Magyar Szó, 1986. május (43. évfolyam, 118-131. szám)
1986-04-30 - 1986-05-02 / 118. szám
A Visszafejlődő fejlődők övid ideig tartott a rézkitermelésre alapozó, s a maga nemében páratlan gazdasági fellendülés Zambiában. Az egykori brit protektorátus, Észak-Rhodésia 1964-ben nyerte el függetlenségét, s vette fel a Zambia nevet. A világ negyedik réznagyhatalma kivitelének 90 százalékát a réz adta, s akkor még nagyon jó ára volt a világpiacon, óriási devizabevételt szavatolt. Hatalmas léptekkel indult el a fejlődés útján: utakat, vasútvonalakat, vízi erőműveket, gyárakat építettek, többek között jugoszláv szakemberek segítségével. Kenneth Kaunda elnök meghirdette a „humánszocializmus” megteremtésének korszakát. Bevezették az ingyenes egészségügyi szolgálatot, iskoláztatást, lakhasználatot, s a díjmentes energiaszolgáltatást. A falusi lakosság a városokba kezdett özönleni, s afrikai viszonylatokban egyedülálló jelenség szemtanúja lehetett a világ, mert az ország lakosságának több mint 60 százaléka városokba költözött. A „rézálom” azonban hamarosan szertefoszlott, amíg egy évtizedig tartott. A 70-es években esni kezdett az ország legfontosabb kiviteli cikkének az ára. Ez a folyamat azóta is tart, s Zambia megérte, hogy többé nem gazdaságos a rézkivitel, mert az expportból származó bevétel nem fedezi a kitermelési költségeket. Az ország adóssága 6 milliárd dollárra duzzadt — jelenleg minden polgárra 1000 dollár adósság jut — az évi devizabevétel pedig jelenleg mindössze 800 millió dollár. A közelmúltig még rendkívül drága kőolaj hiánya, az egyre kedvezőtlenebb hitelfeltételek, a nyugati protekcionista intézkedések és a fokozódó munkanélküliség csak tetézte a gazdasági gondokat. Kényszerű „meghátrálás” következett be, s néhány évvel ezelőtt megszüntették a lakbérmentesítést, a tanulók ingyenes diákotthoni ellátását, a díjmentes energiaszolgáltatást, az alapvető élelmiszerek szubvencionálását és azóta is egymást követik a takarékossági intézkedések. Kinshasában, Zaire fővárosában néhány évvel ezelőtt gyárat épített a csokoládék és töltött kekszek világhírű cége, a Nestlé. A gyárat azonban sohasem helyezték üzembe, mert a zaire-i kormány nem képes elegendő pénzt előteremteni a tejpor, a nélkülözhetetlen alapanyag importjára. Kamerun korszerű papírgyárat épített, ez azért lett félresikerült is igen költséges beruházás, mert a megvásárolt technológia nem alkalmas a kameruni erdők fafajtáinak feldolgozására. A Szaharától délre elterülő afrikai országokban 1980-tól 1986-ig 12 százalékkal csökkent a termelés, ez negetív világcsúcsnak tekinthető a háború óta eltelt időszakban. Vég nélkül sorolhatnánk a fentiekhez hasonló példákat a harmadik világ országainak részben vagy majdnem teljesen célt tévesztett vagy irreális elgondolásból kiinduló iparosítási és fejlesztési próbálkozásairól. A kőolajár jelenlegi szédítő zuhanása nyilvánvalóan újabb nevekkel — Mexikó, Venezuela — gyarapítja azon fejlődő országok listáját, amelyek túlnyomórészt felkészületlenül vágnak neki az iparosításnak, sok esetben egyetlen nyersanyagbázisra, egyetlen kiviteli cikkre alapozták jövőjüket, s a kezdeti fellendülésen túljutva gazdaságuk visszaesett, és egyre inkább függő helyzetbe kerülnek a fejlettekkel szemben. A gazdasági visszaesés természetesen aláássa a harmadik világ országainak gyakran nem éppen szilárd lábakon álló belső biztonságát, politikai feszültséget kelt messzeható következményekkel, s nem utolsósorban az eladósodás lerázhatatlan béklyóiba veri őket (a fejlődőek adósságait 1000 milliárd dollárra becsülik). Nagy tévedés lenne azonban a fejlődők „visszafejlődését” csak az elmaradottság, a szegénység, a fejletlenség, a szervezetlenség, a szakemberhiány vagy a gyarmati múlt terhes örökségének számlájára írni. Legalább annyi vagy még nagyobb súllyal esik a latba — amint már számtalan esetben megállapították — az igazságtalan világgazdasági rendszer, a fejlettek protekcionista intézkedései, a megszigorított hitelezési feltételek, a különféle érdekévényesítéshez kötött segélyezés, s a