Magyar Polgár, 1884. október-december (18. évfolyam, 226-300. szám)
1884-10-01 / 226. szám
Tizennyolczadik évfolyam 226. szám. Kolozsvár, 1884. szerda, október 1. Gloflieteur díj : Égési évre 11 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr inDÍJÉSI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyílt tér: sora 26 kr. Szerkesztőség és .Kiadóhivatal Magyar Polgári könyvnyomdája B*l\öxé?-atoc4. 1*. ,ix. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelévé Ha azndlhatlan kéziratok nem adatnak utcaza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Előfizetést nyitunk a „Magyar Polgár“ tizennyolcadik évfolyamának utolsó negyedére. Azon hosszú szünet után, mely a képviselőválasztásokat követte, a politikai élet kezd most ismét élénkebb hullámokat vetni. A nemsokára megnyitandó országgyűlés pedig előreláthatólag szokatlanul érdekes és változatos anyagot fog szolgáltatni a nyilvános megbeszélésre. Ez országgyűlés elé fontos feladatok vannak tűzve s a képviselőházi tárgyalások bizonyára mindjárt az ülésszak elejétől fogva fel fogják hívni az általános élénk érdeklődést. Gondoskodtunk arról, hogy a ,,Magyar Polgár“ olvasói az országgyűlési eseményekről gyorsan és kimerítően értesülhessenek. A tárgyalások menetének részletes ismertetésén kívül,l külön országgyűlési tudósítónk fog az érdekesebb ülésekről referálni s igy minden kiváló mozzanatról haladék nélkül eredeti tudósításokat hozhatunk. Erőnk szerint teljesíteni fogjuk továbbra is a kötelességet, melyet azon helyzet szab elénk, hogy erdélyrészi hírlap vagyunk Számon tartjuk és ellensúlyozni törekszünk ama heves küzdelmet, melyet két nemzetiségi tábor folytat az erdélyi magyarság és nemzeti politikánk ellen. Hivatásunknál fogva szószólói, támogatói leszünk minden életrevaló eszmének, kezdeménynek, mely a magyar kultúra meggyökeresítésére, hathatósabb terjesztésére van irányozva. Éber gondoskodásunk tárgyává tesszük ama specziális kérdéseket, melyek Erdélynek az anyaországgal való egybeolvasztása után fenmaradtak s még kiegyenlítésre várnak. Pártpolitikai programmunk az országgyűlési szabadelvű párt programmja, úgy, mint eddig, ezután is híven fogjuk szolgálni a szabadelvű előhaladás eszméit, s a meggyőződés erejével fogjuk támogatni ezután is azt a kormányt, mely hitünk szerint a legjobban és legsikeresebben tudja vezetni Magyarország politikáját. Hogy feladatainkat minél kielégítőbben teljesíthessük, — kikérjük törekvéseinkhez az erdélyrészi magyar közönség szíves támogatását. Jövőre is nagy súlyt fektetünk arra, hogy a „Magyar Polgár“ — a politikai rovatok mellett — tárcza- és csarnok rovataiban változatos és érdekes szépirodalmi olvasmányt nyújtson. Csarnokunkban csak most kezdtük meg Kacziány Géza külmunkatársunk , Alisz Eczimi verses regényének közlését. E regény, mely egy pályázaton is kitüntetve volt, s nemsokára német nyelven is meg fog jelenni, még mielőtt könyvalakban kiadatnék, legelőször a „Magyar Polgár -ban jelenik meg. Tárcza-rovatainkban továbbra is kisebb közleményeket hozunk ; az irodalom, művészet s a napihirek rovatait szintén az eddigi terjedelemben, élénken és változatosan tartjuk fenn. A ..Magyar Polgár“ előfizetési ára: Egész évre (1884. okt.—1885. okt.) Félévre.......................................... Kívánatra mutatványszámokkal is szolgálunk. Az előfizetési pénzek (legczélszerűbben postautalványnyal) a „Magyar Polgár“ kiadóhivatalához Kolozsvártt küldendők be. 16 frt 8 frt. Negyedévre Egy hóra 4 frt 1 frt 50 kr TÁRCZA.