Magyar Nemzet, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-15 / 62. szám

1_ A RÁDIÓ MELLETT ! Ural portré! sokféleképpen hangzanak fel versek. Nemegyszer írtam le örömmel és elégtétellel e ha­sábokon, hogy a növekvő vers­kultúra egyik legcéltudatosab­ban működő és leghatékonyabb fóruma a rádió. Ám ezekben a „költői alkalmakban” még mindig sok a hangulati elem, az esetlegesség, egy-egy válo­gatás kötőanyaga a közeledő tavasz, a szerelmi vallomás, a táj, vagy valamely más, álta­­nos lírai mozzanat. Vagy gya­kori annak a kissé prakticista szemléletnek a megnyilvánu­lása, mely szerint egy-két vers a rádióműsor hézagaiba bár­jaikor becsúsztatható, a legegy­szerűbb és legelegánsabb tömí­tőanyag. Mindez nem főben­járó bűn, hiszen az alkalom­szerűség, akár az előbbi, akár az utóbbi módon, nyilvánva­lóan nem kapcsolható ki a rá­dió nagyüzemi munkájából. De azért én mégis azokat a vers-összeállításokat szeretem, ■mikor nem az alkalomszerű pillanat nyomja rá a bélyegét a versre, hanem a vers a pil­lanatra. Vagy még pontosab­ban: amikor a vershez nem kell ürügy, sem tavasz, sem évforduló, sem a szünetek, mű­sorhézagok kitöltése, hanem a költő szuverén módon szólal meg, azért, mert jót és fonto­sat alkotott. Amikor a maga­teremtette és nem a műsor­­szerkesztés más, praktikus funkcióját teljesíti. Van ilyen fórum a rádióban, nem is egy. A legjobbnak a Lírai portré sorozatát érzem (bár ez alkalommal sem hagy­hatom említetlenül a vasárnap délelőtti Mai vendégünk-szé­riát, melyben a költők élőszó­val is portrét rajzolnak önma­gukról). Ilyenkor „megáll” a műsorfolyam, nem a hangver­seny folytatá­sát várjuk rímek társaságában, hanem aki nyit­va hagyja vagy kinyitja készü­lékét, valóban semmi másra, csak a lírai portré alakjára kíváncsi. Az alkalom — maga a költő és a vers. Legutóbb Füst Milán négy versét hallhattuk — és nyom­ban hozzáteszem: újra meg új­ra támadó megrendüléssel. Azt hiszem nemcsak a közönség és nemcsak az irodalommi történé­szek, de maguk a kortárs­ köl­­tők sem fedezték fel még, mi­lyen bonyolult, rejtett utakon hatott költészetükre ez a sötét tónusú, hatalmas líra. Ha az idős költő nagy Nyugat-kortár­­sait tekintjük, mindegyikük valamiféle tábort vonzott vagy ihletett. Pontosan követni le­hetett hangjuk továbbrezgését. Füst Milánnak sohasem voltak követői. Mert nem iskolát te­remtve hatott, hanem szinte észrevétlenül és alig követhe­tően szívódott e magányos köl­tészet az eleven líra hajszál­erein más és más, sokszor na­gyon távol eső költők versanya­­gába, hogy egy hangvételben, egy képzettársítás merész zu­hogóin, egy különös fényű jel­zőn, vagy egy kép sejtelmes de­rengésében felbukkanjon. Alig van költő, aki ne lehetne hálás neki, és alig van költő, aki tud­na erről. Ez a költészet nem­csak hangjában, egyedülálló helyében, hanem hatásában is magányos. Ezek a férfias panaszú ver­sek szinte beleoldják az olva­sót, hallgatót anyaguk sodrába. Mi módon, hiszen a hang szen­vedélyes emelkedettsége is, a versek „témái” is tudatos dis­tanciát teremtenek mindennel, ami közvetlenül ható, hétköz­napi? Elsősorban a lelkiállapot