világgazdasági válság terhének a fejlődőkre való áthárítása A fejlődők továbbra is szaporodó nehézségei az eddigieknél jóval körültekintőbb, felkészültebb iparosítást, az egymásra való támaszkodást, a még kezdet kezdetén levő Dél-Dél együttműködés erősítését teszik szükségessé. Jelenleg nyilvánvalóan lényeges a fejlett világnak a mostaninál nagyobb megértése és segítsége is, mert ellenkező esetben még jobban elmélyül a már most hatalmas feszültségektől terhe.. Észak— Dél ellentét. VADÓCZ Károly KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1986. április 30., május 1., 2. Túl a tudatnélküliséggel• Bizonytalan léptekkel a határozott elképzelések felé — Lengyelország az elkövetkező öt évben, a tervbizottság szerint . A JELEK SZERINT a közepesen fejlett és a fejlődő országok lényegében csak a századfordulóig számíthatnak bizonyos esélyekre, hogy megtartsák, ha közelíteni nem is tudják a fejletten, és a közöttük levő igen nagy különbségig. Véletlen esélyről, az átállással járó nehézségek következtében kissé visszaszoruló lehetőség fehasználási „zavarról” van szó, ami semmiképpen sem nyúlhat egy évtizednél tovább. Akinek ebben az időszakban sikerül kihasználnia a helyzet adta lehetőségeket, az nem fog drasztikusan lemaradni a jövő században, akinek nem, az több évszázados lemaradásra „kárhoztatik”. Legalábbis jelenleg úgy tűnik. Valószínűleg kevésbé ezt a szempontot figyelembe véve, inkább a válság mélypontjánál, sürgető szükségéből kiindulva, s az utóbbi évek némi eredményeire támaszkodva tárta nemrégiben nyilvánosság elé, úgymond társadalmi vitára a lengyel tervbizottság az elkövetkező ötéves időszak fejlődésére vonatkozó elképzeléseit. Becsületére szolgáljon, hogy nemcsak akívánságok Listáját készítette el, hanem egyenesen és kereken kimondta a bizottság elnöke, a kormány alelnöke, Manfred Gorywoda, hogy mi minden kell ahhoz, hogy az előterjesztett elképzelés megvalósuljon. Számunkra és a piaci gazdálkodáshoz szokott emberek számára furcsán hangzik az elnöknek az a figyelmeztetése, hogy körülbelül egymillió ember vonul nyugdíjba, 750 000 gyeréit pedig iskolába iratkozik. Eszerint drasztikusan megromlik a foglalkoztatottak és a lakosság számaránya, az előbbiek kárára. Más szóval munkanélküliséggel kell számolni. Azért furcsa, mert szinte világszerte a legkorszerűbb technológia, a számítástechnika alkalmazásának egyik legfőbb gátlója a munkanélküliség. Ez tehát nem fenyegeti a lengyel gazdaságot, s szabad kezet ad az automatizációra. Eszerint nem a fejlődést gátló, hanem serkentő elemek között kellene említeni. Reális gátló körülmény viszont az ország túlzott külföldi eladósodása. Amint Gorywoda elnök mondta, egyrészt csökkenteni fogja a nemzeti jövedelmet — mert törleszteni kell —, másrészt pedig a nyugati országokból származó a további fejlődéshez nélkülözhetetlen műszaki behozatalt. Figyelmeztetett arra is, hogy a lengyel termelőberendezések 64 százalékban elévültek, vagyis erőteljes felújításra szorulnának , ha volna deviza. Megoldásra vár továbbá a hiánycikkek kérdése, becslések szerint értéke a múlt évben elérte a 250 milliárd zlotyt. Gorywoda ezekkel a kézenfekvő nehézségekkel állni a szervbe a kevésbé megfoghatókat. Azt például, hogy a gazdaság nagy tartaléka, tehát lehetősége a munkaidő jobb hasznosítása, az energiatakarékosság és a nyersanyagmegtakarítás. Ezt természetesen senki sem vonhatja kétségbe, de azt azért megkérdezheti, eddig nem létezett ilyen lehetőség? A válasz nem lehetne más, mint igenlő, s a következő kérdésre, miért nem használták ki eddie megfelelőképpen, s miért gondolják, hogy ezentúl majd kihasználják, a válasz nem lehet egyéb, mint egészen bizonytalan és egyáltalán nem meggyőző jelz. Ehhez inkább az kellene, hogy valakinek világos elképzelése lenne arról, mivel lehetne serkenteni jobb hasznosításukat. A tervbizottság elnökének erre vonatkozólag nem volt megbízható receptje. A tervezés, valószínűleg legnagyobb problémája, hogy ilyen „ha lenne, akkor volna” alapokon nyugszik az előirányzat amely szerint az elkövetkező öt