Magyar Nemzet, 1963. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

Tssámsp, 1943. február 10. FARBESZED egy képviselőjelölttel ,4 zf»rf Jött®0' < 31. Prie­"** 11 '11 szol­­lgához, a Budapest II. kerületi pártbi­zottság első titkárához, a Ha­zafias Népfront egyik tanács­tér- és képviselőjelöltjéhez, hogy megismerhessem közös­ről. — Kérem. kérdezzen. — Hány éves, hova való, mi­lyen környezetből jött? — 1926-ba­n születtem, csalá­dunk valamikor felvidéki, lip­tói volt, szüleim már Pester­zsébetem éltek, onnan indultam el .— Az édesapja... — Kőműves volt. Ahogy kő­műves volt a három bátyám közül kettő. A harmadik öntő lett. — Szülei hol élnek? — Édesapám még 1943-ban meghalt, édesanyám pedig 1958-ban. A legidősebb bátyám valóságos második apám lett. Ő segített, ő akart taníttatni. — Emlékszik egy olyan épü­letre, amely az édesapja keze munkáját őrzi? — Nem is egyre. Sok rózsa­dombi villát építettek, gyára­kat, templomokat. Dolgoztak Ha­rkányfürdőn, Mezőladány­­ban, végigjárták az egész or­szágot — Miért használt többes szá­mot? —­ Mindig együtt jártak: apám és két kőműves testvé­rem. Először az apa vitte a két fiát, aztán — hogy múlt az élet — a két fiú az apját. — Előbb azt említette, hogy édesapja kőművesként rózsa­dombi villák építésén is dolgo­zott A második kerületen be­lül hol jelölték tanácstagnak? — Pontosan ott A Rózsa­domb egyik részét szeretném képviselni a kerületi tanács­ban. — Ez furcsa érzés volt, olyan elégtételt adó, vagy teljesen közömbös? — Egyik sem. Inkább termé­szetes. . — Mennyi iskolát végzett ré­gen, milyen tanuló volt, a régi világiban miért nem tanult to­vább? — A mert nyolc általánosnak megfelelő iskolát végeztem, ki­tűnő tanuló voltam, a legidő­sebb bátyám nagyon szerette volna, ha elvégzem még a pol­gárit is. Szerettem tanulni. — És? — Nem akarok nagy szót mondani. Láttam a család ne­héz helyzetét. Keresni szeret­tem volna, hogy könnyítsék rajtuk. Ezé­rt nem tanultam to­vább. — Hova ment dolgozni? — A régi Standard-gyárba, a mai Beloianniszba. Tizen­négy éves voltam, munkásnő lettem, kondenzátor tekercselő a rádiókés­zítésnél. Mi Lnt és hol ismerke­d 1TUUU1 dott meg a munkásmozgalommal? — A felszabadulás után let­tem párttag, 1948-ig munkás­­nőként a volt Standardban dol­goztam, 1948-ban mint párt­munkást függetlenítettek, ké­sőbb a nagybudapesti pártbi­zottságra kerültem, ott dolgoz­tam 1961-ig, 1961 óta a máso­dik kerület első titkára va­gyok. — Volt ebben a liptói szár­mazású munkáscsaládban egyetlen olyan ember — nő vagy férfi —, akinek doktorá­tusa, diplomája vagy ezzel egyenértékű főiskolai végzett­sége volt? — Nem. Soha. — Tehát évtizedek, évszáza­dok óta, hiszen minden család története a messze évszázadok­ba vész. Prieszol Olga az első­­dr." a Prieszolok közt? •­ Ugyannyira az első, hogy amikor a budapesti Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetemen jogi doktorrá fogadtak, a teremben megláttam az ismerősöket, az elvtársakat a nagybudapesti pártbizottságról, a rokonokat és nagyon messze, az erkélyen a legidősebb bátyámat, úgy összeszorult a szivem, hogy suttogva, vagy inkább némán azt mondtam magsamban: «Ez nem lehet igaz.»