Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)
1872-08-01 / 174. szám
MAGYAR ÚJSÁG 1872. AUGUSZTUS 1. Pest város közgyűlése. — Julius 31-én. — Elnök Kada Mihály alpolgármester. Haris Sándor és Weisz B. F. képviselők bejelentik, hogy több hétre elutaznak. Olvastatott a kereskedelmi minisztérium leirata a halottfuvarozásnak a szabad iparok sorába osztályozása iránt. — Tudomásul vétetvén, miheztartás végett a főkapitányi hivatal Kivonat a hivatalos lapból. A szegedvárosi államreáltanoda föreáltanodává emeltetvén, igazgatóvá Vész Albert neveztetett ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a körmöczbányai állami föreáltanodához dr. Brezik Károlyt rendes tanárrá nevezte ki. Gyurisán József segédlelkész, várad-olaszi lakos, vezetéknevének „Zalányira és Vén János nőszabó, pesti lakos, vezetéknevének „Borsodiéra kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. u tatva — ixne közöljük egész terjedelmében Mocsáry ellenvéleményét: Bir-e törvényes alappal a jövő országgyűlés vagy nem — ez a kérdésnek egyik sarka. Törvényes alapon áll, amennyiben rendesen történt az összehívás, amennyiben a fenálló választási törvény szerint rendeltettek el a választások. Ez azonban nem elég arra, hogy az országgyűlés törvényhozó képességgel bírjon, ennek teljességét csak az igazolások által kapja meg, melyek által kitűnik, vájjon helyesen vitettek-e végbe a választások. Be kellene tehát várni az igazolás eredményét, s addig nem mondani ítéletet a felett, vájjon törvényes alapon áll-e az országgyűlés. A baj azonban ott van, hogy ismerve a deákpárt hangulatát, nem lehet abban bízni, hogy szigorúan, és általában helyesen fog eljárni az igazolásnál, hanem méltán lehet attól tartani, hogy ez alkalommal ugyanazon eljárást fogja követni, melyet maguknál a választásoknál követett. (Most tetszik ki, hogy helyesebb az angol igazolási eljárás, mely szerint nem maga a képviselőház, hanem rendes bíróság dönt az igazolási kérdésekben ; igaz, hogy a mi bíróságainktól ugyanazon elfogulatlanságot várni nem lehetne. Van még egy más baj is. Az t. i., hogy amint én hiszem, nem lesz elegendő számú petitió a választások megsemmisítése végett, és pedig nem lesz azért, mivel a balpártiak úgy gondolkoznak, hogy minek fáradjanak, minek tegyék meg a házszabályok által kívánt nagy költekezést, midőn biztosan lehet előre látni, hogy hasztalan lesz a kérelmezés, hasztalan lesz pedig épen azért, mert a deákpárt, mely túltette magát mindenen a választásoknál, az igazolásoknál is ugyanazt az eljárást fogja követni. Ennyire vagyunk a túlságig vitt s kíméletlenül kezelt többséguralom folytán. Mikor ennyire jutottak a dolgok egy országban, akkor nem lehet csodálni, ha a nemzetnek egy része eltér a rendes törvényes formáktól, hogy magának igazságot szerezzen. Most már túl vagyunk rajta, tehát fel lehet említeni anélkül hogy csendháborításra izgatás vádja alá essünk : valóságos birkatürelem az, amit a nép az elkövetett választási sérelmek ellenében tanúsított. A törvénytiszteletre híres angol nép nem tűrte volna azt a sok igazságtalanságot, s igen sok helyt beverte volna az illető uraknak nem csak ablakait, de koponyáit is. Mi magunk csillapítottuk a népet s kértük mindenre, hogy legyen türelemmel, s tettük ezt önmegtagadással, mert valóban lelkiismeretével ellenkezik az embernek azt követelni a szabad polgártól, hogy zsebre tegyen minden sérelmet, melyért törvényes uton elégtételt nyerni nincs kilátása. Hasonló esetben lesz a balpárt az országgyűlésen is minden valószínűség szerint s teljesen igazolva lesz, — jogi szempontból tekintve a dolgot — ha nem veri ugyan be a deákpárti tagok koponyáit, de eltér a rendes formákhoz