év alatt a lengyel gazdaság 16—19 százalékkal növeli termelését, vagy évi 3—3,5 százalékkal. Gorywoda kormányalelnök világosan beszélt, amikor a lehetőségeket összefoglalva, mondván hogy az előterjesztés megvalósításához javítani kell a termelőeszközök műszaki színvonalát, a termelés anyagellátásán és struktúráján. Azt már nem mondta, mert magától érthető, hogy mindehhez devizára, sok devizára van szükség. Akkor, amikor az ország nehezen tudja helyreállítani külgazdasági mérlegegyensúlyát, s amikor nagy külföldi adósságok nehezednek a gazdaságra, kötik meg kezdeményezési és termelési lehetőségét. Mert az nem vívás, a lengyel gazdaság színvonala sokkal magasabb, mint ahogyan jelenleg termékeivel s világpiaci bevételeivel le lehet mérni. Sokkal többre keres, mint ahogyan ma tűnt!* Az első lépés első próbálkozásai ezek, amelyek, ha sikerülnek, nemcsak kijuttatják a gazdaságot régi nagy válságából, hanem amelyek jelentős lendületet is kölcsönöznek neki. Annál inkább, mert ezekben az években készül a világ minden valamirevaló gazdasága az eddiginél sokkal nagyobb ugrásra. Olyan nagyra, hogy később szinte nem is lehet majd utolérni. LOVAS István S A dollár előretörése és taktikai visszavonulása ZINTE INGYEN vesztegetik a benzint az USA-ban. Texasban 20 centért árulják literjét, az amerikai fizetések mellett a jugoszláv árnak körülbelül a 40 százalékáért. És nem ez az egyetlen szokatlan dolog az amerikai piacon. A sok furcsaság között talán még nagyobb szenzációt keltett, hogy februárban országos átlagban 1,6 százalékkal csökkentek a nagykereskedelmi árak, 1947 óta először. De az ilyen tünetekkel jelentkező helyzetnek még szokatlanabb következménye, hogy mindez nem váltja ki a dollár erősödését, illetve a már megszokott felfelé ívelő hullámot. Sőt ezekben a napokban a dollár egymás után dönti saját rekordjait, csak most a többi valutához viszonyított árfolyamának csökkenésével. Mi történik itt? ISMÉT A RÉGI FÉNYÉBEN kell ragyognia az USA tekintélyének — ezzel a jelszóval győzött 1981-ben Reagan, a Fehér Ház akkori lakójával, Charterrel szemben. Ez a jelszó az amerikaiaknak mindig az éppen elnöklő politikus ellen fordulásában, minden előző elnök lemondásában, vagy a második mandátumért vívott harcban elszenvedett A karikatúrákat Léphart Pál készítette vereségében megnyilatkozó elbizonytalanodását, zavarodottságát kívánta elsősorban felszámolni, hogy az amerikaiak ismét úgy nézhessenek a világra, mintha az csupán arra várna, hogy az amerikaiak vezessék, diktáljanak neki. Ebben a politikában — a szövetségesek felsorakoztatásának erőltetése, az amerikai fegyverek fitogtatása, vagy ha kell, bevetése, és sok más tényező mellett — fontos helyet kapott a dollár megerősítése is. Az aranyfedezetnek 1971-ben történt megszüntetése lehetővé is tette, hogy a dollárral kapcsolatos belső megszorító intézkedéseik ne csak az akkor két számjegyű amerikai infláció letörését hozzák meg, hanem a dollárnak a világ pénzrendszerében játszott szerepe folytán az egész világon növelték a dollár iránti keresletet. Ilyen irányban hatott továbbá a kamatok növelése, a fejlődő országok megszorítása az adósságok visszafizetésére, amivel együtt járt a dollár iránti kereslet növekedése és a fejlődő országok árainak letörése, a fejlett országok tőkéjének felszippantása. Mindez együttesen a dollár árfolyamának ugrásszerű emelkedéséhez vezetett: ma már hihetetlen, hogy több mint 3 márkát, 10 francia frankot, 2000 lírát stb. adtak érte. FORDULAT KÖVETKEZETT azonban be az amerikai politikában. Rádöbbentek ugyanis, hogy a drága dollárnak nemcsak előnye van, hanem hátránya is. Mert az amerikaiaknak jól jött, hogy a világ minden részéről odaömlöttek a dollármilliárdok, lehetővé téve a gazdasági lendületet, vagy hogy a soha anynyit nem utazó amerikaiak a világ minden részén azt látták, hogy pénzük sokkal többet ér. Nemsokára jelentkeztek azonban a következmények is. Ezekre elsősorban az amerikai kereskedelmi deficit növekedése figyelmeztetett: a külkereskedelmi hiány ugyanis 1984-ben nem kevesebb, mint 