Magyar Szó, 1991. március (48. évfolyam, 58-88. szám)
1991-03-26 / 83. szám
191. március 26., kedd MismtSió AKTUÁLIS5 A Demokrata Fórum a politikai rendszer működéséről Szerbiában napjainkban a politikai élet nemcsak a rendszer intézményeiben folyik, hanem azokon kívül is. ASzerb Képviselőház három hónap alatt nem bizonyította, hogy az, igazi panamentáris élet központja. Ülései inkább az egykori Központi Bizottság üléseire emlékeztetnek, mint a többpárti képviselőház munkájára, áll a Demokrata Fórum végrehajtó bizottságának a március 9-ei és 10-ei belgrádi események kapcsán kiadott közleményében, amelyben megjegyezték, hogy a felelősséget formálisan meg nem állapították meg. A szerbiai hatóságok új beállítottságának hiányosságait kiemelve — mint például a köztársasági elnök túl nagy hatásköre — a szavazati többségen alapuló választási rendszer, illetve a kor- r mány, a parlament és a köztársa- sági elnök közötti, hiányosan meghatározott viszonyok, a párt végrehajtó bizottsága figyelmeztetett rá, hogy ez helyet ad a politikai visszaéléseknek és a végrehajtó ha talmi szervek felelőtlenségének. Mindemiatt, áll a közleményben, a rendszer legfontosabb intézményei továbbra is úgy működnek, mint az egypárti időszakban, és képte- I lenség lenne elvárni, hogy saját kezdeményezéséből kiindulva jut I el a demokratikus evolúcióig. A Demokrata Fórum ezért támogatja I az intézményeken kívüli tevékenységek békés formáit, és úgy véli, hogy a legjobb alapot képezik I Szerbia átalakításához és az igazi parlamentáris demokrácia létrehozásához, áll a közlemény végén. I (Tanjug) „Ш a rendszer ellen vágyik" Slobodan Milosevic nem mondott igazat, hangoztatták a Terazijei Parlamenti Fórum sajtóértekezletén (Állandó tudósítónktól) A Terazijei Parlamenti Fórum követeli, hogy a hatóságok teljesítsék mindazon követeléseket, amelyeket az egyetemisták támasztottak a március 10-én kezdődött tüntetésükkor. Mint ismeretes, ezek egy részét a tüntetések befejezése érdekében akkor nyomban teljesítették a hatóságok, egy részük azonban továbbra is várat magára, mivel egyelőre nem tettek eleget a teljesítési ígéretnek. A konkrét kérdésre, hogy melyek azok a feltételek, amelyeket még teljesíteni kell, a Terazijei Parlamenti Fórum tegnapi sajtóértekezletén hangsúlyozták, hogy továbbra is követelik Rodmilo Bogdanovic belügyminiszter visszavonhatatlan lemondását, a Belgrádi Televízióban történő tényleges, nem pedig kozmetikai változásokat, a demokrácia és szabadság elveinek valóra váltását stb. — Ha követeléseinket nem teljesítik, a Terazije ismét életre kel. A Szerb Képviselőház térjen már észhez, és fejezze be az eddig alkalmazott obstrukciót — hangzott el a sajtóértekezleten, melyen hangsúlyozták, hogy a múlt héten létrejött Terazijei Parlamenti Fórum a politikai szenvedélyeidtől mentes spontán és hatásos párbeszédre készül. Arra a kérdésre, hogy vajon mely személyiségek lemondását fogják még követelni, hangsúlyozták, hogy a fórum céljai az eseményektől függően alakulnak, így e pillanatban ezt nem lehet meghatározni. Tény viszont, hogy a fórum a rendszer, nem pedig az egyének ellen van, és a rendszer megváltoztatásával akarja elérni céljait. A fórum által kiadott felhívás szövegét egyébként csak a Terazijén több mint 25 000 személy írta alá, az aláírásgyűjtés pedig egész Szerbiában folyik. Az egyik