruk (kávé, czukor, stb.), kő­szén, gépek, szalonna, textiláruk, petróleum, bor, pálinka, stb. A külföldi államok közül Anglia és Németország bonyolítják le Norvégiával a legnagyobb forgalmat; a bevitelben az előbbi 30, az utóbbi 27%-kal vesz részt. A norvég kivitel főpiacra (43%) Anglia s a külső álla­mokkal a norvég kereskedők főkép angolul közlekednek. Svédország a be- és a kivitelben csak mintegy 8—8%-kal részesedik, ami abban leli magyarázatát, hogy a két állam termelési viszonyai meglehetősen egyformák. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a ki­vándorlás Norvégiából igen jelentékeny és még egyre növekedik. Az Egyesült­ Államokban a dolgos, intelligens norvég kivándorlókat általá­nosan becsülik. Magyarország Norvégiával eddig vajmi laza gazdasági kapcsolatot tartott fenn. Az 1903. évben onnét 437,000 kor. értékű árut importál­tunk (ebben a halzsir 252 ezerrel szerepelt), míg az export 223,000 k.-t tett. Kivittünk neve­zetesen 120,000 k.-ért torpedót és 97,000 k.-ért lisztet. Állandóan csakis az utóbbi czikkből tartunk fenn kivitelt. Jóval élénkebb forgalma van Norvégiával Ausztriának. A közös vám­terület behozatala átlag 4 millióra, kivitele 0/ag 2 millióra rúg évenként. A behozatalban a hal és halzsír, a kivitelben a maláta, vászon­áru, ruhanemű, bőr- és rövidáru játszik fő

Next