Magyar Nemzet, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
1_ A RÁDIÓ MELLETT ! Ural portré! sokféleképpen hangzanak fel versek. Nemegyszer írtam le örömmel és elégtétellel e hasábokon, hogy a növekvő verskultúra egyik legcéltudatosabban működő és leghatékonyabb fóruma a rádió. Ám ezekben a „költői alkalmakban” még mindig sok a hangulati elem, az esetlegesség, egy-egy válogatás kötőanyaga a közeledő tavasz, a szerelmi vallomás, a táj, vagy valamely más, áltanos lírai mozzanat. Vagy gyakori annak a kissé prakticista szemléletnek a megnyilvánulása, mely szerint egy-két vers a rádióműsor hézagaiba bárjaikor becsúsztatható, a legegyszerűbb és legelegánsabb tömítőanyag. Mindez nem főbenjáró bűn, hiszen az alkalomszerűség, akár az előbbi, akár az utóbbi módon, nyilvánvalóan nem kapcsolható ki a rádió nagyüzemi munkájából. De azért én mégis azokat a vers-összeállításokat szeretem, ■mikor nem az alkalomszerű pillanat nyomja rá a bélyegét a versre, hanem a vers a pillanatra. Vagy még pontosabban: amikor a vershez nem kell ürügy, sem tavasz, sem évforduló, sem a szünetek, műsorhézagok kitöltése, hanem a költő szuverén módon szólal meg, azért, mert jót és fontosat alkotott. Amikor a magateremtette és nem a műsorszerkesztés más, praktikus funkcióját teljesíti. Van ilyen fórum a rádióban, nem is egy. A legjobbnak a Lírai portré sorozatát érzem (bár ez alkalommal sem hagyhatom említetlenül a vasárnap délelőtti Mai vendégünk-szériát, melyben a költők élőszóval is portrét rajzolnak önmagukról). Ilyenkor „megáll” a műsorfolyam, nem a hangverseny folytatását várjuk rímek társaságában, hanem aki nyitva hagyja vagy kinyitja készülékét, valóban semmi másra, csak a lírai portré alakjára kíváncsi. Az alkalom — maga a költő és a vers. Legutóbb Füst Milán négy versét hallhattuk — és nyomban hozzáteszem: újra meg újra támadó megrendüléssel. Azt hiszem nemcsak a közönség és nemcsak az irodalommi történészek, de maguk a kortárs költők sem fedezték fel még, milyen bonyolult, rejtett utakon hatott költészetükre ez a sötét tónusú, hatalmas líra. Ha az idős költő nagy Nyugat-kortársait tekintjük, mindegyikük valamiféle tábort vonzott vagy ihletett. Pontosan követni lehetett hangjuk továbbrezgését. Füst Milánnak sohasem voltak követői. Mert nem iskolát teremtve hatott, hanem szinte észrevétlenül és alig követhetően szívódott e magányos költészet az eleven líra hajszálerein más és más, sokszor nagyon távol eső költők versanyagába, hogy egy hangvételben, egy képzettársítás merész zuhogóin, egy különös fényű jelzőn, vagy egy kép sejtelmes derengésében felbukkanjon. Alig van költő, aki ne lehetne hálás neki, és alig van költő, aki tudna erről. Ez a költészet nemcsak hangjában, egyedülálló helyében, hanem hatásában is magányos. Ezek a férfias panaszú versek szinte beleoldják az olvasót, hallgatót anyaguk sodrába. Mi módon, hiszen a hang szenvedélyes emelkedettsége is, a versek „témái” is tudatos distanciát teremtenek mindennel, ami közvetlenül ható, hétköznapi? Elsősorban a lelkiállapot egyetemességével: az emberi érzésvilág élmény-skáláján mindig a nagy alaphangokat szólaltatja meg. És ez a lelkiállapot e versekben megjelenik. Az érzelemvilág látomássá, a látomás fogható valósággá sűrűdik. A lelkivilág érzékletességét, a testekkel, húsokkal, illatokkal zsúfolt látomás nehéz anyagiságát, ezt a lebbenékeny vaskosságot és tömör tündériséget valami különös, elemi erejű indulatritmus teremti szakadatlanul. Ez a nemes veretű pátosz, e gyönyörű vers zene — mely szinte kiemeli líráját a szabadversek