való alkalmazkodástól, s megteszi azon demonstrate, hogy ott hagyja tömegesen az országgyűlést. Hogy bevárja-e az igazolás kimenetelét, vagy előlegesen tegye meg, az vita tárgya lehet, de nem nagy különbség. Czélszerűbb lenne, ha csakugyan meg kellene a dolognak lenni, de nem várni, tekintettel azon említett körülményre, hogy alig lesznek petitiók mindenünnét, ahol helye volna a kérelmezésnek. Ő Nem is csodálkozom ennélfogva a fölött, hogy Simonyi Ernő második czikkében meghaladott álláspontnak nevezi azt, mit első czikkében említ, hogy t. i. előbb constatirozni kellene az ellenzéknek, váljon csak egyes esetekben történt-e a választások meghamisítása, vagy a nagyobb résznél s csak a második esetben nyúlni a mandátum letételének rendszabályához. Ezen constatirozás megvan, mert eléggé ismeretesek az idevonatkozó tények, hivatalosan constatkrozni pedig úgy sincs módunkban. Az tehát, hogy igazolva volna az ellenzék, ha a kérdésben levő eszközhöz nyúlna, kétségtelennek látszik. A kérdésnek azonban más oldala is van, az t. i. vájjon czélszerű volna-e, vájjon nem vesztene-e vele többet az ellenzék által felkarolt ügy, mint amennyit nyerne ? Itt azt kell szemügyre vennünk, mi lehetne a dolognak előre látható lefolyása. Két esetet említ maga S. E., azt t. i., hogy a fejedelem indíttatva érezné magát általános új választások elrendelésére, vagy pedig, hogy nemészséges törzs által, mely által éjnek idején körül vétettek; e körülmény száz más eset közt legvilágosabban szól Livingstone bátorságáról s humanitásáról. Mialatt az utazók az estebéd elköltésénél voltak elfoglalva, Stanley figyelmeztető társát, hogy az ellenség által titkosan körülvétettek. — Bizonyos ön arról? — kérdé Livingstone. — Igen — mond Stanley — e pillanatban már többen hátunk mögött vannak. Livingstone hátra tekintve, a mondottak valóságáról meggyőződött s emberei egyikének meghagyta, hogy üdvözölje az ellenséget. Amint a murandik látták, hogy észrevétettek, előrementek s az utasoktól kérdezék, hogy kik ők? Az utasok azt felelték, hogy ők fehér emberek s azután azt kérdezék a jöttektől, hogy mit akarnak ? A benszülöttek azt felelték, hogy azért jöttek, hogy az est folyamában lássák a fehér embereket. Amint a benszülöttek eltávoztak, Livingstone s Stanley azt gondolák, hogy jó lesz, ha arról a helyről azonnal távoznak s ladikjukba visszatértek. Azonban alighogy Stanley a ladikot a parttól ellöké, amint a vadtörzs emberei nagy hirtelen ismét nagy számban megjelentek s a ladikban ülőket kövekkel s nyilakkal hevesen megtámadták. Stanley fegyverét felemelve mondá: — Doktor úr, engedje meg, hogy a támadókra ráijeszszek. — Nem szabad — volt Livingstone válasza. A veszélytől megszabadultunk s igy nem szükséges vért ontani. Habár a támadás nagyon veszélyes volt, a nagy felfedezőt hidegvérűsége egy pillanatra sem hagya el. Egy más alkalommal az utazók az emberevők vidéken Usamsiban, a Tanganyika tó éjszaki partjain voltak. Livingstone eltávozott, hogy szemlét tartson, mialatt Stanley s vilattatnék föl az országgyűlés, hanem új választások rendeltetnének a lemondás által megürült helyekre s az országgyűlés folytatná működését. Az első esetben úgy látszik, el volna érve a Lónyay kormány bukása , mert a mostani minisztérium nem írhatván alá az egyenesen ellene irányzott feloszlatási rendeletet, okvetlen másnak kellene kineveztetni. Nem lehet azonban reménylem, hogy az ellenzék mandátumletétele előidézze az országgyűlés felosztását. A deákpárt sokkal erősebben ül még a nyeregben, semhogy a fejedelem megvonja az ezen pártból kifolyó kormánytól bizodalmát s létrejönni engedje azon nagyszerű delaveut, melyet a feloszlatás indokai foglalnának