Magyar Nemzet, 1941. október (4. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-22 / 241. szám

4 Napóleon Magyarországon Győr városának ötmillió forintjába került a világhódító császár seregének látogatása Napóleon magyarországi tartóz­kodásáról szólt a Nemzeti Színház évnyitó darabja és a véletlennek különös találkozása, hogy a darab­bal egyidejűleg most könyvalakban is feldolgozzák a császár magyar­­országi látogatásának feledésbe merült emlékeit. Bay Ferenc gon­dosan összeállított könyvéből és az abban felvonuló dokumentu­mokból kiderült azután az, amit már amúgy is sejtettek a Nemzeti Színház darabjának kritikusai: bi­zonyos baj van a darab históriai pontossága körül... „A kereskedők vesztegelnek, a földművesek fegyvert forgatnak, nemesek, polgárok, parasztok mind az országuk védelmére készülnek. Úgy látszik, hogy a tenger a föld ellen, a föld a tenger ellen fegy­verkezik.“ A Hazai és Külföldi Tu­dósítások 1809. évi első számában jelent meg ez a helyzetbeszámoló, akkor, amikor Napóleon diktált háborút és békét Európa országai­nak. A nagy hódító Bécs felé is fordult tekintetével, az Ausztriát fenyegető veszedelem pedig termé­szetesen maga után vonta Magyar­­ország fegyveres kiállását is. Így azután Napóleon nem állt meg Bécsben, hanem magyar földön is folytatta a hadműveleteket és a magyarországi hadjárat vezérének Győr vára elfoglalását tűzte ki cél­jául. „Horgonyra van szükségünk“ Eugen Beuharnast, Napóleon mostohafia, Olaszország alkirálya volt a magyarországi expedíció vezetője, aki a feladatot elég ha­mar meg is oldotta és az ered­ményről jelentést tett a főhadiszál­lásnak. A jelentésre a következő válasz érkezett: „Kedves Fiam! Gratulálok Győr meghódításához. Várva párom tu­dósítását, hogy mennyi ágyú, mo­zsár és puskapor van ott. Ha a várban húszezer fontnál több puskapor van, húszezer fontot in­dítson azonnal útnak Bécs felé vál­tott lovakkal, hogy gyorsabban megérkezzék. Küldje vissza Ebers­­dorfba az annak idején Győrbe kül­dött 4 darab tizennyolcast és a 2 tizenkettest, felszerelésükkel és készletükkel együtt." Ebből az első levélből azonban Napóleon úgy látszik valamit ki­felejtett. Legalább is erre vall, hogy még ugyanazon a napon, 1809 jú­nius 23-án még egy levelet indí­tott útnak: „Kedves Fiami Horgonyra van szükségünk. Magyarországon sok van. Azt mondják, hogy Győrött és környékén különösen nagy szám­ban találhatók. Küldjön nekünk kétszázat. Irányítsa a szállítmányt Ebersdorfba. Ugyancsak küldjön annyi kötelet is, amennyit csak tud. Napóleon.“ Két nappal később történt meg az alkirály ünnepélyes bevonulása Győrbe, őt megelőzőleg Mormont tábornok érkezett a városba, aki­nek egyik hadsegéde feküdt az ot­tani kórházban súlyos sebesülten. A tábornagy a kórházi főorvos kí­séretében járta végig a termeket, vigasztalta a sebesülteket, majd nagy elismeréssel emlékezett meg a főorvos önfeláldozó igyekezeté­ről, amellyel nem egy francia ka­tona életét mentette meg. Szavai után hirtelen elhatározással átnyúj­totta a főorvosnak ezüstvégű séta­­botját. Amint látható, nagyon ba­ráti atmoszférában bonyolódott le Győr megszállása. „Felakasztat, agyonlövet . . Persze az effajta akciónak árny­oldalai is vannak. A megszállás rekvirálással jár és hogy az ezzel kapcsolatos tennivalókat rendben bonyolítsák le, a város­­ vegyes­bizottságot szervezett a megszálló hatóságokkal való érintkezés cél­jából. A bizottság egyik tagja, Némethy József táblabíró így em­lékezik meg a megszálló csapatok parancsnokával, Guilleaume