családjából — olyan elsodró erejű, hogy kényszerít e szenvedély elfogadására: át kell élnünk, a hűvös kívülállás lehetetlen. Pompásan szólt ez a líra — négy vers —, a mikrofon előtt is. Mert nemcsak világosan értő és értelmező, hanem szenvedélyes tolmácsolóra talált. Zách János meglelte a magas hőfokú, zengő pátosznak és a mikrofon-közelbe hozott kamara-versmondásnak azt a tökéletes egyensúlyát, melyben nem mosódik össze indulat és tiszta architektúra, sodró lendület és belső tagolás. Éreztük, hogy nem mindennapi élménye a vers s a megrendültségnek ezt az élményét tovább tudta adni nekünk, hallgatóknak is. Görgey Gábor Az évszázados Petőn-pr „Ez a város születésem hely" — írta a költő Szülőföldemen című versében 1848 júniusában. A vers alatt a keltezés:Félegyháza*. Ugyanezekben a napokban, amikor a szabadszállási kerület követének szeretné magát megválasztatni, több prózai nyilatkozatában vallja magát büszkén kiskunságinak, a Kiskunság szülöttének. A Kiskunság akkoriban nem tájfogalom, hanem közigazgatási egység, történelmi múltú kiváltságos terület: nyolc helység - köztük Félegyháza — és 34 puszta tartozott hozzá. Kiskőrös nem tartozott a Kiskunsághoz 1857-ig, amíg Sárkány János kiskőrösi evangélikus lelkész nyilvánosságra nem hozta a helyi keresztelési anyakönyvből a Petőfire vonatkozó bejegyzést, a közvélemény általában úgy tudta, hogy Petőfi Félegyházán született. Ezt mondta ő magáról, ezt jegyeztette be esketésekor az erdődi katolikus egyház házassági anyakönyvébe, így tudta róla színésztársa, Szuper Károly, költőtársa, Arany János, barátja, mint Lisznyai Kálmán, Losonczy László, így Gyulai Pál, sőt már a kiskőrösi dokumentum után és ellenére Mikszáth Kálmán is. Az első „elpörlés“ Sárkány János bejelentését követte. Kiskőrös ekkor ébredt helyzeti előnye tudatára: hatalmas egyházi és politikai támogatással lépett porodra, hogy igazát bizonyítsa. A közigazgatási gépezet, Pest megye vezetősége természetesen csatasorba állott, hogy az akkor még hozzá nem tartozó Kiskunságtól elhódítsa Petőfi szülőhelyének rangját. Dicséretes lelkességgel fölállították az ország első Petőfi-szobrát (1862), aztán egyszeriben meglelték aszülőházat is, és Jókai szavaival leleplezték (1880). Sok minden támogatta Kiskörös igazát A költő iskolai és katonáskodási bejegyzései meglehetős összevisszaságban hol Kiskőröst, hol Félegyházát, hol pedig Szabadszállást jelölte meg szülőhelyül, vagy — ettől nehezen elválaszthatóan — illetőségi helyül. Ha a keresztlevél alapján történt a bejegyzés, nyilvánvaló, hogy Kiskőrös került be, hiszen az nem tett különbséget a születés és a keresztelés helye között. Pedig a félegyházi születés hívei éppen erre alapozták régen is, most is álláspontjukat. Nem kisebb tekintélyre hivatkozhattak ebben, mint a költő barátjára, Arany Jánosra. Gyulai Pál, amikor Sárkány Jánossal 1867-ben vitába szállt, ezzel érvelt .Ezelőtt három évvel tudakozva Petőfi szülővárosát, barátjai és tanulótársai hol Szabad-Szállást, hol Félegyházát emlegették. Ez utóbbit fogadtam el, nemcsak mert Petőfi egyik rokona is ugyanezt erősíté, hanem leginkább azért, mert maga Petőfi is e várost vallotta szülővárosául egyik költeményében ... Hitelt adtam e soroknak, s hitelt adok máig is. Nem tudtam, s nem tudok okot képzelni, mely Petőfi őszinteségét e pontra kétségbe hozza.« S ezt irta még: “Arany János ezelőtt pár nappal figyelemre méltó felvilágosítást nyújtott nekem e kérdésben. Szerinte Petőfi többször beszélt neki szülői és gyermekéveiről, miről ő ugyan nagy részt megfeledkezett, de arra tisztán emlékszik, hogy nem ott kereszteltnek monda magát, hol született.