legjelentősebb eredménynek könyvelik el, hogy a terazijei tüntetéseken kikristályosodott: nincs jó és rossz szerb, horvát, angol, hanem minden nemzet soraiban vannak jó és kevésbé jó személyek, de most itt az idő, hogy visszaforduljunk a sovinizmus szakadékának pereméről. Nagy taps fogadta Vladan lovjanint, az egyik egyetemista tüntetőt, akit a rendőrök golyója talátt el vasárnap este, s még most is sántít és nehezen beszél. A város másik végéből siettem az egyetemistavárosba, és több mint két órán át győztem meg egyetemistatársaimat, hogy nincs mit veszítenünk, és valamennyien elindultunk a belváros felé. Habár én nem érkeztem el oda, mert kórházba kerültem, az átélt szenve-dések ellenére azt mondtam, megérte, amikor megtudtam, hogy társaim megérkeztek a Terazijére. , Mint embernek azonban rettenetesen fáj az a módszer, ahogy elbántak velünk. Amikor már a negyedik könnyfakasztó bombát’vetették be, és a legtöbben szétfutottak, a közelemben összeesett egy ember, mert eltört a lába. Megpróbáltam a speciális rendőrosztagok mögött felsorakozott mentők felé vonszolni, majd magam indultam feléjük, hogy segítséget hívjak. Fegyvertelen voltam, ám ebben a pillanatban egy rendőr a szemem közé lőtt. Csak azt éreztem, hogy minden csontom darabokra esik szét, kiköptem a fogaimat és a nyelvem egy részét, eltört az állkapcsom, de senki sem törődött velem, a körmeimet belevájtam a betonba, úgy éreztem, ha elalszom, nem élem túl. Le is fényképezett egy újságíró, de összetörték a fényképezőgépét. A kórházi ágyon tértem magamhoz. Nem ismert fel a szobatársam, akivel hat éve együtt lakunk. Az újságírók további kérdéseire válaszolva Branislav Lečić színész elmondta, hogy senkit sem fognak lemondásra felszólítani, ha tartja magát a világban elfogadott demokratikus szabályokhoz. Jugoszláviát azért nevezik mesterséges tákolmánynak, mert sohasem érvényesült a demokrácia, mindig más, idegen sablonokat és ideológiákat vettek át. Ha Jugoszláviában demokrácia lett volna, nem alakulnak ki nemzeti és gazdasági összetűzések. Leésé szerint a TPF nem mozdul a centrumból és belülről, nem pedig kívülről akarja megváltoztatni a társadalmat. A demokrácia elvei alapján nincs kifogása az SZSZP működése ellen, csupán azellen, hogy teljes egészében átvegye az ellenőrzést a tájékoztatási eszközök felett. Valamennnyi véleményt közölni kell, és a nép döntsön arról, hogy melyiket fogadja el. Žarko Jokanović pszichológushallgató síkraszállt amellett, hogy kozmetikázás nélkül teljesítsék az egyetemisták követeléseit, mert ha erre nem kerül sor és ismét az utcákra vonulnak, akkor már újabb követelésekkel lépnek fel. Slobodan Miloševićot emlékeztette arra, hogy nem mondott igazat, amikor az egyetemistáknak azt állította, hogy senki sem hiívta a Terazijére, hisz személyesen ő hívta, és felszólította, hogy teljesítse ígéreteit, csakúgy, mint Ratomir Vico, a tévé új megbízott igazgatója, aki tíz napja megígérte, hogy módot találnak a YUTEL és a B-stúdió sugárzására egész Szerbia területén. Zoran Petrović Pirocanac újságíró szerint a szocializmus szürkeséget hozott, megszüntette a színeket, most vissza kell állítani őket, és ezért folyik a TPF mozgalma egész Szerbia területén. SIMONYI Zoltán Szlavónbród Nagy erdőtűz Szlavónbródtól nem messze Siómg,Jakaemu környékén tegnap nagy erdőtűz ütött ki, amel a szárazság