­— Milyen körülmények kö­zött végezte el a jogot? És miért végzett éppen jogot? — 1952 és 1955 között a le­velező oktatás keretében tet­tem le az érettségit és az ellen­forradalom után, mikor az El­nöki Tanács határozata alap­ján népi ülnököket delegáltak a bírósági tanácsokba, a Leg­felsőbb Bíróság egyik tanácsá­nak lettem az egyik népi ülnö­ke. A tanácselnök megjegyezte, hogy jó igazságérzetem van és sajnálná, ha nem végeznék jogot. Harmincéves koromban iratkoztam be a jogtudományi karra s az esti levelező tanfo­lyamon 4 év alatt elvégeztem a 6 évet. — Tud arról, hogy a közép­iskolák és egyetemek esti és levelező tagozatain 38 ezer ember érettségizett és 16 ezer szerzett diplomát? — Akkor én vagyok az egyik a 38 ezerből és a 16 ezerből. — Úgy hallottam, hogy asz­­szony, egy fia van, közben a nagybudapesti pártbizottsá­gon dolgozott — mikor ta­nult? — Az első műszak a munka volt, a második az egyetem, a harmadik a család. Mikor vizsgáztam, a család a lakás­ból valósággal száműzve volt. Órákra elment sétálni a fér­jem és a fiam. Mindent meg­tettek értem. — Csüggedés? Vagy meg­torpanás? — Óh, mennyi volt!... Már abba akartam hagyni. Hogy nem bírom tovább. A család bátorított, ők biztattak, ők ön­töttek belém erőt. — A jogi végzettségnek a pártmunkában hasznát veszi? — Tulajdonképpen nem, hanem csak úgy, mint az ál­talános műveltség részét. Mű­veltebb ember lettem, ez a­­hasznom*. — A választási falragaszok megjelenéséig nem láttam a neve mellett a "dr." két betű­jét. — Nem használtam. Ma sem használom. — Miért nem? — Hogy ne a jogot végzett nőt becsüljék bennem, hanem úgy és aszerint ítéljenek meg engem, amit csinál, ahogyan csinálja, amilyen ember. Az embert becsüljék és szeres­sék bennem, ne a jogi "dr.*-t. Ezt szeretném elérni az embe­reknél. • — Az emberek... legfontosabbak. Prieszol elv­társnő tizenöt éve pártmun­kás. Milyen különbséget lát a régi és az ... — Tudom, mire gondol. Nézze. A pártmunkások egy­más közti viszonyában telje­sen más a légkör, mint régen volt. Emberi. A felfogását mindenki nyíltan, bátran mondja meg, az egész légkör őszinte és igaz. — És milyennek látja a pártmunkások és a dolgozó tö­megek közti új viszonyt? Nem a funkcionáriust tarja­­ bennünk, hanem az emberi. Nem azt a­­mumust", aki azért jött, hogy­­megtud­jon valamit". Teljesen meg­változott körülöttünk a lég­kör. Emberi lett, tiszta, az emberek megnyíltak, őszinték. A pártot szeretik és tisztelik és ez végtelenül jó érzés ne­künk. Nem azt az embert lát­ják bennünk, aki­­meg akar tudni­ valamit, hanem azt az embertársukat, aki segíteni akar. — A pártkongresszuson mondott felszólalásában el­mondta, hogy önálló kutató­­intézeteink 13 százaléka a II. kerületben működik, beszélt a kiemelkedő alkotó munkáról. Szeretnénk erről többet halla­ni.­­ Körülbelül két éve indult el az a folyamat, amelynek során a pártbizottság felis­merte, hogy ez nem ipari, ha­nem értelmiségi jellegű kerü­let, tehát a helyi sajátosságok alapján kell politizáljunk és messze ki kell emeljük a szel­lemi alkotó munka, a tudo­mányos munka, a kutatás je­lentőségét. Ez a felismerés a mi legszebb eredményünk. — A kerület értelmiségi jel­legére más példát is tudna felhozni? — Huszonegy kutatóintéze­tünk van, közöttük olyan je­lentősek, mint a Távközlési Kutató Intézet, a Közp­onti Kémiai Kutató Intézet, az Ag­rokémiai Kutató Intézet; a Meteorológiai Intézet nemzet­közi viszonylatban is jelentős munkát végez, ebben a kerü­letben van a Külügyminiszté­rium, a Könnyűipari Miniszté­rium, Budapestnek ebben a legnagyobb — s tegyük hoz­zá, egyik legszebb — kerüle­tében lakik a tudományos ér­telmiség nem jelentéktelen ré­sze, nagyon sok Kossuth-dí­­jas, akadémikus és az új or­szággyűlés képviselőjelöltjei közül 47 jelölt. Illetve eddig ennyit sikerült összeszámol­nunk. A kerületnek egyébként négy képviselőjelöltje van: dr. Harrer Ferenc, dr. Bárczi Gusztáv, dr. Deési­­Frigyes és... — Dr. Prieszol Olga. — Igen, Prieszol Olga. — Prieszol Já­nyi feleség, kerületi párttitkár, tanácstag és képviselő lesz — ha ezek után is marad ideje, mivel szórakozik? — Olvasni