____ Vándor-emlékek. Dr. Csernátoni Gyulától VIII. Drezda 1883. Aug. hava. (Drezda védelme. Kincsei Mi mindent tanulhatnának a historikusok a drezdai képtárban? A vidék. Egy est a Brüchl’sche Terrasse-on. Jósika Miklós sírja. Br. Jósika Miklósné. Petőfi első japán fordítója: Művészvilág Drezdában.) Azt mondják, hogy Drezda „rococo várós“, s hogy Németországon ő volt a rococo hazája. E kifejezés alatt pedig műtörténelmi szempontból annyi részat szokás érteni, hogy nem ismerve a helyet, már csak e jelzők hallatán is készek leszünk palctát törni felette. Pedig nem úgy van. Drezda nem rococo, vagy legalább is nem a rosz értelemben vett rococo városa. Igaz, hogy II. Auguszt minden tekintetben nagyon utánozta XIV-ik Lajost, — de hát melyik uralkodó nem tette ugyanazt széles Németországon ? Hiszen, ha az akkori időkből fenmaradt képeket nézegetjük, tapasztalni fogjuk, hogy a legigénytelenebb herczegecske is oly jupiteri tartást vesz, s oly kihívólag néz maga elé, mintha ő mondta volna: l’état c’est moin! ... A különbség tehát csak annyi, hogy Németország többi városaiban nem jöttek létre e kor szellemének és műszlésének oly tökéletesen megfelelő építészeti és egyéb műkincsek, mint Drezdában. A „Zwinger“-nek péld. hiába keressük párját akár Bécsben, akár Berlinben. Ez így bevégzetlenül is egy műremek, sőt mondhatnók: egy fejezet a műtörténelemből, melyben a barock-styl úgy fény-, mint árnyoldalai a legtisztábban tükröződnek vissza. Ugyanez áll a „ Hofkirche “ről is, s aki legelőször alkalmazá Drezdára a fentemlített jelzőt, bizonyosan e két épületből indult ki. Ezeken kívül ma már nincs is Drezdában monumentális épület, mely azon idők styljére emlékeztetne. A magánosok tulajdonában lévők ugyanis lassan kint az új idők ízléséhez idomulván, épp oly kaszárnyákká váltak, mint más városok házai. Hogy pedig ez a „styl“ mivel szebb, vagy mivel értékesebb a „rococo“-nál, én részemről fel nem foghatom ; de hogy hasznosabbnak kell lennie, azt a rohamos elterjedésből sejtem. Elég az hozzá, hogy II. Auguszt nem csak közönséges majmolója volt XIV. Lajosnak, mint akkoriban oly sokan, hanem az udvartartásában kifejtett fény és pompa által egyszersmind országa ízlését és műiparát is igyekezett fejleszteni. E végből művészeket hódított udvarába, s ő maga is sokat utazott és látott ember lévén: főtörekvése volt a művészet szemenszedett kincseivel emelni és valódivá tenni udvara fényét. Ennek következménye jön, hogy Drezda rövid idő alatt szerepelni kezdett, s hogy pl. képgyűjteményével ma már a párisin kívül alig versenyezhet más Európában. A szász választók különben a régibb időkben is sokat áldoztak a művészetre s a jelenlegi drezdai gyűjtemények magvát azon műremekek teszik, melyek a különböző fejedelmi kastélyokban már a XVI. század óta őriztettek. Ez időtájból ugyanis több rendelet bizonyítja, hogy az illető fejedelmek nemcsak külön helyiségekről gondoskodtak a történelmileg vagy művészetileg becses tárgyak részére, hanem a gyűjtemények rendszeres szaporítására is kiterjesztek figyelmüket. Innen van, hogy Drezda a XVI-ik és XVII-ik század gyönyörű fegyveriparát illetőleg is, messze felülmúlja Berlint és Bécset, amelyek uralkodói azon időkben még bizonyosan nem gondoltak ilyesmik gyűjtésével, s annál kevésbb a megőrzésével. A „Johanneum” megbecsülhetetlen kincset tartalmaz ezekből az időkből. A műbec!s a tárgyakhoz fűződő történelmi emlékek egyaránt lebilincselik figyelmünket, s nehé megítélni, hogy melyiknek adjunk előnyt. Különösen bámulatraméltó a művészet, amit fegyverek díszítésénél fejtettek ki. A pánczélókra, pajzsokra mythologiából vagy a későbbi harczos időkből vett jelenetek vannak edzve,e lőfegyverek agyán kifogyhatatla találékonysággal változnak a különbnél különbféle czirádák és czifrázatok. A legszebb vésetek Nürnbergben készültek, míg a pisztolyok közül a leggyönyörűbb munkájuk bresciai Lazarino Cominazzo műhelyéből valók. Elmondhatni, hogy egy vagy más tekintetben minden egyes darab kincset ér, de száz meg száz van köztük olyan is, amelyekre egy egész vagyon van felrakva drága kövekből. Képzeljen most az olvasó 14 óriási termet zsúfolásig töltve ilyenekkel!.. Érdekes, hogy a hátultöltő fegyverek és revolver-pisztolyok már a XVII-ik sz.