és a szél miatt gyorsan terjed. A környező falvak önkéntes tűzoltóin kívül a tűz oltásában részt vesznek a szlavónbródi hivatásos tűzoltók is, és kértek a többi tűzoltóegyesület segítségét is. A tűz oka nem ismeretes. (Tanjug) Szerbia Nyugdíjkifizetés Szerbia szűkebb területén ma kezdik meg a februári nyugdíjak második részének kifizetését, közölte az újságírókkal Slobodan Hadžić, a Köztársasági Rokkant- és Nyugdíjbiztosítási Önigazgatási Érdekközösség tanácsosa. A postatakarék tegnap kiadta a rendeletet egységeinek, hogy megkezdhetik a visszamaradt nyugdíjak kifizetését. Azok a nyugdíjasok, akiknek folyószámlájuk van, már tegnap átvehették járandóságunkat. (Tanjug) Szlovén és horvát kormányküldöttség megbeszélése A Novo Mesto melletti Otočacon tegnap délután összeült a szlovén és a horvát kormányküldöttség, hogy megvitassa a két köztársaság közötti eddigi és jövőbeni gazdasági együttműködést. Branko Podobnik, a szlovén kormány képviselője közölte, hogy a megbeszélésekre a jugoszláv köztársaságok közötti, a jövőben gazdasági együttműködésre vonatkozó megbeszélések keretében került sor. A tárgyalásokon részt vettek a szlovén és a horvát bankosok is. (Tanjug) Pénteken Belgrádban megnyílik a 30. Nemzetközi Autószalon A Belgrádi Vásáron pénteken megnyílik a 30. Nemzetközi Autószalon, amelyen több mint 400 hazai és húsz-egynéhány külföldi kiállító vesz részt. A rendezvényt várhatóan Dragutin Zelenovic, a szerb kormány elnöke nyitja meg. A tegnap megtartott sajtóértekezleten rámutattak, hogy tíz nap alatt a Belgrádi Vásár tizennégy csarnokában, valamint a szabad ég alatt a teljes gépkocsi-, tehergépkocsi-ipar és más járművek iparának termékeit mutatják be. Siniša Zarip, a Belgrádi Vásár vezérigazgatója közölte, hogy a rendezvényen, amely április 7-éig tart, mintegy 450 000 látogatóra számítanak. A kiállításon csaknem minden ismert külföldi vállalat részt vesz, és először mutatja be termékeit a General Motors és a spanyol SEAT. (Tanjug) Kosovo Benzinhiány Kosovo Metohiján néhány na£ja benzinhiány van. Ennek következtében megnövekedtek a sorok a benzintöltő állomások előtt, és a gépkocsivezetők több órát várakoznak. A Jugopetrol igazgatóságában közölték, hogy a benzinhiány a kosovói gazdaság fizetésképtelenségének és törlesztetlen adósságainak következménye. Különösen a legnagyobb kőolaj- és kőolajszármazék-fogyasztók tartoznak sok pénzzel. A Jugopetrol ezért úgy határozott, hogy többé nem ad hitelre kőolajat és üzemanyagot, csak a rendszeresen fizető fogyasztóknak szállít le. Ami a gépkocsitulajdonosokat illeti, a következő napokban a Jugopetrolnak csaknem minden töltőállomásán kaphatnak üzemanyagot. A tartományban az INA töltőállomásain sincs üzemanyag, ami szintén az adósságok következménye. (Tanjug) Megölték a belgrádi Katonai Múzeum őrét Március 24-ére virradó éjjel a belgrádi Kalemegdánon levő Katonai Múzeum portásfülkéjében ismeretlen személy megölte Vojin Jankovicot, a múzeum őrét, közölte tegnap a Szerbiai Köztársasági Belügyi Titkárság. Jankovicot, aki a hadsereg kötelékében dolgozó polgári személy, valamilyen éles tárggyá ölték meg. A jelekből ítélve nem kíséreltek meg behatolni a múzeum épületébe, hanem a támadás valószínűleg közvetlenül az őr ellen irányult. A bűnüldöző szervek dolgozói intenzív nyomozást folytatnak, és kérik a polgárokat, akik esetleg