* Homéroszért hét város versengett, Petőfiért három. Az első pert hamarosan, 1864-ben követte a második, s azóta többször (1867, 1872, 1922, 1957—60) föllángoltak a viták. Ezek során ugyan sok hasznos adat is előbukkant, de az irodalmi kultusz torz megnyilvánulásaira, naiv, sőt káros lokálpatriotizmusra, nem egyszer hamisításra is sor került. Mezősi Károly, a kiskunfélegyházi múzeum, most a Pest megyei múzeumok igazgatója 1954-benAz évszázados Petőfi-per címmel hatalmas anyagot fölölelő, széles körű levéltári kutatáson alapuló monográfiát írt a kérdésről, s megdöbbentő részleteket tárt föl az adatszolgáltatók befolyásolásáról, ellentmondásaikról, az erőszakosérvgyűjtők tudománytalan módszereiről. Kár, hogy műve nem jelent meg, sok tévhitet eloszlatott volna. Hatvany Lajos kéziratban olvashatta, így élt Petőfi című dokumentumgyűjteményében (1955) föl is használta, de egyoldalúan, a kiskőrösi álláspont szerint aknázta ki. Sándor Józsefben még a szabadszállási igénynek is akadt szószólója (1947), Kiskőrösön pedig Kiss Béla (1956) elhunyta óta Istenes József gyűjti az adatokat a Félegyháza elleni érveléshez. Mezősi kimutatta Hatvany könyvének torzításait, s legfőképpen megvédte a múlt századi viták félegyházi debatterjének, Pásztor Ferencnek emlékét a gyanúsításoktól (Irodalomtörténet, 1958/1.). Bár már ez a vitacikk is perújrafölvételt jelentett. Mezősi külön tanulmányban foglalta össze kéziratos művének főbb eredményeit (Irodalomtörténi Közlemények, 1959/3—4. sz.). Ezzel az azóta elhunyt jeles kutató, Dienes András szállt csak vitába, kitartva Kiskőrös mellett (Irodalomtörténeti Közlemények, 1960/2.). Mezőfi korábban nem áhította, hogy Petrovitsék a költő születésekor már Félegyházán laktak. Sőt, éppen ő mutatta ki kétségbevonhatatlan levéltári adatokból, hogy Petőfi családja 1821-től 1824-ig Kiskőrösön lakott! A félegyházi születést azzal valószínűsítette, hogy Petrovits István feleségével rokoni látogatásra (bizonyos Petrovits Borbálánál, akiről közelebbit még nem tudunk), vagy a félegyházi mészárszék bérletének ügyében folytatott tájékozódásra, tárgyalásokra látogatott el a kiskun városba , s ezért született ott 1823 szilveszterének éjjelén elsőszülött fia. Érdekes párhuzam is kínálkozik szintén Petőfiéktől: a költő István öccse ugyancsak másutt született, mint ahol akkor laktak szülei. 1825-ben Petrovitsék félegyházi lakosok voltak. István mégis Szabadszálláson született, amint ő maga írta:vizitben*. Így történhetett Sándorral is. S ez mindjárt magyarázza, hogy miért keresztelték Kiskőrösön. Volt ugyan közelebb (Kecskeméten, Soltvadkerten) evangélikus egyház, de nyilvánvaló, hogy a szülők inkább választották a hosszabb, de haza vezető utat, siettek, csakhogy otthon legyenek: a meggyötört anya mihamarabb a megszokott környezetében pihenhessen, s az újszülöttre az ismerős pap hintse a keresztvizet. Dienes András sok nyomós ellenérvet hozott ez ellen föl. Egyebek közt azt, hogy a hideg téli napon elképzelhetetlen a hosszú kocsikázás egy csecsemővel és gyermekágyas asszonnyal. Ez valóban meggondolkodtató. A „szentesi okmányleletről“, mely a közelmúltban ismét megmozgatta a kedélyeket, s fölszította a vitázó kedvet, ebben az összefüggésben kell szót ejtenünk. Az évszázados per ismeretében alaposan lecsökkent ezeknek az iratoknak jelentősége. A Csongrád megyei Hírlap szenzációja elsietett volt. Hiszen aligha jöhet a félegyházi születés támogatására egy olyan zavaros, memóriahibákkal