magukban. Mert nem kell feledni, hogy az elkövetett választási visszaélések nem egyedül a Lónyay-minisztérium cselekvényei, hanem az összes párté, s a felosztás csapása nemcsak a minisztérium fejére lenne mérve, hanem az összes deákpárt fejére. Amint ismerjük a viszonyokat, a fejedelem ezt alig volna hajlandó megtenni. Lónyay belevitte az egész pártot ebbe a dologba (nem is nehéz Katót tánczba vinni) az egész párt compromittálva van Lónyayval s nem fogja elhagyni minden valószínűség szerint. Ha mégis megtörténnék azonban — mi nem ismerhetjük teljesen a pártnak belviszonyait — s a deákpárt maga is meg akarná ragadni az alkalmat, hogy Lónyaytól szabaduljon, még akkor is előállhatna az eset, hogy egy más deákpárti kormány alatt se tenné le a deákpárt a fegyvert s ugyanazon eljárást ismételvén az új választásoknál, ugyanaz lenne az eredmény. Nem valószínű tehát, hogy a mandátum letétele által el lehetne érni az országgyűlés feloszlatását. A másik eset állana tehát elő minden valószínűség szerint, azt. i. hogy az országgyűlés folytatván működését, egyszerűen elrendeltetnék az új választás a leköszönt balpárti képviselők helyére. Quid tunc ? erre nem mond semmit Simonyi Ernő, mint azt, hogy meg lenne a balpártnak azon elégtétele, hogy kötelességét teljesítette. Ezen utóbbi alternatívát azonban közelebbről kell szemügyre vennünk; micsoda helyzetbe jutnánk, miként fogadná a közvélemény? Újra megválasztatni a lelépett képviselőknek magukat vagy más hatpártiakat — ennek nem volna értelme ; teljes abstentiót kellene kívánni a balpárti választóktól s ekkor azután az összes országgyűlés jobboldali képviselőkből állana, kik egész kedélyesen elvégezhetnék a maguk dolgát. A körül forog a kérdés, vállalná-e a deákpárt ezt a helyzetet, vagy pedig az ettől való visszariadás előlegesen vagy ezen helyzetnek megállása később időközben elég erős volna-e arra, hogy ők maguk óhajtsák az új választásokat talán egy új választási törvény alapján s azon elhatározással, hogy nem fogják ismételni excessusaikat. Ha ebben bízni lehetne, el volna érve aczél s részemről kész volnék elvállalni minden bajt és kellemetlenséget, melylyel a dolog jár. De hát ez az épen, amit én nem hiszek, sőt azt hiszem, a miként ismerhetni vélem a deákpártot, hogy habár megdöbbenne is egy kicsit, csakhamar kész volna azt mondani: isten hitével! csak menjetek izgága közjogi oppositió ! hisz régóta azt óhajtjuk, hogy szűnjék meg a közjogi vita, hogy ne bolygattassék a kiegyezési alap, hanem foglalkozzunk kizárólag belügyi kérdéseinkkel. E Deákpárt sokkal inkább meg van győződve nézeteinek egyedül Üdvözítő természetéről, saját kizárólagos honboldogítási missiójáról, s amennyiben e tekintetben itt ott kételyek merülhetnének fel, ezek sokkal inkább ki vannak egyenlítve azon meggyőződés által, hogy a hatalomban ülni igen jó dolog , semhogy türhetlennek találná azon helyzetet, hogy most már szabad a vásár minden tekintetben. Nem bízom hozzá telejességgel hogy belássa, miszerint helytelen és veszélyes dolog contumachozni egy pártot, mely a nemzet valódi többségét bírja s annál kevésbbé félne, mert jól tudja, hogy a balpárt nem fogna tenni olyat, mi a haza vitális érdekeit veszélyeztetné. Azzal, hogy aláássa az alkotmányosságot, nem gondol — ezt eddig tényekkel bizonyította ,s e tekintetben meglehet, még azzal, is akarná a dolgot elütni, hogy majd csinál ő maga egy új ellenzéket, nehogy ellenzék hiányozzék a parlamentben; ez ellenzékben természetesen nem lesz köszönet, de itten meg lesznek mentve még az alkotmányos formák is. Egyszerűen oda menne ki tehát a dolog nézetem szerint, hogy három álló esztendeig tétlenségre kárhoztatná magát az ellenzék az