Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 5. évfolyam 1929
TANULMÁNYOK - Genthon István dr.: Faludi Jenő
Lassan kitisztul az ég a sokat vitatott modern építőművészet fölött, tovaszáll a hozsanna viharfelhője, az ócsárlás nyári zivatara is eláll s talán azt is megérjük, hogy maholnap a béke napja ragyogja be a vidéket. A kezdeményezés forrongása megszűnt, megy a munka a maga rendjén. Lejárt a felkiáltójeles programmpontok és manifesztumok ideje. De elmúlt az idő a kicsinylés és a gúny fölött is. A vita az új építőművészet jelentőségének elismerésével lezárult. Tudomásul kell venni, hogy van, aki nem teszi, visszalép korából a múltba. Részleteinek esetleges fogyatékosságára azonban rá kell mutatni, hogy e fejlődés helyes irányba terelődjék. Itt az ideje, hogy a hozsannázók ne írjanak elméleteket, ne készítsenek monstruózus és kivihetetlen terveket, hanem építsenek. Itt az ideje, hogy az ócsárlók előadják praktikus észrevételeiket és ne a stílus általánosságaiba kössenek bele, amely úgysem változik meg az ő kedvükért, mert tegnap után ma következik és nem fordítva : ma után tegnap. Most is és mindig az építőművészetet művészetnek valljuk, noha féllábával a praktikum talaján áll; valljuk szemben saját új teoretikusaival is, akik szeretnének a „stílus" szó látszólagos jármától megszabadulni. Szerintük az építész csak praktikus dolgok megvalósítója, életigény-komplexumok minél teljesebb kielégítője, életüzemek minél olcsóbban és tökéletesebben való berendezője. Magasabb szempontból tekintve, ez a stílustagadás éppen az egészség bizonyítéka. Ha valaki egy gótikus katedrális építőműhelyében a felől kérdezősködött volna, hogy a dóm milyen stílusban épül, aligha kapott volna rá értelmes választ. Egészséges korokban a stílus azonos volt az egyedül lehetséges kifejezési móddal. Le Corbusier nem akar tudni művészetről és stílusról, ezzel szemben munkái szigorúan FALUDI JENŐ FALUDI JENŐ : PAVILLON A MILÁNÓI ÁRUMINTA VÁSÁRON. 1928 217