Kolozsvár, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-148. szám)

1888-01-02 / 1. szám

nemzetünk. Elragadtatja magát egy szép kép­nek eléje varázsolása által. Örömmel hallgatja, még ha sokszor méltatatlanul támadtatnak is meg azok, kiket a körülmények kormányzásá­ra rendeltek. De ha arról van szó, hogy kikre bízza a kormányzást, elfelejti a szép szavakat, elfelejti a méltatlan bírálatot , arra néz, hogy kik azok, kiket tettek jellemeznek. (Igaz! Úgy van!) T. barátunk hivatkozott a haladásra s a magyar állam megerősödésére. Azt hiszem, hogy ez irányban azt, hogy sok előhaladás történt, senki meg nem tagadhatja. Ott van, mint idézte Horvátország példája, melyben az irány­zat a régi százados kapocsnak rég óta nem volt annyira megfelelő, mint ma. (Úgy van!) De ha máskép szétnézünk, sajnos, ma is vannak még egyes hangok, melyek részint benn az országban, részint pedig az országon kívül emelnek ellenünk panaszt és a magyar állam létjogát majdnem megtagadni szeretnék. Azon­ban talán épen az a körülmény, hogy itt benn az országban határa nem mutatkozik valami nagyon, de még inkább talán az, hogy mind inkább külföldön igyekeznek hangoztatni pa­naszaikat, mutatja azt, hogy itt az országban és pedig faj különbség nélkül a magyar állam eszméje terjedt s erősbödött és hatalmaskodott. (Élénk helyeslés.) T. barátunk rámutatott a nehézségekre is, a melyekkel küzdenünk kell,­­ a melyeknek bizonynyal nem a legkönnyebbje az, hogy — mint ő mondá — meg kell tagadni sokszor olyat is, mi méltányos, de azért követelni kell a nemzettől áldozatokat. Azonban, midőn­t. barátunk, ezen helyzetben a pénzügyminiszteri állásnak legalább egyelőre általam történt el­foglalását említette; engedjen meg — és ezt nem túlszerénységből mondom — ebben én ér­demet nem látok. Azt tenni, a­mi az adott viszonyok között szükséges volt, az én hely­zetemben, nem volt egyéb, egyszerű köteles­­ségteljesítésnél. És ha van és volna ebben ér­dem, ez itt ismét nem az egyéné, de azoké, kik nekem lehetővé tették és teszik, ezen, el­ismerem, nem kellemes küzdelemben megállani és isten segítségével országunkat előbbre vinni. Azt mondo­m, barátom, a népszerűség koc­­­káztatásával. Szerintem kétféle népszerűség van. Az egyik az, mely könnyen szerezhető meg, csak azt kell mindig tenni, mit bizonyos perc­ben a hangot adó közvélemény kíván és meg­van a népszerűség. De van egy másik nép­szerűség, mely sokszor az elsőnek árán akkor szereztetik meg, ha valaki bebizonyította, hogy mindenre kész azért, hogy a közügynek és a hazának szolgáljon. (Helyeslés.) Tudom, hogy ezen népszerűségért folyta­tott küzdelemben sokan elesnek. Meglehet, ez fog történni velem is. De arról bizonyos va­gyok, és ezt érzem magamban, hogy ezen nép­szerűségért­ küzdelemben elesni szebb, mint a másiknak karjain tovább vitetni. (Élénk he­lyeslés.) Azonban mindamellett, hogy a sikertelen­ség s az elbukás esélyét is szemügyre vettem, határozottan merem állítani, hogy ha az álta­lános világhelyzet meg nem zavar, a munka, mely pénzügyeink rendezését czélozza, sikerül­ni fog. (Helyeslés.) De a feltétel olyan, melyért jót senki sem állhat. Én a magam részéről nem csatlakozom azokhoz, — és ezt egészen őszin­tén mondom — kik­­a háború veszélyét előt­tünk levőnek látják. Én még ma is remélem, hogy ezen veszélyt el fogjuk