Magyar Nemzet, 1983. március (46. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
« Magyar Nemzet A Chicago-fiúk kudarca A katonai rendszerek monolitikus egységének bástyája repedezik a latin-amerikai földrész déli szarván. Az argentin junta március elejéntett ígéretet arra, hogy még az idén, október 30-án megrendezik az általános választásokat, három hónappal később pedig már polgári elnök állhat az ország élére. Uruguayban a hadsereg egy évvel később, 1984 novemberében szándékozik megtartani a választásokat. Chilében Pinochet még ellenáll, a megfigyelők azonban kizártnak tartják, hogy az argentin és uruguayi válságtünetekkel gyakorlatilag azonos gondok közepette a diktátor-elnök kitölthetné az alkotmányban 1990- ig magának kiszabott terminust. Kettős feladat Hosszabb történelmi elemzést igényelne, hogy az évszázad első felében a világ fejlett gazdasági nemzetei között jegy■zetl Argentína, avagy Uruguay az utóbbi időben miért alkalmazza belső társadalmi feszültségek áthidalására a totalitárius modellt. A hetvenes évek elején, 1973-ban Chilében és Uruguayban, 1976-ban pedig Argentínában — mindössze három évig tartó polgári irányítás után — szélsőjobboldali katonai rendszerek kerültek hatalomra, azzal a feladattal, hogy leszámoljanak a veszélyesnek ítélt politikai erőkkel — így Santiagóban a baloldali Népi Egységgel, Montevideóban a Tupamaro gerillamozgalommal és a haladó Széles front pártkoalícióval, Buenos Airesben a peronista mozgalom radikális szárnyával és a Montonero gerillákkal. A cél islagában foglalta az említett politikai erők társadalmi bázisának, tehát a szervezett munkásmozgalomnak a lehetőség szerinti szétzúzását is. Az elnyomó apparátus biztonsági erőire hárult a feladat első része, a politikai ellenzék kiirtása. A rendszerek gazdasági csapatára várt volna, olyan hosszú távra szóló elképzelés kidolgozása, amelynek érdemi változást kellett volna eredményeznie a társadalmi-gazdasági szerkezetben. Chilében kimondottan politikai motívumok is, a másik két országban inkábbcsak gazdasági megfontolások játszottak közre abban, hogy a diktatúra a neoliberális, monetárisig elmélet alkalmazása mellett döntött. (Chilében az állam gazdasági beleszólásának a megszüntetését politikai összefüggésben azt diktálta, hogy a Népi Egység kormánya 1970-től kezdve éppen az államosításokkal kívánta megalapozni az új társadalmi szerkezetet.) A piaci erők korlátlan érvényesülésétől várták a munkaadók helyzetének a megerősödését, illetve a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteinek a gyengülését. Hatalmas ár A három diktatúra egyazon recepthez nyúlt, a Milton Friedmann nevével fémjelzett „chicagói iskola” ajánlásaihoz. A kezdeti időszakban viszonylagos sikerrel ültették át a gyakorlatba a gazdasági stabilizáció hagyományos programját; jelentősen csökkentették az állami költségvetés deficitjét, megszüntették a szubvenciókat. A terv másik fő pillére a kapuk megnyitása volt a külföldi tőke előtt. A rendőri terrorral biztosított politikai nyugalom, illetve az olcsó munkaerő lett volna hivatott vonzást gyakorolni a beruházókra. Ezzel egyidőben liberalizálták a behozatalt, hogy az így megnövekedő árukínálattal leszorítsák a belső inflációt. A monetáris iskola szellemében magasra emelt kamatlábak megtették a hatásukat, megindultak a külföldi hitelek. A „nyitott kapuk” elve mégsem hozta meg a várt hatást: a külföldi tőke élt ugyan az import-liberalizálás előnyeivel, de nem fektetett be tőkét az iparba. A chicagói iskola tanítványai learathatták az első babérokat: Chilében és Uruguayban a három számjegyű inflációt tíz, illetve húsz százalék alá tudták csökkenteni. A hetvenes évek gazdaságpolitikájának a látszatsikereiért mindhárom ország most fizet, mégpedig hatalmas árat. A külföldi hitelekre épülő stabilitás időszakát ugyanis a nagymérvű eladósodás követte. A kis, kevesebb, mint hárommillió lakosú Uruguay külföldi tartozásai 1983 küszöbén 3,2, Chiléé húsz-, Argentínáé pedig negyvenmilliárd dollárra nőtt. Az eladósodást szükségszerűen követte a nemzeti valuták mesterségesen fenntartott szintjének drasztikus módosítása. Hamis próféták Buenos Airesben a feketepiacon egy dollárért már 76 ezer pesót adnak. Chilében 1982 júliusában értékelték le 30 százalékkal a pénzt, holott néhány nappal korábban Pinochet elnök még „katonatiszti becsületszavát” adta az árfolyam fenntartására. Pontosan ugyanez ismétlődött meg Montevideóban, ahol Gregorio Alvarez tábornok-elnök személyesen utasította vissza a sajtó találgatásait, majd két héttel később mégis elrendelték a „lebegtetést”: huszonnégy óra alatt az uruguayi valuta már a felét sem érte a dollárhoz viszonyítva. A három déli ország külföldi tartozásainak a mértéke érdemileg nem tér el a latinamerkai kontinens két további, nyakig eladósodott országáétól, tehát Brazíliáétól és Mexikóétól. Lényeges különbség viszont, hogy a déli államokban a fizetésképtelenség párosul a gazdasági visszaeséssel is. Az uruguayi gazdaság 1981- ben még „nulla növekedést” ért el, tavaly viszont a társadalmi termék nyolc százalékkal csökkent. A hetvenes évtized „gazdasági csodájának” valamennyi eredményét elmosta Chilében a tavalyi esztendő; a gazdasági aktivitás tizennégy, ezen belül az ipar termelése huszonkét százalékkal visszaesett. Az egy főre jutó nemzeti termék ma pontosan ugyanakkora, mint 1973-ban volt, amikor Pinochet hadserege megdöntötte a Népi Egysége kormányát. A munkanélküliség Santiagóban az aktív lakosság egynegyedét érinti, Montevideóban pedig tavaly meghaladta a tizenkét százalékot. A társadalmilag magyarázott gazdasági döntések kudarca most szükségszerűen visszahat politikai síkon is: a pieoliberális modell csődje magával rántja a diktatórikus rendszereket. Közhely, hogy a hívők senkit sem átkoznak el jobban a hamis prófétáknál. Ezt a sorsot most a „Chicago-boyok” sem kerülhetik el, akiket egy évtizede még megváltókként üdvözöltek. Martinez de Hoy, aki szuperminiszterként 1976-tól 1981-ig irányította az argentin gazdaságot, most korrupciós ügyletek vádjával vár bírósági tárgyalására. Jobbkeze, az argentin Központi Bank volt elnöke, Adolfo Diz, Milton Friedman egykori tanítványa, állítólag szintén vétkes közpénzek hűtlen kezelésében; ő a felelősségre vonás elől gyorsan Peruba távozott. Hasonló a helyzet a monetarista iskola képviselőivel Chilében; Pinochet egy év alatt három gazdasági miniszterét is menesztette. És bár a chilei diktátor szavakban kitart az eddig követett gazdaságpolitika mellett, de tetteiben már rákényszerült arra, hogy növelje az állam beleszólását a pénzügyi élet irányításába. Változó idők Az összefonódó gazdasági és politikai modellek a jelek szerint végnapjukat élik és a visszatérés a polgári demokráciához már kezd körvonalazódni a félteke déli részén. Az argentin és az uruguayi választási dátumok ellenére sok még a kérdőjel. A tisztikarnak az a része, amely kivette a részét a gerillaellenes hadműveletekből, az ellenzék megtizedeléséből, tart a számonkéréstől. Buenos Aires-i megfigyelők ezért nem tartják kizártnak egy újabb katonai puccs lehetőségét. A hadsereg nagyobb része viszont sürgeti a visszatérést a kaszárnyákba, a gazdasági válság szorításában, illetve a falklandi (malvini) kaland kudarcának az utóhatásaként Pinochet lavírozási lehetőségei is mindjobban beszűkülnek. Immár nemcsak a hagyományos ellenzékkel, a Népi Egység tömegbázisával és a kereszténydemokrácia haladóbb szárnyával kell számolnia, hanem egykori támogatói közül is mind többen elfordulnak tőle. A monetarista gazdaságpolitika következményei ugyanis sértik azoknak az érdekeit, akik pedig kezdetben fő haszonélvezői voltak a katonai fordulatnak. Március legelején a magát „Proden”nek nevező polgári, üzleti körök csoportosulása is felszólította a diktátor-elnököt parlamenti választások kiírására, hat hónapon belül. A felhívás aláírói között van például León Vilarin, a teherautóvezetők szakszervezetének főnöke is, akinek a neve szorosan összefonódott az Allendekormányzat megbuktatásával. Vilarin kezdeményezte azt a sztrájkot a Népi Egység ellen, amely végül elvezetett a hadsereg puccsához. Az idők változnak, Chilében is, s ezt előbb vagy utóbb, de Pinochetnek is észre kell vennie, vagy rádöbbentik. • Ortutay Gyula Brit költségvetés Óvatos fellendülés A PARLAMENTBE készülhetett a brit pénzügyminiszter, beszédét gondolhatta át még egyszer, amikor a City már bizalmat szavazott elképzeléseinek. A tőzsdén emelkedtek a részvényárfolyamok, a vezető bankok fél százalékkal csökkentették a kamatokat, érzékeltetvén ezzel is, hogy itt az ideje a gazdaság mérsékelt iramú fellendítésének. A üzleti körök tudták persze, hogy mi is a lényege a konzervatív kabinet költségvetési tervezetének, s annak szellemében cselekedtek. Aztán a képviselők is meghallhatták Sir Geoffrey Horve előterjesztését. Az angol pénzügyek felelőse bevezetőjében azt fejtegette, hogy bízik a világgazdaság megélénkülésében, s különösen örvendetesek számára a Washingtonból érkező hírek az ipar lüktetéséről. Ötödik, s valószínűleg a mostani törvényhozás utolsó költségvetését ismertette a britekkel Sir Geoffrey, hiszen — a miniszterelnök döntésétől függően — bő egy esz- t tendőn belül az urnákhoz kell járulniuk a választóknak. Ezt is számításba vette a pénzügyminiszter, amikor kétmilliárd fontnyi adóengedményt ígért az állampolgároknak és a vállalatoknak. Az adósávok úgy módosultak, hogy a rossz anyagi helyzetben levők körülményei javulhatnak. Howe is úgy fogalmazott, hogy az életszínvonal emelését tűzte ki célul, ezért növelik a szociális juttatások összegét. A bővülő családi jövedelmeket valamelyest megkurtíthatja az a döntés, hogy a jövőben többet kell fizetni a társadalombiztosításért. A vállalatok is érezhetik az adócsökkentést, ezentúl kevesebb lesz az a hozzájárulásuk, amely a foglalkoztatottak után jár az államkasszának. A költségvetés hiánya hét és fél miliárd fontra rúghat, s a fejlett tőkés országokkal összehasonlítva, ez a deficit visszafogottnak tekinthető. Sir Geoffrey Howe jelezte azt is, hogy a gazdasági növekedés az idén nem haladja meg a két százalékot, s nem várható a munkanélküliek táborának az összezsugorodása sem. A beszéd elhangzása után nyomban megjelentek az első állásfoglalások is. Az ellenzéki Munkáspárt, amely a bermondsey-i pótválasztáson elszenvedett vereséget követően csaknem vezetési válságba sodródott, természetesen bírálta a költségvetést, mert az szerinte, nem foglalkozott kellőképpen a brit gazdaság alapvető gondjaival, az ipar hanyatlásával és a nagy arányú munkanélküliséggel. A Labour Party magát függetlennek tekintő hetilapja, a Tribüne viszont igen érdekes fejtegetést tett közzé a napokban. Azt írta: a konzervatív gazdaságpolitika bírálatakor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szigorú monetarizmus voltaképpen a Thatcherkormányzatot megelőző munkáspárti kabinet idején kezdődött, jelesen akkor, amikor Denis Healey elfogadta a Nemzetközi Valuta Alap igen kemény feltételekkel nyújtott kölcsönét. A LABOUR PARTY rriostain véleményét persze a kolnikai megfontolások befolvásolták elsősorban, főként a választási készülődés, s Howe Kousegvelését a szavazók megnyerésére tett kísérletként fogják fel az ellenzék soraiban. A párton kívül álló elemzők is felívták a figyelmet erre a mozzanatra, s megemlítették azt is, hogy ez a költségvetés mindenekelőtt a dolgozóknak szól. Nekik nyújt előnyöket, míg a három és fél millió munkanélkülit semmivel sem kecsegteti. A nyugdíjasok is csaknem kirekesztődnek a kedvezményekből, jövedelemnövekedésük meglehetősen korlátozott. Kétségtelen tehát — mutatott rá rögvest a parlamenti beszéd után a konzervatívokat támogató The Daily Telegraph pénzügyi szemleírója a rádióban — hogy Howe gondolt a választókra is, de a családok pénztárcájába éppoly óvatosan tesz vissza néhány fontot, mint amilyen megfontoltan kísérletezik a gazdaság fellendítésével. Volt-e valami meglepő a költségvetésben — kérdezte a riporter az újságírót. Talán az, hangzott a válasz, hogy a kormányzat változatlanul szorgalmazza az északi-tengeri olajlelőhelyek feltárását, miközben a benzin- és a fűtőanyag-fogyasztás növekedését emelt adókkal próbálja gátolni. Az energiafelhasználás ésszerűsítését igyekszik serkenteni és az OPEC által állított csapdát elkerülni. Az olcsó olaj ugyanis átmeneti állapotnak ígérkezik, ha felhagynak a kutatásokkal, az alternatív források alkalmazásával és a takarékoskodással. MÁS VÁRATLAN bejelentést nem tett Sir Geoffrey. Ez a költségvetés beleillik a konzervatívok stratégiájába. Morris Preston, a londoni Queen Mary College profeszszora azt fejtegette ki, hogy az infláció iramának a megfékezése továbbra is a gazdaságpolitika fő célkitűzése. Ez nem is csodálható, hiszen Howe egyetlen pénzügyminiszteri sikere az volt, hogy négy év alatt csaknem a negyedére csökkentette a pénzromlás ütemét. Igen fontos eleme még az előterjesztésnek, hogy könnyítenek a válalatok társadalombiztosítási közterhein. Kételkedni csak abban kételkedett Preston, hogy vajon elegendő támogatást kapott-e az ipar . Ezt feszegette Simon Jenkins is a The Economist hasábjain, hangsúlyozván azonban, hogy Howenak sok mindent figyelembe kellett vennie. A világgazdasági fellendülésben bízhat ugyan, de a jelzések még nem megnyugtatóak. A font árfolyama az elmúlt hetekben minden rekordot megdöntve zuhant az amerikai valutához képest, jelenleg másfél dolláros szinten látszik megnyugodni. Ez örvendetes abból a szempontból, hogy a brit áruk versenyképessége növekedhet a külpiacokon. Ám a behozatal drágul, s így gyorsulhat az infláció irama is. Ha Sir Geoffrey a leértékelődést még megtoldotta volna nagy összegek beáramoltatásával a gazdaságba — szögezte le Jenkins —, akkor az áremelések újabb hullámát szabadította volna a fogyasztókra és a vállalkozókra. Igen kiegyensúlyozottan kellett eljárnia, hogy a font helyzetét ne rontsa tovább, de ne is javítsa, s egy esetleges nagy államadósság vállalásával ne izgassa fel a pénzpiacokat. Nem feledkezhetett meg arról sem Howe, hogy csökken az északi-tengeri olajnak az ára, s az OPEC ötdolláros engedménye azt jelenti: a költségvetés annyi bevételtől esik el, mint amennyit most adókedvezményként nyújt. AZ ÖSSZEFÜGGÉSEK hátterét felvillantva, a Financial Tiraesben arról elmélkedett Samuel Brittan, hogy az angol gazdaság jelenségeit két esemény magyarázza. Háromnégy évvel ezelőtt nevetségesen megerősödött a font, s ebben az időszakban hirtelen megugrottak a bérek is. Az árfolyamzuhanás tehát a helyére tette a brit valutát. A lap másutt azt fejtegeti, hogy a magas bérek és a vállalati közteher is oka a munkanélküliségnek, míg az adókkal eddig a tőke jellegű beruházásokat támogatták. Ezzel kapcsolatban Simon Jenkins mutatott rá érdekes öszszefüggésre, amikor a rádióban arról faggatták, mit szólnak majd a szakszervezetek Howe programjához. Azt mondta a The Economist főszerkesztő-helyettese, hogy nem várható éles válasz, mert a költségvetés kedvez a dolgozóknak, s a TUC a foglalkoztatottak érdekét védi elsősorban, nem pedig a munkanélküliekét. S hogy alátámassza Howe óvatosságát, a brit pénzügyi napilap hosszú cikket közölt a gyáriparról, amely lesoványodott az elmúlt három évben a recessziós diétától és az erős fonttól, de nem lett egészségesebb. A textil-, az acél-, az autó-, a szerszámgépipar és a kohászat, egyszóval az angol gazdaság szíve egyelőre csak reménykedik, még nem érzi sem a valutaleértékelésnek, sem az új, költségvetésnek a hatásait Jenkins szerint a pénzügyminiszter fő ösztönzőnek a gyönge fontot szánta, a költségvetés kiegészítés csupán. Tény, hogy a gyáriparban még nem zárult le a csődök, az összeolvadások és a tőkeátcsoportosítások folyamata. Howe könnyített a vállalatok sorsán, de nem dobott mentőövet a halódó, elavult ágazatoknak. Beke Miklós Érdekességek a nagyvilágból Télvíz idején a vidéki gyermekek, akik korán reggel mennek az iskolába és napnyugta után térnek haza, nagy veszélyben vannak, különösen, ha sötét ruhát viselnek. Elüthetik a gépkocsik, ha erdőn kell keresztülmenniük, állatok támadhatják meg őket. Ezen segít egy dán találmány, amely a gyermekek ruháját fénylő, folgforeszkáló jellel látja el. (Berligske Tidende) Emelkedik a világ nagy amerikai és japán parfümgyárainak a forgalma. Ezt bizonyítják a tavalyi eredmények. Csökkent viszont az egyik legnagyobb francia háznak, a Diornak a bevétele. A gyártmányainak 75 százaléka így is külföldön kel el. (La Croix) Az angliai Southportban volt a nagy krimiírónőnek, Agatha Christie-nek az otthona. A városka egyik szállodája, a Prince of Wales hétvégenként társasutazásokat fogad, amelyeken a vendégek megrendezett bűntényekkel szórakoznak. Ezeken szerepel Miss Marple és Hercule Poirot is. A detektivesdinek nagy a sikere. (The Daily Mail) Az egyes országokban nagyon különböző a családnevek száma. A japánok szerint náluk van a legtöbb, mintegy százezer. Angliában mintegy tizenhatezret, Finnországban hatvanezret ismernek. (Asahi Shinmbun) (herczeg) Tavaszi Fesztivál ♦Budapest, március 18 27f1%~7 Az év legnagyobb idegenforgalmi és kulturális rendezvénysorozata a BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL március 18-tól 37-ig. PROGRAMAJÁNLAT FIATALOKNAK: Diszkó-, pop-, folk-, rockkoncertek a Kertészeti Egyetem klubjában mindennap. Koncertek : Skorpió, Karthágó, East, V’ Moto Rock, Saturnus, Benkó Dixieland Band, Pege Aladár és nemzetközi együttese, Mini, KFT, Normál group, P. S. Band, Szikora RIGO. Jegyek kaphatók a Színházak Központi Jegyirodájában (Budapest VI., Népköztársaság útja 18.) és a helyszínen (Budapest XI., Villányi út 35.). 33 százalékos vasúti kedvezmény a fesztivál vidékei vendégeinek. A menetjegyeket az Utazás ’83 kiállításon a Tourinform pavilonjában lehet érvényesíteni. Valamenynyi programról részletes felvilágosítást ad a Tourinform Iroda. (Budapest V., Petőfi Sándor utca 17—19.), telefon: 179-800. ip ____________________________ Szombat, 1983. március 19. Egy londoni állatvédő egyesület levelet küldött egy szőrmefeldolgozó üzemnek. A levél formája arra engedte következtetni a címzettet, hogy abban robbanóanyag van. Izgatottan egy éppen arra járó lovasrendőrnek nyomták a kezébe, aki a legközelebbi őrszobában hatástalanította a veszedelmes küldeményt. Mindenki feldúlt volt, csak a ló őrizte meg angol hidegvérét. (Daily Mirror)