egyetemességével: az emberi érzésvilág élmény-skáláján mindig a nagy alaphangokat szólaltatja meg. És ez a lelki­­állapot e versekben megjele­nik. Az érzelemvilág látomás­sá, a látomás fogható valóság­gá sűrűdik. A lelkivilág érzék­­letességét, a testekkel, húsok­kal, illatokkal zsúfolt látomás nehéz anyagiságát, ezt a lebbe­­nékeny vaskosságot és tömör tündériséget valami különös, elemi erejű indulatritmus te­remti szakadatlanul. Ez a ne­mes veretű pátosz, e gyönyörű vers­ zene — mely szinte ki­emeli líráját a szabadversek családjából — olyan elsodró erejű, hogy kényszerít e szen­vedély elfogadására: át kell él­nünk, a hűvös kívülállás lehe­tetlen. Pompásan szólt ez a líra — négy vers —, a mikrofon előtt is. Mert nemcsak világosan értő és értelmező, hanem szen­vedélyes tolmácsolóra talált. Zách János meglelte a magas hőfokú, zengő pátosznak és a mikrofon-közelbe hozott kama­­ra-versmondásnak azt a töké­letes egyensúlyát, melyben nem mosódik össze indulat és tiszta architektúra, sodró len­dület és belső tagolás. Éreztük, hogy nem mindennapi élmé­nye a vers s a megrendültség­­nek ezt az élményét tovább tudta adni nekünk, hallgatók­nak is. Görgey Gábor Az évszázados Petőn-pr „Ez a város születésem he­ly" — írta a költő Szülő­földemen című versében 1848 júniusában. A vers alatt a kel­tezés:­­Félegyháza*. Ugyan­ezekben a napokban, amikor a szabadszállási kerület köve­tének szeretné magát megvá­lasztatni, több prózai nyilat­kozatában vallja magát büsz­kén kiskunságinak, a Kiskun­ság szülöttének. A Kiskunság akkoriban nem tájfogalom, hanem közigazgatási egység, történelmi múltú kiváltságos terület: nyolc helység -­ köz­tük Félegyháza — és 34 pusz­ta tartozott hozzá. Kiskőrös nem tartozott a Kiskunsághoz­ 1857-ig, amíg Sárkány János kiskőrösi evangélikus lelkész nyilvánosságra nem hozta a helyi keresztelési anyakönyv­­ből a Petőfire vonatkozó be­jegyzést, a közvélemény álta­lában úgy tudta, hogy Petőfi Félegyházán született. Ezt mondta ő magáról, ezt jegyez­tette be esketésekor az erdődi katolikus egyház házassági anyakönyvébe, így tudta róla színésztársa, Szuper Károly, költőtársa, Arany János, ba­rátja, mint Lisznyai Kálmán, Losonczy László, így Gyulai Pál, sőt már a kiskőrösi do­kumentum után és ellenére Mikszáth Kálmán is. Az első „elpörlés“ Sár­kány János bejelentését kö­vette. Kiskőrös ekkor ébredt helyzeti előnye tudatára: ha­talmas egyházi és politikai tá­mogatással lépett porodra, hogy igazát bizonyítsa. A köz­­igazgatási gépezet, Pest megye vezetősége természetesen csa­tasorba állott, hogy az akkor még hozzá nem tartozó Kis­kunságtól elhódítsa Petőfi szü­lőhelyének rangját. Dicséretes lelkességgel fölállították az ország első Petőfi-szobrát (1862), aztán egyszeriben meg­lelték a­­szülőházat­ is, és Jókai szavaival leleplezték (1880). Sok minden támogatta Kis­körös igazát A költő iskolai és katonáskodási bejegyzései meglehetős összevisszaságban hol Kiskőröst, hol Félegyhá­zát, hol pedig Szabadszállást jelölte meg szülőhelyül, vagy — ettől nehezen elválasztha­­tóan — illetőségi helyül. Ha a keresztlevél alapján történt a