szeretek. — Kit és mit, és amit sze­ret, miért? — Romain Rolland, Jack London, Csehov, Puskin, Tho­­mas Mann. — És a magyarok közül? — Mikszáth! — Miért Mikszáth és miért Csehov? — A társadalom mozgás­­törvényei érdekelnek, a társa­dalombíráló regényeket szere­tem. — A könyvszekrényben ren­geteg Mikszáthot látok. Csak Mikszáthot olvas? — Móriczot is, Mórát is. De Mikszáth a legjobb. — Ez a szépirodalom volt. És a művelődés más formái? — A zenét, az operát szere­tem. Ha nem is a legnehezeb­bet. Nézze... (Kis csend. Na­gyon világos a szeme. Egészen áttűnő.) Én most úgy beszé­lek magával, mint egy mun­káslány. (Még egy kis csend, de ez már szikrázni kezd.) Én régen egy színházba vagy az operába belépni... nem tud­tam. Feszengés. Szorongás. •Félelem. Hogy én? ... Egy munkáslány?... És eljutni odáig, hogy operába járjak. Televízióm legyen! A Romeo és Júliát lássam! — Előbb olyan rajongással beszélt Puskin Anyeginjéről. Most a­ Rómeót említi. Ezt is annyira szereti? — Mondjam? Ez annyira érzelmes dolog. A Romeo és Júliát végig tudom sírni. Nem szégyelnivaló? — Nem szégyelnivaló. Csak tisztelni tudom az olyan em­bert, akit megindítanak a nagy emberi érzések. És kü­lön is becsülöm azért, hogy bevallja ezt. — Csak arra kérem, ne di­csérjen és ne írjon rólam so­kat. — Nem fogom dicsérni és csak annyit írok, amennyi eb­ben a beszélgetésben benne van. — És ennyi elég? — Köszönöm. — Nem haragszik, de Or­bán elvtársékat várom... — A viszontlátásra ...­­... azon a szavazólapon — a II. kerületben lakom ma­gam is —, ahol három dolog­ra szavazok: arra a nagy messzeségre, ahonnan feljött ez a nép, aztán Prieszol Olga nem használt doktori címére és, szokatlan módon, a köny­­nyeire. Mert sírni csak az tud, aki az embert szereti.) Ruffy Péter Magyarifemrat Román nemzetiségi bál Gyulán, sváb-bál Eleken Gyulán a román nemzetisé­gi iskolák — a Magyarorszá­gi Románok Demokratikus Szövetségével közösen — szombaton műsoros román far­sangi bált rendeztek az Ion C. Frimu nemzetiségi diákott­honban . Eleken a hagyományos sváb-bálon szórakozott a né­met nemzetiségű lakosság. So­kan népviseletben jelentek meg. A bálon felelevenítették a régi népszokásokat, dalokat és táncokat. Justh Zsigmond emlékü­nnepség Gádoroson Justh Zsigmond, az első ma­gyar parasztszínház megala­pítója születésének 100. évfor­dulója alkalmából szombaton emlékünnepséget rendeztek a szülőfalujával, Szentetarnyával szomszédos Gádoroson. Meg­koszorúzták Justh Zi­gmond síremlékét a gádorosi teme­tőbe­n, utána ünnepséget ren­deztek a művelődési otthon­ban, amely a jövőben az író nevét viseli. A névadón le­leplezték Nyári Józsefnek Justh Zsigmondról mintázott szobrát, és megnyitották az író életét és munkásságát be­mutató emlékkiállítást. Országos minőségellenőrző konferenciát rendeznek A Gépipari Tudományos Egyesület hétfőn egésznapos minőségellenőrző konferenciát rendez a Technika Házában Tudományos kutatók, gyakor­lati szakemberek vitatják meg a minőségellenőrzés helyzetét és fejlesztésének kérdéseit Dr. Varga József műszaki egyete­mi tanár megnyitója után Ba­konyi Sebestyén Endre, az Or­szágos Tervhivatal elnökhe­lyettese tart előadást, majd hozzászólások következnek. A nap folyamán még három elő­adás hangzik el. __2 cA JUaqqa* Qhmzit gnUrldjfa Szurcsik János két rajza az Ernst Múzeumban rendezett kiállításból Alvó Rádióhallgatók PARUIEITÍ ARCKÉPCSARNOK A régi választások körüli dolgokról szólva egyáltalán nem szabad megfeledkezni ezek történetének egyik leg­fontosabb forrásanyagáról, a Parlamenti Almanach vaskos köteteiről. A­­forrásanyag* kifejezés ugyan kicsit tudálé­kosan hangzik itt, a Parla­menti