szemtanúi voltak a gyilkosságnak, hogy jelentsék a legközelebbi rendőrállomáson vagy a 92-es telefonszámon, és szolgáljanak adatokkal, amelyeknek hasznát vehetik a nyomozás során. (Tanjug) k idei külépetéssől A Szerb Képviselőház törvényhozási bizottságának ülése Szerbia idei költségvetése 31,2 milliárd dinár lesz, 140 százalékkal több, mint tavaly — közölték a Szerb Képviselőház törvényalkotási bizottságának tegnapi ülésén. A bizottság nem foglalt végleg állást a költségvetés javaslatáról, ezt valószínűleg holnap teszi meg. Ha a képviselők nem fogadják el ezt a költségvetési keretet, a kormány két kiegészítő változatot is kidolgozott. Az első szerint a költségvetés 26,1, a másik szerint pedig több mint 27 milliárd dinár lesz. A két költségvetési változat más korlátozásokat is von maga után pl. a társadalmi tevékenységekben és az állami közigazgatásban a fizetéseknek a tavaly decemberi szinten való befagyasztását, az egytálétel és a nyaralási pótlék megszüntetését, az útiköltségek csökkentését. Ez feltételezi a gazdasági intervenciók egyötödével való csökkentését és a föderáció költségvetésén alapuló kötelezettségek mérsékelését is. Függetlenül attól, melyik változatot fogadják el, a kormány bejelentette az újraértékelést, amire akkor kerül majd sor, ha a чКерviselőház elfogadja az egész köztársaságban az állami struktúra módosításáról szóló törvényt. Minthogy a köztársasági költségvetést március 31-éig el kell fogadni, várható, hogy a kérdést beiktatják a Szerbiai Képviselőház ma kezdődő ülésezésének napirendjébe. (Tanjug) FOKOZOTT FELELŐSSÉG Az SZVT Tájékoztatási Titkárságának közleménye Az SZVT Tájékoztatási Titkársága tegnap reagált az államelnökség tájékoztatási szolgálatának közleményére, amelyben az áll, hogy e szervtől elvitatják azt a jogot, hogy reagáljon dr. Borisav Jovic államelnöknek a Szerbiai Képviselőházban mondott beszédére. Az SZVT Tájékoztatási Titkárságának közleménye a következő: „Az államelnökség tájékoztatási szolgálata március 22-ei közlemé- nyében elvitatja az SZVT tájékoztatási szervétől, hogy reagáljon dr. Borisav Jovic államelnöknek a Szerbiai Képviselőkszban mondott beszédére, illetve azokra a vádakra, amelyeket az SZVT és a szövetségi kéményeinek számlájára felhozott. Az SZVT Tájékoztatási Titkársága ezt ugyanúgy tette, mint más esetekben is, amikor az SZVT-t nyilvánosan, alaptalanul vádolják. Abból indul ki, hogy minden jogállamban tiszteletben kell tartani a nyilvánosan kimondott szóval kapcsolatos felelősség alapnormáit, és ez a kötelezettség annál nagyobb, minél felelősségteljesebb tisztségről van szó. Ez a demokratikus elv feltételezi a nyilvánosan támadott és vádolt személy vagy intézmény azon elidegeníthetetlen jogát, hogy szintén nyilvánosan és kellő időben reagáljon, az alaptalan állításokkal szembeállítsa a vitathatatlan tényeket. A tájékoztatási titkárság ezt felelősségével és meghatalmazásával összhangban tette, és ezt a jogot nem vonja meg a többi intézménytől, szervtől vagy a közmegbízatású tisztségviselőktől sem. Semmi sem indokolhatja a nyilvánosan kimondott, érvekkel nem alátámasztott vádakat, a másik félnek joga van a nyilvános válaszra, az egyszerű polgárnak, a kományelnöknek és az államelnöknek is. Ez egyszersmind feltételezi a nyilvános kommunikáció megfelelő szintjét is.” (Tanjug) A KORMÁNYINTÉZKEDÉSRE VÁRVA