Magyar Szó, 1970. november (27. évfolyam, 301-328. szám)
1970-11-15 / 315. szám
Vasárnap, 1970. nov. 15. MÁR SVÉDORSZÁGBAN, Norvégiában is mély benyomást tett rám a vasúti közlekedés. Nem kevésbé Angliában. Nem az, hogy pontosan indulnak és érkeznek a vonatok, mert a kontinens egy délkeleti parcelláját kivéve, ez olyan természetes, mint az, hogy (egyelőre még) az óra pontosan kezdődik az iskolában. Azt sem helyezném előtérbe, hogy a fővonalakon nincs is menetrend, nem kell böngészve keresni az indulás és érkezés időpontját. Londonból Cardiffba 60 percenként indul és érkezik a vonat, Edinburgh felé kétóránként. A vonatok érkezését nem jelentik és nincs „beszállás!” Hely van mindig bőven, s ha a londoni edinburghi expressz vonatra helyjegyet kell váltani, ez nyilván csak azért van, hogy nagyobb legyen a British Railway bevétele. A járatok sűrűsége azonban a vasútvállalat, végső fokon az ország gazdagságától függ, tehát az összehasonlítás félszegény hazánkkal könnyen megsántul. A szegénység ugyanis nem szégyen, csak kellemetlen. Van azonban egy másik nem ennyire anyagi és tárgyi természetű előnye a nyugati és északi vasutaknak, valami ami elbájolja a balkáni (jugoszláviai, magyarországi stb.) igényes embert. Kényelem, gondoskodás Londonban szép idő volt, amikor észak felé indultunk. Az ablakot se kellett egészen becsukni. Egy idő múlva azonban, amikor a felvidékre érkeztünk, beborult az ég és hűvös lett. A jegykezelő itt már két ízben is benyitott a fülkébe, hogy megkérdezze, megfelelő-e a hőmérséklet. Másodszor, miután már egyedül maradtam a fülkében, úgy igazította meg a villanyfűtés szabályozóját, hogy megfeleljen a most már kisebb létszámnak ... — Ebben a nyirkos időben könnyen megfázik az ember — mondotta és kiment. — Meg kell-e említenem, hogy a csipketerítőt amelyre az ember ráhajtja a fejét, azonnal szennyesbe dobják, amint az utas leszáll a vonatról, és a következő utas tisztát kap. Tarisznyából evés nincs A londoni állomáson néhány perccel az indulás előtt jutott eszembe, hogy nincs útravalóm, pedig hétórás utazás áll előttem. — Hova tetszik menni? — kérdezte aggodalmasan a jegykezelő a kocsi feljáratánál, látva, hogy izgatottan készülök valahova. — Nemsokára indulunk__ — Vennék két szendvicset — hebegtem. — Majd én hozok —mondta és már rohant is érte. Egy perc múlva hozta az útravalót, borravalót azonban nem fogadott el, ami külön összehasonlító téma lehetne mondjuk, az ebből a szempontból eléggé visszataszító Franciaországgal. Az útravalót a csomagtartóba tettem és ott is maradt. Nem véletlenül. A fülkében úgysem lehetett volna falatozni, mert az szinte elképzelhetetlen. Igaz, hogy nem is létezik vonat étkezőkocsi nélkül! A nagyobb távon közlekedő gyorsvonatokon étkezőkocsi van, a rövidtávon közlekedő, helyi érdekű és hasonló vonatokon büfékocsi. Ebben is asztalhoz lehet ülni, csak nincs terítés. A büfébe mindig be lehet menni, az étkezőkocsiba pedig csak akkor, amikor lunch (könnyű ebéd) , 5 o’clock tee (ötórai tea) vagy diner (vacsora) van. Az utasok két csoportban ebédelnek, oly módon, hogy előzőleg a pincér kétfajta színű kartonokat oszt ki, aszerint, hogy ki akar délben, ki egy órakor étkezni. Sok kicsi nem megy sokra Az angol étkezés — az külön figura. Megszámoltam, hogy