Almanach kezdetben so­vány, igénytelen külsejű, ké­sőbb, a rendszer megerősödése után nekigömbölyödő kötetei tulajdonképpen inkább szóra­koztató — ám tanulságos — olvasmányok, mint nehézkes szövegek. Az országgyűlési ciklusonként megjelenő köte­tek gerincét a felsőház tagjai­nak és a képviselőknek arc­képei és életrajzai alkotják; régebben sok minden egyéb is volt bennük, pártprogra­mok, statisztikák stb. Később azonban ezek a­­sallangok­ lassan lefoszlottak, maradtak az arcképek és az életrajzok. Találomra kiválasztva és felütve egyet a kötetek közül, elsőnek találjuk persze — a rangsornak megfelelően — a felsőház tagjainak életrajzi adatait. Mielőtt ezeket megte­kintenénk, előre kell azt bo­csátani, hogy a felsőház előd­jének, a főrendiháznak 1910- ben a következők voltak tagjai: 16 Habsburg-főherceg, 67 elsősorban arisztokrata zászlósúr és egyházfő, az arisz­tokrata családok 96 képviselő­je és 22 választott, valamint 48 a király által kinevezett tag. Mikor azután 1927-ben a felsőházat visszaállították, a kormány szócsövei azt hirdet­ték: az új törvény ennek az elavult intézménynek a szer­kezetét modernizálja, az új ,demokratikus jellegű" reform során a felsőház tagjainak egy része "-választás útján­ ke­rül be a felsőházba. Nézzünk hát utána, mit is jelentett a "demokratizálás"? Szerencsére a kötet beosz­tása megkönnyíti az áttekin­tést. Sietve átlapozzuk a 4 Habsburg-főherceg életrajzát, a 18 "latin- és görögszertar­­tású római katholikus egyház­­nagy* és 14 más vallású »egy­­háznagy* curriculum vitaejét. Nem időzünk a két koronaőr­nél, sőt a legfelsőbb bíróság 6 vezetőjénél sem, csak Tö­­reky markáns — nem ok nél­kül annyira gyűlöletes — ar­cára vetünk egy pillantást. Gyorsan pergetjük az oldala­kat: a honvédség főparancs­noka, a Nemzeti Bank, az OTI elnöke. De hol vannak a "vá­lasztott" tagok? A következő csoport­­ "Az örökösjogú főrendi családok képviselői". Egymásután, hosz­­szú sorban 38 gróf — báró is csak elvétve akad —: gróf Andrássy Géza, ismert sport­férfiú, gróf Appolnyi Károly, "örökölt birtokait vezeti", gróf Cziráky László, kitűnő gaz­da... a Hitelbank igazgatósá­gi tagja. A könyvből merev tekintettel néz az olvasóra báró Fiáth Pál, Bánffy Dezső főispánja, a hamiskásan mo­solygó báró Jeszenszky, Tisza István jó barátja. És így kö­vetkeznek egymásután a ké­pek, alattuk a többnyire saját fogalmazású életrajzok, tele dicsekvéssel, tele hazugsággal, tele rossz frázisokkal: mind­egyikük többszörösen is­­koc­­kára tette életét a nemzetért a bolsevizmus idején­, mind­egyikük »élénken részt vesz a jótékonysági mozgalmakban«, mindegyiküket "a nemzet bi­zalma szólította a politika po­rondjára«. A 244 tag közül már a kilencvenedik körül já­runk, de még mindig csak az arisztokrata családok "Válasz­tottjainál" tartunk. A követ­kező nagyobb — 75 tagú — csoport: a vármegyei és városi törvényhatóságok által válasz­tott felsőházi tagok. Itt nem annyira a név, mint a foglal­kozás mond valamit: ny. alis­pán, esperes-plébános, malom­tulajdonos, földbirtokos, pre­­látus-kanonok, volt főispán, ez utóbbi még "udvari tanácsos, királyi asztalnok, a szuverén máltai lovagrend magisztrális lovagja, őszentsége palatínus grófja és aranysarkantyús vi­téze". És így folytatódik a sor tovább: ismét földbirtokosok, polgármester, ügyvéd, kúriai bíró, ny. lovassági tábornok, pápai­ prelátus, közjegyző és apátplébános, takarékpénztári igazgató, kiscsoltói, balassa­gyarmati és kékkői Ragályi- Balassa Ferenc báró, bajsai Vojnits Sándor báró, Waldbott Kelemen báró stb. Ők voltak a "Választottak". Sokan, 45-en vannak a "hi­vatottak":­­a kormányzó által élethossziglan