bejegyzés, nyilvánvaló, hogy Kiskőrös került be, hiszen az nem tett különbséget a szüle­tés és a keresztelés helye kö­zött. Pedig a félegyházi szü­letés hívei éppen erre alapoz­ták régen is, most is állás­pontjukat. Nem kisebb tekin­télyre hivatkozhattak ebben, mint a költő barátjára, Arany Jánosra. Gyulai Pál, amikor Sárkány Jánossal 1867-ben vi­tába szállt, ezzel érvelt­ .Ezelőtt három évvel tuda­kozva Petőfi szülővárosát, ba­­rátjai és tanulótársai hol Sza­bad-Szállást, hol Félegyházát emlegették. Ez utóbbit fogad­tam el, nemcsak mert Petőfi egyik rokona is ugyanezt erő­­síté, hanem leginkább azért, mert maga Petőfi is e várost vallotta szülővárosául egyik költeményében ... Hitelt ad­tam e soroknak, s hitelt adok máig is. Nem tudtam, s nem tudok okot képzelni, mely Pe­tőfi őszinteségét e pontra két­ségbe hozza.« S ezt irta még: “Arany János ezelőtt pár nap­pal figyelemre méltó felvilá­gosítást nyújtott nekem e kér­désben. Szerinte Petőfi több­ször beszélt neki szülői és gyermekéveiről, miről ő ugyan nagy részt megfeledkezett, de arra tisztán emlékszik, hogy nem ott kereszteltnek monda magát, hol született.* Homéroszért hét város ver­sengett, Petőfiért három. Az első pert hamarosan, 1864-ben követte a második, s azóta többször (1867, 1872, 1922, 1957—60) föllángoltak a viták. Ezek során ugyan sok hasznos adat is előbukkant, de az iro­dalmi kultusz torz megnyilvá­nulásaira, naiv, sőt káros lo­kálpatriotizmusra, nem egy­szer hamisításra is sor került. Mezősi Károly, a kiskunfé­legyházi múzeum, most a Pest megyei múzeumok igazgatója 1954-ben­­Az évszázados Pe­­tőfi-per­ címmel hatalmas anyagot fölölelő, széles körű levéltári kutatáson alapuló monográfiát írt a kérdésről, s megdöbbentő részleteket tárt föl az adatszolgáltatók befo­lyásolásáról, ellentmondásaik­ról, az erőszakos­­érv­gyűj­tők­ tudománytalan módsze­reiről. Kár, hogy műve nem jelent meg, sok tévhitet el­oszlatott volna. Hatvany La­jos kéziratban olvashatta, így élt Petőfi című dokumentum­­gyűjteményében (1955) föl is használta, de egyoldalúan, a kiskőrösi álláspont szerint ak­názta ki. Sándor Józsefben még a szabadszállási igénynek is akadt szószólója (1947), Kis­kőrösön pedig Kiss Béla (1956) elhunyta óta Istenes József gyűjti az adatokat a Félegyhá­za elleni érveléshez. Mezősi kimutatta Hatvany könyvének torzításait, s legfőképpen meg­védte a múlt századi viták fél­egyházi debatterjének, Pásztor Ferencnek emlékét a gyanúsí­tásoktól (Irodalomtörténet, 1958/1.). Bár már ez a vitacikk is perújrafölvételt jelentett. Mezősi külön tanulmányban foglalta össze kéziratos művé­nek főbb eredményeit (Iroda­­lomtörténi Közlemények, 1959/3—4. sz.). Ezzel az azóta elhunyt jeles kutató, Dienes András szállt csak vitába, ki­tartva Kiskőrös mellett (Iro­dalomtörténeti Közlemények, 1960/2.). Mezőfi korábban nem áhí­totta, hogy Petrovitsék a köl­tő születésekor már Félegyhá­zán laktak. Sőt, éppen ő mu­tatta ki kétségbevonhatatlan levéltári adatokból, hogy Pe­tőfi családja 1821-től 1824-ig Kiskőrösön lakott! A fél­egy­házi születést azzal valószínű­sítette, hogy Petrovits István feleségével rokoni látogatásra (bizonyos Petrovits Borbálá­nál, akiről közelebbit még nem tudunk), vagy a félegyházi mészárszék bérletének ügyé­ben folytatott tájékozódásra, tárgyalásokra látogatott el a kiskun városba , s ezért szü­letett ott 1823 szilveszterének éjjelén elsőszülött fia. Érdekes párhuzam is kínálkozik szin­­tén Petőfiéktől: a költő István öccse ugyancsak másutt szüle­tett, mint ahol akkor laktak szülei. 