az ebéd során tizennégyszer jött oda a pincér, néha egyedül, néha kettesével. Mindig hozott valami kis többé kevésbé ehető mütyürt, amit nem mindig tudtam hogyan kell kezelni. Nagy hiba azonban nem történhetett. A szemfüles idegen utánozza a „bennszülötteket”. — Na, ettől nem lakok jól! — gondoltam magamban a hatodik fogásnál, a tizennegyedik után azonban mégis úgy éreztem, hogy már nem vagyok éhes. És mondhatom: angliai tartózkodásom alatt nem tudtam, hogy vannak emésztőszerveim, habár nem vagyok acélgyomrú. Aki egyéni erőfeszítés, önmegtartóztatás nélkül diétázni akar, az töltsön bizonyos időt a britek országában. Meleg víz nélkül nincs W. C. Azt már a skandináv országokban is tapasztaltam annak idején, hogy hidegmeleg víz mindenütt van, ahol csak kézmosásra, akár pilátusira is kerülhet sor. Mellesleg még azt is meg kell jegyeznem, hogy a skandináv vasút még „előkelőbb”, mint a brit, mert ott a poggyászt, a felöltői kalapot egyáltalán nem is viszik be a fülkékbe, a vagon belsejébe, hanem a bejáratnál levő ruhatárban helyezik el. (Amelyet — nota bene — nem őriz senki. Talán még ma sem...) Ettől eltekintve, az említett országok valamennyijében azt tapasztaltam, hogy az úri nép előszeretettel utazik vonaton, a gépkocsi mármár póri közlekedési eszköz, amelyet a felnőttek csak akkor vesznek igénybe, ha a vasút nem felel meg. — Két drága kocsim van otthon — mondotta beszélgetés közben egy liverpooli ügyvéd —, én azonban lehetőleg vonaton utazom. Ha nagyon sürgős a dolgom, vagy nagyobb a távolság, akkor repülőgépen. A kocsi az csak póteszköz. És ilyenek is a vonatok, s ilyen a közönség is. Minden férfin nyakkendő, félcipő, sötét ruha a vonatokon. Cardiffban mégis volt egy lélekemelő élményem. Egy pillanatra alábbhagyott bennem a sárga irigység a British Railway miatt: a London felé induló vonat 14 percet késett! A másik kellemes meglepetés Aberdeenben történt: az állomáson odajött hozzám egy kéregető. SZTANCSICS András Úriember a vonaton Ahol a vasút az első számú közlekedési eszköz a tengeren át vezető Tay-híd MEGTARTOTTA SZAVÁT A luzerni (Svájc) pályaudvaron a napokban nagy megrökönyödést keltett egy jól öltözött férfi, aki egy ágyat cipelt a hátán. Kiderült, hogy nem bogaras külföldi az elegáns ember, aki nem tud idegen ágyban aludni és ezért hurcolja magával kedvenc fekhelyét, hanem egy becsületére kényes svájci újságíró. Peter Amstutz ugyanis 1968-ban azt a kényelmű kijelentést tette, hogy a hátán cipeli el ágyát a Luzerntól 60 kilométerre levő Seebliig, ha ott két év leforgása alatt felépítik a tervezett üdülőt. Nos, az az üdülő elkészült, és Amstutznak állnia kellett a szavát. Igaz, nem gyalog vitte ágyát, hanem vonaton. MAGYAR SZÓ PETŐFI ESZPERANTÓUL Libero kaj amo (Szabadság, szerelem) címmel jelent meg a Corvina gondozásában Petőfi Sándor költeményeinek válogatott gyűjteménye, — eszperantó nyelven. A válogatás és mesteri fordítás a közelmúltban PEN-éremmel kitüntetett, jól ismert Kalocsay Kálmán munkája. Shakespeare, Goethe, Heine, Baudelaire, Madách és még számos külföldi és hazai költő megszólaltatója, több évtizede gyarapítja és csiszolja Petőfifordításait. A kötet 130 verse között talán a János vitéz a legsikerültebb fordítások egyike. A népi eposzt képviselő mű a