országhenyi ment. Nem sokára egy fiú nagy hevesen berohan a sátorba s a mennyire csak a torkán kifért, kiáltozá : — Uram ! uram ! adja ide a puskáját, meg akarnak bennünket támadni. Stanley a mondottak valóságáról csakhamar meggyőzödött; a nagy hevesen előre törő benszülöttek azt kiáltozták, hogy az utazókat meg fogják ölni. Stanley azonnal öt embert küldött Livingstone után, figyelmeztetve őt a veszélyre s hogy minél előbb jöjjön vissza. A doktor nem sokára szokott nyugodtságával s gondolataiba elmerülve visszatért s a benszülöttek főnökének bemutatá magát, ki ellenséges magatartást tanúsított s a harag vagy fölindulás legkisebb jele nélkül egész hidegen azt kérdezé, hogy mit akarnak ? E kérdés folytán kiderült, hogy a főnök fia Ujijiben az arabsok által megöletett s most azért jöttek, hogy annak halálát megboszulják. Livingstone erre kijelenté, hogy habár az igaz lehet, amit a meggyilkoltról mondanak, de nekik ahhoz semmi közük, mert ők nem arabsok, hanem fehér emberek. A vadak ezzel nem voltak megelégedve s míg az iránt tanácskoztak, hogy mit tevők legyenek, az utazók nagy sietve távoztak a tavon át egy biztosabb helyre, mintegy 25 mértföldre. Zanzibarban Stanley az amerikai konzul jelenlétében fölszólíta Kirket, hogy igazolja magát azon tette iránt, hogy Livingstonet nem támogatá. Mire Kirk azt mondá, hogy magán után senkinek sem felel, de mint britt alattvaló hivatalos utón kész a feleletre. Helyreigazítjuk a tegnapi tárczánkban mondottakat, hogy Stanley nem egy, hanem négy hónapot töltött Livingstone körében 1871. nov. 10-től, 1872. márcz. 14-ig. gyűlésen, a sajtó s a megyékre való politikai tekintetben most még kevés fontossággal biró működés maradván fel részére , az egyedüli tér. Ennek hátrányait kell összemérni a tervezett mandátum-letétel előnyeivel. Maga Simonyi Ernő is érezte, hogy ezen Ügynél nemcsak a quid juris, hanem a quid consilii tekintete is fenforog s azért szól egy második czikkének végén: „De különben is mit vár, mit remél a jövő országgyűlésen az ellenzék eszközölhetni egy oly párttal szemben, mely magát oly módon és oly eszközökkel választatta be a képviselőházba, mint a jobboldal ? Mi jót vél az ellenzék kieszközölhetni egy oly kormánytól, mely alkotmányellenes reactionárius hajlamait a napnál világosabban kitüntette már a múlt országgyűlésen is ? Mely rész gazdálkodásban, mely adósságcsinálásában, mely geschaertelésekben sem mértéket, sem határt sem ismer ? Mily előnyöket vél az ellenzék kivívhatni a nemzet számára? Mit akar tehát tenni a képviselőházban ? Magát folytonosan leszavaztatni és mi több, még a behozandó cloture által magát elnémíttatni ? Ez mindaz, amit az ellenzék várhat. És kérjük minden elfogulatlantól, várjon ily eredményekért érdemes-e a többséggel a felelősséget megosztani ?“ Nem akarok hosszas lenni, csak egy két példával akarom jelezni, mit vár, mit remél az ellenzék a jövő országgyűlésen a nemzet számára eszközölhetni. Simonyi Ernő tisztelt barátom körmére fog verni azoknak a rosz gazdáknak, adósságcsinálóknak és mértéket s határt nem ismerő gseftelőknek. Ghyczy Kálmán körmére fog verni azoknak, kik az önkormányzati szabadság és a tulajdon szentségének álnok ürügye alatt oly szarvakat akarnának növeszteni a papuralomnak, milyenekkel nem birt a legsötétebb századokban. Meg vagyok róla győződve, hogy föllépéseknek lesz sikere is ; ily tárgyaknál hiszem, hogy fog akadni a Deákpárt soraiban is, aki fusióra, coalitióra kész leend. De ha Zsedenyire maradt az ellenzéki vezérség szerepe, akkor burjánzik és virágzik habontlanul a gsebelés, Tulszky pedig indítványozni fogja a katholikus autonómia beczikkelyezését, Andrássy és Lónyay pedig be fogják