Magyar Szó, 1985. december (42. évfolyam, 329-343. szám)
1985-12-05 / 333. szám
20 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL Djuro Djaković születésének 100. évfordulója A központi ünnepséget 1886. márciusában Szlavónbródban tartják meg Djuro Djakovic forradalmár és a JKP szervező titkára születésének 100. évfordulójáról a jövő év március 15 és 20 között emlékezünk meg. A jubileumnak országos jellege lesz, határozott kedden a jubileumi kezdeményező bizottság. A központi ünnepséget Szlavónbródban tartják meg, amelynek keretében sor kerül a Djuro Djakovic napok hagyományos rendezvényre, valamint Szlavónia és Baranya fémmunkásainak versenyére. A jubileum alkalmából alkalmi ünnepi műsort tartanak Szarajevóban, Mariborban, Belgrádban és más helységekben, valamint azokban a társultmunka-szervezetekben, melyek Djuro Djakovic nevét viselik. Mivel a rendezvénynek országos jellege lesz, kijelölték a jubileumi bizottságot is, amelynek tagjai Vidoje Žarković, Mika Spiljak, Bazar Kolisevszki, Petar Stambolic, Fadil Hoxha, Sergej Kraigher, Cvijetin Mijatovic, Radivoje Davidovic, Ivan Krajačić, Antun Milovic, Ratko Svilar, Mihajlo Javorski, Marijan Znidaric, valamint Szlavónbród és a Brocki város társadalmi-politikai szervezeteinek képviselői. A szervező bizottság első ülését december 20-án Szlavónbródban tartják meg, amelyen elfogadják a megemlékezési programot. (Tanjug) Tárgyalás a tiszt támadója esetében A prištinai körzeti bíróságon megkezdődött Mark Nicaj tárgyalása, aki tavaly december 1-jén ittas állapotban súlyosan megsebesítette Milan Ostojić hadnagyot és ez alkalommal hatszáz dinárt és száz márkát vett el tőle. A tárgyalás első napján a vádlott kijelentette, hogy semmire sem emlékszik, Ostojic hadnagy szerint a pénzt azért adta Nicajnak, hogy mentse vele életét. A vádirat Nicajt súlyos rablótámadással terheli. (Tanjug) a lottó mmmmn 10,17,19, 21, 30, 35, 34 Pótszám: 28. Macyws VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA szövetségének napilapja Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével. 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki. Alaptanács tagjai: Balla László, Barácsus Zoltán. Bognár Mihály (elnök). Cirok Sándor. Engler Lajos. Fehér István. Fehér Kálmán. Friedrich Anna, Gion Nándor, Habram Károly. Király János, Kucsera Ferenc, Márton István Mészáros László. Molnár Vilmos. Odri Valéria. Palatínus János, Sinkovits Péter. Varga László, Virágh István, Vukovics Géza. • Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék • Igazgató: FEHOR KÁLMAN • Magyar Szó Társult munkaalapszervezet Fő- és felelős szerkesztő: SINKOVITS PÉTER • Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sad Vojvode Mišića 1. Telefon: 611-300 telex: 14199 YU M. SZÓ Folyószámla 65700-603-6121 e Kéziratokat és képeket nem őrizünk meg és nem küldünk vissza • Előfizetési díj belföldön egy hónapra 825 dinár, negyed érme 2475 dinár, fél évre 4950 dinár, egész évre pedig 9909 dinár. Külföldre a kétszerese Folyószámla 65700-601-14861 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász. Újvidék FORUM NYOMDAI Növekedtek a reális keresetek Szlovéniában A szlovéniai munkaszervezetekben az átlag havi jövedelem szeptemberben 59 576 dinár volt. Kilenc hónap alatt a személyi jövedelem 91 százalékkal növekedett a tavalyi azonos időszakhoz képest, azaz reálisan 8,8 százalékkal nagyobb. A statisztika szerint a gazdaságban szeptemberben majdnem 58 000 dinárt, a közszolgálatokban pedig 68 000 dinár volt a jövedelem. Szeptemberben a szlovén szénkitermelésben az átlag személyi jövedelem 84 140 dinár volt, ez volt a legnagyobb átlag, a vezetéki