kerülni, viszont azonban arról meg vagyok győződve, hogy Ma­gyarország és a magyar közvélemény háborút végig hordozta ama fehér, sovány alakon, ki előtte volt. Végighordozta lomhán, csendesen. Valamire emlékezett tán. . . Leemelte kalap­ját s meghajolt. Jula néni lesütötte fejét. Aztán a suhogó záporban tova ment a nagy pap. . . Nem ismerte meg. Jula néni kifeszitette a parapliját. Halot­ti szűz fehér köntöse a sárba ért. Csendesen, gondolkozva lépett a domb felé. Azt hiszem nem tudott az esőről. Egy üres szenes szekér baktatott végig a falán. A fekete zsákok ott hevertek a sa­roglyában. „Álljon meg kend“ kérte hallkan a vén székelyt. .Megfizetem, vigyen a városba“. . . A székely felrántotta a vállát és így szólt: ,Tessék.“ Juta néni felmászott a deczka-ülésre s akkor a székely megcsapta a lovacskáit. A ke­rekek ugrálni kezdtek a kavicsokon. A szeke­res suhogtatott ostorával. A zápor omlott. Ju­la belékapaszkodott a lőcsbe. A mint az erdő mellett elvágtattak két dolgot láttam. Egyik ez volt, hogy sok-sok szénpor szállott fel s a halotti köntöst meg­fogta. A mennyasszony ékessége a fehér ruha nem lesz immár tiszta, mint az érintetlen hő. A másik az, hogy Jula igen sirt. Azt hiszem a köntöse miatt. Mennyit nélkülözhetett szegény a­mig megszerezte, hogy szép legyen benne, mikor menyasszony lesz. . provokálni sohasem fog, de ha reá erőszakol­ják, meg fogja helyét állani. (Úgy van!) Sokan várták t. barátaim, hogy e tekin­tetben többet fogok mondani. Nem teszem s nem tehetem. (Helyeslés.) korlátol ebben nem is egyéb, mint az, hogy — s legyen itt szabad e szót használnom, talán nem sértek vele sen­kit — a pessimisták hangján szólni nem­ tar­tom igazoltnak. Azonban, ha reményeim jobbak is, az optimismust terjeszteni ismét hiba, mert ez sokszor megbénítja az ellenállási erőt, mely­re remény­em nem lesz, de meglehet mégis, hogy lehet szükségünk. (Élénk helyeslés.) De ha ebben korláto­zó vagyok is, nem lehetek korlátolva az irántatok való elismerés, köszönet és barátság érzelmeiben. Ha ti­ppen oly korlátlanul viszonozzátok ezt, ezzel adjátok nekem és minisztertársaimnak a legszebb újévi ajándékot. (Hosszantartó szűnni nem akaró él­jenzés.) nem. PANROMAIS­ISMUS. Tehát Erdély felé is összpontosít az orosz s pedig Romániával és Bukoviná­val szemben összeműködő két vonalban. Nem egy lapot meglep ez, minket Emlékeztetünk román lapokból vett közleményeinkre, melyek már rég óta beszéltek élelmi­szerek fölhalmozásáról, az összes fuvarok előzetes lefoglalásáról, hadi szerek raktárairól, — és emlékez­tetünk czikkeinkre, melyekben az Er­dély felől való oldaltámadás részleteit taglalgattuk, combinálgattuk, még a há­borús hírek előtt. Köztudat szerint a dévai hadgya­korlatok megoldandó feladata is épen ez volt, hogy miként kelljen a piskii utat megvédni invasio esetén Magyaror­szág felé, ha t. i. az ellenséges erő át­jött szorosainkon, áttört székely népföl­­kelőinken és honvédségünkön, átrábolta a görgényi hegyek akadályait s leszáll a két Küküllőmente kedvező völgyeibe. Katonai statistika s külföldi hadi­irodalom évek óta egész könyvtárt hal­moztak föl közleményekből országrészünk­nek a nagy háborúban való sajátos sze­repét illetőleg. Nem is az orosz mozgósítás kere­tünkön a fő,­­ hanem a magatartás, melyet Románia a megindult küzdelem­ben elfoglalandó ép