tábor­nokkal való találkozásáról: — Guilleaume generálishoz el­­menvén, ő az általam nála meg­tétetett tiszteletet már előre úgy fo­gadta tőlem, hogyha ezer darab marhát össze nem szerzek, fel­akasztat. Más ízben pedig magához hivatott és keveselvén a marha­­számot, azzal fenyegetett, hogy agyonlövet." A változatosság kedvéért azután a következő napon azzal rémítette a tábornok Némethyt, hogy „ökör­­bőrbe varratja és tűzrakáson meg­­sütteti", a nagyprépostnak és a vá­ros főbírájának pedig kilátásba helyezte, hogy gyalog küldi őket Párizsba, ha három­ óra leforgása alatt nem teremtenek elő nyolcvan marhát. Ugyancsak Guilleaume paran­csára huszonnégy francia katona rontott be Balogh prépost házába, mert annak gazdasszonya vonako­dott rézedényt adni a katonáknak. Ezek aztán feldúlva pincéjét és éléskamráját, trombita és dobszó mellett éjjel-nappal egyfolytán ad­dig dőzsöltek nála, amíg minden ehetőt és ihatót el nem fogyasztot­tak. A csapatok másik parancsnoka, De Henin őrnagy viszont teljesen ellenkező természetű volt, mint a tábornok és lovagiasságáról, udva­riasságáról valóságos legendák szálltak szájról-szájra. Egy-két nap múlva megérkezett Narbonne tábornoknak felhívása az ország lakosságához. „Az a ne­mes és dicsőséges sors, amelyet Őfelsége, a franciák császára, Olaszország királya, a magyar nemzetnek szánt, közel van a meg­valósuláshoz. Csak azt sajnálja, hogy békés szándékai megvalósulá­sát megakadályozták és hogy föld­jük, melyet annyira szeretett volna megvédelmezni, csatatérré változott, amelyet immáron győzelmi jelet borítanak.“ Ez már az elkövetkező esemé­nyek előjele volt és a helyzettel ismerősöket nem is lepte meg, amikor június 27-én kiosztották a győri urak között Napóleonnak a magyarokhoz intézett híres kiált­ványát. A proklamáció, mint tudjuk, nem érte el célját. Ez nem is csoda. Hiszen­­— min­den egyébtől eltekintve — a győ­riek személyes kihallgatást kértek a császártól, hogy különböző ügyes-bajos dolgaikat előadják, Napóleon azonban „elfoglaltsága miatt“ nem fogadhatta a küldött­séget. Így azután postán juttatták el Bécsbe a lakosság kérvényeit, amelyekben a hadisarc és egyéb rájuk nehezedő terhek enyhítését kérték a császártól.­A rossz hangulatra volt vissza­vezethető az az affér is, amelyből a Nemzeti Színház idei darabja ki­nőtt: egy délután, amikor Napó­leon egyedül lovagolt ki a bécsi­kapun, egy elkeseredett polgár mindenáron utána akarta magát vetni, hogy végezzen a császárral. Csak nagy üggyel-bajjal sikerült megfékezni a dühöngő merénylőt. A franciák azonban­­ észre sem vették az ügyet. Azután megkötötték a békét, de Napóleon katonái még egy hónapig ott maradtak Győr városában. Az ostrom és a megszállás alatt per­sze komoly károkat szenvedett a város. A győri karmeliták napló­jegyzeteiben az akkori perjel az utókor számára meg is örökítette a város veszteségeit. Ezekből a fel­jegyzésekből kiderül, hogy az ost­rom alatti károk 2.700.000, a meg­szállás alatti szolgáltatások 1 millió 700.000, a házak és várfalak le­rombolása 500.000 forintjába ke­rült a városnak. Győr ugyan min­dig vendégszerető város volt, de T­ ihodáh,a kaikaimas keh&S azonnalra, telefonnal, a IV., V., VI. kerületben, előkelő válla­lat. Ajánlatokat „R. T." jeligére a kiadóba kéretnek. Magyar Nemzet megértjük örömét, amikor azon a várva-várt novemberi napon tá­vozni látta csaknem ötmillió fo­rintjába került kényszerű vendé­geit . .. k. i. Engedély külföldi rendjelek viselésére A kormányzó megengedte, hogy