Magyar Nemzet, 1941. október (4. évfolyam, 223-249. szám)
1941-10-22 / 241. szám
4 Napóleon Magyarországon Győr városának ötmillió forintjába került a világhódító császár seregének látogatása Napóleon magyarországi tartózkodásáról szólt a Nemzeti Színház évnyitó darabja és a véletlennek különös találkozása, hogy a darabbal egyidejűleg most könyvalakban is feldolgozzák a császár magyarországi látogatásának feledésbe merült emlékeit. Bay Ferenc gondosan összeállított könyvéből és az abban felvonuló dokumentumokból kiderült azután az, amit már amúgy is sejtettek a Nemzeti Színház darabjának kritikusai: bizonyos baj van a darab históriai pontossága körül... „A kereskedők vesztegelnek, a földművesek fegyvert forgatnak, nemesek, polgárok, parasztok mind az országuk védelmére készülnek. Úgy látszik, hogy a tenger a föld ellen, a föld a tenger ellen fegyverkezik.“ A Hazai és Külföldi Tudósítások 1809. évi első számában jelent meg ez a helyzetbeszámoló, akkor, amikor Napóleon diktált háborút és békét Európa országainak. A nagy hódító Bécs felé is fordult tekintetével, az Ausztriát fenyegető veszedelem pedig természetesen maga után vonta Magyarország fegyveres kiállását is. Így azután Napóleon nem állt meg Bécsben, hanem magyar földön is folytatta a hadműveleteket és a magyarországi hadjárat vezérének Győr vára elfoglalását tűzte ki céljául. „Horgonyra van szükségünk“ Eugen Beuharnast, Napóleon mostohafia, Olaszország alkirálya volt a magyarországi expedíció vezetője, aki a feladatot elég hamar meg is oldotta és az eredményről jelentést tett a főhadiszállásnak. A jelentésre a következő válasz érkezett: „Kedves Fiam! Gratulálok Győr meghódításához. Várva párom tudósítását, hogy mennyi ágyú, mozsár és puskapor van ott. Ha a várban húszezer fontnál több puskapor van, húszezer fontot indítson azonnal útnak Bécs felé váltott lovakkal, hogy gyorsabban megérkezzék. Küldje vissza Ebersdorfba az annak idején Győrbe küldött 4 darab tizennyolcast és a 2 tizenkettest, felszerelésükkel és készletükkel együtt." Ebből az első levélből azonban Napóleon úgy látszik valamit kifelejtett. Legalább is erre vall, hogy még ugyanazon a napon, 1809 június 23-án még egy levelet indított útnak: „Kedves Fiami Horgonyra van szükségünk. Magyarországon sok van. Azt mondják, hogy Győrött és környékén különösen nagy számban találhatók. Küldjön nekünk kétszázat. Irányítsa a szállítmányt Ebersdorfba. Ugyancsak küldjön annyi kötelet is, amennyit csak tud. Napóleon.“ Két nappal később történt meg az alkirály ünnepélyes bevonulása Győrbe, őt megelőzőleg Mormont tábornok érkezett a városba, akinek egyik hadsegéde feküdt az ottani kórházban súlyos sebesülten. A tábornagy a kórházi főorvos kíséretében járta végig a termeket, vigasztalta a sebesülteket, majd nagy elismeréssel emlékezett meg a főorvos önfeláldozó igyekezetéről, amellyel nem egy francia katona életét mentette meg. Szavai után hirtelen elhatározással átnyújtotta a főorvosnak ezüstvégű sétabotját. Amint látható, nagyon baráti atmoszférában bonyolódott le Győr megszállása. „Felakasztat, agyonlövet . . Persze az effajta akciónak árnyoldalai is vannak. A megszállás rekvirálással jár és hogy az ezzel kapcsolatos tennivalókat rendben bonyolítsák le, a város vegyesbizottságot szervezett a megszálló hatóságokkal való érintkezés céljából. A bizottság egyik tagja, Némethy József táblabíró így emlékezik meg a megszálló csapatok parancsnokával, Guilleaume tábornokkal való