úgy, miként Szerbiá­nak a galicziai főhad felé áramló moz­gósításunk mögött való szerepe. Az utóbbi balkán­ állam ép e pilla­natban foglalkoztatja a közfigyelmet ra­dikális ellenzékének felülkerekedése ál­tal, s valóban, nem tévedünk, ha az analógiát teljesen alkalmazhatni véljük a romániai állapotok jellemzésére is. Nem russophil a győztes ellenzék, de pánszerb, nem óhajtja az országot orosz kormány alá, de vakmerően kész a helyzet kínálkozása szerint orosz coope­­ratioval is területe s létszáma nagyob­­bitására. Az elbizakodott s megbizatlan ifjú nemzetek magatartása ez ellenzéké, melylyel szemben fékezőleg szokott álla­ni mindenha s áll ez esetben is a ha­talom, a dynastia, a tények alapján fon­tolva építvén a jövőt, s nem ábrándok, a kedély kitörései szerint ismervén kö­telességének koczkára tenni az országgal együtt saját létezését. Valószínű, hogy Belgrádban az uj kormány megadja magát a király akara­tának, s megy — ha uralkodni akar — a megtört után, különben máskép ismét a soldatesca két-három év előtti szuronyai kerekednek felül. Romániában is így sodorják a coali­­czionált ellenzéket pánromán álmok, s a szélső „Unireá“-nak közelebbről az orosz szövetségre tett czélzása a legan­­tidynastikusabb esetben sem értendő máskép, minthogy a román ellenzék — szintén a helyzet kedvezése szerint — kész orosz cooperatióval is a dákoromán ábrándok valósítására, terület-nagyobbo­dásra, kész orosz segélylyel is oly ural­kodót emelni vállalta, ki a nagy nem­zeti aspiratióknak kalandor ígérettel ked­vez, ha a hatalomra jutáskor mindjárt az első huszonnégy órában kénytelen volna is tapasztalni, mikép más kénysze­rűség atyai, bölcs államférfimnak lenni, s más phantastaság: a türelmes papírt ad libitium szántogatni tollal. Romániában sem akar egyetemes Oroszországot senki, de akarják az orosz alkalom kizsákmányolását. Persze az más kérdés, hogy a kö­vetkezmények jól fognak-e kiütni; azzal a Catargiu-Vernescu-Bratianu D. trias nem törődik; ők mernek; a véletlen az isteneké; a föltétlen bizonyosra való építéssel nem bírnák a tömeg sympathiá­­ját megvesztegetni, nem jutnának ura­lomra. Bratianu J. és a koronás király, mögöttök a liberális párttal, az európai béke liga támogatásával és úgy áll az áramlatban, mint Milán a maga orszá­gában,­azzal a különbséggel, hogy a szerb király határozottabb osztrák-magyar kül­politikát válhat, míg Bratianu J. kény­telen semleges állásponton állani, bár a mellett szivében, ha lehetne, maga is vágyva engedne a nemzeti iránynak. De ott áll a tapasztalt vén ember állami bölcsessége, s ott áll a király, ki­nek családja Hohenzollern, politikája nyugati, ereje, a cultura, melyre orszá­gát emelni akarja, erről felől való. Azért kész az ellenzék magát a királyt ejteni el. És e szónál, mint embereknek, kik­nek hitvallásuk a rend ; mint magya­roknak, kiknek oltáruk a trón; mint nemzetnek, mely maga is átélte a ko­ronával való összeütközés gyászos tragi­kumát ; mint szomszédoknak, kiknek nem közönyös, hogy a közelben a férfi­értelem, vagy a népszenvedély uralko­dik-e: e szónál, az aggodalom, s egy­szersmind a szánalom fog el; főfajtermé­­szetünk, mely együtt örvend a népek szabadságával, az ifjú Románia belál­­lapotaira nézvén, féltésben elborul. Ez a forradalom útja, a forrada­lom pedig nem a nemzetek fejlődése útja. Eddig Románia