bocsáttatni a német jezsuitákat. Amit itt egy-két kérdésre vonatkozólag említettem, igen sok más kérdésnél is elő lehetne mutatni mint valószínű hasznos eredményt, ha ott lesz a balpárt az országgyűlésen. Ezt közvetlenül fogja kivívni a baloldal a nemzet számára. De ezenkívül közvetve is tesz a nemzetnek szolgálatot az által, hogy fentartja csonkítatlanul, mint párt önmagát. Kurta szám a három — ezzel biztatták magukat a régi restaurationális világban a megyei kortesek, de e gyorsan élő mai világban a három év hosszú idő, három évig tétlenségben maradni — lehetetlen hogy ne viciálja egy pártnak tevékenységi képességét. Les absents ont tort. A távollevőket „skartba“ teszik, elfelejtik, kihűl irányukban a nép ragaszkodása, másutt keres magának támaszt. Én a kormányképesség érdekében nem tartom szükségesnek, hogy folytonosan ki legyenek állítva az előőrsök, hogy égő kanóczczal álljunk az ágyuk mellett, nem tartom szükségesnek követni azon ascetai szabályt, hogy omnem erede diem ubi diluxisse supremum , ha et az óra, majd ott lesz a baloldal, hogy vegye át a kormánynak fáradságát és felelősségét, de teljesen szétereszteni a sereget, teljesen leszerelni a hajót s ott hagyni rothadni egy kikötő álló vizében — ezt ismét nem tartom czélszerűnek. S hogy egy más hasonlattal éljek, nem tapasztaljuk-e, hogy a mesteremberek, ha nincs dolguk, elkorhelyesednek ; a kőmivesek egész telén át nem csinálnak egyebet, mint azt, hogy isznak. A strikeolásnak rendesen rosz következményei szoktak lenni magukra a munkásokra nézve. Lelkesedésen kezdik, socialista elmélkedéseken és tüntetéseken, ispitályban, arostomban végzik igen sokan, míg a nagy rész a kereszthez mászik. Vájjon nem tapasztalnék e mi is a strikeolásnak ilyenfajta rész következéseit ? Meg vagyok győződve, hogy az ellenzéki közönségre levetőleg hatna országszerte, ha visszavonulni látná a küzdtérről azokat, akiktől szokta hallani hangoztatni elveit, nézeteit, nem mint pium desideriumokat, hanem mint a többség nézeteivel egyenjogú, egy színvonalon álló nézeteket, melyek gyakorlati érvényesülést, tényleges alkalmaztatást követelnek. A közvélemény sehogy se tudna belenyugodni, hogy szabad legyen a vásár, melyben bőrére folyik az alku, igen nehezen nélkülözné azon szellemi táplálékot, melyet saját választottjai szerepléséből az országgyűlési tárgyalásoknál hozni megszokott. Mindezen tekinteteknél fogva nem tartom czélszerűnek a Simonyi Ernő által indítványozott mandátumletételt. Nehezen esik megfelelő csattanós megtorlás nélkül hagyni azon merényletet, melyet a kormánypárt a választásoknál a közmorál és alkotmányosság ellen elkövetett, de ennél még nagyobb bajnak tartanám mindazt, minek bekövetkezését röviden jeleztem. Egyszerűen zsebre nem fogja tenni az országgyűlésen sem az ellenzék a rajta elkövetett csínt, s lesz benne mód, hogy a kormánypárttal megkeserültesse, amit elkövetett. ■ S egy észrevételt nem hallgathatok el. Nekem úgy látszik, hogy Simonyi Ernő maga is érzi az általa javasolt rendszabálynak inconvenientiális elfogadtatásának nehézségeit. Különben nem tette volna, így előre vitatkozás tárgyává. Az ilyen rendszabályoknak akkor van kellő hatásuk, ha előleges meghurczoltatás nélkül egy lélekzettel indítványoztatnak, felkaroltatnak és beütnek mint a menykőcsapás. Ez már nem történhetnék meg, mert Simonyi Ernő lapjában vita tárgyává tette, deákpárti lapokban is volt közölve s általánosan foglalkozik vele a közvélemény , a miért is nem tartottam feleslegesnek a fentebbi sorokban járulni a minden esetre érdekes tárgy megvitatásához. Ö nak mint első folyamodása iparhatóságnak kiadttatik, a tanács pedig utasíttatik, tegyen javaslatot, mily