1825-ben Petrovitsék félegyházi lakosok voltak. Ist­ván mégis Szabadszálláson született, amint ő maga írta:­­vizitben*. Így történhetett Sándorral is. S ez mindjárt magyarázza, hogy miért keresztelték Kis­kőrösön. Volt ugyan közelebb (Kecskeméten, Soltvadkerten) evangélikus egyház, de nyil­vánvaló, hogy a szülők inkább választották a hosszabb, de haza vezető utat, siettek, csakhogy otthon legyenek: a meggyötört anya mihamarabb a megszokott környezetében pihenhessen, s az újszülöttre az ismerős pap hintse a ke­resztvizet. Dienes András sok nyomós ellenérvet hozott ez ellen föl. Egyebek közt azt, hogy a hi­deg téli nap­on elképzelhetet­len a hosszú kocsikázás egy csecsemővel és gyermekágyas asszonnyal. Ez valóban meg­gondolkodtató. A „szentesi okmánylelet­­ről“, mely a közelmúltban is­mét megmozgatta a kedélye­ket, s fölszította a vitázó ked­vet, ebben az összefüggésben kell szót ejtenünk. Az évszá­zados per ismeretében alapo­san lecsökkent ezeknek az iratoknak jelentősége. A Csongrád megyei Hírlap szen­zációja elsietett volt. Hiszen aligha jöhet a félegyházi szü­letés támogatására egy olyan zavaros, memóriahibákkal teli vallomás, amit 1868-ban, 45 évvel a történtek után vall az a Szlávik Mihály, aki 13 éve­sen (!) is mindössze fél évig volt Petrovitsék inasa. Legsú­lyosabb botlása, hogy szerinte a kis Petőfi már ötnegyed­éves volt, mikor ő 1823 már­ciusában elszegődött hozzájuk. Nyilvánvaló, hogy inaskodása idejére rosszul emlékezett, ké­sőbb volt ő Félegyházán, tehát vallomása nem szavahihető Valószínű, hogy Pásztor Fe­renc, akinek óhajára hallgat­ták meg Szlávikot Szentesen, azért nem használta föl a ka­pott adatokat, mert maga lát­ta, hogy alkalmatlan a bizo­nyításra, idézésével csak ellen­feleinek nyújtana széles tá­madási felületet. Mostani elő­kerülése sem javít a helyze­ten: bár Mezősi furcsamód örömmel üdvözölte, s kész a maga föltárta tényekkel is el­lentétben, még a félegyházi ottlakásra is bizonyítéknak te­kinteni, valójában úgy támo­gatja őt ez az újabb zavart keltő lelet, mint akasztottat a kötél. Petőfi születésének — mi­lyen különös fátum, akár ha­lálának — körülményei még ma is megoldatlanok, s ta­lán soha nem is derül fény ellentmondásaik titkára. Ma­gam is a félegyházi álláspont­hoz húzok: a költő vallomá­sának adok hitelt. Szépen írt Dienes András arról, hogy Petőfi Kiskőröst tudta testi valója szülőhelyéül, de Félegy­házát vallotta szellemi szülő­helyének. Stendhal példáját hozta föl, aki bár grenoble-i születésű francia volt, mégis párizsi sírkőföliratára Henry helyett Arrigó­ t vésetett föl, s milánóinak hirdette magát, mert ezt az olasz várost tar­totta szellemi szülőhelyének. Kiskőröst Petőfi alig