a progressio vona­lán lépdelt, s most a destructio örvé­nyébe hullhat. Eddig honfiúi erény volt a végte­len ellenzékeskedés, mert idegen ura­lom ellen, a török ellen, az orosz be­folyás ellen a külföldi hatalmak bele­szólása ellen folyt az; most bűn, mert azon saját­ kormány ellen lép föl, mely Romániát függetlenné, királysággá tet­te, mely Románia hadseregének Plevná­­nál a győzelem dicsőségét szerezte meg, mely Havasalföldét a haladó államok so­rába emelte. Eddig Bratianu J. a Mirabeau mun­káját végezte, most Bratianu D. a Ro­­bespierére vágyik. Jaj a szerencsétlen ifjú államnak, melynek dicsőségre és hatalomra vágyó ellenzéki vezetői a küzdés régi modorá­val akarnak ugyan népszerűségre jutni, de a saját új korarányforr­ások ellen. Valóban kicsisyer. A szerencse csak az, hogy az ural­kodó hatalom elég erős, nem csak le­verni, ha kell, de sokkal inkább meg­akadályozni a vakvezetők botorságait. Szerencse, hogy a románság több­sége látja oda­át, mikép isolált külpo­litikát nem lehet csinálni, miután az új nemzetközi élet ez idejében elszigete­lés csak egy helyi lehet, a kop­or­sóba­n. Azért az orosz keleti mozgósítá­sok, a román kormány csak semle­ges szerepének, híres s a koalic­ionált ellenzék oroszos magatartása mellett is, túlságos aggodalomra mi nem látunk okot. Legrosszabb esetben mi történhetik? Orosz szövetségre a jelen kormány mellett nincs lehetőség,­­a forradalom mellett pedig csak Románia lesz az, mely összetöri magát. A forradalom mindig megeszi ma­gát, kis nemzeteknél pedig magát a nem­zetet. SÁNDOR JÓZSEF: (Budapest, jan. 1. Tisztelgés a ház elnö­kénél. A szabadelvű pártnak a miniszterelnök­nél történt tisztelgése után a párt tagjai Péchy Tamás pártelnökhöz mentek, hol Fáik Miksa mondott üdvözlő beszédet. A jó aratás biztosítására — úgymond többek közt Fáik — nem elégséges a gazda értelmisége és szorgalma, kell ahoz verőfényes égen melegítő napsugár és — elég szomorú, hogy e tekintetben változás nem történt ! — de szóról-szóra ismételnem kell, amit egy év­vel ezelőtt mondtam: „az európai politika egén komor felhők függnek, melyeknek szemlélője önkénytelenül kérdi: „mikor és hol fog le­csapni a villám, melyet sötét méhek rejt,“ és megtoldhatom ma azon kérdéssel : mikor fog véget érni azon nyomasztó bizonytalanság, mely a legizmosabb idegeket is lázas feszült­ségben tartja és bennünket oly munkálkodás­ra kárhoztat, mely a Pelopencenál is hálátla­nabb, mert míg ott minden éjjel csak az előt­te való nap munkája semmisült meg, addig itt még nem is az önvédelem, hanem csak az ar­ra való készülés kezdete egyetlen végzetes óra alatt dönti halomra hónapok erőmegfeszítésé­­nek eredményeit. (ügy van.) Mi ártatlanok va­gyunk ez állapot előidézésében és megörökíté­sében ; nemzetünknek nincs oly érdeke, mely parancsolólag ne követelné a béke fentartását. Minden háború nehezen kiheverhető sebeket ej­tene anyagi viszonyainkon és mai védrendsze­­rünk mellett a nemzet szine-javát állítaná az ágyuk öldöklő torka elé. Ha ránk erősza­­koltatik, diadalmasan fogjuk vinni, de vágyunk tárgyát ily dicsőség nem képezi, azon dicsőség mely a költő szavai szerint savatványfény, egy napsugár, mely könyekben megtöri . N­eul vánjuk élvezni ezen dicsőséget, mert az anya és testvérek, az öregyek és árvák könyei, me­lyekben e dicsőség napsugara