módon történjék gondoskodás a kórházakban bonczolt hullák és a szegények eltakarítása iránt. Tavaszy Endre indítványt nyújt be, melynek értelme hogy, miután a Rókus kórház épülete a kor igényének meg nem felel és a kerepesi út forgalmának és jelentőségének emelkedése folytán oda nem illik, küldessék ki egy 9—12 tagú bizottmány, mely egy új kórház építése iránt javaslatot tegyen. Az indítvány napirendre fog tűzetni. Bója Gergely budapesti iskolai tanfelügyelő jelenti, hogy hivatalát f. hó 18-án megkezdte. Tudomásul vétetik, Mathiasz Móricz és Rózsa Lajos és érdektársai szabadalmat kértek, hogy a városi csatornákból a Dunába vezetett anyagokat felfogván, szagtalan trágyává feldolgozhassák. Mindkét vállalkozó kísérlettételre utasíttatik, s ennek kedvező sikere esetén, a tanács tárgyalásokat fog velük kezdeni. Ezután a gyűlés napirendre tért. Miklóssy Gyula engedélyt kért, hogy neki addig, míg az állandó népszínház létesülni fog, engedély adassék egy ideiglenes népszinháznak építésére és e czélból az István-téren hely jelöltessék részére. Az engedély megadatik, a feltételeknek folyamodó meghallgatása után leendő megállapitása a tanácsra bizatik. A polgári fi- és leánytanodáknál két segédtanár állomás töltendő be 800 frt évi fizetés és 120 fit lakbérrel. Pályázat hirdettetik olyképen, hogy polgári tanodai állomásokra képesítéssel biró tanárnők is folyamodhatnak. A józsefvárosi alreáltanodához a vegytani- és természettudományi tanszékre Sajóhegyi Frigyes és dr. Steiner Antal közül, kik javaslatba hozattak Sajóhegyi Frigyest, a szabadkézirajz-tanári állomásra Vidéky János választatott meg. A szöllőhegy utczában egy iskola építése elhatároztatik s az építési költség 97000 írttal jóváhatik. A városligetben a lerombolandó bimbóház pótlására építendő korcsma költségeire a szükségelt 166 ezerért megszavaztatik. Több városi szolga özvegyének nyugdíj illetve végkielégítés szavaztatik meg. Wehner József józsefvárosi népiskolai igazgatótanár nyugdijaztatik és helyére Barczell Gábor, a terenczvárosi templomtéri iskolához igazgató tanárnak pedig Tamassovits Károly választatik meg. Széher Mihály indítványt tett, mely szerint kimondassék, hogy oly házaknak, melyek az építési vonalon kívül vagy belül esnek, és tulajdonosaik azokat a szabályozási vonalra helyezni nem akarják, a város által kisajátitassanak. — Elfogadtatik. A légszesz vizsgálói állomásra kinevezett Preisz Mór hosszan tartó betegsége miatt e tisztét teljesíteni képes nem lévén, állásáról lemondott; helyére Aujeszky Lipót tanár neveztetik ki előírt fizetéssel. Román Román mezei kapitánynak, ki felfüggesztetett állásától, de visszahelyeztetett, összes tiszti fizetése és mellékjárulékai kiutalványoztatnak. Weisz Bernát képviselő indítványa folytán 1869-ben a szegényügyi bizottmány küldetett ki, hogy tegyen javaslatot az utczai koldulás megszüntetése iránt. E bizottmány azt indítványozza, hogy addig, míg a szegényügy törvényhozásilag rendeztetni fog, a hatóság úgy segítsen a kolduláson, hogy különösen az elhagyatott gyermekek és munkaképtelen felnőttek számára szeretetház állíttatván fel, az utczai koldulás betiltassák. A közgyűlés elfogadván a bizottság javaslatát, utasítja azt, hogy a terv életbeléptetése végett szükséges intézkedések előkészítésére egy külön bizottságot hozzon javaslatba. Ezután a tisztviselőknek fizetésök rendezése végett beadott kérvénye és a tanácsnak véleménye került tárgyalás alá, de a képviselők nagy része eltávozván, az ülés határozatképtelenség miatt berekesztetett. Ülés vége 6 órakor. KRÓNIKA, Pest, július 31. — A nemzeti színházban az első előadás — ha ugyan, mint hírlik el nem odázzák — aug. 8-án lesz. „Lamermoori