húszas években jelent meg először eszperantóul (ugyancsak Kalocsay fordításában), és ennek közvetítésével készült később a kínai nyelvű átültetés is. A forradalmi versek közül Az apostol és a Feltámadott a tenger című versek emelkednek ki. Nem hiányoznak a válogatásból a legszebb szerelmes versek — Szeptember végén, A négy ökrös szekér stb. — sem. Százhúsz év alatt csaknem ezer Petőfi-vers jelent meg fordításban, több mint 50 nyelven. A most nagyvilágot látott Libero kajamo nemzetközi nyelven mutatja be a magyar líra és a világszabadság nagy költőjét, ismételten bizonyítva a Jövendölés beteljesülését: „... eterne vivos giora [nomo, poeta nom’de via fii”. „Dicső neve költőifiadnak. Anyám, soká, örökkön él”. Cs. A. Budapesti tízes szám jegyében Széles körű előkészületek az MSZMP kongresszusára (I.) Gondos és széles körű előkészületek folynak Magyarországon az MSZMP X. kongresszusára. A központi és a megyei lapok egyaránt nagy helyet szentelnek a küldötteket választó pártértekezleteken elhangzott vitának, véleményeknek, javaslatoknak. A vitáknak a kongresszusi irányelvek, a megtett út felmérése az új ötéves terv, valamint a gazdasági és kulturális élet megannyi megnyilvánulása adnak tartal mat. A kongresszusi irányelvekből és az elhangzott véleményekből megállapíthatjuk, hogy a X. kongresszust minden téren az úgynevezett magasabb színvonal fogja jellemezni, vagyis a szocializmus teljes felépítésének magasabb szinten való folytatását irányozza elő. Más szavakkal: a párt, a politikai és gazdasági élet fejlődésének bonyolult útvesztőit A gondolatot tovább boncolva, megállapítják, hogy a munkáspolitika nemcsak a munkásokért van. A párt a munkásosztály szocialista céljainak megvalósításával ugyanis az egész társadalom érdekeit szolgálja. A szocialista építés törvényszerű velejárója tehát, hogy a munkásosztály biztosítsa valamennyi dolgozó osztály ésréteg anyagi és kulturális felemelkedését. Ebből adódik az is, hogy a szocializmus építése olyan program, amely nemcsak a munkásosztály, hanem valamennyi más dolgozó réteg érdekeivel is egybevág. A párt osztálypolitikája nem magától, hanem, harcok árán jut érvényre, kivált olyan időszakban, amikor az objektív körülmények folytán a politika megvalósítása szemben találja magát a munkásosztálytól idegen, kis polgári csökevényekkel, teigyekszik jobban megvilágítani. Egyébként az irányelvek a világnézeti, ideológiai kérdésekben is félreérthetetlenül leszögezik: a párt a munkásosztály pártja, ennek szocialista céljait valósítja meg. A párt politikája tehát mindenekelőtt a munkásosztály érdekeit fejezi ki, és annak felemelkedését szolgálja, fekvésekkel, ellenállással, s a torzítás kísérleteivel. Kíméletlen harcot indítanak tehát a kispolgári önzés erősödése ellen, és küzdenek azért is, hogy a munkások, a kétkezi dolgozók gyerekei, megfelelő arányszámban tanuljanak az egyetemeken. Ez is harc, mégpedig a múltból öröklött elmaradottság ellen, éppen úgy, mint a munkásokkal szembeni közöny vagy a polgári társadalomból örökölt és a még minellen. Az anyagiasság és a visszaélések Ami a gazdaságirányítás reformját illeti, megállapították, hogy nem sorvasztja a demokráciát, inkább erősíti. Az a tény, hogy manapság sokat beszélnek az anyagiasságról, a harácsolásról, a