megtörik, meg­törne e hazában ezer meg ezer szivet is. Mindennapi fohászunk a Mindenhatóhoz tehát az, hogy múljék el tölünk e pohár; de ha mind ez által kényszeritetnének keserű tartalmá­nak kiürítésére, akkor — ez erős hitünk — le fognak dőlni e hazában a sorompók, melye­ket lakosai közt a kor, pártállás, a vallás, a nemzetiség különbsége alkotott és akkor meg fogjuk mutatni, hogy e földön élnek még és az ősi traditiókat még nem felejtették el azoknak ivadékai, a kikről nemzetünk ihletett költője mondá: „Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep , Úgy rettegő a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyermek.“ (Hosszantartó éljenzés.) Péchy Tamás, Fáik beszédére válaszolva, többek közt ezeket mondá: Én is sötétnek látom a jelenlegi viszo­nyokat és azt hiszem, hogy igen kevés ember van ma, a­ki azokat itt Magyarországon ró­zsásoknak láthatná. De akármit hozzon a jö­vő, ti­ppen úgy fogjátok teljesíteni kötelessé­geiteket, mint tettétek eddig, és a­ki köteles­ségét teljesíti, az teljes lelki­ nyugalommal te­kinthet végig a maga pályáján, hiszen a többi az Isten dolga. Én részemről hasonlóképpen gondolkozom: egész erőmmel és tehetségem­mel teljesíteni kívánom mindazt, a­mit lelkem meggyőződése szerint hazám javára szolgáló­nak tartok. (Zajos éljenzés.) Ha — a­mint a valószínűség szól — ne­hezebb idők kerülnének­­hazámra, én azt hi­szem, a parlament tagjaira azok sokkal köny­­nyebbek volnának, mintha békés és nyugalmas idők lennének. Hiszen a magyar nemzet nehéz időkben igen jól tudta, mindig, hogy mit te­gyen, teljes áldozatkészséggel sorakozott kirá­lya körül, és egy ezred éven át mindenkor megtalálta a kibontakozásra egy utat és meg­tudta védeni a házat, akkor magára a parla­mentre nézve könnyebb feladat következne. Az én meggyőződésem szerint sokkal nehezebb vi­szonyok és idők fognak rátok következni ak­kor, hogyha ez a jelenlegi, úgynevezett fegy­veres béke tovább fog tartani. Meghalni a ha­záért nagyon könnyű — azt mondta Kölcsey — de nehéz a hazának élni. Ha ez áll egyesekre nézve, épen így áll a parlament tagjaira nézve fokozott mértékben, mert akkor azok könnyen áldozhatnak, mert tudják, hogy azt megvárja tőlök a haza,­­ a­mi e mellett bizonyos dicsőséggel és elisme­réssel jár; de sokkal nehezebb azt a majdnem sisiphu­i munkát teljesíteni, mely a fegyveres békével jár, a­hol meg kell tagadni sok olyat, a­mit igen óhajtanánk nem teljesíteni, a­mit alig lehet elhalasztani, nem tenni más dolgo­kat, melyek nagyon szükségesek volnának, mert más parancsoló viszonyok tiltják, hogy ezek most teljesítessenek, sőt gyakran az addig szerzett népszerűség is koc­kára van téve, s holott nem tétovázhatik az ember, hogy köte­lességét teljesítse akkor, mikor az a haza javára szolgál. Pedig meggyőződésem szerint valószínűleg ez fog rátok várni. De ne tánto­rítson benneteket az a tudat, hogy talán a ti népszerűségetek szintén koczkára lesz téve, teljesítsétek telketek meggyőződése szerint ha­zátok javát és hogy az elismerés előbb vagy utóbb nem fog maradnni és nem fog elmarad­ni a siker sem. IRODALOM és MŰVÉSZET. A­­ tud. akadémia nyelv és széptudo­­mányi osztálya ma d. u. 5 órakor tartja ülé­sét, melyen Brassai Sámuel Szórend és ac­­centus czimű értekezését olvassa fel Lehr Albert. 