ismer­te. 21 hónapos volt, amikor elkerült onnan. Félegyházán tanult meg járni, beszélni, itt tanult meg magyarul. A­ kis­kőrösi születés híve, Dienes írja e szép sorokat: »Karon­­ülő hónapjaitól kezdve, míg csak iskolába nem került, nem ismert más várost, mint Fél­egyházát, nem emlék­ezett más dajkára, más altatódalra, mint félegyházira; az első szülői ház, melynek képét nem felej­ti — ki felejtheti? — a félegy­házi Bánhidi-féle porta, az első játszótársak, a játékok, a vá­roskép, a nagy torony, apja hússzéke, apja barátai, a mu­latós kunok — ez mind-mind Félegyháza. Nincs ezeknek az emlékeknek riválisa: Szabad­­szállás már későbbi, ez a ka­maszkor, Kunszentmiklós a férfikor. És mit jelent a gyer­mek-, a kamasz-, vagy a férfi- Petőfi szemében Kiskőrös? Semmit: egy képe, egy ismerő­se, egy emléke — de semmi­féle — nincs ebből a faluból.*­ Helytelen, s a mostani szen­tesi “Szenzáció* szétkürtölője, sőt védelmezője, a Csongrád megyei Hírlap ezt tette, eltú­lozni a szülőhely fontosságát. Nem ezek a legégetőbb kérdé­sei a Petőfi-kutatásnak: he­lyénvalóbb az életműre, mint­sem az életrajz e kevéssé je­lentős mozzanatára terelni a közvélemény figyelmét. Ám, ha már ráterelődött, nem hunyhatunk szemet a tévhi­tek előtt, kötelességünk a tár­­gyias tájékoztatás, elejét kell vennünk újabb, meddő viták­nak éppúgy, mint a figyelmet elterelő, káros legendáknak. Péter László ___Isten Nemzet____ Angol ipari forma kiállítás az Ernst Múzeumban A norvég, a finn, a jugo­szláv és az V. magyar ipar­­művészeti kiállítást követően kerül a közönség elé a brit ipa­ri forma kiállítás. Kitűnő al­kalom a kiállítás arra, hogy közelebbről megismerkedjünk a lehiggadt, egyesek szerint talán konzervatív brit ízlés­kultúrával. A kiállítást, mely felöleli az angol életforma minden tar­tozékát, az emberre szabott­ság jellemzi. Az angol életben nagyobb szerepe van a sporté­nak, a kertészkedésnek, mint bármely más országban. Azért látunk a kiállításon oly sok­féle kialakítású, szellemesen megformált tenisz- és golf­ütőt, korcsolyát, diszkoszt, sta­fétabotot stb. Ezért terjed ki a formatervező figyelme pél­dául a sziklakert gyomlálásá­­ra szolgáló szerszámokra is. A brit ipari tervezési tanács 1944-ben létesült, s a tervezési központtal együtt a brit ipari tervezés fő motorja. Célja a tetszetősebb formájú, könnyen használható, olcsóbb ipari ter­mék előállítása és fontos tö­rekvése az ízlésnevelés, ami nem kis feladat az Egyesült Királyság területén sem. Minden szerepel ezen a Nagy-Britannia ipari forma­­tervezését képviselő kiállítá­son, ami csak kapcsolatban van az ember mindennapi éle­tével. Fogalmat kapunk né­hány új kísérletről is, melyek hagyományos anyagokat újsze­rűen párosítanak műanyagok­kal, s a formaterv is az anya­gok tulajdonságainak megfe­lelően alakul. d.­m. A Szegedi Nemzeti Színház legutóbb részben új szereposz­tásban adta elő Verdi Don Carlosát, amelyben Kemény Clio nagy sikert aratott mint Eboli. A két főszerepben sok tapsot kapott Szabó Miklós és Sinkó György is.­­ A bécsi Viennálén, a humo­ros filmek nemzetközi feszti­válján a magyar filmgyártást a Butaságom története kép­viseli. A Viennále március 24-én kezdődik.