báró Villant Frigyes m. kir. t. t.. nyug. rendkívüli követ és meghatal­mazott miniszter az olasz Szent Mó­ric- és Lázár-rend nagykeresztjét, báró Bánffy Dániel m. kir. földműve­lésügyi miniszter a Jo­hannita-lovag­­rend jelvényeit, dr. Tóth Zoltán nyug­miniszteri osztályfőnök a német Sas­rend I. osztályú érdemkeresztjét a csillaggal, dr. Éliássy Sándor buda­pesti főkapitány a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét a csillaggal, dr. Domamovszky Sándor egyet, tanár a német Sasrend I. osztályú érdem­keresztjét, dr. Hüttl Tivadar egyet, tanár a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét, dr. Orsós Ferenc egyet, tanár a német Sasrend I. osz­tályú érdemkeresztjét, Petz Antal nyug.­miniszteri tanácsos a német Sasrend I. osztályú érdemkeresztjét, dr. Csergő Károly nyugalmazott al­ispán a Nagy Szent Gergely-rend lo­vagkeresztjét és dr. Seress Lajos rend­őrkapitány a német Sasrend III. osz­tályú érdemkeresztjét elfogadja és viselje. Komárom 3000 süldősertést hizlaltál Komáromból jelenti a ,,Magyar Nemzet" tudósítója. Komárom vá­ros törvényhatósági bizottságának kisgyűlésén dr. Vízkelety Sándor gazdasági tanácsnok bejelentette hogy a város 3000 darab süldőser­tést szerez be, különböző gazdasá­gokban felhízlaltatja és darabon­ként legalább 170 kilogram súly­­ban lehívásra részletekben leszál­lítják. A közvetítő, akinek révén az ügyletet a város megköti, zsidó s ezért külön felhatalmazás szük­séges a szerződés megkötése előtt, mert a süldőknél darabonként, bele­számítva a közvetítési díjat, 49 pengő többlet mutatkozik, melyet a komáromi hentesek hajlandók magukra vállalni s így a várost károsodás az ügyletből nem éri. A kisgyűlés kényszerűségből vette tudomásul, hogy a város zsidó közvetítő révén szerez be 3000 ser­tést, de a kényszerítő helyzetre való tekintettel a felhatalmazást megadta a szerződés megkötésére amelyet a közellátási miniszternek nyújtanak b­e jóváhagyásra. Ameny­­nyiben az ügylet létrejön, úgy Komárom zsírellátási és húsellá­tási gondjaitól megszabadul a télen Kornis Gyula: Tudomány és nemzet Kornis mindeddig azt kutatta leg­szívesebben a tudós nemes kíván­csiságával, módszerességével és a filozófus mély pillantásával, hogy mi az a sokat emlegetett és oly ke­véssé értett kultúra. Tanulmányok, könyvek egész sorát szentelte en­nek az izgalmas és bölcselő elmé­nek oly méltó témának. A Tudo­mány és nemzet c. könyvében az an­gol, a francia és a német kultúra elemeit boncolgatta a hatalmas anyagból avégett, hogy a módsze­res elemzés után eljusson a szinté­zishez, a lényeghez. Ez nem más, mint megtudni, miben különbözik a három nagy nemzet szellemi és lelki magatartásának gyökere? Egé­szen újszerű és meglepő eredmé­nyekre bukkant így Kornis. A könyv részletes ismertetésére ez al­kalommal nem térünk ki. Ered­ményeinek méltó ismertetését ez év júliusában elvégezte Szekfű Gyula. , gyönyörű kivitelben, mérsékelt árak. RIVIERA virágüzlet Vill., Eszterházy­ utca 2. Tel: 135-062. SZERDA, 1941 OKTÓBER 12. Nomád levele mint restancia Tekintetes Szerkesztőség, engedje meg, hogy szabadságidőm­ről visszatérve, tisztelettel bejelent­sem: azt a restanciát, amely tollam számára a szélsőjobboldali lapter­mékekben négy hét alatt összegyűlt, egyszerűen képtelen vagyok még csak ezredrészében is feldolgozni. Ha ezt munkamegtagadásnak ta­lálná minősíteni a tekintetes szer­kesztőség, akkor kérem bűnbánó beismeréssel az azonnali hatállyal­­való felmondást. De azoknak az enyhén szólva, gorombaságoknak