találkozásáról: — Guilleaume generálishoz elmenvén, ő az általam nála megtétetett tiszteletet már előre úgy fogadta tőlem, hogyha ezer darab marhát össze nem szerzek, felakasztat. Más ízben pedig magához hivatott és keveselvén a marhaszámot, azzal fenyegetett, hogy agyonlövet." A változatosság kedvéért azután a következő napon azzal rémítette a tábornok Némethyt, hogy „ökörbőrbe varratja és tűzrakáson megsütteti", a nagyprépostnak és a város főbírájának pedig kilátásba helyezte, hogy gyalog küldi őket Párizsba, ha három óra leforgása alatt nem teremtenek elő nyolcvan marhát. Ugyancsak Guilleaume parancsára huszonnégy francia katona rontott be Balogh prépost házába, mert annak gazdasszonya vonakodott rézedényt adni a katonáknak. Ezek aztán feldúlva pincéjét és éléskamráját, trombita és dobszó mellett éjjel-nappal egyfolytán addig dőzsöltek nála, amíg minden ehetőt és ihatót el nem fogyasztottak. A csapatok másik parancsnoka, De Henin őrnagy viszont teljesen ellenkező természetű volt, mint a tábornok és lovagiasságáról, udvariasságáról valóságos legendák szálltak szájról-szájra. Egy-két nap múlva megérkezett Narbonne tábornoknak felhívása az ország lakosságához. „Az a nemes és dicsőséges sors, amelyet Őfelsége, a franciák császára, Olaszország királya, a magyar nemzetnek szánt, közel van a megvalósuláshoz. Csak azt sajnálja, hogy békés szándékai megvalósulását megakadályozták és hogy földjük, melyet annyira szeretett volna megvédelmezni, csatatérré változott, amelyet immáron győzelmi jelet borítanak.“ Ez már az elkövetkező események előjele volt és a helyzettel ismerősöket nem is lepte meg, amikor június 27-én kiosztották a győri urak között Napóleonnak a magyarokhoz intézett híres kiáltványát. A proklamáció, mint tudjuk, nem érte el célját. Ez nem is csoda. Hiszen— minden egyébtől eltekintve — a győriek személyes kihallgatást kértek a császártól, hogy különböző ügyes-bajos dolgaikat előadják, Napóleon azonban „elfoglaltsága miatt“ nem fogadhatta a küldöttséget. Így azután postán juttatták el Bécsbe a lakosság kérvényeit, amelyekben a hadisarc és egyéb rájuk nehezedő terhek enyhítését kérték a császártól.A rossz hangulatra volt visszavezethető az az affér is, amelyből a Nemzeti Színház idei darabja kinőtt: egy délután, amikor Napóleon egyedül lovagolt ki a bécsikapun, egy elkeseredett polgár mindenáron utána akarta magát vetni, hogy végezzen a császárral. Csak nagy üggyel-bajjal sikerült megfékezni a dühöngő merénylőt. A franciák azonban észre sem vették az ügyet. Azután megkötötték a békét, de Napóleon katonái még egy hónapig ott maradtak Győr városában. Az ostrom és a megszállás alatt persze komoly károkat szenvedett a város. A győri karmeliták naplójegyzeteiben az akkori perjel az utókor számára meg is örökítette a város veszteségeit. Ezekből a feljegyzésekből kiderül, hogy az ostrom alatti károk 2.700.000, a megszállás alatti szolgáltatások 1 millió 700.000, a házak és várfalak lerombolása 500.000 forintjába került a városnak. Győr ugyan mindig vendégszerető város volt, de T ihodáh,a kaikaimas keh&S azonnalra, telefonnal, a IV., V., VI. kerületben, előkelő vállalat. Ajánlatokat „R. T." jeligére a kiadóba kéretnek. Magyar Nemzet megértjük örömét, amikor azon a várva-várt novemberi napon távozni látta csaknem ötmillió forintjába került kényszerű vendégeit . .. k. i. Engedély külföldi rendjelek viselésére A kormányzó megengedte, hogy báró Villant Frigyes m. kir. t. t.. nyug. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter az olasz Szent Móric- és Lázár-rend nagykeresztjét, báró Bánffy Dániel m. kir. földművelésügyi miniszter a Johannita-lovagrend jelvényeit, dr. Tóth Zoltán nyugminiszteri osztályfőnök a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét a csillaggal, dr. Éliássy Sándor budapesti főkapitány a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét a csillaggal, dr. Domamovszky Sándor egyet, tanár a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét, dr. Hüttl Tivadar egyet, tanár a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét, dr. Orsós Ferenc egyet, tanár a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét, Petz Antal nyug.miniszteri tanácsos a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét, dr. Csergő Károly nyugalmazott alispán a Nagy Szent Gergely-rend lovagkeresztjét és dr. Seress Lajos rendőrkapitány a német Sasrend III. osztályú érdemkeresztjét elfogadja és viselje. Komárom 3000 süldősertést hizlaltál Komáromból jelenti a ,,Magyar Nemzet" tudósítója. Komárom város törvényhatósági bizottságának kisgyűlésén dr. Vízkelety Sándor gazdasági tanácsnok bejelentette hogy a város 3000 darab süldősertést szerez be, különböző gazdaságokban felhízlaltatja és darabonként legalább 170 kilogram súlyban lehívásra részletekben leszállítják. A közvetítő, akinek révén az ügyletet a város megköti, zsidó s ezért külön felhatalmazás szükséges a szerződés megkötése előtt, mert a süldőknél darabonként, beleszámítva a közvetítési díjat, 49 pengő többlet mutatkozik, melyet a komáromi hentesek hajlandók magukra vállalni s így a várost károsodás az ügyletből nem éri. A kisgyűlés kényszerűségből vette tudomásul, hogy a város zsidó közvetítő révén szerez be 3000 sertést, de a kényszerítő helyzetre való tekintettel a felhatalmazást megadta a szerződés megkötésére amelyet a közellátási miniszternek nyújtanak be jóváhagyásra. Amenynyiben az ügylet létrejön, úgy Komárom zsírellátási és húsellátási gondjaitól megszabadul a télen Kornis Gyula: Tudomány és nemzet Kornis mindeddig azt kutatta legszívesebben a tudós nemes kíváncsiságával, módszerességével és a filozófus mély pillantásával, hogy mi az a sokat emlegetett és oly kevéssé értett kultúra. Tanulmányok, könyvek egész sorát szentelte ennek az izgalmas és bölcselő elmének oly méltó témának. A Tudomány és nemzet c. könyvében az angol, a francia és a német kultúra elemeit boncolgatta a hatalmas anyagból avégett, hogy a módszeres elemzés után eljusson a szintézishez, a lényeghez. Ez nem más, mint megtudni, miben különbözik a három nagy nemzet szellemi és lelki magatartásának gyökere? Egészen újszerű és meglepő eredményekre bukkant így Kornis. A könyv részletes ismertetésére ez alkalommal nem térünk ki. Eredményeinek méltó ismertetését ez év júliusában elvégezte Szekfű Gyula. , gyönyörű kivitelben, mérsékelt árak. RIVIERA virágüzlet Vill., Eszterházy utca 2. Tel: 135-062. SZERDA, 1941 OKTÓBER 12. Nomád levele mint restancia Tekintetes Szerkesztőség, engedje meg, hogy szabadságidőmről visszatérve, tisztelettel bejelentsem: azt a restanciát, amely tollam számára a szélsőjobboldali laptermékekben négy hét alatt összegyűlt, egyszerűen képtelen vagyok még csak ezredrészében is feldolgozni. Ha ezt munkamegtagadásnak találná minősíteni a tekintetes szerkesztőség, akkor kérem bűnbánó beismeréssel az azonnali hatállyalvaló felmondást. De azoknak az enyhén szólva, gorombaságoknak