123 milliárd dollár volt, méghozzá nemcsak Japán felé 37 milliárd, hanem 8,3 milliárd volt Mexikó, sőt 5,8 milliárd dollár Hongkong felé is. A drága dollár ugyanis megakasztotta az amerikai kivitelt, túlzottan megdrágítva az amerikai árut, letörte versenyképességét a nemzetközi piacon. Legelőször a farmerek tiltakoztak, mert veszélybe került az olyan fontos élelmiszer-kivitel. De igazán csak akkor gondolkodtak el, amikor a statisztikák kimutatták, hogy a legfejlettebb technológiák piacán az amerikai árucikkek nemcsak a világot veszítik el, hanem odahaza is kezdenek háttérbe szorulni. Ennek hatására az amerikai politika egyszerre a dollár árfolyamának csökkentését kezdte szorgalmazni. BIZONYTALAN a következő hónapokban a dollár árfolyama. Vannak olyan vélemények is, hogy tovább esik, meg olyanok is, hogy most már megállapodik. Két dolog azonban biztos. Az egyik: a mostani bizonytalanság megmarad és minden egyes esemény valóságos árfolyamzuhanást vagy robbanásszerű növekedést válthat ki. A másik: a világ — nemcsak a fejlődő, hanem a fejlett országok is — megtanulta, milyen következményekkel jár, ha a világ pénzrendszere egyetlenegy ország politikájának függvénye. BÁLINT István A VILÁG GAZDASÁGI ÉLETÉNEK MOZGÁSAI olyan rendszerben alakulnak, olyan hatásoknak engedelmeskednek, amelyeket azok alakítottak ki, akiknek kezében összpontosul a gazdasági hatalom, akik a törvényszerűségeket is gazdasági erejüknél fogva saját érdekeiknek megfelelően tudják kiaknázni. S ez is egy törvényszerűség. Magyarán: igazságtalan világgazdasági rendszerben élünk, nem is várható el bárkitől is, hogy (valamiféle igazságérzettől vezérelve) lemondjon előnyös helyzetéről, (ilyen nincs a gazdaságban, ott az érdek az úr), amelyet nem csupán annak köszönhet, hogy képzettebb, szorgalmasabb, jobb, hatékonyabb a rendszere stb. (ennek is megvan a történelmi háttere), hanem sok minden másnak is, ami már egyáltalán nem az ő érdeme, mint ahogy a fejletlen világ sem tehet arról, hogy nyomort örökölt, vagy nem tud sikeresen harcolni a „realitások” ellen, amelyek tőle teljesen függetlenül, beleszólása nélkül jöttek létre. Vajon tudatosodik-e erőteljesebben a fejlett ipari világban az a felismerés, hogy „egy hajóban élünk”, kölcsönös függőségben, s ha a fejlett világ nem is tudja magával ragadni az újbóli fellendülés útján a többieket, annál inkább ránthatja vissza veszélyesen a világgazdaság szekerét a megosztottság, az egymásrautaltság tényének figyelmen kívül hagyása, az igazságtalan gazdasági világrend. Ez ellen harcol az el nem kötelezett országok mozgalma, az a rendszer ellen, amely számos feszültség forrása. A világgazdasági élet bármelyik súlyosabb problémáját vesszük tüzetesebben szemügyre, végkövetkeztetésként a fent említettekhez juthatunk, az húzódik meg a gazdasági kérdések hátterében. A MAGYAR SZÓ MAI ÜNNEPI SZÁMÁNAK e három külpolitikai oldalán csupán néhány világgazdasági témát vetünk fel, elemzünk a rengeteg közül, azokat, amelyek legfontosabbnak tűnnek, legidőszerűbbek, tehát a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot, mint amilyen a tartozások problémája, a kőolajkérdés, a fejlődő országok súlyos helyzete, a korszerűsítés kérdése, a fejlett nyugati világ a nemzetközi gazdasági rendszerben, a pénzügyi rendszer visszásságai. Ezek a kérdések természetesen csak kölcsönös összefüggéseikben vizsgálhatók, ezért az eltérő témák is több pontban érintkeznek: vagy éppenséggel fedik egymást, vagy pedig egyes kérdések a témából adódó nézőponttól függően más-más vetületben mutatkoznak meg. A világgazdasági mozgásokat teljes összetettségükben lehetetlen feltérképezni, az írások végső soron csupán egyes problémakörökből kiragadott kérdések néhány vonatkozására szorítkozhattak, vagy egy-egy konkrétabb téma feldolgozásával, ismertetésével, igyekeztek bővíteni a sok-sok mozaikkockából összeálló képen. AZZAL A CÉLLAL, hogy az írások, így együtt, hozzásegítenek a világgazdasági mozgások és azok rendszere lényegének megvilágításához. SEBESTYÉN Imre Egymásrautaltság, kölcsönös függőség