egy virágkereskedésre, sőt virág­­kiállításra való gyűjteményét, amely attól a naptól kezdve, hogy én a szerkesztőségből kitettem a lába­mat, teljes illattani intenzitásában és megjelenési dinamikájában a ki­lépett és a bennmaradt nemzettest­vérek újsághasábjain ki­virult, nem tudom még esszenciába sűrítve sem felszolgálni. Ha azonban mégis kegyelmet ta­lálna árva nomádi fejem, amelynek végre meg kellett érnie azt is, hogy a délutáni zöldinges lap Egy egészen durva hangú cikkről... címmel be­jelenti a reggeli disszidens egy cikkével kapcsolatban, hogy „te­kintve a cikk alpári hangját s a durvábbnál­ durvább kifejezéseket, a cikket még csak válaszra sem méltatjuk" — akkor tennék egy gyors, sögített restanciaelintézési ajánlatot. Ez pedig a következő négy kérdés feltevése: 1. Nincs-e jogom felkiáltani egy híres szólam csekély változtatásá­val: „Welche Wendung durch Adalberts Fügung!" — Tudtommal ugyanis a Béla név német megfele­lője az Adalbert s nálunk a politi­kai glóbusznak ez a változása kap­csolatban van a Béla, sőt bizonyos mértékben az Imre névvel is. 2. Kiszámítható-e a politikai fel­sőbb matézis segítségével, hogyha alulírottat — némely mostani ki­lépettek tapsai mellett is — két hé­ten túl gyógyuló eszmevédelmi gya­korlatra méltatták Gruber Lajosék olyan cikkeimért, amelyek európai hangon íródtak, mekkora adag eszmevédelemben részesültem volna, ha megközelítően­­is olyan hangon írtam volna zöldingeseinkről, mint ahogyan ők hetek óta egymásról írnak? 3. Mit szól ezekhez a kölcsönös testvéri skalpolásokhoz és gyom­­roskodásokhoz Tóth Pál eszme­védelmi ökölvívó, akinek fogházat kellett ülnie három rendbeli test­gyakorlati tevékenysége miatt s most kénytelen tétlenül nézni, ho­gyan olvassák rá a Hűség Házára „testvéri“ részről mindazt, amit csekélységem évekkel ezelőtt, csak persze kevesebb dinamizmussal­­­. Mit üzenjek annak az olva­sónknak, aki hozzám intézett leve­lében azt írja, hogy ő teljes élvezet­tel és pártatlan kölcsönösséggel el­olvassa az összes szélsőjobboldali öntámadásokat és valamennyire nézve ahhoz a német szentenciához tartja magát: „Beide haben recht!" — szóval mind a két félnek kiadó­sán igaza van?! Igaz tisztelettel Buda, 1941 október 20. Nomád „Orvosi létszámcsökkentés44­ ­. Tisztelt Szerkesztő Úrt Az Országos Orvosi Kamarai Köz­löny 1941 október 15-i számában roppant figyelemre méltó közleményt olvashatunk „az orvosutánpótlás ha­nyatlásának fenyegető veszélyéről“ (v. Csik ügyv.-alelnök szavai) és annak a kamara választmánya, te­hát a magyar orvosi rend elitje által legmegfelelőbbnek gondolt megoldásá­ról. Közérdek e kérdéssel nyíltan is, a napilapok hasábjain foglalkozni, mert itt valóban, ha a kérdés úgy oldódik meg, ahogy fenti lapszámban olvassuk, az OTI és MABI, valamint falusi betegek bőréről van szó. A vá­lasztmány ugyanis közel 700 üres és pályázatában meddő orvosi állást úgy akar betölteni, hogy két állásból egyet kreál. Szerinte ugyanis a „libe­rális“ felfogás (Vas? Gömbös?!) el­aprózta az állásokat. Igen Tisztelt Szerkesztő Úrt Vigyáz­zunk és kiáltsunk idejében vétót ennek az állítólag a „fajvédelmi cél­gondolat" jegyében született tervnek. Teljesen érthetetlen, hogy egy ka­marai testület, mely a humanitás je­gyében kellene, hogy dolgozzék, a reakció szemszögéből intézze ügyeit és hogy stílusosak legyünk: a fürdő­vízzel együtt a gyermeket is kiöntse. Azt halljuk úton-útfélen, hogy csak pénztári tagság ne lenne, mennyivel jobb lenne a betegellátás és az álta­lános