egy virágkereskedésre, sőt virágkiállításra való gyűjteményét, amely attól a naptól kezdve, hogy én a szerkesztőségből kitettem a lábamat, teljes illattani intenzitásában és megjelenési dinamikájában a kilépett és a bennmaradt nemzettestvérek újsághasábjain kivirult, nem tudom még esszenciába sűrítve sem felszolgálni. Ha azonban mégis kegyelmet találna árva nomádi fejem, amelynek végre meg kellett érnie azt is, hogy a délutáni zöldinges lap Egy egészen durva hangú cikkről... címmel bejelenti a reggeli disszidens egy cikkével kapcsolatban, hogy „tekintve a cikk alpári hangját s a durvábbnál durvább kifejezéseket, a cikket még csak válaszra sem méltatjuk" — akkor tennék egy gyors, sögített restanciaelintézési ajánlatot. Ez pedig a következő négy kérdés feltevése: 1. Nincs-e jogom felkiáltani egy híres szólam csekély változtatásával: „Welche Wendung durch Adalberts Fügung!" — Tudtommal ugyanis a Béla név német megfelelője az Adalbert s nálunk a politikai glóbusznak ez a változása kapcsolatban van a Béla, sőt bizonyos mértékben az Imre névvel is. 2. Kiszámítható-e a politikai felsőbb matézis segítségével, hogyha alulírottat — némely mostani kilépettek tapsai mellett is — két héten túl gyógyuló eszmevédelmi gyakorlatra méltatták Gruber Lajosék olyan cikkeimért, amelyek európai hangon íródtak, mekkora adag eszmevédelemben részesültem volna, ha megközelítőenis olyan hangon írtam volna zöldingeseinkről, mint ahogyan ők hetek óta egymásról írnak? 3. Mit szól ezekhez a kölcsönös testvéri skalpolásokhoz és gyomroskodásokhoz Tóth Pál eszmevédelmi ökölvívó, akinek fogházat kellett ülnie három rendbeli testgyakorlati tevékenysége miatt s most kénytelen tétlenül nézni, hogyan olvassák rá a Hűség Házára „testvéri“ részről mindazt, amit csekélységem évekkel ezelőtt, csak persze kevesebb dinamizmussal. Mit üzenjek annak az olvasónknak, aki hozzám intézett levelében azt írja, hogy ő teljes élvezettel és pártatlan kölcsönösséggel elolvassa az összes szélsőjobboldali öntámadásokat és valamennyire nézve ahhoz a német szentenciához tartja magát: „Beide haben recht!" — szóval mind a két félnek kiadósán igaza van?! Igaz tisztelettel Buda, 1941 október 20. Nomád „Orvosi létszámcsökkentés44 . Tisztelt Szerkesztő Úrt Az Országos Orvosi Kamarai Közlöny 1941 október 15-i számában roppant figyelemre méltó közleményt olvashatunk „az orvosutánpótlás hanyatlásának fenyegető veszélyéről“ (v. Csik ügyv.-alelnök szavai) és annak a kamara választmánya, tehát a magyar orvosi rend elitje által legmegfelelőbbnek gondolt megoldásáról. Közérdek e kérdéssel nyíltan is, a napilapok hasábjain foglalkozni, mert itt valóban, ha a kérdés úgy oldódik meg, ahogy fenti lapszámban olvassuk, az OTI és MABI, valamint falusi betegek bőréről van szó. A választmány ugyanis közel 700 üres és pályázatában meddő orvosi állást úgy akar betölteni, hogy két állásból egyet kreál. Szerinte ugyanis a „liberális“ felfogás (Vas? Gömbös?!) elaprózta az állásokat. Igen Tisztelt Szerkesztő Úrt Vigyázzunk és kiáltsunk idejében vétót ennek az állítólag a „fajvédelmi célgondolat" jegyében született tervnek. Teljesen érthetetlen, hogy egy kamarai testület, mely a humanitás jegyében kellene, hogy dolgozzék, a reakció szemszögéből intézze ügyeit és hogy stílusosak legyünk: a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntse. Azt halljuk úton-útfélen, hogy csak pénztári tagság ne lenne, mennyivel jobb lenne a betegellátás és az általános