Lucia“ terülend színre Palikadi kisasszonynyal a czímszerepben. — A „Fővárosi Lapok“ szerkesztőjét megrótta egy „beküldött“-nnk. Ezért ma az illető lap újdondásza pár sorral felénk fordul, mentségkép azonban csak annyit ír, hogy mi alaptalanul szoktunk támadni. Ha Vadnay úr ezzel azt akarná velünk elhitetni, hogy ő baloldali és baloldali szellemben szerkeszti — amit különben nem is kívánunk — sói disant szépirodalmi lapját, — mondhatjuk, nem térített meg. A józsefvárosi választási lajstrom megmutatja, kire szavazott. Vadnay ur lapjának apró s a politikát súroló hírei pedigtegnapi közleményénél erősebben bizonyíthatják a „Föv. Lap.“ szellemét. Még egyet. A nevezett ap újdondásra sehogy sem látszik feledketni, hogy e lapok ujdonsági rovatában is megesett amaz emberi dolog, hogy hibát követett el. Nem irigyeljük tőle azt a korlátoltságot, melyben gondolatai mozognak. De ha már paripájául választotta azt a botlást, amelyen ellenünk száguldott, szíveskedjék el nem feledni hogy e rovat vezetője ama pár sornyi közleményt mint nem tőle eredtet visszavonta. Ezt eszébe juttatva a tisztelt urnak Ígérjük, hogy a magunk részéről is készséggel fogunk vállalkozni oly alaptalanságok írására, aminőket vasárnapi „beküldött“-ünk tartalmazott. Jelesen, hogy Vadnay úr a kormánypártiság színét adja lapjának és hogy külföldi lapokból plagizál. Ha egyéb kell, egyébbel is szolgálunk. — A zenészeti ösztöndijak és segélyezésekre megszavazott 2500 forintnyi alapból a közoktatási miniszter Gobbi Henrik zeneszerzőnek 400, Bartalus István zeneművésznek 300, Bartay Ede zeneszerzőnek 300, Hauser Natalia zongoraművésznőnek 400, Nyizsnyai Gusztáv zeneszerzőnek 200, Saphir József zongoraművésznek és Lazsovszky Jusztina zongoraművésznőnek egyenként 150, továbbá ifj. Huber Károly zongorásznak, Baumgarten Regina művésznőnek és Hiray József hegedűművésznek fejenkint 200 forintot engedélyezett. — A bécsi burgban kísértetjárta erről az új „Presse“ ezeket írja: Eddig átallottuk egy nemcsak beadott körökben nagyon elterjedt hírről tudomást venni, mert annak tartalmát nagyon is kalandosnak tartottuk. Minthogy azonban a kérdéses történetet újra meg újra elbeszélik nekünk, mégpedig igen megbízható oldalról, mégis csak szóba hozzuk: ha semmi nincs a dologban, akkor jó, de ha a hít valóságon alapul, akkor még jobb. Ugyanis arról beszélnek, hogy az itteni burgban több éven át kisértett a lélek, mely néhai Zsófia főherczegnő alakjában, kért őrt helyének elhagyására birt, végre harmadszor olyanra akadt, ki sans facon lelőtte. Az ily érzékenyen bűnhődött kísérlet állítólag a burgpapság tagja. Ha csakugyan ennyiben van a dolog, és reméljük, hogy az „Abendpost“ erre vonatkozólag kimerítő felvilágosítást fog adni, akkor az illető katona igazán nemzeti jutalmat érdemel, mert ezen tettével felderített egy cselszövényt, melyen most minden bizonynyal magas helyen is át fognak látni. Eltekintve azonban a golyótól, mely a szemtelen kisértetnek jutott, az otromba játék intézői szintén már azért is példás büntetést érdemelnek, mert megfeledkeztek arról, hogy a 19. században élünk és hogy felségsértést követnek el, midőn ily eszközökkel akarnak valamely irányban sikert kivívni. Reméljük, hogy elmúltak az idők, mikor Szász Móricz egy hasonló kísértetet a római király hálószobájából a buzgárokba ledobott, a papság azonban ezek daczára sem vesztett semmit befolyásából. A fent elbeszélt történethez egyelőre nem akarunk megjegyzést csatolni, azonban az udvar iránti tisztelet érdekében a hivatalos lapoktól a dolognak hímeretlen felvilágítását kívánjuk. — Derék színművészünk Lendvay Márton, mint örömmel jelenthetjük, hoszszas kínos betegségéből annyira