Nehézségek a népszámlálás körül A Szövetségi Statisztikai Intézet a köztársasági intézetekkel együttműködve eleget tett hat kosovói pártnak, valamint a Kosovói Tudományos és Művészeti Akadémiának a jugoszláviai lakosságösszeírással kapcsolatos követeléseinek, természetesen ,a tartomány nem albán lakosainak számával arányosan. Tekintve, hogy ezt nem fogadták el, és várható az összeírás bojkottja, mivel politikai követelésekről van szó, amelyek túlhaladják a Statisztikai Intézet meghatalmazását, a szövetségi intézet tájékoztatta az SZVT-t a problémákról. Most a szövetségi kormánynak és a köztársasági hatalmi szerveknek kell intézkedniük, amelyek illetékességébe tartozik a tartomány alkotmányjogi státusának meghatározása, valamint a Prištinai Rádió és Televízióban és a Rilindjában az ideiglenes intézkedések megszüntetése — jelentette ki dr. Miladin Kovačević, a Szövetségi Statisztikai Intézet vezérigazgató-helyettese. A Szövetségi Statisztikai Intézet azonban még mindig nem veszítette el a reményt, és a lakosságösszeírást civilizációs vívmányként igyekszik végrehajtani és egyszersmind odahatni, hogy az összeírás politika bojkottját kerüljék el Az intézet a maga részéről felajánlotta, hogy az etnikailag vegyes környezetekben vagy valamennyi körzetben két-két számlálóbiztos legyen, az űrlapokat albán és szerbhorvát nyelven nyomtassák, továbbá az adatokat a Szövetségi Statisztikai Intézet dolgozza fel, és lehetőséget kell nyújtani az adatfeldolgozásba való betekintésre, amit az Akadémia szakemberei ellenőriznének. Az intézet egyetért azzal is, hogy az űrlap másodpéldánya a háztartásban maradjon, az esetleges ellenőrzés miatt, és hogy az adatnyújtó aláírja az űrlapot. A kosovói követeléseken kívül egyéb követelést nem terjesztettek be hivatalosan a Szövetségi Statisztikai Intézethez. A Reformerők Szövetségének bosznia-hercegovinai tagozata bejelentette, bojkottálni fogja az összeírást, ha azt a pártok nemzeti vagy politikai célokra használják ki, de ezt nem vehetjük komolyan, mert nem terjesztettek be hozzánk hivatalos követelést. Az ilyen és hasonló kijelentések azonban befolyásolják egy olyan légkör kialakítását, amely meghiúsíthatja az egész akciót. Ha ez bekövetkezik, viselni kell érte a felelősséget — mondta Kovačević. (Tanjug) LJUBLJANA Alpe-Adrid nemzetközi vásár Ljubljanában a Gospodarsko razstaviščćn tegnap megnyílt a harmadik Alpe-Adria nemzetközi vásár. A tematikai szempontból két részre osztott rendezvényen (Mozgásszabadság és Lakásszabadság) tizenkilenc országból 438 kiállító vesz részt. A kiállítást dr. Dimitrij Rupel szlovén nemzetközi együttműködésügyi titkár nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy az Alpe-Adria vásár nagyon nagy távlatokat nyit és tulajdonképpen a tizenhárom éve működő Alpe-Adria munkaközösség előhírnöke volt. Szlovénia Rupel szavai szerint az élénk nemzetközi együttműködést szorgalmazza és gazdasága kész megkapcsolódni az európai realitásba. „Szlovénia szuverén és önálló nemzeti állam akar lenni, de nem magányos sziget. A nemzeti illetékességek erősítésével erősödik a körzeti illetékesség is”, mondta Rupel és hozzátette, hogy körzeti szinten új szerződésekre lesz szükség Szlovéniában és az Alpe-Adria keretében egyaránt. A kiállítás első része március 30-áig tart, a második része pedig április 9-étől 13-áig. (Tanjug)