teli vallomás, amit 1868-ban, 45 évvel a történtek után vall az a Szlávik Mihály, aki 13 évesen (!) is mindössze fél évig volt Petrovitsék inasa. Legsúlyosabb botlása, hogy szerinte a kis Petőfi már ötnegyedéves volt, mikor ő 1823 márciusában elszegődött hozzájuk. Nyilvánvaló, hogy inaskodása idejére rosszul emlékezett, később volt ő Félegyházán, tehát vallomása nem szavahihető Valószínű, hogy Pásztor Ferenc, akinek óhajára hallgatták meg Szlávikot Szentesen, azért nem használta föl a kapott adatokat, mert maga látta, hogy alkalmatlan a bizonyításra, idézésével csak ellenfeleinek nyújtana széles támadási felületet. Mostani előkerülése sem javít a helyzeten: bár Mezősi furcsamód örömmel üdvözölte, s kész a maga föltárta tényekkel is ellentétben, még a félegyházi ottlakásra is bizonyítéknak tekinteni, valójában úgy támogatja őt ez az újabb zavart keltő lelet, mint akasztottat a kötél. Petőfi születésének — milyen különös fátum, akár halálának — körülményei még ma is megoldatlanok, s talán soha nem is derül fény ellentmondásaik titkára. Magam is a félegyházi állásponthoz húzok: a költő vallomásának adok hitelt. Szépen írt Dienes András arról, hogy Petőfi Kiskőröst tudta testi valója szülőhelyéül, de Félegyházát vallotta szellemi szülőhelyének. Stendhal példáját hozta föl, aki bár grenoble-i születésű francia volt, mégis párizsi sírkőföliratára Henry helyett Arrigó t vésetett föl, s milánóinak hirdette magát, mert ezt az olasz várost tartotta szellemi szülőhelyének. Kiskőröst Petőfi alig ismerte. 21 hónapos volt, amikor elkerült onnan. Félegyházán tanult meg járni, beszélni, itt tanult meg magyarul. A kiskőrösi születés híve, Dienes írja e szép sorokat: »Karonülő hónapjaitól kezdve, míg csak iskolába nem került, nem ismert más várost, mint Félegyházát, nem emlékezett más dajkára, más altatódalra, mint félegyházira; az első szülői ház, melynek képét nem felejti — ki felejtheti? — a félegyházi Bánhidi-féle porta, az első játszótársak, a játékok, a városkép, a nagy torony, apja hússzéke, apja barátai, a mulatós kunok — ez mind-mind Félegyháza. Nincs ezeknek az emlékeknek riválisa: Szabadszállás már későbbi, ez a kamaszkor, Kunszentmiklós a férfikor. És mit jelent a gyermek-, a kamasz-, vagy a férfi- Petőfi szemében Kiskőrös? Semmit: egy képe, egy ismerőse, egy emléke — de semmiféle — nincs ebből a faluból.* Helytelen, s a mostani szentesi “Szenzáció* szétkürtölője, sőt védelmezője, a Csongrád megyei Hírlap ezt tette, eltúlozni a szülőhely fontosságát. Nem ezek a legégetőbb kérdései a Petőfi-kutatásnak: helyénvalóbb az életműre, mintsem az életrajz e kevéssé jelentős mozzanatára terelni a közvélemény figyelmét. Ám, ha már ráterelődött, nem hunyhatunk szemet a tévhitek előtt, kötelességünk a tárgyias tájékoztatás, elejét kell vennünk újabb, meddő vitáknak éppúgy, mint a figyelmet elterelő, káros legendáknak. Péter László ___Isten Nemzet____ Angol ipari forma kiállítás az Ernst Múzeumban A norvég, a finn, a jugoszláv és az V. magyar iparművészeti kiállítást követően kerül a közönség elé a brit ipari forma kiállítás. Kitűnő alkalom a kiállítás arra, hogy közelebbről megismerkedjünk a lehiggadt, egyesek szerint talán konzervatív brit ízléskultúrával. A kiállítást, mely felöleli az angol életforma minden tartozékát, az emberre szabottság jellemzi. Az angol életben nagyobb szerepe van a sporténak, a kertészkedésnek, mint bármely más országban. Azért látunk a kiállításon oly sokféle kialakítású, szellemesen megformált tenisz- és golfütőt, korcsolyát, diszkoszt, stafétabotot