­oo Peter Weiss híres drámájá­nak, A vizsgálatnak a francia­­országi bemutatóját március 29-én tartják az aubervilliers-i városi színházban. Időszerű művészi és szervezeti kérdésekről tárgyalt a Színházművészeti Szövetség közgyűlése A Magyar Színházművészeti Szövetség hétfőn tartotta meg II. közgyűlését a Fészek Klub­ban. Az elnökségben foglalt helyet Köpeczi Béla, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezető­je és Aczél György, a műve­lődésügyi miniszter első he­lyettese. Az elnökség nevében Marton Endre üdvözölte a közgyűlés részvevőit, vala­mint a vendégként megjelent német szakszervezeti delegá­ciót, köztük Peter Heinzét, a Német Szocialista Egységpárt kulturális osztályának helyet­tes vezetőjét. Az elnökség beszámolóját Kazimir Károly főtitkár is­mertette. Szólt a színház és a televízió viszonyáról, majd rátért a nemrégen bevezetett szerződtetési rendszerre, amely ma is foglalkoztatja a színhá­zi társadalmat. Hangsúlyozta: helyesen járt el a szövetség, amikor a szakszervezet és a párt illetékes fórumaival, va­­lamint a minisztériummal kö­zösen beszélte meg ezt a kér­dést. Fölvetette azt a javas­latot, hogy egy közvetítő iro­dát lehetne létrehozni, ahová a most megnövekedett problé­mákkal küzdő művészek biza­lommal fordulhatnának. A beszámoló részletesen fog­lalkozott a vidéki színházak­kal és megállapította: húsz év jelentős kulturális eredménye, hogy a régi értelemben vett ■►vidéki- színjátszás megszű­nőben van. Kazimir ezután a szövetség munkájáról szólt. Megállapí­totta: hasznos lenne, ha a színművészeti tanács nem a minisztériumon, hanem a szö­vetségen belül dolgoznék, hi­szen saját problémáikat a mű­vészek ismerik a legjobban és igazán segíteni is csak ők tud­nak magukon és egymáson. Az előadó annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy a jövőben jó magyar drámák születnek, mert bár sok jó külföldi darabot játszanak színházaink, igazi nagy sikert elérni csupán külföldi művek­kel nem lehet. A magyar da­rabokat a közönség is köve­teli. örvendetes — mondotta —, hogy az utóbbi években a színházak kezdik kialakítani egyéni arculatukat. Ahhoz, hogy a fejlődés ne álljon meg, igen fontos az elavult színházi épületek felújítása. A beszámoló után megkez­dődött a vita, amelyben fel­szólalt Köpeczi Béla is, aki a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának üdvözletét tolmácsolta a köz­gyűlésen megjelent körülbelül 200 színházi szakembernek. Hozzászólásában a referátum­ban és a vitában fölvetődött problémákról beszélt Peter Heinze az NDK művészeinek üdvözletét adta át a jelenle­vőknek. Ezután Kazimir Károly ösz­­szefoglalta a vitát, majd a tes­tület elnöksége lemondott. Nádasdy Kálmán levélben kérte a közgyűlést, hogy ne jelöljék az új vezetőségbe, mi­vel másfél évtizede dolgozik a szövetség elnökségében. Ung­vári Lászlónak, a jelölőbizott­ság elnökének javaslatára a közgyűlés Nádasdy Kálmánt egyhangúlag a Magyar Szín­házművészeti Szövetség dísz­elnökévé választotta. Ezután megválasztották a 25 tagú el­nökséget. Meghalt Megyeri