szállítás dolgozói 82 141 dinárt kerestek, a villanygazdaságban az átlag személyi jövedelem pedig 79 544 dinár volt. (Tanjug) Franciaország megtéríti egy új-zélandi licit árát A francia kormány hétszázezer frankot (91 000 dollár) fizet kártérítés gyanánt Új-Zélandnak az Ouven jachtért, amelyet francia titkos ügynökök béreltek ki a Greenpeace szervezet hajójának elsüllyesztésekor. A köd leállította a bányát A kivételesen sűrű köd kedden este Pljevnában leállította a munkát a helybeli szénbányában. A városban is sűrű a köd, a látási távolság mindössze két méter. Pljevnában teljesen megbénult a közlekedés, a városba vezető utakon a járművek hosszú sora áll. (Tanjug) ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 15.30 Műsorismertetés 15.35 Híradó, 1. (magyar) 15.55 Műsorismertetés 16.00 Híradó, 1. 16.20 Gyermektelevízió 16.45 Partizán—Fiorela — női kosárlabda BEK-mérkőzés 18.15 Amerikai dokumentumfilm 18.45 A népi gyógyászat — népszerű tudományos film 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó 2. (magyar) 20.00 A TASZSZ felhatalmazást kapott — szovjet filmsorozat, 7. rész 21.05 Kis ház a prérin — amerikai filmsorozat Mary tizenhárom éves és udvarlója, John megkéri a kezét. Charles Ingols megígéri neki, hogy hozzáadja lányát, de csak ha majd betölti 15. életévét. John a pályázati bizottsághoz küldött dalgyűjteménye alapján egyetemi ösztöndíjat kap, ami nagyon komoly válaszút elé állította: fogadja-e el az ösztöndíjat, ami azt jelentené, hogy az elkövetkező négy évben nagyon ritkán láthatta szíve választottját, vagy utasítsa vissza az ösztöndíjat és készüljön fel a falusi életre. 21.50 Híradó, 2. 22.10 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 8.25 Tévénaptár 8.35 Gyermektelevízió 9.00 Zágrábi Iskolatévé 10.30 Hírek a zágrábi stúdióból 10.35 Belgrádi Iskolatévé 12.35 Hírek a zágrábi stúdióból 15.00 Az Iskolatévé ismétlése 16.00 Híradó, 1. (magyar) 16.20 Gyermektelevízió 16.45 Partizán—Fiorela — női kosárlabda BEK mérkőzés 18.15 Tudományos műsor a zágrábi stúdióból 18.40 Dzsessz Belgrádban Olyan dzsesszhangversenyt láthatunk, amiben a belgrádi dzsesszélet minden jelentősebb szólistája és együttese bemutatkozik. Közreműködik: Miloš Krstic kvartettje, a Stari traceri együttes és a Zeneművészeti Akadémia zenekara. Rendező: Jovan Ristic 19.20 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.00 Politikai magazin a szarajevói stúdióból MAGYAR SZÓ 1985. december 5., csütörtök A JKSZ üzenete az MPLAMunkapárt kongresszusához A JKSZ KB Elnöksége kedden üzenetet intézett az MPLA angolai Munkapárt II. kongresszusához, amelyben kifejezi reményét, hogy az angolai nép megtalálja a lehetőséget szuverenitása, nemzeti függetlensége és méltósága megőrzésére. A JKSZ KB Elnöksége üzenetét a kongresszuson Georgije Jovičić, a JKSZ küldöttségének vezetője, a JKSZ KB Elnökségének tagja tolmácsolta. (Tanjug) Dizdarević-Aziz találkozó Raif Dizdarevic, szövetségi külügyi titkár kedden délután a belgrádi repülőtéren fogadta Tarik Azizt, Irak külügyminiszterét és alelnökét, aki átutazóban rövid időt töltött hazánkban. A beszélgetés során véleménycsere folyt a nemzetközi viszonyok egyes aktuális kérdéseiről, az el nem kötelezettek aktivitásáról és a bilaterális együttműködésről. (Tanjug) Leégett egy jugoszláv hajó A Skradin nevű jugoszláv hajó, amely a šibeniki Slobodna Plovidica hajózási munkaszervezet tulajdona, kedden a szicíliai partok közelében Augusta kikötőnél lehorgonyozva a tűz martaléka lett. Az augustai révkapitányság közleménye szerint a legénység mind a 37 tagja sértetlenül úszta meg a hajótüzet. A tűz okainak kivizsgálása szerdán