stb. Ezért terjed ki a formatervező figyelme például a sziklakert gyomlálására szolgáló szerszámokra is. A brit ipari tervezési tanács 1944-ben létesült, s a tervezési központtal együtt a brit ipari tervezés fő motorja. Célja a tetszetősebb formájú, könnyen használható, olcsóbb ipari termék előállítása és fontos törekvése az ízlésnevelés, ami nem kis feladat az Egyesült Királyság területén sem. Minden szerepel ezen a Nagy-Britannia ipari formatervezését képviselő kiállításon, ami csak kapcsolatban van az ember mindennapi életével. Fogalmat kapunk néhány új kísérletről is, melyek hagyományos anyagokat újszerűen párosítanak műanyagokkal, s a formaterv is az anyagok tulajdonságainak megfelelően alakul. d.m. A Szegedi Nemzeti Színház legutóbb részben új szereposztásban adta elő Verdi Don Carlosát, amelyben Kemény Clio nagy sikert aratott mint Eboli. A két főszerepben sok tapsot kapott Szabó Miklós és Sinkó György is. A bécsi Viennálén, a humoros filmek nemzetközi fesztiválján a magyar filmgyártást a Butaságom története képviseli. A Viennále március 24-én kezdődik.oo Peter Weiss híres drámájának, A vizsgálatnak a franciaországi bemutatóját március 29-én tartják az aubervilliers-i városi színházban. Időszerű művészi és szervezeti kérdésekről tárgyalt a Színházművészeti Szövetség közgyűlése A Magyar Színházművészeti Szövetség hétfőn tartotta meg II. közgyűlését a Fészek Klubban. Az elnökségben foglalt helyet Köpeczi Béla, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője és Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese. Az elnökség nevében Marton Endre üdvözölte a közgyűlés részvevőit, valamint a vendégként megjelent német szakszervezeti delegációt, köztük Peter Heinzét, a Német Szocialista Egységpárt kulturális osztályának helyettes vezetőjét. Az elnökség beszámolóját Kazimir Károly főtitkár ismertette. Szólt a színház és a televízió viszonyáról, majd rátért a nemrégen bevezetett szerződtetési rendszerre, amely ma is foglalkoztatja a színházi társadalmat. Hangsúlyozta: helyesen járt el a szövetség, amikor a szakszervezet és a párt illetékes fórumaival, valamint a minisztériummal közösen beszélte meg ezt a kérdést. Fölvetette azt a javaslatot, hogy egy közvetítő irodát lehetne létrehozni, ahová a most megnövekedett problémákkal küzdő művészek bizalommal fordulhatnának. A beszámoló részletesen foglalkozott a vidéki színházakkal és megállapította: húsz év jelentős kulturális eredménye, hogy a régi értelemben vett ■►vidéki- színjátszás megszűnőben van. Kazimir ezután a szövetség munkájáról szólt. Megállapította: hasznos lenne, ha a színművészeti tanács nem a minisztériumon, hanem a szövetségen belül dolgoznék, hiszen saját problémáikat a művészek ismerik a legjobban és igazán segíteni is csak ők tudnak magukon és egymáson. Az előadó annak a reményének adott kifejezést, hogy a jövőben jó magyar drámák születnek, mert bár sok jó külföldi darabot játszanak színházaink, igazi nagy sikert elérni csupán külföldi művekkel nem lehet. A magyar darabokat a közönség is követeli. örvendetes — mondotta —, hogy az utóbbi években a színházak kezdik kialakítani egyéni arculatukat. Ahhoz, hogy a fejlődés ne álljon meg, igen fontos az elavult színházi épületek felújítása. A beszámoló után megkezdődött a vita, amelyben felszólalt Köpeczi Béla is, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözletét tolmácsolta a közgyűlésen megjelent körülbelül 200 színházi szakembernek. Hozzászólásában a referátumban és a vitában fölvetődött problémákról beszélt Peter Heinze az NDK