kinevezett fel­sőházi tagok*. Bankárok, fegy­vergyárosok, kivénhedt tábor­nokok, Herczeg Ferenc és Vida Jenő, Weisz Fülöp és Wlassics Gyula, Chorin Fe­renc és báró Szterényi József. Végül az utolsó — 34-es — csoport: a szervezetek és in­tézmények által választott fel­sőházi tagok. De milyen szer­vezetek ezek és kiket válasz­tottak? A halhatatlan Ber­­zeviczy Albert képviseli az Akadémiát, Hubay Jenő a Zeneművészeti Főiskolát, Hel­­lenbronth Antal a Vitézi Szé­ket, vitéz Purgly Emil a Me­zőgazdasági Kamarát, Wolken­­berg Alajos apostoli protono­­tárius Pázmány egyetemét. És itt, a végén akad néhány iga­zán jelentős név is: Réti Ist­ván, Petrovics Elek, Marék Jó­zsef. De egyébként? A 245 tag között, még mutatóba se, nincs egyetlen munkás, egyet­len paraszt — senki, aki han­got adhatna a kirekesztett milliók panaszának. Nehezebb dolog persze a képviselők listáját így felbon­tani. Nehezebb, de nem ke­vésbé tanulságos, mert csak­hamar kiderül, hogy pl. 1922- ben a képviselők zömét a 41 nagy- és 34 középbirtokos, 34 ügyvéd, 16 pap, 5 volt ka­tonatiszt, több mint 50 volt magas rangú megyei és állami tisztviselő tette ki Az egész parlamentben — mint az egy­korú kimutatás büszkélkedve felsorolja — 17 gróf, 11 báró, 4 kamarás, 81­­nemes szárma­zású* képviselő volt, I. Fe­renc József 8 valóságos titkos tanácsosán kívül. Érdekes azonban, hogy — a felsőház életrehívása ellenére — a kép­viselőház "társadalmi összeté­tele", ahogy ma mondanánk, egyre romlott a későbbi évek­ben: 1939-ben már 50 nagy­­birtokos van, a képviselőknek több mint 20 százaléka, utá­nuk ismét az ügyvédek követ­keznek, majd — és ez új je­lenség — igen nagy száblú volt a katonatiszt, Gömbös ba­rátai, akik a­­vezér­ halála után vitték tovább az ő fasisz­ta politikájának a vonalát. A legérdekesebbek persze itt is maguk az életrajzok, ben­nük apró, jellemző mondatok. Almásy László Tisza István belső politikai köréhez tarto­zott, Antal István Szegeden Gömbös mellett kapott beosz­tást és mint bizalmas embere, az egyetemi ifjúságot szervez­te, Balogh Gábor a Vitézi Szék ügyésze, Bánó Iván 3000 holdas családi birtokán és 2000 holdas bérletén gazdálkodik. Bénárd Ágoston­­már a Ká­rolyi-uralom idején fegyveres ellenforradalmi gárdát szer­vezett­, Csicsery Rónay István a siófoki fővezérségen alapoz­ta meg pályáját. De itt van, a nép képviselői között a keresz­tényszocialista apátplébános mellett az OMGE igazgatója, Fellner Pál, a GYOSZ elnöke és Festetics Sándor, a nyilas gróf, Endre Zsigmond, Endre László apja, aki­­nemcsak részt vett az ellenforradalmi szervezkedésben, de irányító szerepet is töltött be­, Haám Artúr, a Károlyi-család kép­viselője, Huszár Mihály, a le­venteintézmény fejlesztője. Vi­téz Leöl­össy Árpád elégedet­ten pillant az olvasóra:­­min­denkor oktatója és irányítója volt népének, s ügyelt arra, hogy szélsőséges irányba ne sodródjék­. A hatalmas szakállú báró Radvánszky mellett Rajniss Ferenc moso­lyog simán, Scheftsik György egykori szegedi különítményes öntudatosan szegezi fel fejét, Sulyok Dezsőről se hinnénk el, ha nem maga írná, hogy két évig csendőrtiszt volt. Itt van továbbá a két Orbán, Horthy rokonai, Váry Albert, a kommunisták elleni perek kegyetlen főügyésze. Így ka­varog itt az Almanach lapjain egy egész letűnt, pokolraszállt világ. A mai képviselőjelöltek listáján ott szerepel mindig a jelölt eredeti foglalkozása; leg­többször azt olvashatjuk: munkás, földművelő. Helyesen van ez így. Mindenkinek meg kell látnia, mekkorát fordult a történelem kereke azóta, hogy földbirtokosok, gyárosok, tisztek töltötték meg a­­tisz­telt Ház­k padsorait. Pamlényi Ervin

Next