kezdődött, amikor Augustába érkezik a Slobodna Plovidba képviselője. Egyelőre semmit sem tudni a hajótűz okáról és a kár magasságáról. A Skradin 18 ezer torma teherbírású volt, és havonta egyszer közlekedett Jugoszlávia és Szicília között. (Tanjug) Kessler az NDK új véderőminisztere Heinz Kessler 65 éves hadseregtábornokot nevezték ki Berlinben az NDK új véderőminiszterévé és az NDK minisztertanácsának tagjává. Kessler 1941-től a Vörös Hadsereg tagja volt, a legmagasabb katonai iskolákat a Szovjetunióban fejezte be és keddig vezérezredes rangban tevékenykedett az NDK hadseregében. (Tanjug) 21.05 Utazás a tudás középpontja felé — vetélkedőműsor a szarajevói stúdióból 22.00 Híradó, 3. 22.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.40 Albán nyelvű híradó 16.55 Műsorismertetés 16.00 A kraljevói körzet krónikája 17.30 Belgrádi műsor 19.00 Sikerlista helyett — könnyűzenei műsor 19.30 Híradó a titogradi stúdióból 20.00 A TASZSZ felhatalmazást kapott — szovjet filmsorozat, 7. rész 21.05 Huszonnégy óra 21.10 Művészest • Shakespeare: A makrancos hölgy A spliti Horvát Nemzeti Színház előadása felvételről Shakespeare népszerű vígjátéka 1983 óta szerepel a spliti Horvát Nemzeti Színház műsorán. A vígjátékot Vladimir Gerić fordítása alapján és Marin Caric rendezésében adják elő. Shakespeare-nek ezt a darabját korai művei közé sorolják, amelyben a szereplők jellmezése még nem annyira elmélyült és kifinomult, mint későbbi alkotásaiban, de ennek ellenére már jelzi Shakespeare zsenialitását. A vígjáték történetét lényegében mindenki ismeri. Az események középpontjában a civakodó, büszke és rátarti, de mindennek ellenére szellemes és bölcs Catarina áll, akit végül is, de csak látszólag sikerül megszelídítenie az ügyes Petrucciónak. Szereplők: Zdravka Krstulovic (Caterina), Miodrag Krivokapic (Petruccio), Darko Curdo, Josip Genda, Zoja Odak, Vasja Kovačić, Ratko Glavina, Ranko Tihomirovic, Goran Golovko, Davor Vuković, Žarko Ivković, Petar Bosnić és mások. Díszlettervező: Mijo Adžić Jelmeztervező: Vlatko Bourek Zene: Igor Pomykalo 23.25 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.53 Műsorismertetés 8.55 Tévétorna 9.00 Iskolatévé — Történelem A spártai állam és a thermopülai ütközet (5. osztály) 9.30 Iskolatévé — Környezetismeret Mióta mérünk? (általános iskola 2. osztálya) 9.45 Iskolatévé — Fizikai kísérletek A színek 9.55 Golgota — szovjet filmsorozat 2. rész (ism.) 11.10 Mágia és illúzió a párizsi Olympia színpadán (ism.) 12.10 Richard Strauss: Don Juan Szimfonikus költemény (ism.) 12.30 Iskolatévé — A hírekben hallottuk, a tévében láttuk (Osztályfőnöki óra a 7—8. és a középiskolák 1. osztályosainak). Tömegkommunikáció, 1. rész 13.00 Képújság 15.15 Iskolatévé — Deltácska A vasút története, 1. rész 15.35 Iskolatévé — Magyar irodalom (alsó tagozat) 15.45 Iskolatévé — Kamera Film- és tévéesztétikai műsor középiskolásoknak (A film szintaxisa, 2. rész) 16.18 Műsorismertetés 16.20 Hírek 16.25 Láncos Miklósok — Nyugat-dunántúli Miklós-napi szokások 16.35 Tízen Túliak Társasági. 17.25 Képújság 17.30 Reklám 17.40 Télapó ajándéka — rajzfilmek gyerekeknek 18.25 Telesport 19.05 Tévétorna 19.10 Olvassatok mindennap! 