Magyar Szemle 5. kötet (1929. 1-4. sz.)
Halász Gábor: A magyar regény problémája
A MAGYAR REGÉNY PROBLÉMÁJA — Beszámoló a legújabb regényekről — A NAGY regények örök típusához, a lélektani regényhez az utolsó évtizedek fejlődése is alig vitte közelebb regényirodalmunkat. Az emberábrázolás, társadalomismertetés feladata valahogy felszínesen, sematikus egyszerűséggel oldódott meg legjobb szándékú íróink műveiben. Jókai mesélt, Mikszáth adomázott; alakjaik nem lelki életükkel érdekelték őket, csupán furcsaságaikkal, jellemző gesztusaikkal, érdekes külsőségeikkel, témavoltukkal. Genre-figurákat teremtettek, akiknek egyetlen rendeltetése, hogy hatásos jelenetekben megállják a helyüket, mondhatni a csattanó érdekében születtek. Életük a genreszerűségért fontos, képérdekűek, illusztrációk. Az igazi magyar regénynek a genre elleni reakcióból, a valóságra ébredésből kellett volna megszületnie. Programmok hirdették is az új irányzódást, az eredmények elmaradtak. Jött Bródy és ma álmélkodva keressük lehetetlenül romantikus történeteiben az élet valóságát, amiért kortársai támadták és ünnepelték. Jött Herczeg, aki cikkeiben oly éles szemmel figyelte zűrzavarosan alakuló polgári társadalmunk problémáit és regényeiben lemondott tapasztalatainak értékesítéséről. Magyar Bourget lehetett volna és ő gondtalan szívvel, könnyű kézzel rajzolgatta a Gyurkovics-lányok vidám portréit. Jött Móricz és hozta a nyomasztó kisváros, a tehetetlen falu, a kallódó értékek filozófiáját, de ábrázolásában ő is hű maradt a genre-hoz. Jött Szabó Dezső, aki az őserő mákonyával bódította el a fiatal írókat és stílromantikájával a lelki elemzés minden lehetőségét megölte. Regényfejlődésünknek ezt a fővonalát nem tudta megbontani Justh Zsigmond, néhány más finom kísérlet is izoláltan maradt. Babits „Halálfiai"-nak hatalmas erőfeszítését a nagy lélektani regény megteremtésére alig méltányolták, fiatal íróinkra hatást eddig nem gyakorolt. Móricz témafelvetésében volt újság, de a lényegben alig hozott újat. Ő is csak adomázik, ha drasztikusabb fordulatokkal is, csupán tragikus színezetet ad a típusoknak, amiben elődjei naivan vagy cinikusan gyönyörködtek. A magyar vidék alakjai őt is csak különösségeikkel érdeklik, regényeiben nem törekszik megértetésükre, csak stílusos szerepeltetésre. Elsősorban a jelenetezés foglalkoztatja; valamennyi munkája lazán összefűzött, öncélúan, szépen, kereken kidolgozott képek összesége, legfőbb öröme az epizód. Érezzük, hogy szándékai milyen nehezen szívódnak fel történeteibe, mennyire fárasztja a társadalomvizsgáló szerep, milyen gyönyörrel adja át magát a Tart pour Tart mesélés kéjének. Legjobb alakjai jóízű mátékfigurák, legkitűnőbb oldalai betétek, egy-egy duhaj mulatság vagy szenvedélyes szerelmi csata. Mesélő kedvét és a lélektani jellemzés elmélyítését egy regényében sikerült összeegyeztetnie, a „Légy jó mindhalálig" nagyon szép diáktörténetében. Legifjabb fejlődésében szembetűnő a fokozottabb lélektani érdeklődés, régi nyersebb hatásait szívesen cserélné fel komplikációbogozó, érzéseket, indulatokat elemző dolgozásmodorral. Az „Uri muri"-ban nem egy helyen finoman részletező lélekrajz lepi meg a Móriczt