Magyar Nemzet, 1994. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-01 / 178. szám
Nyomják a gázt A tizenhat éves lány ráhajtott az útpadkára, s nem tudta visszavenni a kormányt. Hatalmasat esett, a motor alá került, s a kórház intenzív osztályára szállították. Ilyen, s ehhez hasonló eset szinte naponta történtik a Balaton-parti településeken, ahol rendkívüli módon megszaporodtak az idei nyáron a kismotorkölcsönzők. A gyerekek száguldoznak, se jobbra, se balra nem néznek, csak húzzák-nyomják a gázt, s cikáznak az autók között. Nagy divat mostanság motort kölcsönözni a tó partján. Divat, de egyben életveszély is. A letört visszapillantó tükröket mutatja az egyik motorkölcsönzés: „Mennyit kérhetek én ezekért? A gyerek nagyot bukott, mind a két tükröt ripityára törte. Még szerencse, hogy neki nem esett baja. No, mennyit érnek ezek ön szerint?” Miután mi nem vagyunk szakértők a dologban, nem adunk tanácsot. Később mégiscsak kiderül, háromezret kért a két tükörért. Hm. Nem rossz bolti Csak azt nem értjük: hogyan engedhető meg a zsúfolt Balaton-parti utakon ez a kismotorkölcsönzés? S meddig engedhető ez? Amíg nem történnek naponta súlyos, életveszélyes balesetek? (gy. 1.) Villát, telket vegyenek A hazai vendégek egyikemásika nemcsak pihen, szórakozik a tó partján, de terepszemlét is tart: mennyit kérnek a telkekért, üdülőkért. Telkekből nem nagy a kínálat, számos villán, vállalati üdülőn viszont ott a tábla, ,Jeladó”! A frekventáltabb településeken az üres telkek általában másfél milliónál kezdődnek, a kisebb, egy-két szobás nyaralókért 3-4 milliót kérnek. Természetesen szolidabbak az árak a tó nyugati végében Balatonszentgyörgy, Balatongyörök térségében. Lehet venni telket egy millió forint alatt is, ha valaki vállalja, hogy 2-3 kilométerre kerül a tótól. Viszonylag sok vállalati üdülőt kínálnak - tízmilliótól száz millióig - a kereslet irántuk azonban, enyhén szólva igen lanyha. Autószentelés Szántódpusztán Vasárnap Szent Kristóf-napi mise volt Szántódpusztán; az utazók védőszentjéről elnevezett kápolnában Szemes József, Balatonkersztúr apát-plébánosa celebrálta a szentmisét, s ezt követően pedig a szabadtéri autószentelésre került sor. A látogatók szombaton és vasárnap gyönyörködhettek a IX. nemzetközi kettesfogat-hatjó versenyszámaiban is. A Jakab-napi kirakodóvásárnak is Szántód volt a színhelye. A víz hőfoka: 27° C s dunántúli REGIONÁLIS VÍZMŰ Rt. víz-, csatornasiófok hibabejelentés DRV Rt. dél-balatoni üzemigazgatóság, Siófok (84) 350-122 DRV Rt. észak-balatoni üzemigazgatóság, Balatonfüred (86) 342-610, 342-611,343-011 DRV Rt. nyugat-balatoni üzemigazgatóság, Keszthely (83) 348-466, 348-015,311-530 2379 Várják az M7-es folytatását Fenyves csöndes, családias üdülőhely szeretne maradni Balatonfenyves, ez a kétezer állandó és 7800 ideiglenes lakossal rendelkező délnyugatbalatoni község 1992. január 1- je óta ismét önálló település. Mit tapasztalnak mindebből az itt lakók és az üdülővendégek? - kérdeztük Lombár Gábort, a Fonyódtól „elvált” helység polgármesterét. - Főleg az infrastrukturális fejlődés gyorsult meg az önállóvá válás után. Például műszakilag valamennyi fenyvesi épületbe bevezethető a gáz, ötvenezer forint hozzájárulás esetén, amely összeghez az állandó helyi lakosok kedvezményes kölcsönt vehetnek fel az OTP-től. Hatszáz telefonvonalat létesítettünk, ami többszöröse a korábban meglévő vonalak számának. Elkezdtük a nagyarányú csatornázást, amelyből tizennégy kilométer készült el. Egyharmadát, hatvanezer forintot - a lakosok állják, tíz év alatt kell kifizetni. Ugyanilyen irányban oszlottak meg a költségek a négy kilométernyi pormentes útburkolat létesítésénél is. - Hogyan sikerült anyagilag megalapozni ezeket a fejlesztéseket? - Minden lehetséges fejlesztési pályázaton részt vettünk a támogatási pénzek megszerzéséért Ez azonban azt is igényli, hogy nekünk is le kellett tenni a pénzt, a beruházás felére vagy több mint a felére, így például az idei 237 milliós költségvetésünkből 130 millió a fejlesztés. Mit tettek, tesznek az idegenforgalomért? - Az ötezer nyaralóépület révén az eddig ismertetett fejlesztésnek is van idegenforgalmi hatása. A község szépítésére is sokat áldozunk. Öt szabad strandunk közül négyet már rendbetettünk. Eltávolítottuk a régi szedett-védett építményeket, s újakat építettünk, felhasználva a magánkereskedők hozzájárulását is. A hozzánk tartozó partszakaszt tíz balatonfenyvesi munkanélküli, mint közhasznú munkás tartja tisztán napi 12 órában. Gondot okoz itt a szabályozás hiányossága. A sekély víz tisztán tartása a mi dolgunk, de mi van akkor, ha halpusztuláskor az illetékesek megvárják, amíg a tetemeket a parti vizekre sodorja a hullámzás? Meglepő, de nincs szabályozva, milyen mértékű károsodás esetében beszélünk kárelhárításról. Milyen az önkormányzat kapcsolata az itt tevékenykedő vagy üdülőket fenntartó nagyobb vállalkozásokkal? - Az a régi kapcsolat, hogy ilyen cégek, üzemek anyagiakat adnak, megszűnt A volt nagybereki állami gazdaság például nagyrészt külföldiek tulajdonába ment át. A vállalati üdülőket is privatizálták, sajnos, ezekben egyre kevésbé saját dolgozóik üdültetése folyik. Aztán vannak teljesen magukra hagyott, pusztuló üdülők, amelyeket vétek így parlagon hevertetni. A Bihari Állami Gazdaság épületegyüttese olyan, mint egy Csipkerózsika-kastély. Községünk vállalkozói az adójukon keresztül támogatják a községet. A vendégek fogadóinak is be kell látniuk, ha nem fizetik be a kurtaxát, saját községüknek okoznak pénzkiesést. Mint ahogyan egyes kereskedők magas áraikkal szinte elriasztják a vevőket, ezáltal is csökkentik az ide különben visszatérni akaró vendégek számát.És a további fejlesztések? - Folytatjuk a megkezdett munkákat: épül a gázfogadó állomás, újabb utcák kapnak csatornát, portalan utat! Nagyon várjuk az M7-es autópálya továbbépítését, amelynek eredetileg 1996-ra kellene idáig érnie, de ez szerintem kétséges. Pedig nagy szükség lenne rá, mert a térségben a közlekedés csődje legalább akkora visszariasztó tényező lehet, mint egy angolnavész. Készül a község rendezési terve, amelyenk fő céljai a nádas és a parti sáv védelme, a központ kiépítése és a község nyugati kapuja arculatának fejlesztése. Tartózkodunk minden megalomániás tervtől, szeretnénk megőrizni Balatonfenyvest csöndes, családias üdülőhelynek. Gőz József Részvételi rekord Háromezren úszták át a tavat Sikeres és igen látványos rendezvénynek lehettek a részesei azok, akik az idei nyár legmelegebb napját Balatonbogláron töltötték, s vagy versenyzőként vagy finom italokat kortyolgató nézőként vigadtak a Platán-strandi kánikulában. Reggel hét órakor ugrottak vízbe Révfülöpön az első úszók és délután háromkor az utolsók, hogy átszeljék az 5200 méteres távot - ha lehet, három órán belül. Volt, aki 1:08.35-ös időeredménnyel büszkélkedhetett, s voltak, akik 5-6 órán át evickéltek a tó közepén időnként erősen hullámzó vízben, mindazonáltal mintegy háromezren akaszthatták nyakukba a kerámiamedált és kaptak oklevelet igazolásául annak, hogy sikeresen átúszták a magyar tengert Soha ennyi versenyző nem állt még rajthoz tóátúszás címén - örvendett Szénási Imre a világhírű távúszó, aki többek közt a La Manche-csatorna átúszásával vált híressé, és Bogláron is mindig ő a legfőbb szaktanácsadó. Jó hírrel érkezett a rendezvényre Jakabházi László, az OTSH elnökhelyettese, aki a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondta: ez a kiváló rendezés jó feltételeket jelent ahhoz, hogy jövőre a gyerekek számára is legyen - a parttal párhuzamos pályán - egy távúszóviadal. Arról is beszámolt az elnökhelyettes, hogy az izraeli Kineret-tó távúszói is bejelentették: részt vesznek a következő évek tóátúszóversenyein. Sikerrel vette az 5200 méteres távot Gyenesei István, az Alpok-Adria Munkaközösség elnöke, Lővey László országgyűlési képviselő. A legfiatalabb versenyző egy 8 éves bonyhádi leány volt a legidősebb tóátúszó pedig egy 83 éves úr, ám ez évben is nekivágott a kemény feladatnak jó néhány mozgássérült fiatal is. (gulyás) Nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos MTI-fotó : H. Szabó Sándor Zörgő János kiállítása Zörgő János grafikus-festőművész képei július 30-tól augusztus 11-ig láthatók (naponta 16.00-20.00 között) Révfülöpön a Tóparti Galériában (Halász út 4. szám). Balaton HÉTFŐ, 1994. augusztus 1. Lellei borhét Az idén is megrendezik a lellei borhetet augusztus 2-től 8-ig. Gazdag kulturális prgramot állítottak össze, s a műsorok szünetében játékos vetélkedőket tartanak. Hozzá kapcsolják a szőlészeti és borászati termékek vásárát,valamint népművészek, kézművesek bemutatóit és vásárát. A korhét első napjának a programja: Augusztus 2., kedd 18.00 Térzene, a zeneiskola fúvószenekarénak előadásában; 18.30 Ünnepélyes megnyitó; 19.00 A Tilinkó együttes koncertje (Székesfehérvár); 19.30 A Szelence gyermektánccsoport műsora (Balatonboglár); 20.00 Az Alba Regia néptáncegyüttes műsora (Székesfehérvár); 22.00 Nyitó táncház. Szigligeti nyár ’94 Augusztus 1., hétfő 11.00 Térzene a strandon az Orosházi fúvószenekar előadásában; 16.00 Ügyességi- és sportvetélkedő a strandon; 19.00 Az Orosházi fúvószenekar dixilandestje a strandon; 20.00 A Los Andinos együttes népszerű latin-amerikai zenét játszik. Augusztus 2., kedd 11.00 Térzene a strandon; 16.00 Ügyességi és sportvetélkedő a strandon; 20.00 Toronyzene a várban. Simon Zsolt kvintettje; 21.00 A Hintón járó szerelem c. magyar film vetítése. Augusztus 3., szerda 10.00 Bábszínház gyerekeknek a Budapest Bábszínház tagjainak előadásában; 11.00 Ügyességi vetélkedő a gyerekeknek (rossz idő esetén másnapra kerül); 11.00 Térzene a strandon; 16.00 Ügyességi és sportvetélkedő a strandon; 19.00 A Szigligeti borok versenyének eredményhirdetése az Eszterházy-pincében. Árat csökkenteni vagy színvonalat emelni? Szakember véleménye Már a szezon elején, májusban megérkeznek a tó partjára a nagy külföldi autóbuszok, néhány napos üdülésre hozzák a német nyugdíjasokat, akik olcsó nyaraláshoz jutnak így. A magyar turista ilyenkor még olyan ritka, akár a fehér holló. Aztán ezek a nyugdíjas csoportok lassan elmaradnak (akadnak szállodák szép számmal, amelyeknek nem is jut belőlük) s következeik a pangás, majd a szezon kezdetével a roham. Ezekben a forró napokban például zsúfolt a Balaton sok szállodája, táborozóhelye és a magánházaknál is letakarják a Zimmer frei táblákat. De vajon ezen az úton el lehet-e jutni a balatoni vendéglátás korszerű fejlesztéséhez? Elégséges-e ha csak a külföldi jön? Beszélgettünk dr. Thurzó Sándorral, a széplaki Interpress igazgatójával, akinek egészen más a véleménye. Szerintem olyanná kellene tenni a vendéglátó szakmát, hogy a belföldi vendég is megtalálja az üdülés, a pihenés lehetőségét, ne szoruljon ki ebből, mondjuk a magas árak miatt. „Csak” külföldi vendégből nem lehet megélni, erre ugyanis nem lehet biztonságosan alapozni. Akadnak erre napjainkban is bizonyító példák. Amikor elkezdődött a halpusztulás a Balatonon, a spanyolok, a görögök, de az olaszok is nyomban megkongatták a vészharangot. S ez sok turistát eltérített. Nem Magyarországra indultak el pihenni, hanem helyette Olaszországba vagy Görögországba mentek. Vagy vegyük a háborús hisztériát szító híreket, amelyeket külföldön olykor-olykor felröppentenek. Nyomukban máris észrevehetően megcsappan a külföldiek száma. Ezért is azt tartom, hogy a hazaiak tömegesebb üdültetésére kellene berendezkednie a vendéglátásnak. Jelenleg a vendégek 80 százaléka külföldi és csak 20 százaléka a magyar. A hazaiak drágálják a balatoni üdülést. Azt tartják, hogy külföldön se kerül többe. - Ezen érdemes elgondolkodni. Valóban felmentek az árak, fizetni kell üdülési adót, parkolódíjat, a Balaton mentén 50 százalékkal (ha nem többel) drágább a gyümölcs, s azok se jönnek ki jóval olcsóbban, akik főzőcskéznek egy magánszálláson. - Nem lehetne esetleg letörni az árakat, hogy több magyar jöjjön? - Vagy az árak csökkentésével, vagy a színvonalnak az árakhoz való igazításával lehetne változást elérni. Ez utóbbira van is remény, mert a Vendéglátó-ipari Főiskola Csizmadia László irányításával olyan szakembereket nevel manapság, akik erre képesek is lehetnek, megszerzett tudásuk folytán. Az oktatás gyakorlatias, s a vendéglátást ma már nemcsak könyvből tanulják a hallgatók. - És a másik lehetőség, az olcsóbb üdülés? - Az nehezebb, de szintén megvalósítható. Rá kell szoktatni az embereket a szezon előtti, vagy utáni üdülésre. Akinek mindegy, hogy mikor veszi ki a szabadságát, például a nyugdíjasnak, annak olcsóbb lehetőséget biztosít az általam vezetett Interpress már az idén. Augusztus 20-tól és szeptemberben, amikor csodálatos színekben ragyog még a tó, a jelenleginél jóval olcsóbb áron, napi 700 forintért teszünk lehetővé utószezonig üdülést a nyugdíjasoknak. » (i. e.) Versenyek Zánkán Augusztus 17. Nyílt vízi úszóverseny augusztus 3-án 16.00 órakor. Evezős túraverseny augusztus 4-én 9.00 órakor. Zánkai kétpróba (úszás+futás) augusztus 5-én 16.00 órakor. A versenyekre nevezni a Gyermek-üdülőcentrum vízi sporttelepén lehet. Balkán táncház a Zsarátnok együttessel augusztus 4-én 20.00-kor, Pop-piac koncertsorozat augusztus 3-6. Belépőjegyek a helyszínen válthatók. Nyaralók panasza Zajszennyezés Almádiban A balatonalmádi strand hangszórója kora reggeltől késő estig a tűrőképesség határát meghaladó hangon bömböl, ezzel zavarva nemcsak a strandolók, de a környékbeli lakók nyugalmát is. Az erősítők tíz méterenként vannak felállítva és van, amelyik a hegyoldal felé irányul. Egész nap harsog a sok rendszabály és reklám. Már kértük a strand vezetőségét, az önkormányzatot, hogy kevesebbet szóljon a megafon, kisebb legyen a hangerő, és legalább a kora délutáni órákban legyen egy kis nyugalom! Minden hiába. Kérdésünk: felesleges zajokkal miért szennyezzük környezetünket? Biztosak vagyunk benne, hogy akár a strand, akár a büfék gazdái, csúszda, reklám nélkül is jól meg fognak élni. A strand környéki nyaralók és lakosok nevében: Dr. Temeeszentandrási Györgyné Balatonalmádi A Sió tévé műsora Hétfő Műsorkezdés: 20.00 - Hírek, - Nachrichten - Tourinform - Az elmúlt hét sporteseményei - Tv S-torna - 20.30 Csak 14 éven aluliaknak! Játék gyerekeknek - Mese - Kisfilm-kaleidoszkóp - 21.40 Töprengő. Játék felnőtteknek - Régi idők tanúi - A nap vendége - Hírek - 22.45 Volt egyszer egy gyilkosság (amerikai bűnügyi vígjáték, 90’) Kedd Műsorkezdés: 20.00 - Hírek, - Nachrichten - Tourinform — Helybéliek fóruma - Tv Stora — 20.35 Játék gyerekeknek - Mese - Kisfilm-kaleidoszkóp — Filmelőzetes — Főzőcske - Aktuális — 21.50 Töprengő. Játék felnőtteknek - Finom zenék - A nap vendége - Hírek - 22.45 Napfogyatkozás (olasz film, 97’ főszereplő: Alain Deton, Monica Vitti) .Szerda Műsorkezdés: 20.00 - Hírek- Nachrichten - Tourinform - Helybéliek fóruma - Tv S-torna - 20.35 Játék gyerekeknek - Mese - Kisfilm-kaleidoszkóp - Filmelőzetes - Régi idők tanúi - Aktuális - 21.50 Töprengő. Játék felnőtteknek - A nap vendége - Hírek - 22.45 Kóbor szellem palackot keres (amerikai filmvígjáték, 85’) Az oldalt összeállította: Keserű Ernő