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Szomszédolás — a magyar és az osztrák tévé közös műsora A tavaly őszi bécsi műsort az osztrák csapat nyerte meg, most Az izraeli hadsereg képviselője kijelentése szerint: az izraeli erők Dél-Libanonban Hasbaya térségében megöltek öt palesztin harcost. A közlemény szerint a dél-libanoni úgynevezett biztonsági övezetben több palesztint letartóztattak, fegyverüket pedig elkobozták. A közlemény szerint a letartóztatott palesztinok a palesztin felszabadítási népfront vezérkarának tagjai. Képünkön: palesztin harcosok az összetűzés után egy társukat szállítják el (Reuter fotó) Meghívásos pályázat a plakáttervre A Szocialista Szövetség Országos Választmányának az egységes választási plakátokat kidolgozó bizottság kedden megvitatta a jövő évi választásokra készített plakátmegoldások beküldött javaslatait, a nyilvános pályázat eredményét. Ezen a pályázaton 13 szerző vett részt 17 munkával. A bizottság megállapította, hogy a pályázat részvevői nem tettek eleget a feltételeknek, nem olyan megoldásokat nyújtottak be, mint amilyeneket a pályázat feltételei követeltek. Az ülés részvevői megállapodtak abban, hogy az egységes plakátok elkészítésére jeles hazai képzőművészeket és alkotókat szólítanak fel pályázat útján, mivel a küszöbönálló választási tevékenységek és az ezzel kapcsolatos munka igen fontos, nagy jelentőségű. (Tanjug) Öt és fél millió dollárt raboltak Két ismeretlen személy kedden hetvenmillió dán koronát (5,6 millió dollár) rabolt egy koppenhágai posta ellen intézett támadásban. A rendőrség közleménye szerint a támadók egyike tolókocsin közelítette meg a posta bejáratát, amikor a bank teherkocsija a készpénzért jött. . A rablók vasrúddal tették ártalmatlanná a teherkocsi kísérőjét, és a zsákmánnyal egy rájuk várakozó gépkocsival távoztak a színhelyről. (Reuter) Burgiba fogadta nagykövetünket Habib Burgiba tunéziai elnök kedden fogadta dr. Luan Starovát, hazánk újonnan kinevezett tunéziai nagykövetét. A beszélgetés során Burgiba kiemelte a két el nem kötelezett ország hagyományosan baráti viszonyait és kifejezte reményét, hogy a tunéziai—jugoszláv együttműködés további fejlődést mutat. Burgiba elismeréssel adózott a jugoszláv független politikának és visszaemlékezett Tito elnökre, valamint az el nem kötelezettek Belgrádban megtartott első csúcstalálkozójára, amelynek részvevője volt. (Tanjug) a budapesti visszavágóra kerül sor. 21.35 Hírháttér 22.25 A hét műtárgya !— XVII. századi holland tengeri tájak 22.30 Tévéhíradó, 3. 22.40 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 18.23 Műsorismertetés 18.25 Képújság 18.30 Anatol házasodik — a Pécsi Stúdió Unser Bildschirm című magazinműsorának különkiadása — Arthur Schnitzler egyfelvonásosának tévéváltozata ez a műsor. A darab főhősét, a századforduló bécsi polgárságát képviselő Anatolt egyedül a nők, a kalandok érdeklik. Közvetlenül házasságkötése előtt olyan kalandba keveredik, amelytől nem könnyű szabadulni. 19.10 Mesterdalnokok — népszerű operarészletek (ism.) 20.00 Schok, ami sok — angol képzőművészeti filmsorozat, 8. rész Ez volt a jövő — A sorozat befejező filmje az 1970-es, 1980-as évekre kialakult helyzetet elemzi, amikor is a modernizmus intézményesített művészeti gyakorlattá vált. Mit jelent ez a művészek számára? Milyen irányban befolyásolja a művészetet? A múzeumi, műkereskedői hálózat hogyan hat a művészeti piacra és a művészeti piac manipulatív hatása hogyan hat vissza a művészekre? Mi is a művész felelőssége? Mi a művészet jövője? Érdekes, a művészet iránt érdeklődőket foglalkoztató kérdések ezek. 21.00 Tévéhíradó, 2. 21.20 Torun — lengyel rövidfilm 21.40 Transzport (1981) — magyar film írta: Kuczka Péter. Főbb szereplők: Hetényi Pál, Reviczky Gábor, Végvári Tamás, Kubik Anna, Vajda László. Egy, meg nem nevezett állam egy meg nem nevezett helyen kísérleti tábort hoz létre. A foglyokat időnként egy vírussal oltják be, a megbetegedett embereken aztán kísérleteznek a kutatók, akik a baktériumfegyver megalkotásán fáradoznak. 1916-ot írunk, folyik az I. világháború, 23:00 Képújság