visszaélésekről, nem jelenti azt, hogy a dolgozók vagy a vezetők többsége részese volna valamilyen formában ezeknek a társadalomellenes cselekményeknek. Nem szükségszerű velejárói tehát ezek a káros jelenségek a gazdaságirányítás jelenlegi rendszerének, hanem olyan vadhajtások, amelyeket kíméletlenül le kell nyesegetni, és amint azt a kongresszust előkészítő több ezer tanácskozás is bizonyította, a kommunisták azok, akik türelmetlen cselekvést sürgető közszellemet alakítottak ki a társadalmat és a közösséget megkárosítók ellen. Ez nem más, mint a munkáspolitika védelme, a demokrácia erősödése. A párt munkastílusában bekövetkezett változásokat legtöbb kommunista helyesli. Némelyekben azonban — állapították meg a megyei értekezleten — még most is él az a felfogás, hogy a párt csak akkor vezethet, ha minden részletkérdést maga dönt el, sőt a végrehajtás feladata is reá hárul. Más kommunista vezetőkben, szakemberekben viszont él az a nézet, hogy a párt ne szóljon bele a gazdasági kérdésekbe. Éppen az ilyen vélemények miatt a jövőben fokozott politikai munkával érvényt szereznek a párt vezető szerepe egyöntetű értelmezésének. A legutóbbi négy esztendő gyakorlata a leghatékonyabb érv, ami bizonyítja: a párt nem konkrét utasításokkal irányít, hanem elvi politikai állásfoglalásokkal segíti a gazdasági, társadalmi és kulturális munkát. S ez nem csökkenti, hanem erősíti a párt vezető szerepét. A gazdasági élet alakulása A gazdaságpolitika fő irányvonala a társadalmi termelés hatékonyságának az eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztése. Ez a szocializmus továbbfejlődésének útja, és egyben azt a célt szolgálja, hogy Magyarország az iparilag közepesen fejlett országok sorából minél előbb az iparilag fejlett országok közé emelkedjék. A számítások szerint jelenleg az egy főre jutó évi nemzeti jövedelem eléri a 700—750 dollárt, amely a közepes gazdasági fejlettség felső határát jelzi. A következő öt-hat esztendőben egy lakosra számítva, 1000 dollárt irányoznak elő. Ez a gazdaságilag fejlett országok rangsorába szerény kezdetet jelent. Eszerint tehát további erőfeszítések és több esztendős kemény munka szükséges, hogy megközelítsék és elérjék a fejlett nyugat-európai országok egy lakosra jutó nemzeti jövedelmét. A gazdasági élet bonyolultsága azonban megköveteli, hogy a további fejlődés alapvető feltétele a helyes arányok kialakítása legyen a termelés és a felhalmozás között, hogy a negyedik ötéves terv időszakában a lakosság fogyasztása a nemzeti jövedelem növekedésével megegyező ütemben emelkedjék és legyen meg ehhez a szükséges árufedezet, továbbá a felhalmozás fejlődése haladja meg a nemzeti jövedelem növekedését, a beruházások fokozása gyorsabb, viszont a készletnövekedés mérsékeltebb legyen, a beruházásokon belül pedig a nem termelő területek, elsősorban a lakásépítés az átlagosnál gyorsabban emelkedjen, s végül jöjjenek létre a tartós külkereskedelmi egyensúly feltételei, és a külkereskedelmi mérleg 1975-ben legyen aktív. Számítások mutatják, hogy a gazdasági növekedés milyen üteme mellett teljesíthetők ezek a követelmények. Eszerint tehát 7 százalékig terjedő nemzeti jövedelemnövekedés feltételezéséből indultak ki. PAP Endre (Folytatjuk) A párt osztálypolitikája 5. oldal