Barnabás szobrászművész Megyeri Barnabás Munkzá­­csy-díjas szobrászművész, a Képzőművészek Szövetségének választmányi tagja, életének 46. évében, hosszas szenvedés után, hétfőn meghalt. Az el­hunytat a Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművé­szeti Alap saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: Szöktetés a sze­­rájból (A. bért. 7.) (7) — Erkel Szín­ház: Sámson és Delila (Kemner bért. 7. és Főisk. bért. H. sor. 4.) (7) — Nemzeti Színház: Úri muri (7) — Katona József Színház: Az Ifjúság édes madara (7) — Madách Szín­ház: Koldusopera (7) — Madách Kamara Színház: Mezítláb a park­ban (7) — Vígszínház: Közjáték Vichyben (fél 8) — Ódry Színpad: Szegény Dániel (fél 8) — Thália Színház: A helytartó (Nők köny­vespolca bér­. 3.) (7) — József At­­tia Színház: Húszévesek (7) — Fő­városi Operettszínház: My fair Lady (7) — Vidám Színpad: Mi eb­ből a tanulság? (fél 8) — Kis Szín­pad: Hippolyt, a lakáj (7) — Egye­temi Színpad: Bach-sorozat, I. (fél 8) - Kamara Varieté: Nem nálunk történt (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Búcsúzik a cirkusz (7) — Zeneakadémia: Bartók-vo­­nósnégyes hangú. (Négy évszázad muzsikája, 7.) (fél 8). •Kedd, 1968. március 15. NAPLÓ Március I. A Rádiószínház az idén is megrendezi a Nemzetközi Rádiójáték Fesztivált Április 1 és május 2 között kilenc or­szág: Magyarország, Csehszlo­vákia, Franciaország, Írország, Japán, Lengyelország, a Szov­jetunió, az NDK és az NSZK legjobb rádiójátékai hangza­nak el.O Mar del Platában a szombat este véget ért filmfesztiválon a legjobb színésznői alakítá­sért a francia Mireille Darc-ot, a legjobb férfi alakí­tásért pedig a szovjet Jevge­­nyij Lebegyevet jutalmazták. A legjobb rendezőnek járó dí­jat az olasz Antonio Pietran­­geli kapta. A nagydíjat A nagy fal mögött című csehszlovák filmnek ítélték oda. • oo A Jelenkor és a Pécsi Vá­rosi Művelődési Ház Csuka Zoltán és Kolozsvári­ Grand­­pierre Emil részvételével va­sárnap szerzői estet rendezett. * A párizsi Operában Wieland Wagner rendezésében, Sebes­tyén György vezényletével ad­ták elő a Trisztán és Izoldát, a címszerepekben Wolfgang Windgassennel és Birgit M­a­sonnal. «NJ­­%*o Csehov színművét a Sirályt mutatja be március 25-én a debreceni Csokonai Színház. Ennek a drámának az előadá­sára készül egyébként a Dé­ryné Színház is.­­ A francia könyvkiadók nemzeti szövetségének megállapítása sze­rint az ország lakosságának a fele soha sem vásárol könyvet. A meg­jelenő nyomdatermékek háromne­gyede a lakosság 14 százalékának tulajdonába kerül. * Angol tudományos filmhét kezdődött hétfőn Moszkvában. Az angol—szovjet kulturális együttműködési terv alapján másodszor rendezik meg a két ország tudományos filmeket készítő rendezőinek és opera­tőreinek találkozóját , Darius Milhaud új operáját, A bűnös anyákat júniusban mutatja be a genfi Nagyszín­ház Herbert Gráf vezényleté­vel. A francia zeneszerző új operája Beaumarchais Figaró­jának új dalmű-változata.­­ Fazekas Mihály születésé­nek 200. évfordulója alkalmá­ból vándorkiállítást készítenek a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai

Next