-ban is nagyon el voltak terjedve. Ezekkel sem dicsekedhetünk tehát mint „új“ találmányokkal, mert e „Johanneum“-ban egy egész szekrény bizonyít ellenünk. Nem kevésbbé indít bámulatra a háziszerek és bútorok gyűjteménye. Az ajtó mely KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 30. A pártelnevezés és az ellenzék feladata. Nagyon jellemző a függetlenségi pártra nézve, hogy ez a párt most az új ülésszak megnyitásán azzal inaugurálja politikáját, hogy vitát kezd a párt elnevezése felett!. . . Hoitsy indítványa szerint „1848-iki függetlenségi párt“ nevet kellene a pártnak felvenni, hogy egyfelől egyesülhessenek vele az Irányival tartó negyvennyolczasok, s hogy másfelől kiszakadjanak a pártból azok az elemek, akik az egyenlőségi elvet nem respectálják a negyvennyolcadiki szellemben. Nagyon természetes, hogy ezen indítvány mindjárt nagyon kiélesítette a párt kebelében levő ellentéteket. A tanácskozást a tett indítvány felett nem is lehetett folytatni, a vitát el kellett halasztani. Párttömörülés helyett tehát pártbomlás van az ellenzéken, igaz, hogy van is jogosultsága, hogy akik oly lényeges kérdésben, mint a jogegyenlőség, nézetkülönbségedé piálnak, ne üljenek egy párton. Hanem hát mégis csak furcsa az, hogy mikor egy oly ülésszak küszöbén állunk, amely az Ausztriával való kiegyezés sorsa felett dönteni van hivatva, a függetlenségi párt a felett kezd vitát, hogy negyvennyolcasok-e ők vagy sem... A függetlenségi párt politikai szereplésének ezen bevezetése, mint mondottuk, nagyon jellemző, mert bizonyítja azt, hogy e pártnak nincs absolute érzéke a gyakorlati politika iránt. Az egész országgyűlési ülésszakot a kiegyezés kérdései dominálják most, és ha egyáltalán szó lehet pártalakító eszmékről, a jelen ülésszakban a szerint kellene a pártoknak alakulni, amint a kiegyezés kérdésében állást foglalnak. A kormánypárt elég erős és tekintélyes, hogy felbomlástól félteni ne kelljen s ezért nem tartózkodunk arra figyelmeztetni az ellenzéket, hogy neki is egy tömör pártot kellene alakítani, mely a nagy és tekintélyes kormánypártnak méltó ellenfele legyen, s ezt csak úgy teheti, ha pártalakító elv gyanánt a külön vámterület álláspontját fogadja el, s minden más kérdést alárendel ezen elvnek. Aki a külön vámterület híve, az egyesüljön egy párttá s minden más kérdésben legyen a párton egyéni véleményszabadság és a pártnak egész politikája és taktikája ezen elv által legyen vezérelve. Ilyenféle indítványnyal kellett volna a függetlenségi párt szereplését megkezdeni, de nem olyan, a bizanti birodalom szétbomlás korára emlékeztető indítványnyal, hogy benne legyen-e a 48 a párt nevében vagy sem. Mi a kormánypártot, őszintén szólva, most erősnek tartjuk, hogy szinte vészessége,kinek tűnik fel előttünk, hogy vele szó*^1 - ben nem áll egy jól szervezett ellen, amelynek a szava nyom is valamit a latban. Az 1877-iki közgazdasági kiegyezéskor is ilyenforma volt a helyzet. Akkor sem volt komolyan számbavehető ellenzék. S az osztrákok nagy erőt menthettek abból, hogy azt mondhatták a magyar kormánynak, tedd meg ezt és azt az engedményt, mert hiszen a te pártod mindent megszavaz, de lásd, én nem engedhetek, mert úgy sem tudnám a reichsrath által megszavaztatni, amit kívánsz. Olyan idealista politikával, aminőt Irányi és egyik-másik vezérférfi a függetlenségi párton követ, nem lehet absolute semmi czélt a mai világban elérni, még azt sem, hogy eszméinek valaki tiszteletet szerezzen, mert idea-