fölüdült, hogy már künn jár és nemsokára, remélhetőleg már a színház megnyitásakor újból elfoglalhatja helyét a színpadon. — Debreczen városa ma tartotta tisztujitását. Egy esti sürgöny szerint polgármesterré Kovács Lajos, főkapitánynyá Simonfi Imre s főjegyzővé Papp Ferencz választatott. — Kolostor, szív és revolver egyveleg képezte tárgyát egy bűnesetnek, melyben a legfelsőbb törvényszék tegnap ítélt. Lencsés Etelka, pesti születésű víg leánykát viszonyai kolostorba kényszeriték. Eleinte a próbaidő alatt csak elimádkozott, elböjtölgetett anélkül azonban hogy vágyait, érzelmeit, női szivét megtagadhatta volna. A vizsgálatnál, mikor apáczává kellett volna felavattatni, azt kérdezték tőle: mi czélja lehet egy jóravaló derék nőnek az életben, hogy isten dicsőségére szolgáljon s embertársai javát előmozdítsa? E fiatal hölgy őszintén felelt. Azt — mondá — hogy családanya legyen, és gyermekeit derék, hasznos honpolgárokká nevelje. A válasz kissé szokatlan volt egy apácza-kandidátustól és a fejedelem asszony nem győzött elég keresztet hányni magára, a prépost pedig, ki a vizsgálóbizottság biztosaként működött, az istentelen beszédre kijelentette, hogy ily apáczára nincs szükség. Etelka tehát távozott, s ezzel helyzete szinte elviselhetlenné lett, míg végre Nagy- Maroson mint nevelőnő lépett be egy családhoz. A gyermekeket szorgalommal tanította, életmódja kifogástalan volt, annál inkább csodálkozott a gazda, mikor egy napon* csak a törvényszék elé idézték, hogy adjon felvilágosítást, ki és miféle egyén ez a Lencsés Etelka ? A szerencsétlen leány gyilkossági kísérlettel volt vádolva. A tényálladék a következő: A nevelőnő ifjabb Zöllner Mátyás, nagymarosi kereskedővel ismerkedett meg és egymást szerették. A leány azt remélte, hogy Zöllner nőül veendi, de ez látván, hogy vagyonnal nem bir, más terveket szőtt és oly indítványokat tett a leánynak, hogy ennek minden vére arczába szökkent és közel volt az öngyilkossághoz. Zöllner azonban Etelkát mégis arra bírta, hogy egy délután meglátogató boltjában, hol a kereskedő régi indítványát megnyitá s mikor a leány rá nem állt, fekete festékkel bemocskolta képét s úgy taszította őt az utczára. A szegény leány ekkor végkép leverve haza ment, egy 5 csövű revolvert töltött meg, visszament Zollnerhez, s a revolvert ötször sütötte reá, hanem csak könnyen sebesíthető meg. Erre gyilkosság-kísérleti bűnper indíttatott ellene, de a legfelső törvényszék csak könnyű testi sértés bűntettében találta bűnösnek, és ezért a kiállott vizsgálati fogságon kívül még néhány napra ítélte el. — Az egyetem orvosi karánál a Jordan-féle utazási ösztöndíjakat két tehetséséges fiatal orvos nyerte el, és pedig a nőgyógyászatit dr. Liebman Mór, s a gyermekgyógyászatit dr. Witman Lázár. — Az orsz. m. gazdasszony-egy- et nevelő-intézeti árvaleány növendékeknek a kegyeletes úri nők szabadba kirándulást * rendeztek, mely csütörtök aug. 1-ső napján a r.palotai kis erdőben fog megtartatni. A kik a növendékek örömeiben részt akarnak venni, szívesen láttatnak. — Ha angolok volnánk, akadna köztünk ember, a ki fáradságot véve magának kimutatná, hogy a königgrätzi csata óta nem volt nyári idény, helyben Benedek táborszeról el nem mondanák , mit csinál, még pedig el nem mondanák ugyanazt, amit most versálnak a bécsi lapok. Gráczból jelentik: Benedek táborszernagy, ki tudvalevőleg több év óta itt tartózkodik, csak néhány napja lábbadt föl a súlyos betegségből, mely a 74 éves férfiút két hétig az ágyhoz kötötte volt és a hadvezér számos barátait komoly aggodalmakkal töltötte el. Baja — kolikanemű görcsrohamok — azonban most már annyira javult, hogy Bene-dek, ki igen rendes és egyszerű életet él, újra .