egészségügy. Erre az orvosi kar kiválasztottjai azt felelik, még sokkal jobb lesz minden, ha még kevesebb orvos jut a betegekre, akik viszont folyton többen lesznek az orság valódi határainak visszaszerzése folytán. Jóban államtitkár irányításával hosszú évek óta preventív, azaz betegségmegelőző munka folyik országos viszonylatban a körorvosok útján, aminek következtében a körorvos annyit adminisztrál, mint egy megye, a szebb jövő reményében. Ezt és a betöltetlen, mert pályázatában meddőn maradt körorvosi állásokat is összevonás útján szüntetné meg a bölcseségében utólérhetetlen országos orvosi kamarai választmány. Roppant fáj e kiválasztottaknak, hogy a meddő pályázati állásokban sokhelyütt, főleg kórházakban, ingyen dolgozik a kamarából kiszorult és külföldi diplomás orvos. Ez őket egyenesen „aggodalommal tölti el“. Ugyanakkor azonban a Csik ügyv.-alelnök hivatalból megállapítja, hogy sokkal kevesebb az I. éves orvosnövendékek száma a magas kultuszkormány által engedélyezettnél és „az anyag gyenge“, értsd a beiratkozott hallgatóknál nem valami kimagasló a szellemi fölény. Úgy véljük, ez a választmány medikus éveiben is így lehetett, ha ma ilyen fenti javaslataik vannak és ezen felül még „aggodalmaik“ ifj. Uraim! Doktor Urak! Önök esküt tettek, hogy hivatásukat lelkiismeretesen és rendjükhöz méltóan folytatják, ember és ember között különbséget nem téve. Arra azonban nem emlékszünk, hogy esküjük reakciós kötelezettségeket is róna önökre. Tudtunkkal éppen az orvos látja, mennyire nincsen különbség ember és ember között a szenvedésben, csupán orvos és orvos között van különbség; éppen az orvosok tudják, mennyire nem lehet lelkiismeretesen ellátni egy engedélyezett óra alatt 20—30 beteg kikérdezését, vizsgálatát, illetve bajmegállapítását és azon felül még adminisztrációját is; éppen az orvosok tudják, hogy ha ilyen fölterjesztéseket tesznek az egészségügy terén oly bölcs belügyi kormányzatnak, csak ergebítik reakciós impotenciájukról szóló hírüket. Uraim! Doktor Urak! Vissza a sztetoszkóphoz és a gyógyító késhez! OTI—MABI-tagokl Falusi betegekl Vigyázatl A bőrünkről van szól Rétsy István (Szombathely) II. Tisztelt Szerkesztő Úr! Mindenekelőtt hálásan köszönöm, hogy leközölte levelemet, melyben az Orvoskamara egyik vezetőjének a betegbiztosítóknál való orvosi létszámcsökkentő terveiről írtam. Ennek komoly visszhangja a Pénztári Orvosok Lapjának október 10-i számában megjelent cikk, mely a sorok közt a Magyar Nemzet-te hivatkozik. De a mi szavunk gyenge. Azt kellene megértenie a közönségnek, hogy nekünk, orvosoknak, csak tizedsorban fontos a saját bőrünk. A lelkész mellett az orvosi hivatás az egyetlen az egész világon, ahol nem az én érdekem az első, hanem mindig a másiké, a tiéd, a betegé. Ez így van, ez valóság, sokszor tragikus valóság. Tehát a betegeknek, a több mint egymillió biztosított tagnak kellene a kérdéshez hozzászólni. Hiszen róluk van szó. Hogy túlságos nagy orvosbőség nincs, azt mutatja a kamarának az a javaslata, mely katonai behívással rendelne ki vidékre fiatal keresztény orvosokat. Ne csökkentsük tehát az orvosi létszámot, mert akkor még több orvost kell behívni vidéki szolgálatra s őket is csak el kell venni valahonnan, hiszen most is dolgoznak s betöltenek egy munkahelyet. Ismeretes a betegekkel való zsúfoltság a betegbiztosítóknál; itt sürgősen emelni kellene az orvoslétszámot, ellentétben a javaslattal. Az orvos, ki mindennek dacára tovább csinálja