1891 őszére fog előkészülni az Arany­szobor. Strobl Alajos, kire a monumentális mű kivitelét bízták, minden lelkét teszi a munká­ra. Előtanulmányul elkészíti a költő mellszob­rát, s a czélból tanulmány tárgyává tette az Izzó Miklós Arany szobrát s a Horovitz Arany képét, február elején Florenczbe megy szobrá­szati tanulmányokat tenni, s csak azután fog az ülő alak mintázásához. Madách Amerikában. A new yorki magyar egyesület karácsonyi ünnepélyt rendeze­t, melyen a kolónia minden előkelő tagja részt vett. Az estélyen Marchal József felolvasást tartott „Az ember tragédiájáéról. Színházat, faépet és díszeset építettek a nyitrai hazafiak. Egy vidéki színigazgató panorámába való dol­gokat művel ott. Karácsony ünnepén egy — Miatyánk Istenh­ez. népszínművet hozott színre. A szinlap al­ján vastag betűkkel hirdette: „Végül nagy akasztási je­lenet a község szeme láttára, természetes akasztással, élő alakokkal, bengáliai görögtűz fényvilágitással.F­lay a színigazgató. Ilyesmit megtett előtte már egy elcsa­­pott angol hóhér, ki körutat rendezett Angliában s társulatával eljátszotta az egész akasztási czeremóniát s végül ő maga akasztott fel egy viasz figurát A nyi­trai szinigató ötlete tehát még csak nem is eredeti. Ne­vezzük őt élelmesnek ! . . . HÍREK. Erdélyi részek. Kolozsvár, jan. 2. — Újévi tisztelgések. Újév alkalmából tegnap délelőtt dr. J­ó­s­i­k­a Sámuel főispánnál a megyei tisztikar Gyarmathy Miklós al­ispán, a városi tanács Albach Géza polgár­­mester vezetése, mellett tisztelgett. A főispán szívélyes javakban köszönte meg e tisztelgé­seket. Gyarmathi Miklós alispánnál is kö­szöntötte az újévet a megyei tisztikar. Albach ír*'"“" "áro,i '«'•i»i«n).ík MÍr “ iz ”Ze‘éne­va tűzoltó-egylet parancsnoksága, Gab­ani Vá­­mos főparancsnokkal élés, a­z árvai tanitíi­t Nagy Kalman vezetésével tisztelegtek. — Péterffy Don»oks Mimki el tegnap d. e. tisztéig© t a ujévi alkalmából t­ö­vényszék. és járásbiró^ Febdenf '■ legidősebb tervszek. b.e ve2(f, Utl\» - $ ,zi.es •—N múlt év folyamára 0 a kif j( lenk aze,‘ tevékenységünket mérleg 'fejtett eg,e»i végzett kötelesség JT“». * ter vei annál is inkább .­««­nemcsak a saját munk^ ’ “** “»ndemk hanem villvet.tt .gyütt,^, ányzó derek bM Hryh ” g nélkülözött M»k"TM)*!ipe,oltak A |,°k,ll'­mesebb elnöki kötelessé­g a íg et teljesítem tehát mi­dőn köszonetemet es Veré8smet sTánitha­tom a tar­ torvszék mi* ^ ^ ^ ügybuzgó es eredmenyftvékonység»rt) R.gzem jól ígérhetem, hogy vaet a multban M , úgy a jövőben is az e­,kkel való e]járásom * ban soha más tekintet fog vezetni mint egyé $­díil a közszolgálat erd*^ ama CJ^ er$8 rata, hogy a vezetésem^ a kir törvényszék judikáturája a fokozott társadalmi igéneknek megfelelő minél magas; nívóra emeltessék g , törekvésem csak úgy leérhető, ha önök a jövőben is a múlthoz qqJ^ tevékenységükkel támogatnak. Hogy azt 83^ki óhajtom, hogy az Isten mindnyájakat a bb egészséggel áldja meg!“ Ezután kezet s*­tt a tisztelgők min­­denikével. — Csikorgó idan. Egészen kicsik lettek az emberek bogártt. Olyan csinosan össze­húzódnak, olyan,­rények és frissek, hogy csupa gyönyörű^ hőmérő 25° C. volt 9 órakor. Reggel 30. Jrban persze gőgösen kinyúlnak a nyakok vállból s a derekak büszkén szegetnek m ugy hogy nagyobb­nak látszik mindenki,az m08t . . . 8 mind tulajdonképen a meki... Szóval melegben (ha jó dolgunk van) i­yek vagyunk, hideg-­ ben (ha szigorgunk) afosak. Igen Uraim! némelyek annyira alázok, hogy lefeküsznek a földre — persze régn, mert józan lélek e czudar időben nem ui az anyaföldre. A rendőrség egy pár ily bor ficzkót szállítta­tott — melegre, kikreek tanulságul fel van jegyezve az inspekck­önyvbe, hogy „sem lépni, sem beszélni neadjanak“. . . S hogy prófétai mesterségbe vink •— jósoljuk meg, hogy e hideg szülni igehány derék kacsát, már a legközelebbi­ekban. Nevezetesen: nehány vándorló tót­­ fog fagyni az utón (az újságokban) és min poétái lelkű újdon­dász meg fog fagyaszi egy pár verebet . . „ki előbb kopogtatott,virágos ablakon kis csőrével“. . . Persze s tótot, se a verebe­ket nem kérik számon. Az erdélyi részek­ben még a farkasok f­ognak jőni a hegyek­ről (a német lapok okták lehozni őket) sőt, ha a hideg továbtart, „vasúti vonatot —-T5*”*.—­­az í_-,. tr­olied­Ui b­e.’ ' — Húsz gazdát/ forintok Puskás An­tal úr, ma szerkeszégünkben ily szókkal tett le 20 frtot: „E az egy polgártársunk­nak önkénytelen adompa s az E. M. K. E-nek szól“. Szives köszönet nyugtázzuk a gazdát­lan forintokat (átkülik illetékes helyére) — nem kutatunk az ereje után. Ott, a hova jutott jó helyt van. — Tisztelgett központi vizsgáló-biró­­ság tegnap a királyi vésznél dr. Bíró János­nál, üdvözletének kifeése mellett azon elisme­résének is adván­yart, melylyel tartozik a vizsgáló bíróság az üiszségnek, az ez évben a hátralékok feldolgása körül tanúsított kész­sége és tapintatosságé. Az ügyész megkö­szönte a szives üdvözet. — Ünnepélyes­­em­ tisztelet tartatott tegnap délelőtt a főt­­emplomban. A pápa jubileuma alkalmából*­ Ékt­es Károly fényes segédlettel mondott fel, a kolozsvári dalkör és a katonai zenekar ecés misét adtak elő, ünnepi beszédet Kisírván áldozár, tanár­jelölt mondott. — A közlekedj akadályok a, nagy erő­feszítéssel folytatott unkálatok folytán,­­vala­mint a hófúvások miszünésénél fogva elhárit­­tattak és most a legbb vasúti vonal szaba­d A szegénye részére Perelle Istv­­ár, a kinek valahány­or nevét leírjuk, egy-e újabb jótéteményről hink hirt, most 1­0 frto­­küldött a polgármes* kezéhez és pedig 50 frtot fára, 50 frtot gyérre a szegényeknek. A szegények pénztára­i vára évenként rendezni szokott gyüjtésbőL * uiéw&­­A9M frt 36 bl * gyűlt be. TÖRVÉNYSÉGÜNK 1887-BEN. Ma délelőtt 1 órakor nyilvános teli ülést tartott a kolozsán törvényszék Péteri Domokos törvénzéki elnök elnöklete alat. Elnök a megfent bírákat szívélyesen üd­-ö­vözölve, néhány üresen választott szóval, az elmúlt évihez hasonló tevékenységre ké­rte a jelenlevőket. Ezutá előterjesztette az ülés tu­lajdonképem tárgyé.—» bírósági és közjegy­zői fegyelmi birósá sorshúzás utjam megala­­kitását Mielőtt azonnan erre tért volna át az ülés, ugyancsak 8 törvényszéki elnök sig­­jeeztette azon váltásokat, melyek a törvényszék kebelben a felme, személyek és ügyforgalom tekint** Sajnálattal emlékműmeg^a terv^ halottjairól, Dr. SjetT^'J. ,g &?ulucz János ’dekes András iroMW■ ^ folyamán kisért irodatisztről, kiket a n­ők j­ e nyert az el­­oroknyugalopiva a törvénys ■ • ^ Gya­hunytak helyett njerikf » ^ J&. la városi kir. jarásbirót, tv Kelkv igazgatót Törvényszéki orvos­ ki Történt János egyetemi tanár neveztetett ki két előléptetés és egy áthelyezés.F­ü Sándor törvényszéki bizo­d­­­­­hoz neveztetett ki. Szabó Józs

Next