művészeinek üdvözletét adta át a jelenlevőknek. Ezután Kazimir Károly öszszefoglalta a vitát, majd a testület elnöksége lemondott. Nádasdy Kálmán levélben kérte a közgyűlést, hogy ne jelöljék az új vezetőségbe, mivel másfél évtizede dolgozik a szövetség elnökségében. Ungvári Lászlónak, a jelölőbizottság elnökének javaslatára a közgyűlés Nádasdy Kálmánt egyhangúlag a Magyar Színházművészeti Szövetség díszelnökévé választotta. Ezután megválasztották a 25 tagú elnökséget. Meghalt Megyeri Barnabás szobrászművész Megyeri Barnabás Munkzácsy-díjas szobrászművész, a Képzőművészek Szövetségének választmányi tagja, életének 46. évében, hosszas szenvedés után, hétfőn meghalt. Az elhunytat a Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművészeti Alap saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: Szöktetés a szerájból (A. bért. 7.) (7) — Erkel Színház: Sámson és Delila (Kemner bért. 7. és Főisk. bért. H. sor. 4.) (7) — Nemzeti Színház: Úri muri (7) — Katona József Színház: Az Ifjúság édes madara (7) — Madách Színház: Koldusopera (7) — Madách Kamara Színház: Mezítláb a parkban (7) — Vígszínház: Közjáték Vichyben (fél 8) — Ódry Színpad: Szegény Dániel (fél 8) — Thália Színház: A helytartó (Nők könyvespolca bér. 3.) (7) — József Attia Színház: Húszévesek (7) — Fővárosi Operettszínház: My fair Lady (7) — Vidám Színpad: Mi ebből a tanulság? (fél 8) — Kis Színpad: Hippolyt, a lakáj (7) — Egyetemi Színpad: Bach-sorozat, I. (fél 8) - Kamara Varieté: Nem nálunk történt (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Búcsúzik a cirkusz (7) — Zeneakadémia: Bartók-vonósnégyes hangú. (Négy évszázad muzsikája, 7.) (fél 8). •Kedd, 1968. március 15. NAPLÓ Március I. A Rádiószínház az idén is megrendezi a Nemzetközi Rádiójáték Fesztivált Április 1 és május 2 között kilenc ország: Magyarország, Csehszlovákia, Franciaország, Írország, Japán, Lengyelország, a Szovjetunió, az NDK és az NSZK legjobb rádiójátékai hangzanak el.O Mar del Platában a szombat este véget ért filmfesztiválon a legjobb színésznői alakításért a francia Mireille Darc-ot, a legjobb férfi alakításért pedig a szovjet Jevgenyij Lebegyevet jutalmazták. A legjobb rendezőnek járó díjat az olasz Antonio Pietrangeli kapta. A nagydíjat A nagy fal mögött című csehszlovák filmnek ítélték oda. • oo A Jelenkor és a Pécsi Városi Művelődési Ház Csuka Zoltán és Kolozsvári Grandpierre Emil részvételével vasárnap szerzői estet rendezett. * A párizsi Operában Wieland Wagner rendezésében, Sebestyén György vezényletével adták elő a Trisztán és Izoldát, a címszerepekben Wolfgang Windgassennel és Birgit Masonnal. «NJ%*o Csehov színművét a Sirályt mutatja be március 25-én a debreceni Csokonai Színház. Ennek a drámának az előadására készül egyébként a Déryné Színház is. A francia könyvkiadók nemzeti szövetségének megállapítása szerint az ország lakosságának a fele soha sem vásárol könyvet. A megjelenő nyomdatermékek háromnegyede a lakosság 14 százalékának tulajdonába kerül. * Angol tudományos filmhét kezdődött hétfőn Moszkvában. Az angol—szovjet kulturális együttműködési terv alapján másodszor rendezik meg a két ország tudományos filmeket készítő rendezőinek és operatőreinek találkozóját , Darius Milhaud új operáját, A bűnös anyákat júniusban mutatja be a genfi Nagyszínház Herbert Gráf vezényletével. A francia zeneszerző új operája Beaumarchais Figarójának új dalmű-változata. Fazekas Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából vándorkiállítást készítenek a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai