Magyar Nemzet, 2021. november (84. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-27 / 275. szám

2021. november 27., szombat KÖNYVESHÁZ Úton Lengyelországba Ti jobban éltek, de mi szabadabbak vagyunk TÓTH I. A 2021-es Savaria Filmszemlén film- és fotóművészet kategó­riában első díjat, a XVII. Göcsej Filmszemlén dokumentumfilm kategóriában második díjat nyert az Autó­stoppal a szabadság felé című mozi. Az alko­tóknak, Zaj­ti Balázsnak, Zajti Ferencnek és Zajti Gábornak mégis fejtörést okozott, hogy kényszerűségből mennyi érde­kes és felemelő interjúrészlet ki­maradt a filmből. Ha nincs au­tóstop, talán ki sem forrja ma­gát a lengyelbarátság élményé­vel átitatott nagy generáció. A kalandos utakról szóló em­lékezések vágatlanul, a maguk teljességében olvashatók a Nap Kiadó gondozásában megjelent, Autóstoppal Lengyelországban című kötetben. Külön erénye a kiadványnak, hogy feleleveníti a korabeli publikációkat, példá­ul Kiss Gy. Csaba és Zajti Ferenc Bereményi Gézával folytatott beszélgetését az író első novelláskötetének záródarabja, a Levelet Zs. asszonynak követi. (Életregényéből mára az is világos, mi mindenen túl volt akkorra a 23 éves fiatalember, hogy ilyen pontos leírást tu­dott adni közérzetről, közérzületről!) Az ötlet egyszerű: felkeresni olyan szemé­lyeket, akik kalandvágyból Lengyelország­ban töltötték a vakációt az 1960-as, 70-es, 80- as években. A vállalkozás nagyszabású­ vol­tát csak akkor érzékeljük igazán, ha rápillan­tunk A Nap Kiadó könyvbemutatói címmel közzétett felvételre a Petőfi Irodalmi Múze­um YouTube-csatornáján. Egészen pontosan a színpadképre: a film és a könyv mind a 27 szereplője hogyan férhetett el egyetlen szín­padon? Talán a közös mozizás élményének is köszönhető - amelynek a közönség is a része­se lehet a képernyőn keresztül­­, hogy a sok jó ember kis helyen is elfért. Hiányérzet persze maradt. A bemutatót nem érhette meg Szalai Attila, akit tavaly ilyenkor helyeztek örök nyugalomra a páz­­mándi temetőben. Sodró erejű írásában fel­eleveníti első útját, ahogy a Var­só és Gdansk közötti ország­úton álldogált stoppos füzettel és magyar zászlóval a kezében. (Lengyelországban az autóstop­pot nem tiltották, sőt autóstop­pos könyvecskével támogatták.) Volkswagen bogár fékezett mel­lette. Őszes úriember ugrott ki belőle, erős akcentussal, de ma­gyarul köszönt, majd elkapta a magyart zászlót, megcsókolta, és betuszkolta Szálait a család­ja mellé, így indult az élet nevű egyetem. Kiderült, hogy a férfi boglári diák volt, magyarországi lengyel menekült a máso­dik világháború alatt. A magyar zászló látvá­nya hálarobbanást idézett elő nála, két napig etette, itatta hősünket, és Teleki Pált kön­­­nyekkel a szemében emlegette. Az elsők között indult útnak Engelmayer Ákos, akinek egy lengyel paraszttól kellett megtudnia, hogy a második világháború ide­jén százezer lengyel menekült kapott mene­déket Horthy Magyarországán. Erről itthon nem beszéltek, ahogy 56-ról sem, miközben a magyar stopposokat 56 örököseként fo­gadták és tenyerükön hordozták a lengyelek. A nemzedéki tapasztalattal egybevág Tolcsvay Béla reflexiója: „nem szól a rendőr, sőt segít” és Bereményi Géza megjegyzése: „Magyaror­szágon minden utcasarkon igazoltatott a rend­őr, ez jelentette a fiatalságot [...] Milyen a haja, milyen a nadrágja? Lengyelországban viszont a miénk volt, aki fiatal volt, a mi gyerekeink voltak. És ez olyan nagyon jó volt, hogy töké­letesen megbíztak az emberben, a fiatal em­berben különösen. Érdekes módon ők hason­lóképpen viszonozták az idősebbeknek a be­fogadó képességét.” A templomok zsúfolva voltak fiatalokkal - erősíti meg Sólyom László sokak tapaszta­latát a helyi vagányok ki is mondták: ti job­ban éltek, de mi szabadabbak vagyunk. Ami Magyarországon tiltott vagy tűrt kategóriá­ba esett, azt a lengyelek büszkén megélhették. A zene-, a film-, a képzőművészet és a színhá­zi élet szintén virágzott. Már a hadiállapot idejére, az 1980-as évek elejére esett Háy János kalandos utazása, amely­ről vegyes emlékeket őriz - a pénzváltás során átverték, máskor viszont felkarolták, segítették -, ezért leginkább beavatásként tekint a megélt élményekre: „nekem végig kellett járnom Len­gyelországot ahhoz, hogy átléphessek a kamasz­koromból a fiatal felnőtt koromba, [...] népme­sei próbatétel volt.” A történész, polonista Ko­vács István a szeretetteljes fogadtatás hatására egy életre elköteleződött a lengyel kultúra iránt. Kérdése időszerű és előremutató: vajon békés időkben, autóstoppos élmények nélkül miként őrizhető meg, építhető tovább a magyar-len­gyel barátság a fiatalok körében? (Autóstoppal Lengyelországban - Vis­­­szaemlékezések. Szerkesztette: Zajti Ferenc. Nap Kiadó, Budapest, 2021, 340 oldal. Ára: 3990 forint) Az alkotás kényszere Jovián György festészete Zuh Deodáth filozófus interpretációjában BERTÓK T. K­ellemes meglepetéssel szolgál a har­minchét éves Zuh Deodáth filo­zófus, amikor kerek mondatok­ban fogalmaz, és logikus össze­függésekre rávilágítva mutatja be Jovián György művészi fejlődésének mögöttes mozgatórugóit. Márpedig bőven volt miről írnia, hiszen olyan festőegyéniségről van szó, aki a kezdeti avant­gárd vonzalmától számos korszakállomáson ke­resztül jutott el a hiperrealizmusig, pontosab­ban azon is túlig. Nagyváradon nőtt fel, itt is­merkedett meg a művészeti alapokkal, majd a bukaresti képzőművészeti főiskolán tanult fes­tészetet nagy mesterektől. Kitüntetéssel vég­zett, magába szívta a Bukarest légkörét átható frankofón vonzalmat, tanult Párizsban, majd ér­deklődése a kortárs latin mesterek felé fordult. Róma, Madrid, Liege, Lisszabon következett, nagy hatással volt rá Antoni Tápies munkássá­ga, de aztán hazatért, és arcul csapta Ceaușescu Romániájának rögvalósága. Hét évre a nagyvá­radi Viitorul szövetkezet műanyaggyárában kö­tött ki, ahol háztartási műanyagáruk csomago­lását tervezte. Életművének ezen útkereső idő­szakában épületdíszítő mozaikok, színházi pla­kátok, díszletek, folyóirat-illusztrációk mellett persze részt vett alkotásaival kiállításokon is, de a perspektívátlanság végül megérlelte benne az elhatározást: 1982-ben Budapestre menekült. Bár eleinte itt is színházaknak, kiadóknak dolgozott grafikusként, látványtervezőként, de a kétezres évekre az egzisztenciális kényszere­ken fokozatosan felül tudott kerekedni a művé­szi értelemben is egyre érettebb festő. Miként azt Zuh Deodáth is kifejti, „Jovián György élet­művét nagyon nehéz érdemben elemezni a 60- 80-as vagy akár a 90-es évek mű­vészetéről forgalmazott narratí­­vák szerint. Sem kései, sem posz­­tavantgárdnak, sem egyértelmű­en hiperrealistának, sem új tárgyi­­asnak nem tekinthető. Az avant­­gardizmushoz képest túlzottan vonzódik a klasszikus műveltség­hez és a múltban rejlő egyetemes motívumkincs használatához, a hiperrealizmus és az új tárgyias­­ság tekintetében ellenben sokkal inkább misztikus, mint kritikus az a világné­zet, amelyen átszűri a fotografikus alaposság­gal megfestett részleteket.” Jovián művészete minden korszakában ké­pes emóciókat, gondolatokat ébreszteni a né­zőben. A Maremma, az Erdő és a Láncok kép­ciklusából kibontakozó Bontások sorozatába, ahol fotórealista módon ábrázolja a bontás alatt lévő épületek törmelékhalmazait, nagyon sok mindent beleláthatunk, akár az egykori romá­niai falurombolással szembeni politikai akti­­vizmust is, hiszen - mint Zuh Deodáth fogal­maz - „Az is nyilvánvaló, hogy ezek a művek reflektálnak, vagy legalább regisztráltak vala­mit a korabeli társadalom jelenségeiből.” Sze­rintem viszont ne keressünk Jovián művészeté­ben ennyire direkt utalásokat, mert jellemzően nincsenek. Feszültséggel teli ké­pei sokkal inkább érzésekről, sor­sokról szólnak. Ez leginkább hi­­perrealista módon ábrázolt em­beralakjainál válik egyértelmű­vé: a visszatérően magzati póz­ban álmodó, kiszolgáltatott, el­gyötört vagy éppen eszményien szép emberi testeknél, önarcké­peinél és fölényes festészeti tech­nikáját megcsillantó, Szép kor­társaim címet viselő portrésoro­zatánál. Miként ars poeticáját megfogalmazza: „A magam által elképzelt igazságot szeretném megfesteni. [...] Ez a saját életemről szól, meg arról a kényszerről, hogy festeni kell. Isteniga­zából mindegy, hogy mit, de festeni.” (Zuh Deodáth: Jovián. MMA Kiadó, Buda­pest, 2021, 318 oldal. Ára: 7800 forint) IOVIA.N LUGAS 15 ANYANYELVŰNK Hímes beszéd, hímtelen rét MINYA KÁROLY O • • sztövér kútágas, hórihorgas gém­mel... A Toldiból vett idézet az egyik klasszikus példa arra, hogy vannak olyan verssorok, amelyek­nek szinte egyetlen szavát sem ismerik a diákok. Miért volna ez gond? Hiszen az idegennyelv-órán nagyon sok új szót tanulnak meg, a különböző tantárgyak elsajátítása során is meg kell ismer­niük szakkifejezéseket és azoknak a jelentését. Miért ne bővíthetnék a szókincsüket csodálatos költemények archaizmusaival? A hímes tojás mindenki számára ismert, a hím szótő jelentése már kevésbé: dísz, díszítő minta. A Czuczor-Fogarasi-szótár a követke­ző meghatározást adja: „Pettyes, pontokkal tar­­kázott mű, mely különösen tűzés által hozatott létre. Hímet varrni. Hímmel varrott ruha. Tar­ka hím. Csinálják pedig a vállravalót aranyból és visszált bíborból tarka hímmel. Rossz példa után nem kell hímet varrni (közmondás).” Min­denki ismeri a­­z igeképzős alakját, a hímet szót: valamely kelmét, ruhát, térítőt díszítésül kivarr, hímmel, kivarrt mintával díszít, ékesít. Példá­ul: A lány egy rózsát hímez a kendőre. Régies, bizalmas szóként azt jelenti, hogy a mondani­valóját köntörfalazva szépítgeti, cifrázza. „Mit hímezed, mondd ki!” „Nem hímezünk szót, ami ajkainkon hangzik, szívünkben szinte az buzog” (Vörösmarty Mihály) „Ne is hímezzen kend!” (Mikszáth Kálmán) És innen eredeztethető a hí­­met-hámor is, azaz kertel. A hímes szó tehát a szövevényes, cifra beszéd jelzője is volt, fosztó­képzős alakja ennek az ellenkezőjét jelölte, ezt igazolja egy 1835-ben keletkezett, a palócokról szóló előadás bevezetője: „Rövid, hímetlen, és még­is világos Előadást kíván itt tőlem az érde­mes Olvasó. Tisztemnek is tartottam erre leg­­főkép ügyelni.” Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című versében is szerepel a hímetlen szó, ez mára már teljesen kikopott. „Nékem már a rét hí­metlen, / A mező kisült, / A zengő liget kiet­len, / A nap éjre dűlt.” A legritkábban haszná­latos ez a fosztóképzős alak, a hímetlen rét a Csokonai-versben a virágtalant jelenti, hiszen a költőnek a rétből már hiányoznak a tarka, derűs színű virágok konkrét és átvitt értelem­ben egyaránt. A hímzett szinonimája, jelenté­se: tarkára színezett, élénk, vidám, derűs. Az -s képzős alakját, a hímes tojást is ismeri min­denki: díszített tyúktojás. Ritkábban használt kifejezés a hímes templom, 2007-ben az év köl­tői szava lett, és festett, színpompás mennye­zetű, kazettás templomot jelöl. Itt említhetjük meg a kies szót is, amely jelen­tésváltozáson ment keresztül, kétféle értelem­ben használják az emberek. Újfent Csokonaitól hozhatunk rá példát: „Hát, múzsáknak szentelt / Kies tartomány! / Ily számkivetve volt / Ná­lad minden tudomány?” (Jövendölés az első os­koláról a Somogyban) Sokan úgy vélik, hogy a kies szó jelentése nem a ’szép, bájos, idilli’, ha­nem éppen ellenkezőleg: ’félreeső, elhagyatott’. Annak megmagyarázásához, hogy ez a valóban meglepő kettősség hogyan, mikor jöhetett lét­re, a kérdésben érintett szó múltját kell felvil­lantanunk Grétsy László Kies és kietlen című írása nyomán. „Már több mint fél évezrede él nyelvünkben két eredetileg összetartozó, de az idők folyamán egymástól lassan elkülönülő szó: a kéj és a kény. A két-kény szó(pár) főbb jelen­tései ezek voltak: ’kedv’, ’tetszés’, ’(kellemes) ér­zés’, ’hajlandóság’, ’szándék’, ’akarat’, de a XIX. századra nagyjából kialakult némi különbség. A két forma inkább a tetszés, kellemes érzés, sőt a gyönyör szava lett, a kény pedig egyre inkább a szándék é­s az akaraté. [...] A kéjes formának hír­­es, kies változata is kifejlődött. Úgy egy évszá­zada azonban terjedni kezdett a kies szónak ’a forgalomtól távol eső, lehangolóan elhagyatott’ értelemben való használata, feltehetőleg azért, mert az emberek a tőle teljesen független kicsik igével hozták kapcsolatba.” Magyar N Nmzet HÉTVÉGI MELLÉKLET Lugas - A Magyar Nemzet hétvégi melléklete Szerkesztő: Margittai Gábor; társszerkesztő: Szényi Gábor; tervezőszerkesztő: Tóth Tibor; olvasószerkesztő: Nácsai Katalin

Next