egészségügy. Erre az orvosi kar kiválasztottjai azt felelik, még sok­kal jobb lesz minden, ha még keve­sebb orvos jut a betegekre, akik vi­szont folyton többen lesznek az or­­ság valódi határainak visszaszerzése folytán. Jóban államtitkár irányítá­sával hosszú évek óta preventív, azaz betegségmegelőző munka folyik or­szágos viszonylatban a körorvosok útján, aminek következtében a kör­orvos annyit adminisztrál, mint egy megye, a szebb jövő reményében. Ezt és a betöltetlen, mert pályázatá­ban meddőn maradt körorvosi állá­sokat is összevonás útján szüntetné meg a bölcseségében utólérhetetlen országos orvosi kamarai választ­mány. Roppant fáj e kiválasztottak­nak, hogy a meddő pályázat­i állá­sokban sokhelyütt, főleg kórházak­ban, ingyen dolgozik a kamarából kiszorult és külföldi diplomás orvos. Ez őket egyenesen „aggodalommal tölti el“. Ugyanakkor azonban a Csik ügyv.-alelnök hivatalból megállapítja, hogy sokkal kevesebb az I. éves or­vosnövendékek száma a magas kul­tuszkormány által engedélyezettnél és „az anyag gyenge“, értsd a be­iratkozott hallgatóknál nem valami kimagasló a szellemi fölény. Úgy vél­jük, ez a választmány medikus évei­ben is így lehetett, ha ma ilyen fenti javaslataik vannak és ezen felül még „aggodalmaik“ ifj. Uraim! Doktor Urak! Önök esküt tettek, hogy hivatásukat lelkiismere­tesen és rendjükhöz méltóan folytat­ják, ember és ember között különb­séget nem téve. Arra azonban nem emlékszünk, hogy esküjük reakciós kötelezettségeket is róna önökre. Tudtunkkal éppen az orvos látja, mennyire nincsen különbség ember és ember között a szenvedésben, csupán orvos és orvos között van kü­lönbség; éppen az orvosok tudják, mennyire nem­ lehet lelkiismeretesen ellátni egy engedélyezett óra alatt 20—30 beteg kikérdezését, vizsgálatát, illetve bajmegállapítását és azon felül még adminisztrációját is; éppen az orvosok tudják, hogy ha ilyen fölterjesztéseket tesznek az egészség­ügy terén oly bölcs belügyi kormány­zatnak, csak ergebítik reakciós im­potenciájukról szóló hírüket. Uraim! Doktor Urak! Vissza a sztetoszkóphoz és a gyógyító késhez! OTI—MABI-tagokl Falusi betegekl Vigyázatl A bőrünkről van szól Rétsy István (Szombathely) II. Tisztelt Szerkesztő Úr! Mindenekelőtt hálásan köszönöm, hogy leközölte levelemet, melyben az Orvoskamara egyik vezetőjének a betegbiztosítóknál való orvosi létszám­csökkentő terveiről írtam. Ennek komoly visszhangja a Pénztári Orvosok Lapjának októ­ber 10-i számában megjelent cikk, mely a sorok közt a Magyar Nem­­zet-te hivatkozik. De a mi szavunk gyenge. Azt kel­lene megértenie a közönségnek, hogy nekünk, orvosoknak, csak tizedsor­­ban fontos a saját bőrünk. A lelkész mellett az orvosi hivatás az egyetlen az egész világon, ahol nem az én érdekem az első, hanem mindig a másiké, a tiéd, a betegé. Ez így van, ez valóság, sokszor tragikus valóság. Tehát a betegeknek, a több mint egy­millió biztosított tagnak kellene a kérdéshez hozzászólni. Hiszen róluk van szó. Hogy túlságos nagy orvos­­bőség nincs, azt mutatja a kamará­nak az a javaslata, mely katonai be­hívással rendelne ki vidékre fiatal keresztény orvosokat. Ne csökkentsük tehát az orvosi létszámot, mert akkor még több orvost kell behívni vidéki szolgálatra s őket is csak el kell venni valahonnan, hiszen most is dolgoznak s betöltenek egy munka­helyet. Ismeretes a betegekkel való zsúfoltság a betegbiztosítóknál; itt sürgősen emelni kellene az orvos­létszámot, ellentétben a javaslattal. Az orvos, ki mindennek dacára tovább csinálja

Next